Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-21 / 221. szám
2 MENEKÜLTVÁLSÁG 2015. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ A hétvégén folyamatosan érkeztek a menekültek Gyékényes-Zákány térségébe, ahol vonatra szálltak FELÜTÉS Nyílik a kerítésajtó? A magyar és a szerb belügyminiszter közösen nyitotta meg a Röszke-Horgos autópálya-határátkelőt. A két miniszter szerint a menekültnyomás csökkentése miatt döntöttek úgy, hogy újranyitják a határátkelőt, amely egy hétig volt zárva, ezalatt azonban Horvátországon át jöttek Magyar- országra a menekültek. 24.hu Csak Európa rá ne menjen erre a csiki-csukira! K. G. Menekültek Barcson is Vasárnap este szervezetten, buszokkal érkeztek Horvátországból Barcsra azok a menekültek, akiket a helyi vasútállomásról vonattal szállítanak majd tovább. A rendőrség lezárta a Dráva- sétányt, oda terelte az érkezőket, s a folyó parton kísérték végig őket a mintegy ezer embert befogadó vonatokhoz. Kiürítették az RG csarnokot Kiürítettékk a kaposvári RG Csarnokot annak az ötszáz katonának az elhelyezésére, akik a horvát-magyar határon vesznek részt a kertésépí- tési és a logisztikai munkálatokban. Pluszpénz jár a buszosoknak A menekültszállítási feladatokban résztvevő közlekedési központok munkatársai a többlet- munkájukért plusz járandóságra számíthatnak. A VOLÁNBUSZ Zrt. a mozgósításban 64 autóbusszal vett részt. Közlésük szerint 74 dolgozó túlmunkáját honorálták. Menekültek mindenütt? Szombaton reggel Kaposváron is futótűzként terjedt a hír, két- busznyi migráns érkezett a városba, de hamar kiderült, hogy ez csak kacsa, ahogyan a napközbeni fonyódi menekültcsoportnak sem volt alapja. Ahogyan a Dráván átkelő migrán- soknaksem: kiderült, semmi szükség a vizes kalandra, hiszen szárazföldön, a zöld határon át kényelmesen át lehetett jönni a túloldalról. A környéken élők közül többen megerősítették: nem történt ilyen át- úszós átkelés, s a Duna-Drá- va Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei is egyöntetűen azt állították, hogy bár valóban alacsony a vízállás, az érintett Mura-Dráva találkozásánál életveszélyes az úszva történő átkelés még gyakorlott drávai embereknek is, bár kétségtelen, nem lehetetlen vállalkozás. ZÁKÁNY-GYÉKÉNYES Péntek délután érte el a menekülthullám Somogyot: Zákányban, egészen pontosan a gyékényesi vasúti határon ezer migránst engedtek át a horvátok. Az első csoport még gyalog indult Nagykanizsára, az utánuk következők viszont elszállításukig a településen maradtak. Szombat virradóra közel háromezren érkeztek a délnyugat-somogyi faluba, az összes hazai éjjeli menekült kétharmada Gyékényesnél lépte át a határt. A somogyi tartalékosokat is érintette, hogy Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékosok részleges behívását. Emellett ötszáz katona érkezett Kaposvárra, akik a határ mentén kapnak feladatokat: a ma- gyar-horvát határon építik a kerítést, s járőrszogálatot is ellátnak. Emiatt szinte minden szállásadót , kollégiumot felhívtak Barcs, Csokonyavisonta térségében, s már vasárnaptól szerettek volna minden lehetséges helyet, még a vadászházak többségét is kibérelni. A szombati nap folyamán aztán kiderült, Zákány a legnagyobb kárvallottja a horvátok úgynevezett B-tervének, mely szerint minden, a Balkánról érkező menekültet átküldenék Magyarországra. A hétvége első napján összesen valamivel több mint 4700 ember érkezett horvát területről, kétharmaduk a gyékényesi vasúti hídon és környékén. A zákányi menekülteket a nap folyamán vonatokkal szállították el a településről Szentgotthárdra, Vámosszabadiba, illetve Hegyeshalomba. A helyiek óriási erőfeszítéseket tettek, hogy emberséges körülményeket teremtsenek a menekültcsoportoknak: mivel állami segítség nem érkezett - a nap folyamán a Máltai Szeretetszolgálat Nagykanizsán nyitott ellátópontot -, így az önkormányzat gondoskodott számukra élelemről és innivalóról - a vegyesbolt tulajdonosa külön tejet is biztosított a gyerekeknek -, a településen működő boltok is az új körülményekhez igazították nyit- vatartásukat. A zákánylak a rendőröket is segítették élelemmel és itallal, ugyanis a szolgálatot teljesítők ellátása - noha ezt hivatalosa helyről cáfolták - meglehetősen akadozott. Este hat óra után aztán némi nyugalom költözött a faluba, a nap folyamán már nem érkezett újabb menekültcsoport, vasárnap hajnalban azonban ismét kétezren lépték át a horvát határt. SH-összeállítás Reménykedők Weiyege az első, aki szóba áll velünk, a Szomáliái asszony beszélgetés közben három gyermekét figyeli folyamatosan. Az anya mellett egy pillanatra a nő is előbújik belőle: amikor fotóskollégám ráemeli a gépét, gyors mozdulatokkal igazgatni kezdi kendőjét, ruháját. - Otthon éhen halnánk, a férjemet megölték a tengeri banditák - meséli az asszony. - Férfi nélkül senki vagy Szomáliában, a testvéremék Dániában élnek, hozzájuk szeretnék eljutni. S akkor a gyerekek járhatnának iskolába, nem vinnék el őket ti- zenkét-tizenhárom évesen harcolni. Néhány méterre tőle fél tucat húszas éveinek elején járó fiatal férfi kártyázik. Hamar kiderül, szíriaiak, s Németország az úticéljuk.- Öt hete indultunk Törökországból - állítja Alef. Huszonegy éves, második évét kezdte volna a damaszkuszi egyetemen, ahol mérnöknek tanul, ahogyan társai is. Az universi- tast azonban a polgárháború miatt bezárták, s fiatalokat pedig be akarták vonultatni, így inkább felkerekedtek. Alef reméli, legalább az első évét betudják majd valamelyik német egyetemen, s folytathatja tanulmányait. Vas A.