Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-18 / 90. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. ÁPRILIS 18., HÉTFŐ Szerencsés a kisgáti terület vevője Gyorsan reagáltak a vásárlók Sűrűn nyílt a kapu a megyeszékhely áruházaiban vasárnap- Szerintem az sz-faktorról, azaz a szabadságunkról van szó - jegyezte meg a forgatag­ban egy családapa. - Ne mond­ja meg senki, hogy mikor mit csináljunk, Lehet, hogy legköze­lebb bevezetik a hétfői tv-adás szünetet, amit aztán egy év múlva visszavonnak?- A lányom és a vöm is egy nagy szupermarketben dolgo­zik Budapesten - mondta a ka­posvári Szabó András. - így van rálátásom, hogy mekkora teher hárul rájuk. Csak abban bíznak hogy egy év múlva nem áll elő valami újabb hóbortos ötlettel az Orbán-kormány. Meglehetősen szerencsés cégnek mondhatja magát a Fort-lmpex Kft., hogy pláza- építési engedéllyel sikerült megvásárolnia a kisgáti terü­letet. A vonatkozó - 312/2012.- kormányrendelet szerint ugyanis az építési engedély három évig érvényes, csak­hogy a kisgáti bevásárlóköz­pontnak elvileg már 2010 őszére meg kellett volna épül­nie, így a korábbi, 2009-es szabályozás érvényes vele kapcsolatban. Ez alapján vi­szont csak 12 hónapig érvé­nyes az engedély, pontosab­ban 24-ig, hiszen a beruhá­zást két éven belül el kellett elkezdeni, A korábbi projekt ennek meg is felelt, s rendelet szerint, ha megkezdődött az építkezés, az engedély öt esztendeig ér­vényes marad, ám ezen idő alatt használatba vételre al­kalmas állapotba kell kerülnie az építménynek. Ebben az esetben viszont a fél évtized is lejárt már. haszná­latba vételről sem érdemes beszélni, azaz egyetlen kiska­pu maradt: a 2009-es szabá­lyozás akár többször is lehető­vé tette az engedély évenkén­ti meghosszabbítását. Kérdés persze, hogy a felszámolás alatt álló Kapos Real részéről ezt ki tette meg? Mindenesetre vélhetően en­nek köszönhető elvileg, hogy sok év után most mégis foly­tatódhat a kisgáti városrészbe tervezett hipermarketépítése, ugyanis a 2012 óta érvényben lévő, s 2014-ben meghosz- szabbított plázaépítési tila­lom megtiltotta a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpon­tok létesítéséi. ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A vásárlók egy jelentős része szintén azonnal reagált: telt ház volt a nap nagy részében a Tesco parkolójában, ugyanak­kor a Penny Market előtt kora délelőtt még bőven volt szabad parkolóhely. A megkérdezettek többsége egyértelműen értel­mes változásnak tartotta, hogy ismét akkor járhatnak boltba, amikor akarnak. Akadt, aki úgy fogalmazott: „senki nem dumáljon az életébe, a szabad­idejét saját maga kívánja meg­szervezni, ehhez nem kér sem­milyen felsőbb segítséget”. Egy fiatalember szerint a kormány csak menteni akarta a bőrét a népszavazás miatt. Inkább be­vállalták az engedményt, de ez­zel valószínűleg megúsztak egy vaskos lebőgést.- Semmi különleges, csak sört és néhány apróságot vettem az ebédhez - jegyezte meg egy idős férfi. - Vásárlói szemszög­ből kifejezetten remek, hogy új­ra akkor jöhetünk, amikor ne­künk tetszik. Persze más kér­dés, hogy mit szólnak ehhez a dolgozók. „Minden szupi” - fogalma­zott ironikusan egy fiatal bol­tos hölgy, aki bevallotta: csupán a pótlék miatt vállalta a vasár­napot. Köztudott, hogy a keres­kedelmi alkalmazottak amúgy sincsenek túl fizetve, a plusz­pénz jól jön. Egy 30 körüli fia­talember szerint a mai világban mi mást tehetne, minthogy ön­ként elvégzi a