Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-18 / 193. szám
g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. AUGUSZTUS 18., KEDD HÍREK Nem adta a pénzét a 77 éves asszony SZÉKESFEHÉRVÁR Megtámadtak egy 77 éves nőt, akitől erőszakkal megpróbálták elvenni a táskáját vasárnap Székes- fehérváron. A sértett a földre esett, azonban a táskát erősen szorította, így abból a gyanúsítottak csak az irattartó tárcáját tudták kivenni, majd elszaladtak. A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtést követően 30 percen belül elfogták a két elkövetőt. police.hu Bozótosban találtak egy nőt APAGYA Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai Apagy külterületén a 41-es számú főút melletti bozótosban bukkantak rá egy asszonyra és két gyermekére. A nőt az elmúlt napokban több alkalommal is látták a környéken gyerekeivel - céltalanul bolyongott. A körülbelül 3 éves kislányhoz és az 5 év körüli fiúhoz a rendőrök az illetékes gyermekvédelmi intézmény munkatársait hívták ki, míg a nőt kórházba vitték. police.hu Robbantottak Thaiföldön BANGKOK Helyi források szerint legalább 27 halálos áldozata van annak a nagy erejű robbanásnak, amely a thai főváros központját rázta meg tegnap. Az első információk szerint terrortámadásról lehet szó, a thaiföldi rendőrség az AFP-nek megerősítette: egyértelműen bombatámadás történt. MW Az áldozat vérző teste felett üvöltött a volt barátja Moigan Freeman unokáját megkéselték Minden bizonnyal ördögűzés áldozata lett Morgan Freeman, az Oscar-díjas amerikai moziszínész mostohaunokája, E'Dena Hines. A harminc- három éves hölgyre rengeteg szúrt sebbel talált rá egy rendőr New York-i lakása előtt vasárnap. A nő volt barátját gyanúsítják, aki artikulálatlanul üvöltött áldozata megszurkált teste felett. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu NEW YORK Morgan Freeman, a híres amerikai színész mostohaunokájára, E’Dena Hines- re New York-i lakása előtt talált rá egy rendőr vasárnap. A harminchárom éves hölgy testét rengeteg szúrt seb borította, hiába szállították kórházba, már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség hivatalos közleménye szerint a helyszínen őrizetbe vettek egy 30 éves férfit, akit egy közeli kórházba szállítottak megfigyelésre. A New York Post viszont megírta, hogy a férfi Hines volt barátja, a 30 éves Lamar Davenport, aki ar- tikulátlanul üvöltött a nő teste felett, amikor a rendőrség a helyszínre érkezett. Szemtanúk szerint a férfi azt üvöltötte, hogy „kifelé ördögök, tűnjetek innen, Jézus Krisztus megszületett”. Azt nem tudni, hogy ezen pontosan mit értett, de a jelek arra utalnak, hogy a krisztusi korban lévő nő ördögűzés áldozata lett. A gyanúsítottat mindenesetre kórházba vitték, pszichiátriai megfigyelésre. ’ A Daily Mail megkereste Da venport egyik jó barátját, aki azt mondta, hogy nem érti mi lehetett a probléma a szerelmesek között. „Alig pár órával korábban még boldogan vacsoráztak a baFreeman: hatalmas veszteség és gyásJ E'Dena |fj korai Iffl halalaM A világ már nem fogja megismerni A közösségi oldalán írt közleményében az eset után Morgan Freeman így emlékezett mostohaunokájára: „A világ már sosem fogja megismerni a művészetét és tehetségét, hogy milyen sokat tudott nyújtani. A barátai és családtagjai elég szerencsések lehettek, hogy megismerhették mit is jelent ő, mint ember. Csillaga tovább ragyog a szívünkben, gondolatainkban, imáinkban” - írta Freeman. rátáikkal közösen és úgy tűnt, hogy még soha nem voltak eny- nyire boldogok” - jelentette ki a közeli barát. Évekkel ezelőtt a bulvárlapok arról pletykáltak, hogy Freeman második válása a nála 45 évvel fiatalabb mostohaunokája miatt következett be, akivel viszonya volt. A színész mindezt kategorikusan tagadta, sértőnek nevezte a vádakat, és pereket helyezett kilátásba. E’Dena Hines egyébként Freeman első feleségének, Je- anette Ada- ir Bradshaw- nak az unokája. Freeman második feleségével, Myrna Colley-Leevel nevelték együtt a lányt a válás után hosszú éveken keresztül, aki így