Somogyi Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-21 / 298. szám
g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2015. DECEMBER 21., HÉTFŐ HÍREK Azonos neműek házassága a tét UUBJANA Népszavazást tartottak Szlovéniában az azonos nemű párok közötti házasságot engedélyező törvény eltörléséről. A parlament 51 igen szavazattal 28 ellenében szavazta meg márciusban a törvényt. A Koalíció a gyerekekért nevű civilszervezet a katolikus egyház támogatásával kezdte az aláírásgyűjtést a népszavazáshoz. A törvény visszavonásához a szavazásra jogosultak legalább egyötöde, minimum 340 ezer szavazópolgár nem szavazata szükséges. Szlovéniában 43 százalék támogatja, 40 pedig ellenzi az azonos neműek házassághoz való jogát. MTI/MW Tökfilkoznak, kőbutáznak USA Az Iszlám Állam legjobb to- borzójának nevezte az elnökjelölt-aspiránsok tévévitájában a demokrata Hillary Clinton népszerű republikánus ellenfelét, Donald Trumpot. Azt mondta, az Iszlám Állam által közzétett videókon látható Trump iszlámellenes kijelentései csak felszítják a „dzsihadista radikalizáló- dás tüzét”. A republikánus másikjelölt Jeb Bush volt floridai kormányzó tökfilkónak nevezte Trumpot, aki azzal vágott vissza, hogy vetélytársa „kőbuta”. MW Könnygázt vetett be a rendőrség ISZTAMBUL Könnygázzal oszlatott a rendőrség Isztambulban, hogy feloszlassa az ország délkeleti részében folyó biztonsági művelet és a több várost sújtó kijárási tilalmak ellen tiltakozó tüntetést. A hadsereg hétfőn nagyszabású hadműveletet kezdett a főleg kurdok lakta délkeleti országrészben. Erdogan államfő közölte, az akció addig tart, amíg meg nem tisztítja a térséget a Kur- disztáni Munkáspárt fegyvereseitől. Isztambulban több tüntetőt letartóztattak, az üzletek pedig bezártak. MW \diii öröm! mm n MAGYARORSZÁG Hétfőtől kezdi szétosztani a rászorulóknak, hajléktalanoknak az összegyűlt 120 tonna élelmiszert a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Romhányi Tamás kommunikációs vezető a ma még folytatódó Adni öröm! akcióról elmondta: országszerte 162 áruházban önkéntesek kérték meg a vásárlókat, hogy vegyenek tartós élelmiszert - konzervet, tésztát, cukrot - a rászorulóknak. Nagyjából négyezer forint értékű csomagokat készítenek. Középen Herczeg Anita, az államfő felesége, jobbra Kozma Imre, a máltaiak elnöke. Ferenc pápa a szíriai békét szorgalmazta - Üzenet Berlinből A Szíriában dúló erőszak beszüntetését és békét teremtő tárgyalásokat szorgalmazott a pápa advent negyedik vasárnapján a Szent Péter téren. Berlinből szolidaritási vizsgára figyelmeztető üzenet érkezett. MW-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu VATIKÁN A katolikus egyházfő elismerését fejezte ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el a szíriai béke ütemtervéről. „Mindenkit arra bátorítok, hogy lendülettel folytassa ezt az utat az erőszak beszüntetése és a békéhez vezető tárgyalásos megoldás érdekében” - fogalmazott Ferenc pápa. Szólt a líbiai nemzeti egységkormány megalakításáról, a minap aláírt megállapodásról is, amelyet az észak-afrikai ország jövője „reményének” nevezett. Ferenc pápa ezen kívül megemlékezett az indiai áradásés európai felelősségünk menedéket nyújtani” a rászorulóknak. BRÜSSZEL A negyedik terrorfe- nyegetettségi szint feletti újabb, az ötödik szint bevezetésének tervével állt elő Koen Geens igazságügyi miniszter. Akkor lehetne alkalmazni, ha az esetleges veszély- forrás kitervelőinek személye és tartózkodási helye is ismert. JERUZSÁLEM Damaszkuszban egy vasárnap hajnalban végrehajtott izraeli légicsapásban életét vesztette Szamir Kantar, a Hezbollah libanoni síita szervezet ismert tagja, aki 1979-től a 2008-ban lebonyolított fogolycseréig börtönben volt a zsidó államban. A Hezbollah fegyveres szárnyának lett egyik vezetője. Ő hajtotta végre 1979-ben, 16 éves korában az észak-izraeli Naha- ria tengerparti városban az ország történetének egyik legbru- tálisabb túszejtő terrorakcióját: puskájával szétverte egy elrabolt négyéves kislány fejét. Kosa: felfüggesztjük az aláírásgyűjtést BUOp r Hétfőtől már csak az interneten folytatja a betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtést a Fidesz az idén. Kosa Lajos frak- cióvbezető azt mondta: az ünnepek idejére felfüggesztik az ország különböző pontjain folyó aláírásgyűjtést, amit viszont januártól újra fognak indítani. Eddig Kosa közlése szerint 1,7 millió támogató aláírást gyűjtöttek össze „a küzdelemhez”. F. W. Steinmeier Ferenc pápa tói sújtott térségek lakosairól, és más természeti katasztrófák áldozatairól is. BERLIN „Ha másként nem megy, jogi úton kell tisztázni az Európai Unióban a menekültválságból fakadó terhek tagállamok közötti elosztásának ügyét” - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szombaton a Dér Spiegelnek. Arra a kérdésre, mi a teendő, ha valamely tagállam kormánya nem tartja magát a múlt héten hozott európai tanácsi döntéshez a „kettős ha- tárvédelemről”, azt mondta, az EU „jogközösséget” alkot, amelyben „az adott szó számít valamit”, és ha másként nem megy, az ilyen esetekre előírt jogi úton kell „tisztázni a dolgokat”. „Mindazoknak, akik vonakodnak, tudniuk kell, mi forog kockán: a nyitott határok Európában” - mondta, mert „a szolidaritás nem egyirányú utca”. A német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa hangsúlyozta, az EU területére érkező menekülthullám „történelmi” nagyságú, így nem lehetett számítani arra, hogy „semmi perc alatt, mágikus kézrátétellel” kezelhetővé válik a helyzet. Nem segít semmi más, csak egy közös uniós megoldás, amelyben mind a 28 tagország részt vesz. Vannak azonban, akik „Németországra mutogatnak, és a szemünkre vetik, hogy csakis a »befogadás német kultúrája« (de- utsche Willkommenskultur) miatt áramlik Európába másfél millió menekült Szíriából és Irakból", holott a legtöbben az „erőszak és barbárság”, a „háború és halál” elől menekülve hagyják el hazájukat - mondta Steinmeier. Hozzátette: „erkölcsi kötelességünk Uniós vizsga szolidaritásból Béralku: ma újabb forduló lesz BUDAPEST A kormány ismét összehívta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF) hétfőre, hogy a szociális partnerekkel közösen sikerüljön meghatározni a jövő évi minimálbért és a garantált bérminimumot. Kordás László, a MaSzSz elnöke közölte: továbbra is a megállapodás szándékával ülnek le tárgyalni, azonban ha a munkáltatók nem mozdulnak el a jelenlegi béremelési ajánlatuktól, akkor nincs lehetőség a megegyezésre. Javaslatuk szerint a minimálbérnek el kell érnie a bruttó 112 ezer, a garantált bérminimumnak pedig a bruttó 131 ezer forintot. A munkáltatói oldal a jövő évi minimálbérnek bruttó 110 ezer, a szakmunkás bérminimumnak pedig bruttó 128 ezer forintot ajánlott. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára úgy fogalmazott: nagyon erősen szorgalmazzák a megállapodást. A szociális partnerek pedig újabb esélyt kaptak arra, hogy háromoldalú megállapodás keretében tudják meghatározni a 2016-os minimálbér és a garantált bérminimum összegét. MW HIRDETÉS CALGARY NOIORA-KOLLEKCIO Edmond Rose San Maríné Vintage New Ashburry ''helyett Koalícióra voksolnak a spanyolok? MADRID Spanyolországban a parlamenti választások előtti felmérések a konzervatív Néppárt (PP), a szocialista párt (PSOE), a magát középpártnak nevező Ci- udadanos (Állampolgárok) és a radikális változásokat követelő baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) sorrendjét vetítik előre. Az országban 36,5 millió szavazásra jogosult polgárt voksolhat. A szavazás 350 parlamenti és 208 szenátusi képviselői hely sorsáról dönt. A szavazásra jogosultak közül 1,8 millióan voksolhatnak külföldön. A szavazóhelyiségeket este 20 órakor zárják, de ahol szükséges, meghosszabbíthatják a nyitvatartási, mert a Metroscopia közvélemény-kutató cég felmérése 79 százalékos részvételre számít. Ehhez képest (lapzártánkkor) kevesebb szavazó ment el, mint négy éve. A választásokat komoly biztonsági intézkedések mellett rendezték meg, országszerte 91 702 rendőr felügyelt a rendre. Emelt szintű a terrorvédelmi készültség június 26. óta, az aznap elkövetett tunéziai, kuvaiti és franciaországi terrortámadások miatt. MTI/MW