Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám
2015. SZEPTEMBER 13., VASARNAP MEGYEI KÖRKÉP g ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY - Még nem nagyon sikerült felfogni, hogy kész, vége. Most kicsit úgy érezzük, mintha lapoztunk volna egyet az életünk könyvében - jegyzi meg Árpád. Azt mondják, tudják milyen a magyar valóság, mégsem érzik, hogy a felmérések szerint legpesszimistábban teljesítő magyar nép valóban ennyire negatív lenne az elmúlt évek és tapasztalatok tükrében. Vallják: az ember olyan lesz, amilyen a környezete. Tanácsuk SZérint vegyük körül magunkat sikeres és optimista emberekkel."- Nem igaz, hogy Magyarországon csak pesszimista emberek élnek, egyszerűen sokat panaszkodunk, és a pesszmizmus már csak egy sztereotípia - fejtegeti Zárug Zita. - Pesszimista emberek a világon mindenhol élnek, mert ez a könnyebb, de nem a jobb út. Az úton megtanultuk, hogy minden belőlünk indul: ahogy mi állunk az emberekhez, úgy fognak ők is hozzánk viszonyulni. Ez nem valami csoda, egyszerűen így van. Ha vannak céljaink, azokat tudatosítjuk, teszünk értük, akkor azt vesszük észre, hogy hoppá, megcsináltuk. Zita és Árpi ma már kijelenti: meg kell tanulnia az embernek hálásnak lenni. Erre a jezsuiták egy általuk zseniálisnak tartott módszerét ajánlják, ami a napi visszatekintés, ima módja. Minden nap, amikor az ember lezárja a napot, visszatekint az elmúlt 24 órára és végigpörgeti, mi történt vele, hogyan alakult a napja, és miért lehet hálás az adott napon. Ezt tudatosítja nap mint nap. Azt is ajánlják, nézzük meg, hol tapasztaltuk meg istent, hol éreztük, hogy velünk van, hol láttuk a „lába nyomát”, hol irányított. így a visszafelé pergetett események sokat segítenek, mert „könnyen elfogynak a napok”, és az ember hajlamos megint arra gondolni, hogy be kelle fizetni a rezsit, megint emelték a benzin árát, és köny- nyen ráállunk a panaszkodásra...- Ezek a módszerek nagyon jól beváltak a biciklizéskor - hangsúlyozza Zita. - Folyamatosan érnek új ingerek, de a kerékpározás mégis monoton dolog, amikor automatikusan teszed az egyik lábad a másik után. Viszont jól át lehet gondolni a dolgokat közben, és nagyon hálásnak tudsz lenni néhányszáz kilométer után például egy fokhagyMédiafigyelem a világ körül: Indiában kézről-kézre badták a házaspárt A pakisztáni vendéglátók szívesen mutatkoztak a számukra különös párral a helyi televíziókban A világ körüljárva számtalan újságíróval találkoztak. A házaspár rengeteg interjüt adott az elmük négy év alatt, hazaérve komoly összehasonlítási alapra tettek szert.- Pakisztánban megrohant minket a televízió, mert egy olyan vendégházban laktunk, ahol a tulaj kifejezetten akarta a médiacirkuszt, ahová meghívták a magyar nagykövetet, és eljátszatták velünk, hogy akkor érkeztünk - emlékszik visz- sza Árpi. - Én, mint férfi, a helyi szokásoknak megfelelően kaptam egy nagy csokor virágot, aztán fel és alá bicikliztünk a pakisztáni utcákon. Szilveszter délután volt, és mi már nagyon mentünk volna tovább a fárasztó nap után. Ehhez képest itthon minden kellemes csalódás: a hazai média révén a házaspár már találkozott híres színészekkel, ismert emberekkel. Most örülünek, hogy azért beszélnek róluk, mert szerencsésen hazaértek és nem egy esetleges baleset miatt.- Indiában kézről-kézre adtak minket az újságírók, tetszettek nekik a fura biciklik, és maga a hosszú út ötlete - fűzi hozzá Zita. - Volt pár nagyon fárasztó interjúnk, naponta két-három találkozóval, de amikor lecsengett, Szingapúrig egy évig egyetlen újságíróval sem találkoztunk. Új-Zélandon viszont egy újság 500 ausztrál dollárt (több mint 100 ezer forintot) fizettek nekik az egyedi sztorijukért. Ez volt a legnagyobb „gázsijuk". Indiában bandukolva Aki útnak indul, zarándoklatot végez Négy évig két keréken, negyvenezer kilométer megtétele után a házaspár azt is kijelenti, hogy aki útra kell, az akarva akaratlanul zarándoklatot végez. Még ha az El Camino-hoz hasonlóan nem is tűzi ki konkrétan a célját, például Isten megismerését. .- Sokféleképpen lehet utazni, de aki kiteszi magát a váratlan szituációknak és nem szervez meg mindent előre, például helyben keres szállást vagy a helyiek invitálására vár. Amikor hátrahagyja a biztonságot és meglátja, hogy mi hogyan alakul, akkor nagyon érdekes dolgok történnek - állítja bizonyossággal Zita. - Az ember sokmindent megtud önmagáról, az emberekről, a különböző kultúrákról, a világról. Mert bár fantasztikus és szép helyek vannak szerte a Földön, mégis az emberekkel való találkozások a legfontosabbak. Amikor néhány szót megtanulva elbeszélgettek a helyiekkel a hétköznapi életükről, a napi gondjaik megoldási alternatíváiról, az álmaikról. Ez volt az utazásuk fénypontja. Rájöttek, hogy hányféleképpen lehet élni, ami csodálatos. Ausztráliában, a kenguruk földjén Új-Zélandon, fókák társaságában más pirítósért. Meglátod az apró dolgok szépségét, kikapcsolsz és szinte egy másik dimenzióba kerülsz. így telt a 40 ezer kilométer is, és szerintük minden fejben dől el: a választ kell megtalálni arra, hogy a célomat tényleg akarom-e. Vagy adott esetben fel akarok-e tekerni arra a hegyre, esetleg esőben.- Érdekes, mert reggelente általában húzom a számat, hogy megint fel kell kelni és fel kell újra szállni a kerékpárra, de aztán elindulunk és valahogy a helyükre kerülnek a dolgok, mint a fogaskerekek - emeli ki Zita. - Belelendülünk és megyünk. Ez mindig erőt ad.- Olyan érzés, mint mikor van egy feladatod, de valamiért nem áll össze a kép, mert tudod, hogy soha nem csináltad még, nem tudod mi lesz - egészíti ki Árpi. - A legtöbb dologgal ugyanyígy van: amint elkezded csinálni már látod, hogy megy ez. És mi is ezt tapasztaltuk, mert tényleg jó lett mindig. A dolgok kialakulnak, csak el kell kezdeni, neki kell lendülni. Igen, feltettük a kérdéseket: biztos meg tudom csinálni? Megvannak a képességeim? De nyitottnak kell lenni, és majd jön, a dolgok maguktól megoldódnak. Mi minidg azt mondtuk, hogy a legjobb képességeink szerint fogunk cselekedni és nekivágtunk a dolgoknak. Útjukon elkísérte őket a „segíts magadon és Isten is megsegít” gondolat. Úgy indultak négy éve, hogy csak a jó dolgokra koncentráltak. Talán ezért is találkoztak vendégszerető emberekkel, bármerre jártak Pakisztántól Iránig. Mert nyitottan, de nem naivan lépték át az országhatárokat, és meglátták másokban a jót. Az első 1 1,5 év után érezték meg, hogy egyfajta utazó nagykövetek lettek: a bangladesieknek az európaiak, a fehér emberek, és a biciklisek nagykövetei. Ami egyfajta felelősséggel is járt.- Szeretnénk írni egy könyvet, amiben összefoglaljuk a tapasztalatainkat és élményeinket az útról, és jön egy falinaptár is karácsonyra - összegzi Zita. - „Normális” élet, család, munka, gyerekek szerepelnek a következő évek céljai között, és közben szeretnénk az otthonunkban embereket fogadni. Már van is nálunk egy angol srác, és így kicsit úgy érezzük, hogy mos a világ jön hozzánk. Jeki Gabriella j 1