feladatot. A ka­merák kereszttüzében dolgozó eladók láthatóan nem szívesen váltottak még néhány szót sem, ám szinte kivétel nélkül rövi­den elmondták véleményüket. Egy biztonság őr szerint a be­teg édesanyját mostantól nehe­zebben látogatja meg vasárna­ponként, egy fiatalasszony épp a vasárnapi közös családi ebéd­ről maradt le, idősebb kollégája - miközben a kasszánál téblá- boló vevőknek segített - legszí­vesebben otthon húsleveset fő­zött volna, s délután kirándul­ni akart. Erőnléti edzésnek is beillett a gyakorlat, tréfálkozott egy fi­atal családapa, miközben pár­ja kérésére méretes virágföl1 det emelt a bevásárlókocsiba. Szerinte is értelmetlen dön­tés volt annak idején bezár­ni a boltokat vasárnapra. Egy munkanélküli férfi azt mond­ta: őt bizony senki ne kénysze­rítse drágább áruk vásárlásá­ra. Egyes kisboltok ugyanis jó­val magasabban adják az alap élelmiszert, mint a multik.- Egy Vasárnapi Somogyiért ugrottam be, s még egy kicsit körbenézek - mondta Horváth lános, a Mézga Pek-Snack foci­suli és fociovi vezetője a Tesco előtt. - A vevőknek nyilván jó, ha vasárnap is vásárolhatnak, az eladókat persze sajnálom. Nem értettem annak idején, hogy miért vezették be a vasár­napi boltzárat, a Balaton-parti tiltást pedig pláne nehéz volt felfogni. Na, úgy látszik, vál­toznak az idők... Harsányi M. Még az idén bevásárlóközpont nyílhat a kisgáti betontorzó helyén Folytatás az 1. oldalról Anno mindenki bizakodott, a Gropiushoz tartozó Kapos Real elvileg 2010 őszére adta vol­na át az épületegyüttest, ám a beruházás hamar kifulladt. Egy évvel később derült ki, a projekt egy banki hitel miatt lehetetlenült el: a Kapos Real az MKB Banktól remélt köl­csönt a beruházás befejezésé­hez, ám nem kapta meg - ál­lítólag a magyar pénzintézet német tulajdonosa, a Bayeris­che Landesbank intett be... -, s bár egy éves szinten nem rit­kán tízmilliárdos forgalmat bo­nyolító cégnek ezt ki kellett volna bírnia, a Gropiust bedön- tötte kaposvári projektjének leállása. A budapesti céggel szemben több felszámolási eljárás in­dult, s ez magával rántotta a Kapos Reált is, melyet anya­cége komoly jelzáloggal ter­helt meg. A Kapos Reált több­ször is meghirdette a felszá­moló, s a harmadik kísérlet­re már akadt is vevő: az 1994- ben alapított - cégadatai sze­rint családi hátterű - Fort-lm- pex vásárolta meg az ereden­dően 510 millió forintért kínált - korábban 731 milliót is kér­tek érte - 4,8 hektáros terü­letet, mely plázaépítési enge­déllyel rendelkezett. Az azóta eltelt másfél év­ben információink szerint a Fort-lmpex bérlőket keresett az általa megépíteni kívánt be­vásárlóközpontba, s így jutot­tak el ismételten a Spar Ma­gyarország Kft.-hez, mely nem tett le róla, hogy a somogyi megyeszékhelyen hipermarke­tet nyisson - igaz, anno a Gro- piusszal nem jutottak el a pa­pírok szignózásáig.- A szerződés aláírása folya­matban van - ismerte el la­punk kérdésére, hogy Inters­par építéséről tárgyalnak Ma- czelka Márk, a Spar Magyaror­szág Kft. kommunikációs ve­zetője, ennél többet viszont a hivatalos kontraktus megszü­letéséig nem akart mondani. Más forrásokból azonban úgy értesültünk, a tárgyalások hó­napok óta húzódnak, elsősor­ban a terület tulajdonosa mi­att. A Fort-lmpex, egészen ponto­san a céghez kötődő projekt­fejlesztő, a 2007-ben alapí­tott, kaposszekcsői bejegyzé­sű, 5,1 millió forintos jegyzett tőkéjű Terra Innova Kft. ugyan­is csak akkor akarja aláírni a szerződést, amikor sikerül