Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-22 / 248. szám

2015. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Zákány és Gyékényes a bevagonírozott menekültek árnyékában Önkéntesek az embertelenségben Reménytelenül. Pici gyerekekkel dagasztották a sarat Elfelejtettük ’56-ot?- Néha az az érzésem, a magya­rok elfelejtették 1956-ot, amikor Ausztriába tizezerszám menekül­tek honfitársaink a forradalom le­verésekor és azt követően. Cini­kus dolog azt állítani, hogy nem ugyanaz a két helyzet. Ők is, elő­deink is csak az emberségben bíz­hattak, ezért olyan fontos a se­gítségnyújtás - vallja Málna, aki azt gondolja, a határzárral sem­mi sem oldódott meg. „Félek, a tél közeledtével eljutunk odáig, hogy menekült gyermekek fog­nak meghalni valamelyik újabb ál­lomáson, s ebben a magyar politi­kának is lesz felelőssége.” Többször is igazoltatták a segítőket- Igazán egyetlen ember állt ve­lünk szóba a helyiek közül, aki szállást adott Gyékényesen is csapatunknak, s akire mindig számíthattunk. Jórészt gyanak­vással, nem ritkán úgy éreztük: megvetéssel figyelték a munkán­kat - írta le Cserba Laura Mál­na a miliőt a faluban és a vasút környékén. A irányító torony épü­letébe, ahol a rendőrök és kato­nák melegedtek, nem mehettek be elmondása szerint, de még a mellékhelyiségbe sem, mobilvé­céket kellett használniuk, az utol­só vonat elindulását követően is rájuk ordítottak, hogy meg ne próbáljanak bemenni. Málnáékat többször is igazoltatták a rend­őrök, pedig jól ismerték őket a helyszínen. Kényelmetlen kérdé­se nem hagyhatja nyugodni a jő érzésű embert: ha ennyi rendőrt és katonát oda tudtunk küldeni, akkor napi egy mentőorvos vagy egy kevéske élelem nem lett vol­na megoldható? Vagy legalább az ellenséges hangulat helyett a semmi. Az is jobb lett volna... - teszi hozzá. KOMMENTÁR KÉT gyermekem van. Az egyik tizenhárom és fél, a másik körülbelül tizenöt kiló. Mondhatjuk így: kicsik. Ha valami­lyen rettenetes eszme, vagy kibékíthetetlen szembefordu­lás után a hazámat, a házamat porig rombolják, s hitemet vesztve indulnom kellene, vajon meddig jutnék el a karom­ban velük? Vajon mikor fáradnék el? Melyik határ, melyik rendőr, melyik puskatus után törne bennem el még valami? És mikortól nem érdekelne, ha a nekem adott palackokat el kell dobáljam, ha folytatni akarom? S meddig tűrném, hogy megalázzanak egy belém maró kacajjal, egy ránk reteszelt vagonnal, egy dühös mondattal, mely azt bizonygatja, hogy piszkos vagyok és mocskos? BÁRMEDDIG. Amíg élet van a kezemben, s elbírja őket. A KÖNNYEKNEK úgy is lesz idejük felszáradni, legalábbis azt remélném... Hivatalosan fennakadás nél­kül estek át országunkon So- mogyon keresztül azok a me­nekültek, akik az elmúlt he­tekben Zákányról indultak egy szebb jövő felé. A civil önkén­tesek szerint finoman szólva sem a legjobb arcunkat mutat­tuk az érkezők számára a csak órákig tartó találkozások alkal­mával Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu ZÁKÁNY - Go back! Szinte csak ezt az üvöltést lehetett hallani folyamatosan, ahogyan a rend­őrök artikulálatlan fejhangon igyekeztek sorokba terelni a Zákányra érkező agyongyötör- tö menekülteket. Még a „gyere má’ vissza, more”, ide állj, oda menj” jutott azoknak a szeren­csétleneknek, akik Somogybán tapasztalták meg testközelből, miként fogadják jöttüket a ma­gyar hatóságok - eleveníti fel az elmúlt két és fél hetét Cser­ba Laura Málna, aki kis csapa­tával civil önkéntesként segített Gyékényes-Zákány határában, a hivatalos elnevezés szerint: az „illegális migránsoknak”. A harmincöt éves, fővárosban élő vendéglátós embereket, sorso­kat, meggyötört lelkeket látott, s nem a közutálat célpontjában törvényen kívülieknek bélyeg­zett közigazgatási feladatot. - A Keleti pályaudvaron első sokkja után nem állt meg. Röszke, He­gyeshalom, minden fontos állo­más, ahol valamit tenni kellett ezekért az emberekért, ott meg­fordult. Innen, mondhatni, egye­nes út vezetett Zákányra, ahol a szerb-magyar határzár után több mint 120 ezren érkeztek.- Ilyen nincs, ez volt az el­ső gondolatom, amikor meglát­tam az állig felfegyverzett kato­nákat, rendőröket, s ahogy eze­ket az embereket a vonathoz te­relték, mert kísérésről nem be­szélhetünk - emlékszik visz- sza Málna az első somogyi meg­döbbenésére, amit még több kö­vetett. A 80-90 ember befogadá­sára alkalmas vagonokra 140 embert zsuppoltak föl, a gyere­keket nem számolták bele a lét­számba. Ott fulladoztak egymás hegyén-hátán, először még a vé­cék sem voltak kinyitva a ko­csikban. Hová szemeteltek vol­na, hol mehettek volna el a dol­gukat végezni amikor esélyük sem volt egy konténer, egy sze­meteszsák közelébe kerülni?- kérdezi, választ nem várva.- De folyamatos volt a beszólo- gatás, a lesajnáló röhögés. Volt, amikor a kivezényelt rendőr da­gadt tehenezte le a várandós asz- szonyt, s az önkéntesek szóltak rá, hogy ezt talán nem kellene - eleveníti fel a megalázó helyze­tet. - Szégyen volt hallani, ami­kor az agresszíven kommuni­káló magyar rendőrtől oxfordi angol nyelvtudással kérdezte a szír menekült: ugyan, mivel ér­demeltük ember, hogy így be­szélsz velünk? Az önkéntesek nem marad­tak egyedül, úgy nyolcvanan ér­keztek segíteni a menekültek­nek, hogy amíg nálunk tartóz­kodnak, az erdőn, sárban haj­tott erőltetett menetük ellené­re megmaradjon méltóságuk. - Egyszer osztrák önkéntesek be­állítottak ezer kilogramm ba­nánnal, de jött két fiú Norvégiá­ból, két németországi pedagó­gus, akik az iskolájukban össze­gyűjtött kétezer eurót költöttek el élelemre Csurgón és Nagyka­nizsán - mondta Málna, aki sze­rint a dühítő tehetetlenséget ott lehetett a leginkább tetten ér­ni, hogy nem volt orvos a me­nekültek részére. Ahogyan em­lékszik, egyetlen napra tudott eljönni a Migration Aid-en ke­resztül egyikük, egyszer pedig két készenlétis rendőrnő hívta ki az ügyeletes orvost egy folya­matosan hányó testvérpárhoz.- Egyszerűen muszáj volt tennem valamit, ezt nem lehe­tett hagyni, hogy ne segítsek- mondta a Zákányon szerzett megfázástól még karcos, el-el- csukló hangon, miközben felele­veníti, hogy az utolsó napok drá­máit. - A hideg és az eső rette­netesen megnehezített mindent. Ott kellett lenni, amikor a más­fél hónapos csecsemőt kikap­ták a bokáig érő sárból, mert az édesanyja fáradtságában kont­rollt veszített, vagy amikor a hétnapos újszülöttnek próbál­tak tápszert melegíteni. S akkor is, amikor a hónapokkal koráb­ban láblövést szenvedett férfi el­fertőzött sebbel a végtagján a fi­ának magyarázta, miért fontos feljutni az életet jelentő vonatra.- Az elég megdöbbentő volt, ami­kor az egyik utolsó reggelen tö­kéletes kiejtéssel magyarul kö­szönt vissza a menekültek kö­zül egy szír férfi, s ez igencsak meglepett mindenkit - meséli. A középkorú családfő Szegeden diplomázott orvosként, sőt, há­ziorvosi praxisa is volt Magyar- országon, de aztán feleségévrel úgy döntöttek, visszamennek hazájukba. Végül a sors és a vé­res háború úgy hozta, hogy öt gyermekével és várandós felesé­gével Málnának mondta el a zá­kányi pirkadatkor, miért indul­nak inkább most mégis tovább meggyötörve, de reményekkel teli Németország felé... VÉRADÁS J OKTÓBER 24. Kaposváron 13-tól 16 órá­ig a Virágfürdőn véradást szer­veznek, minden véradó ajándé­kot kap. OKTÓBER 26. Kaposváron 10-től 16 óráig a Vöröskereszt székházban (Szent Imre u. 8.) Régiós Média vér­adás, virslivel, sörrel vendége­lik meg a véradókat. IDEZET A háború persze egyet jelent a halállal, de mindig meginog a föld az ember talpa alatt, ha olyan ember hal meg, aki vala­mikor ott lakott, ott lélegzett a közelében. Márkus Zusak Nem az a szerencsétlen, akit annak vélsz, hanem aki magát véli szerencsétlennek. Gárdonyi Géza L ejárt a parkolási igazolvá­nyom, 15 éve 67 százalé­kos rokkant vagyok. Egy baleset miatt combnyaktörésem volt, mindkét térdem és a csípőm is kikoptak. A Mozgáskorlátozot­tak Egyesületétől fényképes iga­zolványt kaptam. Nagy szüksé­gem van a parkolási igazolvány­ra, mert ha a kaposvári kórház­ba visz autóval a lányom, rend­szeresen használjuk. Azaz csak használtuk, mert sajnos lejárt, három hónapja próbáltam meg­újítani, de visszautasították az­zal, hogy nem vagyok 40 száza­lékos rokkant. Közben felülvizs­gáltak, de nem tudok arról, hogy más eredmény született volna, mint korábban. Most meg kelle­POSTABONTÁS ne újítanom, elmenni az ortopé­diára, aztán a rehabra, utána beadni újra a kérelmet, akkor két hónapon belül választ kap­hatok, ha elutasítják fellebbez­nem is kell. Ez az egész cirkusz meghurcolása a betegeknek! Fel­háborítónak tartom, hogy rajtam csattanjon az ostor azért, mert néhányan jogosulatlanul hasz­nálták az igazolványt. Szabó Józsefné Somogyvámosi olvasónk gyer­mek kori intézetis élményeit osztot­ta meg keddi lapunkban. Techni­kai okok miatt sajnálatos tévedés került az írásba. Pomázon ugyanis nem 10-12, hanem 1020gyermekre jutott egy nevelő. Mégis jól érezték magukat, mint írta: családon belül élőknek sem igen jutott több, mint amiben akkor mi részesültünk. HIRDETÉS Ezen a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! HIRDETÉS Ma ünnepli 55- házassági évfordulóját Balatonberényben VERB MÁRIA és ANTAL Köszönti családja . HIRDETÉS Szeretettel köszönti családja TAKÁCS JÁNOST és GÁSPÁR ILONÁT 60. házassági évfordulójuk alkalmából Kaposváron. 1955. október 22. Kálmáncsa JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: SOMOGY MEGYEI KORMÁNYHIVA­TAL IGAZSÁGÜGYI HIVATAL, JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT: 82/527-760, 82/527-570 ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 20/4899-633 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 Fotó: Horváth Diána

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents