Somogyi Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-21 / 298. szám

2015. DECEMBER 21., HÉTFŐ MOZAIK 0 Sámuel L. Jackson több mint 150 filmben szerepelt Állandó a keménység A harcos kiállás mindig közel állt hozzá Visszatérhet mindenki kedvence, Xena Az NBC tévécsatorna megerő­sítette azt a korábbi pletykát, amely szerint készül a Xena cí­mű sorozat folytatása - annak ellenére, hogy a hír felröppené- sekor még az egykori címszerep­lő, Lucy Lawless is cáfolta, hogy készülnének valamire. A csator­na már a vezető író-producert is felbérelte Javier Grillo-Mar- xuach személyében, aki koráb­ban olyan sorozatokon dolgo­zott, mint a Bűbájos boszorkák, a Lost, a Médium vagy a 2011-es Charlie angyalai. A projektben az eredeti pro­ducerek közül is közreműköd­nek legalább ketten, Sam Raimi és Rob Tápért is benne lesznek, utóbbi egyébként Lawless férje, a korábbi hírekkel ellentétben vállalta a munkát. A Xena egy 1995 és 2001 kö­zött futó amerikai és új-zélandi tévésorozat volt, a történet sze­rint az ősi Hellászban játszó­dott, és szorosan kapcsolódott a görög mitológiához. Xena ka­raktere először a Hercules című filmsorozatban tűnt fel, ahol egy hűtlen, de vonzó harcosnőt ala­kított. A következő rész végére azonban teljesen megváltozott a karaktere: a gonosz harcosból a főszereplő barátja lett. A ka­rakter nagyon megtetszett a né­zőknek, televíziós sorozatot ké­szítettek belőle „Xena: A harcos hercegnő” címmel. Magyarországon a TV2 kezd­te el sugározni a sorozatot, le is vetítette az összes évadot, de a Viasat 3-on és a Viasat 6-on is futott jó ideig. A hazai nézők is szerették, igaz, kezdeti sike­rében azért az is közrejátszott, hogy akkoriban kevés ilyen jel­legű sorozat futott a magyar adókon. Lucy Lawless testhezálló szerepben Ha a vásznon látott alakítása­ira gondolunk, akkor szinte hi­hetetlen, hogy Sámuel L. Jack­son éppen ma tölti be a 67. életévét. Fülöp Zoltán zoltan.fulop@mediaworks.hu Az amerikai színész, Sámu­el L. Jackson Washingtonban született. A szegregált Riversi- de Középiskolába járt, tehát ko­rán találkozott a kemény élet­tel, majd az atlantai Morehouse Collage-ban tanult. Úgy tervez­te, hogy építészetet fog tanulni, ám miután egy alkalommal nyil­vános iskolai beszédet tartott, vé­gül a dráma mellett döntött. Fiatalon több színdarabban is játszott, majd a filmek és a tele­vízió világa kezdte érdekelni. Az első mozifilm, amiben feltűnt, a kevéssé ismert Together fór the Days volt, 1972-ben. Filmes pálya­futása kezdetén főként apró sze­repeket kapott - ugyanakkor mi, magyarok is emlékezhetünk rá gyorséttermi rablóként az Ameri­kába jöttem című moziból. A már korán meglévő kokainfüggősége az 1990-es évekre tovább erősö­dött, egészen addig, mígnem túl­adagolta magát, s ezután családi nyomásra egy rehabilitációs kli­nikán kötött ki. Miután nagy ne­hezen kigyógyult a függőségből, Spike Lee Dzsungelláz című film­jében kapott egy fontos szerepet, s ez a munka - érzékeny alakítá­sának köszönhetően - azonnal az élvonalba repítette. Első ko­molyabb díját is ekkor nyerte: az 1991-es cannes-i filmfesztiválon alakítását a legjobb férfi mellék- szereplő díjjal jutalmazták. 1994-ben ráadásul összehoz­ta a sors Quentin Tarantinóval, Minden valószínűség szerint Katherine Waterston lesz a kö­vetkező színésznő, akit min­denki meg akar majd szerezni a filmjéhez. Ridley Scott már most lecsapott rá, és őt tette meg az Alién: Covenant főszereplőjének. Scott következő, Alien-univer- zumban játszódó filmje egy új bolygóra kalauzol majd el min­Martin Luther King 1968-as meggyilkolását követően Jack­son az egyik szertartásmester­ként részt vett a temetésen. Ez­után Memphisbe repült, hogy csatlakozzon az egyenlő jogo­kért szervezett meneteléshez. 1969-ben több másik diákkal fogva tartotta a Morehouse Collage megbízotti táblájának több tagját a kampuszon, refor­mokat követelve az iskolai tan­két: a Covenant nevű űrhajó le­génysége először azt hiszi, hogy egy érintetlen paradicsomra lelt, valójában azonban egy veszé­lyes és sötét helyen szálltak le, amelynek az első részből ismert, Michael Fassbender által alakí­tott android az egyetlen lakója. Waterston első mozis szerepét a 2007-es Michael Claytonban tervben és irányításban. Ezt kö­vetően Atlantában találkozott a Black Power („Fekete Erő") moz­galom tagjaival, akiktől a fegy­veres erőszak sem állt távol. Mi­előtt azonban részesévé vált vol­na bármilyen összetűzésnek, édesanyja Los Angelesbe küldte, miután az FBI tájékoztatta róla, hogy ha továbbra is a Black Po- wer-mozgalom tagja marad, egy éven belül halott lehet. játszotta, a következő években mindössze epizódszerepek elját­szásig jutott. 2014-ben azonban felfedezte őt a Magnóliát és a Vér­ző olajat jegyző Paul Thomas An- derson, és komoly szerepet adott neki a Beépített hiba című krimi­ben: az angol színésznő Joaquin Phoenix volt barátnőjét és titok­zatos megbízóját alakította. akivel azóta egy sor filmben dol­gozott együtt. Legemlékezete­sebb alakítása első közös mun­kájukhoz, a Ponyvaregényhez fűződik - a monologizáló bér­gyilkos alakja immár a filmtör­ténet része. Karrierje azóta, bátran mond­hatjuk, rendben van, megállás nélkül játszik, eddig több mint 150 filmben szerepelt, s szin­te mindig mosolytalan, kemény férfit alakít. Ugyan vannak ki- sebb-nagyobb hullámvölgyek, furcsa szerepválasztások, nagy bukások, de összességében két-három évente kap egy olyan szerepet, amellyel azonnal hely­rebillenti a mérleget. Ráadásul olyan sikersorozatokhoz is gör­dülékenyen csatlakozott, mint a Star Wars, vagy éppen a Bosszú­állók. Legközelebb Tarantino új filmjében, az Aljas nyolcasban láthatjuk majd - ne legyenek kétségeink: Sámuel L. Jackson ebben a munkában is kutya ke­mény lesz. Hozza a pénzt A filmek, melyekben Jackson főszereplőként vagy mellék- szereplőként feltűnt, összesen 4.59 milliárd, illetve 7.21 mil­liárd dollár bevételt hoztak az észak-amerikai jegypénztárak­nál. Ezzel az eredménnyel ő az egyik legtöbb pénzt termelő filmsztár, s ezért nyilván a stú­diók szívéhez is közel áll. A szí­nész egy interjúban elmesélte, szóba került, hogy eljátsszon egy kisebb szerepet az Indiana Jones és a kristálykoponya ki­rályságában, csak hogy Ham­son Ford ne tudja megelőzni őt ezen a listán. Az ismert énekesnő, Pink mos­tanában ugyan egy kissé eltűnt a nyilvánosság elől, de nemrég csatlakozott egy nemes kezde­ményezéshez: az UNICEF nagy­követe lett. A sztár eddig is ak­tívan segítette a szervezet mun­káját, anyaként pedig jól tudja, hogy mennyire fontos kiállni a nehéz sorsú gyermekek mellett POÉNPERCEK- Ki tudja nekem megmon­dani, hogy mikor jó a fáról le­szedni a gyümölcsöt? - kérdi a tanító néni. A kis Peti jelentkezik: - Ami­kor nincs otthon a szomszéd! Egy házaspár 10 üvöltő gye­rekkel áll a repülőtéri vám- vizsgálat előtt. A vámtiszt megkérdi a családfőt:- Van önöknél lőfegyver, szú- ró-vágó eszköz vagy kábító­szer? A családfő kicsit idegesen:- Higgye el uram, ha lenne, már rég használtam volna! A rendőr leállítja az autóst az autópályán, és megkérdi tőle:- Uram, megkérdezhetem, mi­óta megy hibás hátsó lámpák­kal? A sofőr kiszáll, megnézi a ko­csi hátulját, majd zokogni kezd.- Annyira azért nem súlyos a helyzet! - nyugtatja a rendőr. - Pár kiégett izzó miatt nem kell ennyire elkeseredni.- Nem? És az utánfutóm, meg a motorcsónakom? Egy nő az autójával átmegy a piros lámpán. Bíróságra kerül az ügy, a tárgyaláson kérdi a bíró:- Foglalkozása?- Tanárnő vagyok - mondja az elkövető. A bírónak felcsillan a sze­me:- Tudja, hölgyem, évek óta várok erre! Teremszolgák! Hozzanak be egy táblát, pár kiló krétát, a vádlott pedig írja fel 100-szor a táblára, hogy „Többet nem megyek át a piros lámpán!- Gyerekek - kérdezi a tanár az irodalomórán -, hogy hív­ják azt az írásművet, amelyet csak kigondol valaki, és sem­mi valóságalapja nincs? Pistike jelentkezik:- Adóbevallás! és segíteni őket, amiben csak le­het. Pink elmondása szerint el­sősorban az éhező gyerekekre szeretné felhívni az emberek fi­gyelmét. Hazánkban egyébként az első két UNICEF-nagykövet Halász Judit és Presser Gábor volt, de a tengerentúlon olyan vi­lágsztár is betöltötte ezt a pozíci­ót, mint Audrey Hepburn. Megvan, hogyan száll szembe a lényekkel Alién: egy új szereplő UNICEF-nagykövet lett Pink, az énekes Az olasz díva, Sophia Lőrén Genfben érzi igazán otthon magát Ma már az unokáké a főszerep Sophia Lőrén a filmezés arany­korának egyik nagy alakja, aki­ért a tehetsége miatt milliók ra­jonganak. Bár máig sokan sze­retnének dolgozni vele, a szí­nésznő már hosszú ideje csak a családjának él. Az olasz díva imádja, ami­kor beköszöntenek a hidegebb hónapok. Nemcsak azért, mert ekkor a legszebb a svájci táj, de azért is, mert ilyenkor minden idejét az unokáival tölti.- Genf az otthonom, itt érzem jól magam. A gyermekeim szü­letése óta, negyvenhat éve élek itt; itt születtek ők is és az uno­káim is. Mindenem itt van, és ma már minden ide köt: az em­berek, a táj, a hangulat; semmi­ért nem cserélném el. Egy-két hetet töltök a testvéreimmel Ró­mában, de utána menekülök vissza a kis zugomba - mesélte Sophia a Vanity Fairnek. Sophia fiai inkább a nyarat részesítik előnyben, ha utazás­ról van szó, így a téli hónapok egy részét otthon, a genfi há­zukban töltik. A színésznő uno­kái szinte mindennap megláto­gatják a nagymamájukat, aki továbbra is aktív, minden mó­kában benne van, és bármit kérnek tőle a lurkók, ő öröm­mel teljesíti. Nem lepődnénk meg, ha a számos szakmai el­ismerés mellett hamarosan a legjobb nagymama díjára is je­lölnék... Egy hajszálon elfér az apró színes kép Svájci kutatók új világrekordot állítottak fel: elkészítették az ed­digi legkisebb nyomtatott színes képet. Zürichi kutatók készítették és bohóchalakat ábrázol a vi­lág eddigi legkisebb kinyom­tatott színesiképe, amely elfér egy emberi hajszál keresztmet­szetén. Ez pedig hivatalos vi­lágrekordot jelent, ennyire kis kép nem készült még nyomta­tással, igaz, annak speciális változatával. A kép 80 mikron x 115 mik­ronos, azaz 0,0092 négyzetmil­liméteres. Ez a terület, mint em­lítettük, hajszálnyi, de úgy is jel­lemezhetnénk, mint egy pixelt egy retinakijelzőn. A kép színe­iről úgynevezett kvantumpon­tok (piros, zöld és kék színűek) gondoskodnak, amelyek egyedi fényt bocsátanak ki. A kvantum­pontokat 25 ezer dpi-vel nyom­tatták. A kép természetesen nem lát­ható szabad szemmel, csak spe­ciális mikroszkóppal. A világre­kord nem öncélú, a felhasznált nanoszerkezetekkel operáló 3D NanoDrip technológia tapaszta­latai később az elektronikában, optikában és persze a kijelzők világában kamatoztathatók. A nyomtatásban részt vevő Scrona egyébként a Kickstarte- ren gyűjti a pénzt a l’Peek ne­vű mikroszkópra, amellyel meg­nézhetők az ilyen képek. * f * t I » 1 t Sámuel L. Jackson mindenféle stílusú filmben feltalálja magát

Next

/
Thumbnails
Contents