Somogyi Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-24 / 301. szám

2015. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP g Czigány Györgyöt a milliós hallgatottságot hozó Ki nyer ma? tette ismertté A fodrásznő esete Stravinskyvel Költő, író, újságíró, szerkesz­tő, zenei rendező, műsorveze­tő, a nagy többség azonban a Ki nyer ma? című rádiós műsor­ral azonosítja. Kevesen tudják azonban, hogy Czigány György életének immáron elválaszt­hatatlan része Somogy, hiszen idejének egy jelentős részét Zamárdiban tölti. Vas András andras.vas@mediaworks.hu- Halvacsora a Balatonnál vagy orgonálás a Krisztinavárosban a karácsonyi program?- Bár szívesen ülnék a billen­tyűk elé, azt hiszem, ez Budán most elmarad - feleli Czigány György. - A feleségemmel Za­márdiban töltjük a szentestét, az ünnep első napján pedig a szüleihez utazunk Szekszárdra. Ami költő számára természete­sen szintén inspiráló város Ba­bitsosai, filozófusnő barátjával, Dienes Valériával vagy Mészöly Miklóssal.- És Zamárdi?- Ismét csak a feleségemet kell citálnom: a családjuknak itt van nyaralója, kötődik a település­hez, így miután összeházasod­tunk, sokszor jövünk, akár té­len is. De még nekem is van mi­nimális kötődésem régről: an­nak idején 16-17 éves koromig nem jártam a Balatonon, s ami­kor egy osztálytársam elhívott, először ide jöttünk. Szakmailag is vonzó hely: kevesen tudják, hogy a templom francia barokk orgonája országosan egyedülál­ló. És pérsze a vízpart is felidézi a gyerekkori emlékeket.- Négy folyó ölében nőtt fel a Győr melletti Révfaluban, pedig születési helyként Budapest sze­repel az irataiban.- A nagy gazdasági világvál­ság idején, éppen miután meg­születtem, gépészmérnök apá­mat kényszernyugdíjazták a Láng Gépgyárból. A rokonsága Győrhöz kötötte, ahol olcsóbban lehetett élni, így költöztünk, s ti­zenkét éves koromig ott is ma­radtunk, utána tértünk vissza a fővárosba.- Nehéz lehetett visszaszokni.- Gyerekként sok mindent ter­mészetesnek talál az ember... Pe­dig visszaemlékezve nem volt egyszerű. Pestszenterzsébeten éltünk, de egy szőnyegbombázás letarolta a környéket. így kerül­tünk Budára, s ott ért bennünket az ostrom, melyet a Missziós apá­carend pincéjében vészeltünk át. Vagyis nem nagyon volt időm nosztalgiázni Győr miatt.- És zongorázni?- Voltak kihagyások, de a la­kásunkban mindig volt zongo­ra. A szüleim a szegénységük el­lenére adtak rá, hogy a megfele­lő műveltségben legyen részem. Érdekes volt a viszonyuk a kul­túrával és a tudományokkal: anyám árvaként nőtt fel, s csak négy elemiig jutott, ám szomjaz­ta a könyveket, s felnőtt fejjel to­vábbtanult, valamint Dantét ol­vasta, és Racine drámáit. En­gem hétévesen már a zongora fe­lé irányítottak. Jól Is ment, meg aztán a későbbiek során inspi­rált, hogy lánygimnáziumokba is mehettem játszani bálokra.- Honnan jött az orgona?- Kicsit kényszerből. A krisz­tinavárosi templom alacsony képzettségű kántorát helyettesí­tettem. Jó manuális technikám A szegedi konzervatórium helyett a Magyar Rádiót választotta Czigány György, mert a szerkesztői munka során nemcsak a zenével, de az írással is foglalkozhatott Czigány György 1931. augusztus 31-én szüle­tett Budapesten. 1943-ig Győrben lakott, a helyi bencés gimnáziumba járt. 1951-ben felvették a Zeneaka­démiára. 1956-ban diplomázott, s a Ma­gyar Rádióhoz került szerkesz­tőnek. majd főosztályvezető­nek. 1969- ben indította el a Ki nyer ma? című zenei vetélkedőt. 1970- ben Liszt-dijat kapott. 1971- ben kiérdemelte az Er- kel-díjat. 1976-tól a Magyar Televízió munkatársa volt. 1988-ban érdemes művész el­ismerést vehetett át. 1990-ben az MTV elnökségé­nek tagja lett. majd művészeti producere. 1993-tól a a zenei műsorok stúdióvezetője volt. 1996-ban megkapta a József Attila-díjat. 1999- től az írószövetség költői szakosztályának elnöke lett. 2000- ben Pulitzer-emlékdíjat vehetett át életművéért. 2005- ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag­keresztjét. 2006- ban Prima Primissima díjas lett. 2009-ben Magyar Örökség dí­jat vehetett át. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti­keresztjét. Három tucat verseskotet és prózai mű szerzője, szerkesz­tője. l __________________________j vo lt, s megtanultam kezelni a pedálokat is. Persze nem Bach- fúgákat játszottam, inkább imp­rovizáltam valamit a népénekek témáira.- A szavakkal is korán játszani kezdett.- Anyám állítása szerint hat­évesen már verseltem, le is írta őket egy füzetbe.- Tíz évvel később pedig már pénzt is hozott a konyhára az írás.- A tekintélyes katolikus mű­vészeti folyóirat, a Zászlónk meghirdetett Szent Gellért jubi­leumára egy irodalmi pályáza­tot, melyre elküldtem háborús novellámat.- És elnyerte a kétszáz forintos fődíjat! Ami akkor egy szűk havi fizetésnek számított...- Ez a rész nem hagyott ben­nem mélyebb nyomot. Az elis­merést ugyanis egy Gellért-he- gyi szabadtéri mise alkalmával Mindszenty József hercegprí­más adta át! Ettől kezdve még lelkesebben írtam.- A Zászlónkba nem sokáig: be­tiltották...- És előttem is bezárultak a kapuk az ötvenes évekre. Per­sze nálam nagyobb írókat-költő- ket is ellehetetlenítettek. így vi­szont egyértelmű volt, hogy a ze­ne felé fordulok: felvételiztem a Zeneakadémiára.- Ahol - többek között - Kodály Zoltán is tanította.- Igazából csak egy nekünk, zongoristák számára melléktár­gyat: népzenét.- Képzelem, mekkora élmény volt hallgatni!- Óriási szellem volt, de mint előadó, halk, szenvtelen, nem nyűgözött le a stílusa... Nagy sze­mélyisége annál inkább, s sze­rencsére a Rádióban többször is készíthettem vele interjút.- Állítólag nem volt túl bőbe­szédű.- Sőt! Rövid és tárgyilagos. Nem szerette a tiszteletköröket. Egyszer egy Bach-műsorhoz kér­tem tőle interjút, elmentem hoz­zá, éppen vacsorázott: túrós csu­szát apró parádicsomdarabkák- kal meghintve. Gondoltam, meg­várom, míg befejezi, de néhány perc múlva odaszólt: na, mi az, nem kérdez semmit?! Majd mon­dott tizenöt rövidke, de annál fon­tosabb mondatot Bachról - ami valóban lényeges és szép volt.- És hogyan került egy zongora- művész a rádióba? Nem egy kon­zervatóriumban kellett volna to­vábbadnia a tudását? Vagy ép­pen koncertkörútra indulni? , - Diploma után a szegedi konzi és a rádió ajánlott állást. Utóbbi vonzott, ugyanis nem­csak zenei rendezőként szá­moltak velem, de szerkeszthet­tem és beszélhettem is, ami már majdnem írói feladat. S vissza­tekintve, azt hiszem, jól döntöt­tem...- Afféle újítóként tartják szá­mon, aki a kevésbé fogékonya­kat is rá tudta venni komolyze­ne-hallgatásra.- Meggyőződésem volt, a rá­diónak nem feltétlenül kell iga­zodnia a többségi, alacsonyabb elvárásokhoz, hanem kutya kö­telessége, hogy alakítsa a köz­ízlést. El akartuk vezetni őket az irodalom, a zene, a művésze­tek szeretetéhez: meglepni őket, hogy amiről eddig nem sejtet­tek semmit, annak élménye számukra szükségletté válhat. Előbb azt alakult ki, hogy ma­guk a rádiós muzsikusok vezes­senek beszélgetős műsorokat, majd bevált furcsa ötletem: a Déli Krónika milliós hallgatott­ságához kapcsolódva szólaltat­tuk meg naponta a derűs, élő ko­molyzenei adásunkat, mely ta­lán akaratlanul valami üde sza­badságélményt is sugárzott.- Ez volt a Ki nyer ma?, mely 1969-től 38 esztendőn át jelent­kezett az Astoria szállóból. Még­hozzá élőben. És ami mai ésszel kissé felfoghatatlan: igen rövid idő alatt elképesztően népsze­rűvé vált.- Az nem lepett meg, hogy pél­dául a világhírű karmester, Fe- rencsik János a kocsijában kí­váncsian várta a műsort, az már inkább, hogy akadt parasztem­ber, aki a hátára csatolt táskará­dión át aratás közben is meghall­gatta az adást. Többször az or­szágot is körbejártuk vele, akadt olyan nyírségi falu, ahol a kocs­mában nyolcvanan, köztük fej­kendős nénik szorongtak, csak hogy hallhassák. De egy ked­ves, egyszerű fodrásznő még va­lamelyik nehezebb Stravinskyt is fölismerte!- Mégis átment a tévéhez.- Mert más volt. Mint aho­gyan ugyanazt a kamarazenei darabot más és más hangszer szólaltatja meg. De a cél ott sem változott: közel hozni az embe­rekhez a zenét és az irodalmat. Amúgy nem volt egyszerű a dön­tés, meg is kérdeztem Nádasdy Kálmánt, az Operaház igazga­tóját, a színművészeti főiskola rektorát, mi a véleménye képer­nyős jövendőmről? Csak annyit mondott: meg lehet próbálni, ha Tíz mondat apámról Apám karácsony hajnalan halt meg. Anyám karácsony­kor született. Most már kette­jük új, mély szövetségét aján­dékozza ez az ünnep: együtt van, együvé tart a világba lé­pők és a távozók pillanata. Mi volt, amikor még halot­tak voltunk? - kérdezte nai- vul kis unokám, beleborzong- va a születés előtti, végtelen­nek tetsző nem-lét gondola­tába... Isten velünk terem­ti meg időnket, de az örökké­valóban - szeretetének gyü­mölcseként - már jelen vol­tunk és jelen maradunk, aka­rata szerint. Milyen jó volna, ha megsem­misülés iszonya nélkül emel­hetnénk föl tekintetünket a szamunkra áthatolhatatlan végtelenekre; szeretet, hála. hűség bizalmával a Terem­tő iránt! Nincs mitől félnünk, tanú­sítják az emberiség erkölcsi nagyságának hősei, akik a Ti­tok erejével voltak képesek tragédiák sodrában is derű­sek maradni. Apám egész életében kö­penyt, földig érő gallért viselt, mint subát a csordapászto­rok. Józan is volt. mint a sza­bad ég alatt tanyázó egyszerű emberek, s nem is vágyott csodákra. A betle­hemi jászol realitásába hitt, s úgy képzelem, valahol most is a pásztorokkal énekelget ha- jadonfőtt, éjjel a mezőben. Győri Te Deum Mert Győrött már mindég nyár van, mint egykor az uszodában: est-ruhátlan lány árnyékok futnak csillám-falon még ott déli meleg rózsaszínben - harang nevet, vagy az Is­ten. A szemébe fröccsent éggel didergő test bölcsőt bérel: kőhajlatát emlékműnek, s folyók tükreibe tűnnek dombok, báli csillár kerek üvegtál-formák, égiek s elrejtett madárszárny féle fölsütő lapockák éle, gerinc ívű könnyű váza képzeletem leigázva. Szigeti gyár: süte­mény-szag. Dohos fahíd viss/hamm/ hat. Szederfák alatt szegények kéklő szájjal keresgélnek - volt, vagy lesz: mind együtt készen föltárnád nagy napsütés­ben. Piac volt, vagy Úrnap ta­lán, virágszemétbe lép anyám. Orsolyiták ministránsa, együtt lelünk rá apámra, mosolyában bizton bízva: százesztendős gyerekcsiz­ma, harangszó rakja lábait - élővel holt sétálgat itt, mint egykor az uszodában. Győrött mindörökké nyár van. le tudod küzdeni azt a hátrányt, hogy ez még látszik is... De tud­ni kell, ez hátrány.- És cseppet sem mellékesen, nem napi nyolc óra munka. Nem félt, hogy emiatt nem marad ide­je az írásra?- A kötetlen munkaidőbe ép­pen belefértek a versek. Thomas Mann-i regények megírására persze nem lett volna időm.- Tévésként-rádiósként vagy mint költő tudott jobban bekap­csolódni az irodalmi életbe?- Egyértelműen az előbbi. Vi­szont nem önös érdekből ültet­tem mikrofon elé Illyés Gyulát, Tamási Áront vagy Vas Istvánt. Igaz, olyan kapcsolataim is kiala­kultak, például Weöres Sándor­ral, Pilinszkyvel vagy Ottlikkal, melyek barátsággá mélyültek.- Melyikük hatása volt a legin­tenzívebb?- Stilárisan nem akartam egyiküket sem követni, inkább szellemileg inspiráltak. A legkö­zelebb talán Ottlik Gézához ke­rültem. A fiatalabbak, korban hozzám közelebb állók közül pe­dig Fodor Andráshoz és Kormos Istvánhoz.- Na, akadnak itt még kapcsok Somogyhoz!- Mondok még egyet: Böhö- nyén voltam katona az ötvenes években. Szól erről egy novel­lám: Boldog Böhönye címmel... Visszatérve Fodorékhoz, rajtuk keresztül kerültem kapcsolat­ba a Berzsenyi Társasággal Is, melynek ma már irodalmi alel- nöke vagyok. És állandó munka­társa a Somogy folyóiratnak.- Vagyis a győri fiúcskából szép lassan somogyivá érett.- Mondjuk inkább: Somogyot szeretővé... ' I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents