Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-18 / 90. szám
2016. ÁPRILIS 18., HÉTFŐ ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A környező megyékből is érkeztek kisebb-nagyobb társaságok. Volt, aki a családosán kerekedett fel, s néhány retro gyártmány is begördült. Az egyik felújított MZ tulajdonosa egymás után söpörte be az elismeréseket, s több robogós is csatlakozott a menethez. Harmadszor randevúztak a megye- székhelyen a motorosok, s a tavalyinál csaknem kétszer any- nyian vettek részt ezúttal a kaposvári programon. Mely a hozzáértők szerint egyúttal a márkák és modellek kavalkádja volt: számos motor ára középkategóriás autók árával vetekedett. Benei Tibor szervezőtől tudjuk: közel 400 motoros érkezett a megyeszékhelyre. A városi szakasz után Kardosfa érintésével Kaposszerdahelyre hajtottak, ahol az elhunyt motorosok emlékére megkoszorúzták a kopjafát, s az emlékezés szalagjait kötötték fel a tavaly ültetett diófára. A motorosok jótékonykodtak is: egy mozgássérült gyerekeket támogató alapítvány részére több mint százezer forintot adtak össze. H. M. Közúti látványosság: négyszáz motor zúgott végig a somogyi megyeszékhelyen szombaton Életérzés- Ősrégi szenvedély a moto rozás, amely kikapcsol, pihentet - mondta a kaposvári Végh Csaba. - Ahogy a mai középkorúak nagy része, akkoriban én is kisteljesítményű motorral kezdtem. A motorozásban is fontos a fokozatosság: veszélyes lehet, ha egy fiatal nagyobb tapasztalat nélkül egy bivalyerős gépet kap a szüleitől... 1981-től motorozom, a Simson után ETZ-t hajtottam, s amint lehetőségem nyílt rá, nagyobb motort vásároltam. Fantasztikus ez a hobbi még ennyi idő elteltével is, ám ahhoz, hogy valóban remekül érezzük magunkat, a szabályok betartása nélkülözhetetlen. Melynek kölcsönösnek kell lenni: az autósoknak is éppúgy szükséges ügyelniük a motorosokra, mint ahogy nálunk is alap az előírások betartása. Róna László nagyjából negyven év kihagyás után öt esztendeje ült újra motorra, Bakos Gábor agrármérnök gyerekként Rigára pattant, később MZ-n tökéletesítette a tudását. A 39 éves férfi korábban az Egyesült Államokban tanult, ahol egy Harley Davídsont próbált ki. Akkor döntött: ha megengedheti magának, ilyet vesz. Az 1700 köbcentis gép csillog-víllog. a tulaj nagy becsben tartja.- Volt már balesetem: elém kanyarodott egy autó, ráfékeztem, s eldobtam a gépet - mondta. - Szerencsére nem történt nagy baj, a járművezető volt a hibás. Azóta még jobban figyelek. Vona Gábor: Somogybán a reformok nem működnek KAPOSVÁR - A Fidesz-féle magyar reformok Somogybán nem működnek - hangzott el a Jobbik vasárnapi sajtótájékoztatóján. - Mondhatjuk úgy is, hogy megbuktak. Somogy megyéből a rendszerváltás óta a Dunántúl Borsod megyéjét csinálták. Vona Gábor, a Jobbik elnöke kiemelte: a Valódi Nemzeti Konzultációt három témában hirdették meg, mely az egészségügy, az oktatás és a korrupció tematikáját öleli körül. Lakossági fórumokon, szakmai találkozókon és érdekképviseletekkel folytatott tárgyalásokon is meggyőződtek arról, hogy igény van az érdemi párbeszédre.- Sajnos, az elmúlt 26 év politikai folyamataiban a konstruktív politikai párbeszéd veszett ki - közölte. Vona szerint a valódi nemzeti konzultáció ezzel a stílussal is szakítani kíván. Céljuk, hogy meghallgassák a szakmát, csiszolják érveiket, az elképzeléseiket, s ebből szülessen valami jó, új, valódi megoldás. Dúró Dóra országgyűlési képviselő aláhúzta: azért választotta a Jobbik a valódi nemzeti konzultáció egyik témájául az oktatást, mert a Fidesz-kor- mány oktatáspolitikája mára megbukott. Rámutatott: a valódi nemzeti konzultáció szakmai megalapozása annak, hogy milyen legyen a 21. századi iskola és az oktatás. Ez jövő szempontjából kulcsfontosságú. H. M. MEGYEI KÖRKÉP g Balatonszemesi Latjnovits Zoltán Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeum "a nyitott HÁZ" Történeti estek előadássorozat 2016. április 20. szerda 17.00 óra Pálosok Balatonszemesen Régészeti feltárás a Barát-dűlőben dr. Végh András ásatásvezető régész helytörténeti előadása 8636 Balatonszemes, Szabadság u. 1. 06-84/361-204; 0630 6654384, muvhaz.latinovits@gmail.com www.szemesimuvhaz .hu https://vwvw.facebook.com/szemesimuvhaz, KAPOSVÁR Újabb 45 tehetséges, hátrányos helyzetű gyermek lép az Életút Programba, jelentette be vasárnap kaposvári sajtótájékoztatóján Csányi Sándor. Az alapítvány 2005-ös megalapítása óta eltelt időszakban több mint 300 fiatalnak segített az alapítvány. POSTÁNKBÓL A NYUGDÍJAS ÜDÜLÉS CSAPDÁJA: A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, 2016. februárjában közzétett egy pályázati felhívást nyugdíjasok kedvezményesen üdülésére. Mivel csak Interneten lehetett jelentkezni, egy barátom segítségével megpályáztuk nejemmel együtt. Meg kell jegyeznem, hogy eddig még soha nem kaptunk ilyen ajánlatot. 4 hete megjött a válasz, mindkettőnk jelentkezését elutasították. Nekem csak azt írták, hogy „technikai okok miatt”. A nejem elutasító válasza az volt, hogy „Nagyon sok igény érkezett be, a keret kimerült”. A felhívásban az is benne volt, hogy előnyt élveznek azok a nyugdíjasok, akik a tavalyi évben nem kaptak lehetőséget. Többektől tudom, hogy tavaly és idén is megkapták a beutalót. Akkor ez, hogy van? Talán a regisztrációs lapokat odaadták a grafológusnak és pszichiáternek, akik eldöntötték, hogy ki lehet jó magyar nyugdíjas, megbízható, lojális ember, ki érdemes az üdülésre, és kik azok, akik pedig nem? Igazat adok a lapban nemrég megjelent cikknek, amely szerint a jelentkezés bonyolultsága miatt talán az volt a cél, hogy minél kevesebben jelentkezzenek, csak meg legyen a „csinnadratta”. Gerhát Tamás Barcs Életút a tehetségekért