Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-28 / 201. szám

10 TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. AUGUSZTUS 28., PENTEK HÍREK Robbant a tartály o gyógyszergyárban ss 3APEST Robbanás történt csü­törtökön reggel a Richter Ge­deon gyógyszergyár területén. Egy munkás megsérült, őt kór­házba vitték, egészségkároso­dást okozó anyag nem került a levegőbe. A munkások egy ki­sebb méretű tartályt bontottak, amelyben korábban metanolt tároltak. A munkálatok közben a tartály berobbant. A tűzoltók vízsugárral lehűtötték a detoná­ció helyszínét. MTI Elkapták végül a cserbenhagyót KPtÓBtCSKÉ Őrizetbe vették azt a 22 éves sofőrt, aki elütött egy 19 éves férfit, majd megállás és segítségnyújtás nélkül tovább­hajtott a helyszínről még múlt pénteken, Tápióbicskén. Az el­gázoltfiatal a balesetben életét vesztette. A nagykátai rendőrök a helyszíneléskor használható nyomokat találtak, így jutottak el a bűncselekmény elkövetésé­vel megalapozottan gyanúsítha­tó férfihoz. Kihallgatták, ahol be­ismerte, hogy ő gázolt. MTI Őrizetben a kínai robbanás felelősei TíENCSlN A kínai rendőrség őri­zetbe vett 12 embert, a Leg­főbb Ügyészség pedig 11 ható­sági személy ellen foganatosí­tott intézkedést a tiencsini ipari telepen történt, 139 emberéle­tet követelő robbanásokkal ösz- szefüggésben. Az intézkedés alá vont személyek között van a tiencsini önkormányzat szállítási bizottságának feje is. MTI A döbbenetes képsorok bejárták a világsajtót. Volt kollégájuk élő adásban lőtte le egykori munkatársait, és maga is felvette a gyilkosságot. Öngyilkos lett az a férfi, aki szerdán hajnalban élő adás­ban lőtt le két tévést az ameri­kai Virginia államban. Kiderült: egykori kollégájuk volt az elkö­vető, aki munkahelyi sérelme­ket nevezett meg indítékul. Takács Zoltán zoltan.takacs@mediaworks.hu USA Mint csütörtökön beszámol­tunk róla: döbbenetes jelenet szemtanúja volt az a mintegy 40 ezer néző, aki szerda reggel a vir­giniai WDBJ7 tévécsatorna élő adását nézte. Egy fiatal riporter­nő éppen a helyi kereskedelmi kamara elnökével készített inter­jút, amikor valaki tüzet nyitott rájuk. A 24 éves riporternő, Ali­son Parker és a 27 éves operatőr, Adam Ward a helyszínen meg­halt, a riportalany megsebesült. Nyomban kiderült: a gyilkos a tévések egykori kollégája, a 41 éves Vester L. Flanagan volt, hiszen a föld­re eső kamera is rögzítette a piszto- lyos férfit. Miután elmenekült a hely­színről, hátborzon­gató videót tett köz­zé: maga is felvet­te a gyilkosságot. Az ABC televízió híradójának nem sokkal a bűncse­lekményt követően egy 23 olda­las faxot küldött, amiben munka­helyi konfliktusokkal és faji meg­különböztetéssel indokolta tettét. A rendőrség hajtóvadásza­tot indított az elfogására. Ennek eredményéképpen az I-66-os au­tópálya közelé­ben ráakadtak, és üldözni kezdték. A gyilkos össze­törte a kocsiját, majd öngyilkossá­got kísérelt meg a fegyverével. In­nen életveszélyes sérüléssel kórház­ba szállították, ott azonban belehalt a sérüléseibe. Csütörtökön szá­mos hír jelent meg az afroamerikai Flanagan előéle­tétől és lehetséges indítékairól. Ami biztos: a Bryce Williams új­ságírói nevet használó volt ri­portert két éve bocsátottak el a WDBJ-től. Jeffrey Marks, a csa­torna elnök-vezérigazgatója sze­rint kereste a konfliktust és ne­héz volt vele együtt dolgozni. Fla- nagant, aki korábban több más államban is dolgozott televíziós­ként, 2000-ben elbocsátották az észak-floridai WTWC televízió­tól is, ahol szintén rasszizmussal vádolta meg a kollégáit. Állításait azonban sehol sem sikerült alátá­masztania. Utolsó tévés munkahelyén fő­nökei konfliktuskezelő tréning­re is elküldték, pszichológiai se­gítséget is ajánlottak neki, de egyik sem használt, ezért döntöt­tek az elbocsátása mellett. Bryce nagyon rossz néven vette a kirú­gást, fenyegetőzni kezdett, és vé­gül rendőröket kellett hívni, akik Korlátoznák a fegyverek birtoklását Barack Obama elnök a két tele­víziós meggyilkolásával kapcso­latban kijelentette: „Ideje ismét elgondolkodnunk azon. hogyan csökkenthetnénk a fegyveres erőszakot.” Josh Earnest, a Fe­hér Ház szóvivője arra szólította fel a kongresszust, hogy hozzon törvényt a lőfegyverek beszerzé­sének és tartásának szigorításá­ról. es hogy a „józan ész" nevé­ben akadályozza meg a virginiai­hoz hasonló tragédiákat, ame­lyek „túlságosán gyakran" fordul­nak elő az Egyesült Államokban. kikísérték az épületből. A szer­kesztőségi jelenetet Adam Ward kamerázta, így nem kizárt, hogy ezért is ő volt szerdán Flanagan egyik áldozata. A riporternőről a gyilkos azt állította, hogy rasszis­ta megjegyzéseket tettíáu Megölte magat* J televízió-műsor aHaiSlHi viasatsVHÜBÍI dunatvMHHHH SSH sportÍHBBBBRBB 4.00 Dr. Tóth © 4.00 Állati dokik© 15.55 Buckó 6.35 WillésGrace® 6.00 Életkerék 4.30 Szerelmes földrajz 4.25 A szerzetes és a fehér 8.00 Televíziós vásárlás 4.45 Reflektor© 4.25 Sherlock és 16.05 Marcelino 7.00 Brooklyn99- 6.30 Öt kontinens 5.00 Hagyaték kígyó© 9.00 Labdarúgás Goalissimo 5.00 Barátok közt© Watson© 16.30 Thomas,a Nemszázas körzet© 7.00 Híradó 5.30 Dunaanzix 6.00 Televíziós vásárlás 10.00 Zuhanyhíradó Hazai és 5.30 TopShop 5.10 Csapdába csalva © gőzmozdony 7.25 Acélszemély© 7.15 Időjárás-jelentés 5.50 Kívánságkosár 9.15 Tengeri farkas® nemzetközi labdarúgó­6.00 Jó reggelt, skacok! ® í 5.35 Családi Titkok © 16.45 Benjámin, az elefánt 8.10 Monk-FIúgos 7.20 Rózsákharca© 7.40 Balatoni Nyár 11.05 Az ördög jobb és bal magazin 7.35 RTL Klub Híradó 6.20 Mokka 17.10 Lóti és Fűti nyomozó© 8.10 Kapa, kasza, fakanál 9.30 Család-barát keze© 11.00 Televíziós vásáriás 8.08 Minden reggel © 9.25 Stahl konyhája © 17.15 Rupertmaci 9.05 Szívek szállodája © ' 8.40 Észak és Dél© 10.25 Angol nyelvű hírek 13.20 Kidobós: Sok flúg 12.00 Labdarúgás Spanyol 9.10 ízes élet® 9.30 Babapercek© varázslatos világa 10.00 Sütimester 9.30 A múlt fogságában© 10.40 Unió28 disznót győz© bajnokság, 1. forduló, ősz- • 9.35 Reflektor® 9.40 Most Mondd Meg! 17.25 A varázsceruza 11.15 Acélszemély© 10.20 A hegyi doktor - Újra 11.05 Profit7 15.05 A szállítmány © szefoglaló 10.05 TopShop 10.45 Astro-Világ 17.40 Ben és Holly apró 12.10 Esküdt ellenségek: rendel® 11.25 ízőrzők: Hajós 16.45 Az ördög jobb és bal 13.00 Olimpián innen A sport 11.45 AsztroShow királysága Bűnös szándék © 11.10 Rózsákharca© 12.00 Déli harangszó keze 2. ©olasz akció- mindenkié 12.45 Reflektor© 12.00 Tények 17.50 Mirr-Murr kalandjai 13.10 Az utolsó zsaru© 12.00 Déli harangszó 12.01 Életkerék vígjáték 1971, Sz.: Búd 13.35 Lóverseny Futam OS 13.00 Dr.Tóth® Délben 18.00 Raju, a riksa 14.10 CSI: A helyszínelők ® 12.02 Híradó 12.30 Hazajáró Spencer,TerenceHill, 14.15 Labdarúgás Bajnokok O 14.00 Fókusz© 12.25 Aktív© 18.10 Mesélj nekem! 15.10 CSI: A helyszínelők © 12.40 Időjárás-jelentés 13.00 Híradó Emilio Déllé Piane, Enzo Ligája, a csoportkor sor­(A 14.40 Éjjel-nappal 12.55 Sheriockés 18.20 Süni és barátai 16.05 NCIS - Tengerészeti 12.45 Kapa, kasza, fakanál 13.15 Kivánságkosár Tarascio, Pupo De Luca solása 9 Budapest® Watson© 18.25 Kérem a következőt! helyszínelők© 13.15 Kívánságkosár 15.10 Katolikus krónika 19.00 Zöld darázs © ameri- 16.00 Légbőlkapott 5 15.55 A mentalista© 13.55 Magánnyomozók© 18.40 Caillou 17.05 NCIS - Tengerészeti 15.15 Rex felügyelő© 15.40 Önkéntesek év kai akció-vígjáték 2011, 16.15 Rali Ob-futam, Kassa-rali 16.50 A szerelem foglyai© 14.55 Az én bűnöm© 18.45 Tapsifüles és barátai helyszínelők© 16.05 Univerzum 16.10 Szabó Árpád-a Sz: Seth Rogen, Jay 17.00 Harcművész-magazin 18.00 RTL Klub Híradó 15.55 Veronica aranya © 18.55 Ozie Boo! - Mentsük 18.05 Jóbarátok© 17.00 Univerzum - Zambézi katedra nélküli Chou, Cameron Diaz, 17.15 Ökölvívás KO TV, 18.50 Fókusz® 16.55 Fiorella© meg a Földet! 18.35 Jóbarátok© - A mennydörgő folyó professzor® Christoph Waltz Classics 19.25 Éjjel-nappal 18.00 Tények 19.05 Chuggington 19.05 Brooklyn99- 18.00 Híradó 17.05 MMA - portré sorozat 21.10 A végső állomás © 18.15 13. menet A Sport TV Budapest© 19.30 Jóban Rosszban © 19.15 Nagymaci és Cin Nemszázas körzet © 18.30 Időjárás-jelentés 18.30 Hogy volt!? amerikai akciófilm 2009, bokszmagazinja 20.45 Barátokközt® 19.20 Noddy kalandjai 19.35 Két pasi - meg egy 18.40 A fekete múmia át ka® 19.40 Fábry® Sz: Bobby Campo, Haley 19.45 Labdarúgás La Liga 21.20 A kód® 20.15 Madagaszkár 3. © Játékvárosban II. kicsi© 19.50 A hegyi doktor - Újra 21.00 Híradó Webb,NickZano,Shantel World 23.20 RTL Klub Híradó 22.05 Becstelen 19.35 Tappancs család 20.10 Két pasi - meg egy rendel© 21.30 Munkaügyek© VanSanten, Krista Allén 20.15 Labdarúgás Spanyol 23.55 Vámpímaplók © Brigantyk© 20.00 Gondos Bocsok kicsi© 20.40 Columbo:Abűn 22.00 Munkaügyek© 22.45 1408 © amerikai horror bajnokság, 2. forduló, 0.55 Reflektor© 1.10 Tények Este 20.30 Böngésző® 20.35 Két pasi - meg egy jelöltje© 22.30 Ridikül© 2007, Sz: John Cusack, Villarreal - Espanyol 1.10 Street Kitchen ® 1.55 Sportos 21.00 Én vagyok itt ® kicsi© 22.20 Brownatya© 23.20 Profrt7 Sámuel L.Jackson, 22.45 Heti helyzet A hét témái 1.45 Kalandor 2.10 Ezo.TV® 22.35 Dalszerzők az A38 21.00 Ocean’sTwelve- 23.10 Holttest az ágyban© 23.40 Unió28 MaryMcCormack.Tony 23.45 SportVerda Sportműsor 2.00 4ütem@ 3.15 Aktív© Hajón© Eggyel nő a tét© 0.45 Egy kínai 0.05 Himnusz Shalhoub Magyaroszág első sport­2.30 A bosszú angyala ® 3.35 Kettős 23.10 TopGear® 23.30 A fülke® viszontagságai 0.10 Angol nyelvű hírek 0.45 9 - A szám hatalma © autó magazinja 3.15 A bosszú angyala © ügynök© 0.05 A médium© 1.15 Az utolsó zsaru © Kínában© 0.25 Balatoni Nyár 2.40 Machete gyilkol © 0.45 Arany pillanatok 21.20 A kód 22.05 Becstelen Brigantyk ^ ^ 2310 Top Ge^r 2100 Oceans Tweh/e ' " ^ ^ ^ i '^ 22451408 ^ ' 30'T Ohrripiani innen^ rtTmVhhh supeTtv^rbbrr hTrTtvihhh atvVHHHhh dJscöver^hbbbh tvpaprTkaYhhh Óránként Híradó és idöjárásjelentés 13.45 A beépített szépség ® 11.15 Családi Titkok © 12.20 Jó- 11.30 BBC Hard Talk 12.00 Déli 5.00 Privát rocktörténet © 6.00- 13.45 Egyenes beszéd 14.45 ATV 12.00 Alaszka, a legvégső határ 21.30 Luké figuyen - Franciaor­13.41 Ma délután 14.15 Summa 14.40 Az örökség ® 15.35 Bará- bán Rosszban © 12.55 Hal a tor- híradó 12.30 Lapzárta 13.05 Kom- 9.00 Privátfilmek újratöltve ® 9.00 START 15.50 700-as klub® 16.25 13.00 Számüzöttek műhelye 14.00 szág ízei ® 22.00 Teritéken: Gö­Q£ 14.41 Ma délután 15.15 Kosár tok közt® 16.05 Delia konyhája® tán © 14.00 Bűnök és szerelmek mentár nélkül 13.30 Paletta 14.05 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek Együtt a biztonságért © 16.55 Fő- Amcsi benzinfalók 15.00 Állítólag... rögország © 22.30 Rachel Allén O 15.41 Ma délután 16.15 Minden tu- 16.35 Delia konyhája ©17.05 Tóm © 14.40 Bűnök és szerelmek Vetítő® 14.06 A rendszerváltozás újratöltve © 13.40 A Filmvászon rum 17.45 ATV Híradó 18.15 Világ- 16.00 Hogyan készült? 16.30 Ho- - Írországból szeretettel ® 23.00 (/) dás 16.41 Ma délután 17.15 Itthon és Jerry 18.00 A nagy svindli ® © 15.20 Bumm! © 16.00 Aktív politikusai 14.30 Globál 15.00 Hír- Legendái® 13.55 McBride: Az or- híradó 18.25 Fórum 19.00 ATV Hír- gyan készült? 17.00 Csupasz túlélők Jamie 30 perces kajái © 23.30 13 vagy! 17.41 Ma délután 17.52 Ma 19.00 Érintés © 20.00 Az élet csa- © 16.30 Tények 17.00 Hal a tor- adó 15.30 Felfedező 16.05 Zöld vos is ember ® 15.30 Extralarge: adó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Tippek RiverCottage-bók® 23.45 S este 18.28 Ma este 19.07 Ma este jós oldala © 20.30 Az élet csajos tán © 18.05 Veled is megtörtén- övezet 16.30 BBC Click 17.00 Hír- A kondor misszió © 17.10 Zorro Egyenes beszéd 20.35 ATV Híradó Autókereskedők 20.00 Amcsi ben- Tippek River Cottage-ból ® 0.00 20.30 Ma este 21.25 Ma este 21.35 oldala ©21.00 RTL II Híradó 21.30 hét! © 19.10 Bűnök és szerelmek adó 17.30 Globál 18.00 Híradó © 19.20 McBride: Gyilkosságra 21.00 Világhíradó 21.10 Híresek és zinfalók 21.00 Idris Elba: a sebes- Annabel Langbein - Az én kisker­Világhíradó 21.55 Ma éjjel 22.35 Agymenők® 22.00ShowderKlub ® 19.45 Bűnök és szerelmek © 19.00 Híradó 19.30 Magyarország hangolva ® 21.00 Moby Dick © hatalmasok 22.00 No comment ség megszállottja22.00 Autókeres- tem © 0.30 Lucinda Scala Quinn Kenő 22.36 Ma éjjel 23.15 Ma éjjel © 23.00 Barátok közt ® 23.30 A 20.25 Bumm! © 21.00 Az utolsó élőben 20.05 Csörte 21.00 Hír- 22.45 Moby Dick © 0.30 Mennyei 22.05 Tetthely © 22.55 Egyenes kedők - Top5 23.00. Autócsodák a - Etetni bolondulásig ® 1.00 Hús­23.45 Angol nyelvű hírek 0.00 Him- harc törvénye ©0.30 A nagy svind- erőd © 23.35 Michael Clayton ® adó 21 21.30 Látótér 22.00 Híradó kard © 2.05 Őrangyalok © 3.45 beszéd 0.00 ATV Híradó 0.20 Világ- roncstelepröl 0.00 Újjáépítők 1.00 imádók klubja © 1.30 Húsimádók nusz 0.02 Éjszakai program li© 1.30 Nyomtalanul© 2.00 Jóban Rosszban® 22.30 Riasztás © 23.05 Csörte Privátfilmek újratöltve ® híradó 0.30 Fórurp 1.30 ATV START Licitvadászok 1.30 Licitvadászok klubja® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents