Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-19 / 15. szám
Somogyi Hírlap /a\ CS00[pl51 SZERETNE NÉGY KEDVEZMÉNNYEL SÜTEMÉNYT VÁSÁROLNI? Keresse következő lapunkban akciós kuponunkat! A részleteket megtalálja a kuponszelvényen1 EGY PERCBEN Taxisblokád Budapesten Az Über közösségi személy- szállító szolgáltatás ellen reggel óta tiltakozó 140 pesti taxis délután lezárta a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az And- rássy út elejét. Azt követelték többen, hogy tiltsák be az Uber-szolgáltatást. SOMOGY A Marcali Nosz- lopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolája 36 fővel támogatja a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelében megfogalmazottakat - olvasható a Tanítanék, com oldalon a miskolci intézmény nevelőtestületének nyílt levelét támogató immáron több mint tízezer szignó között. A megyéből több mint százan vállalták névvel, hogy egyetértenek a miskolciak által felvetettekkel: a hermanosok az oktatás gondjai között említették többek között a működtetési problémákat, a túlterheltséget, a felesleges adminisztrációt, a folyamatosan változó tanterveket, tankönyveket, elvárásokat, szabályokat, az ezekhez szükséges egyeztetések hiányát, az oktatáspolitika ad hoc-szerűségét, hogy reformok címszóval szétverték a közoktatást, s hogy mindezeknek a gyerekek isszák meg a levét. ► 4 SÉF ' {j JMi : By; * Sok taxi keresztbeállt az úttesten, ►ß Össztűz, de Merkel kitart NÉMETORSZÁG Testvérpártja és koalíciós partnere is ultimátumot adott Angela Merkelnek, változtasson engedékeny menekültpolitikáján. A német kancellár közölte: nem enged az irányváltást sürgető követeléseknek. ► 6 Tenisz: megvett meccsek Fogadási csalásokban vettek részt a világ élvonalába tartozó teniszezők egy hétfőn publiklált amerikai és brit oknyomozó riport szerint. Neveket egyelőre nem közöltek, de a vádak olyan súlyosak, hogy aligha marad ennyiben az ügy. ► 8 Jó reggelt! Melyik a hét legrosszabb napja? A hétfő - vágják rá sokan. Ausztrál pszichológusok is arról kérdezték kutatásuk résztvevőit, hogy milyen a hangulatuk a hét különböző napjain. Legtöbben azt mondták, a legrosszabb hangulatuk hétfő reggelenként szokott lenni, de a napok előrehaladtával egyre vidámabbak lesznek, a jó hangulat péntek este és szombaton tetőzik. Ám én úgy látom: a hétfő is ugyanolyan nap, mint a többi. Ha valaki nem szereti a munkáját, annak elege van a hétfőkből, s ez nem lesz jobb kedden, szerdán, csütörtökön sem. Aki így érez, keressen más munkát vagy próbáljon új motivációt találni az életében. Ha már hétfőn úgy megy az ember dolgozni, hogy görcsöl a naptól, akkor az bizony nincs jó helyen. M. A. Somogy nem csokosnak való vidék SOMOGY Egyes szakemberek szerint a családi otthonteremtési kedvezmény (csők) változásai miatt jelentősen emelkednek majd az ingatlanárak, mások úgy vélik, mivel a szigorú feltételeknek nehéz lesz megfelelni, nem várható érdemi árváltozás az új és a használt lakások piacán. Oláh Miklós, a kaposvári Genius 99 ingatlaniroda tulajdonosa utóbbiakkal ért egyet, főként, hogy ma Kaposváron például új lakásra nem is lehet igénybe venni a legnagyobb támogatást, mert nincs olyan ingatlan, mely megfelel a kritériumoknak. - A megyeszékhelyen 2006-os a legújabb használatbavételi engedély, a csők viszont 2008. január 1. utániakra vonatkozik - mondta. - Legkorábban az év végén, de inkább 2017 első felére épülhetnek meg az első megfelelő ingatlanok. ► 2 KAPOSVÁR Volt már felnőtt (női és férfi), valamint utánpótlás válogatott jégkorongmérkőzés a Kaposvári Jégcsarnokban, ám élvonalbeli találkozót most rendeznek először. Az egykori nyolcszoros bajnok Ma- joross Gergely által irányított Bp. MAC csapata - miután otthonában, a Tüskecsarnokban két hétre leolvasztják a jeget - előbb kedden a DVTK Jegesmedvéket fogadja rangadón, majd csütörtökön a Ferencváros elleni bajnokiját is a somogyi megyeszékhelyen játssza szintén 18 órakor, míg a január 26-án esedékes Újpesti TE elleni találkozójukat Jászberénybe vitték. ► 12 Hokivarázs a Jégcsarnokban Rezsiemelés, túlszámlázás, levelezgetés VISNYESZÉPLAK A polgári engedetlenségtől sem riadna vissza egy visnyeszéplaki férfi, mert úgy érzi: gyakorlatilag átveri a kaposvári székhelyű szemét- szállító cég azzal, hogy még a tavalyi évről túlszámláztak neki és a helyieknek, azaz olyan szolgáltatásért kellene fizetniük, amit nem végzett el Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. A levelezés hónapok óta tart az ügyfél és a KVG Zrt. utódja között, ám nyugvópont nem igazán körvonalazódik. A visnyei polgár- mesterből is csak a panasz dőlt a cégre, ahogy felemlegettük a történteket. Ugyanakkor lakossági bejelentés után a megyei kormányhivatal vizsgálatot folytatott 2015-ben, ez alapján, az ügyvezető közlése szerint a DDHN Kft. nem követett el jogsértést. ► 2 HIRDETÉS Yői, férfi, gyermek szemüvegkeretek Részletek az üzletben. VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ Másolt vagy egyéb módon sokszorosított kupont nem áll módunkban elfogadni. ■ Kuponok nem vonhatók össze. ■ Kupon csak a megjelölt időpontban használható fel. ■ Más kedvezménnyel nem vonható össze. ■ Az akció a készlet erejéig tart. Vágja ki az itt látható kupont, és 2016. január 19-25-ig a feltüntetett áron vásárolhatja meg a terméket. Kaposvár. Városház u. 1. «2/311-165.30/408-0488 www.telekioptika.hu SZERKESZT ŐS ÉG: E-mail: online@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP o 2 Ragyogóan napos, friss, tiszta idő lesz. Csapadék nem alakul ki. Reggel -10 és -5 fok között alakul a hőmérséklet, délután 0 fok várható. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Sára és Mártó nevű olvasóinknak!