megegyeznie a többi bérlővel, így meghatározva a majdani négyzetméterárakat. Informá­cióink szerint a Spar viszont siettetetné a megegyezést, ugyanis még az év végi ünne­pek előtt szeretné felavatni az áruházat. Vas András # Kezdetben minden tökéletesnek tűnt, aztán kizárták a bérlőket, s nem jutnak hozzá az értékeikhez sem Albérleti vita állatkínzási váddal Babodon SOMOGYBABOD Gollob Tamás és felesége azért költöztek So­mogyba Budapestről, mert amikor korábban a rokonokat látogatták meg, mindig meg­lepődtek azon, hogy mennyi­re csendes, nyugodt a környék, és barátságosak a somogyi em­berek. Másfél éve vettek ki al­bérletbe egy házat Somogyba- bodon, amelynek a tulajdono­sa Pest megyében él. Kezdet­ben minden tökéletesnek tűnt, de a rezsifizetésnél jelentkeztek a gondok.- A csekkeket a tulajdonosnő kapta, mi neki adtuk át a pénzt, ezt iratokkal tudjuk bizonyítani, amiket leadtunk a rendőrségen. Azonban a jelek szerint nem fi­zette be a rezsit, mert kétszer is kikapcsolták nálunk az ára­mot, csak nagy huzavona után köttettem vissza a saját költsé­gemre - mondta a fiatal férfi, aki mentősként és autókereske­dőként is dolgozik. - Mondtam a tulajdonosnőnek, hogy ezt le fo­gom lakni, mert nem az én hi­bám. Ez nem tetszett neki, erre eljöttek hárman, és a gyerekek előtt összevertek, 51 terhes fele­ségem is lökdösték. A rendőrök azt tanácsolták a fiatalembernek, hogy költöz­zön el, az -a legbiztosabb. Gol­lob Tamás keze azonban meg­sérült, állítása szerint a dulako­dásban, emiatt nem tudott pa­kolni. Közben elutaztak néhány napra, mert meghalt a felesége nagyapja.- Mielőtt elmentünk volna, megetettem és bezártam a két kutyánkat, a lányaim kakasa­it, és egy barátomat megkér­tem arra, hogy nézzen rájuk, gondozza őket. Mire visszajöt­tünk, lecserélték a zárat az in­gatlanon. A tulajdonosnő rend­őrökkel ment be, mondván mi kínozzuk az állatokat. A kutyá­kat elvitték a gyepmesteri telep­re, a kakasok elpusztultak: Fel­hívtam az állatorvost, külsérel- mi nyom nem volt rajtuk - foly­tatta a fiatalember. A házban maradtak a család értékei és iratai, nem kapják vissza őket, ez nagy nehézséget Gollob Tamás Budapestről jött okoz. A kilencedik hónapban lévő felesége orvosi papírjai, a gyermeke születési anyakönyvi kivonata hiányoznak. Ezt nehe­zen tudták pótolni, enélkül alig tudták a kislányt beíratni az is­kolába. Közben a házba új albér­lők költöztek, ők a tulajdonos engedélye nélkül nem adnak ki semmit Gollobék holmija közül.-Egy rendes nyomozó felhívta az új lakót, hogy a papírjainkat kötelesek kiadni. De az értéktár­gyainkat nem, nem értem, hogy miért... - mondta a férfi. Felhívtuk a tulajdonosnőt, aki másképp látja a történteket. - Engem ért sérelem, mert egy éve nem fizettek albérleti díjat, se rezsit - mondta a középkorú hölgy. - Engem hurcoltak meg emiatt a szolgáltatók. Aztán baromfit, kutyákat hátrahagy­va elköltöztek. A polgármester és a szomszédok szóltak, mert a kertekben, az utcán kóborolt a dobermann és a boxer. Rend­őrséggel mentünk be, az udva­ron négy döglött baromfit talál­tunk, meg a lesoványodott ebe­ket. Állatkínzás miatt eljárást indítottak a hatóságok. A távo­zásuk után az ingatlan lakha­tatlanná vált, pedig 3,5 millió forintot költöttem rá. Nevetsé­ges, hogy én vertem meg a fia­talembert, én beteg és mozgás- korlátozott vagyok, egy három gyermekes, egyedülálló édes­anya... K. G. Vasá3Jjp is nyi^Fr^ r-i; wtst á v a .., — xá

Next

/
Thumbnails
Contents