gyakorlatilag is a szűk családhoz tartozott a vasárnapi tragédiáig. Hetven embert még mindig keresnek Tiencsinben kína Tovább nőtt a múlt szerdai Tiencsini robbanás áldozatainak száma. Jelenleg már 114 halottról, csaknem 800 sérültről és 70 eltűnt emberről beszél a Hszin húa kínai hírügynökség. Hétfő estig összegyűjtötték és megsemmisítették a robbanások környékén található, rendkívül mérgező nátrium-cianid-maradványo- kat. Az illetékesek azt állítják, hogy a múlt heti katasztrófa során a vegyület ugyan a veszélyzóna perifériáján is szétszóródott, de többsége a robbanások által leginkább érintett 100 ezer négyzetméteres területen található, s nagy része érintetlen. Ho Su-san az észak-kínai város polgármester-helyettese tájékoztatóján azt hangoztatta, hogy a területen 16 500 üres konténer hever, ezeket egyenként meg kell vizsgálniuk. Mint mondta, a szennyezett vizet tartalmazó zagygátakat megerősítik, hogy ne következzen be másodlagos katasztrófa. ' A kínai hatóságok blokkolják a helyi médiát. Az elmúlt napokban a vegyi anyagok jelenlétéről, a halottak számáról ellentmondásos információk jelentek meg a világhálón a kínai internetfelügyelet szerint. Ennek következményeként a hatóságok 32 weblapot bezártak, 18 honlap engedélyét bevonták és a közösségi médiában 360 fiókot blokkoltak. MTI TELEVÍZIÓ-MŰSOR mITTetőrtv^^hii v7asat?vhhiii^hi mmTTvMHHHH dünawörldMHHí fílm^^^hbhhísport^iiihhbhi 4.45 Reflektor® 4.00 KuzeyGüney- 10.05 Tapsifüles és barátai 4.25 Műsorszünet 5.20 Akadálytalanul 7.40 Balatoni Nyár 9.20 Ben Húr® 6.00 Kézilabda 5.00 Barátok közt® Tűz és víz® 10.15 Raju, a riksa 5.15 Igazgyöngy® 5.50 Hajnali gondolatok 9.30 Család-barát amerikai történelmi Elek Gyula-kupa, FTC5.30 TopShop 4.45 Aktív® 10.25 Milo 6.35 Will ésGrace ® 6.00 Srpski Ekran 10.25 Angol nyelvű hírek kalandfilm, 1.rész RailCargoHungária-HC 6.00 Jó reggelt, skacokl® | 5.10 Csapdába 10.30 Caillou 7.00 Will és Grace® 6.30 UnserBildschirm 10.40 Kékbolygó 11.30 Merlin és Podravka 7.35 RTLKlubHíradó | csalva® 10.35 Buckó 7.25 Monk- 7.00 Híradó 11.00 Mindentudás a sárkányok világa® : 8.00 Televíziós vásárlás 8.08 8:08-Minden j 5.35 Családi Titkok © 10.50 A Barkács Kölyökklub Flúgos nyomozó © 7.15 Időjárás-jelentés 11.25 Izörzők: Lulla amerikai kalandfilm 2008 j 9.00 Kézilabda reggel® 6.20 Mokka® 11.05 Mesélj nekem! 8.15 Monk- 7.25 Rózsák harca® 12.00 Déli harangszó R.:MarkAtkins Elek Gyula-kupa, FTC-Rail 9.10 ízes élet® 9.25 Stahl konyhája ® 11.15 Kengukll.® Flúgos nyomozó ® 8.10 Jamie vidéki konyhája 12.02 Srpski Ekran 13.20 A titkok könyvtára Cargo Hungária-Siófok 9.35 Reflektor® 9.30 Babapercek® 11.25 Tabaluga© 9.05 Szívek szállodája © 8.40 Észak és Dél© 12.30 Unser Bildschirm -A Szent Lándzsa KC-Galerius Fürdő 10.05 TopShop 9.40 Most Mondd Meg! 11.55 Hunyormajor© 10.00 Sütimester 9.30 A múlt fogságában® 13.00 Híradó küldetés® 11.00 Televíziós vásárlás 11.50 AsztroShow 10.45 Astro-Világ 12.15 Elveszett világ® 11.15 Acélszemély© 10.20 A hegyi doktor-Újra 13.15 Kívánságkosár amerikai-német kalandfilm 12.00 Labdarúgás I 12.45 Reflektor© 12.00 TényekDélben 12.45 Elveszett világ® ; 12.10 Esküdt ellenségek: rendel© 15.10 Kolozsvári református 2004 R.: PeterWinther Holland bajnokság, Q» 13.00 Dr.Tóth© j 12.25 Aktív® 13.10 Hunyormajor© | Bűnös szándék © 11.10 Rózsák harca© templom megújulása 15.10 Az üresfejű© 2. forduló, összefoglaló Q 14.05 Fókusz© i 12.55 Sherlock 13.30 Tabaluga© i 13.10 Az utolsó zsaru® 12.00 Déli harangszó 15.35 Evangélikus amerikai vígjáték 2008 13.00 Olimpián innen (/) 14.45 Éjjel-nappal ésWatson® 14.00 Kengukll.© 14.10 CSI: A helyszínelők © 12.02 Híradó ifjúsági műsor R.: Brian Robbins 13.35 Lóverseny O Budapest© 13.55 Magánnyomozók® 14.15 Zarafa© 15.10 CSI: A helyszínelők ® 12.40 Időjárás-jelentés 15.45 Baptista 16.55 Csapda® 14.15 Labdarúgás 5 15.55 A mentalista® 14.55 Az én bűnöm© 15.30 A Barkács Kölyökklub 16.05 NCIS© 12.45 Jamie vidéki konyhája ifjúsági műsor amerikai akciófilm 2013 | BL, döntő, Berlin, 16.50 A szerelem foglyai© 15.55 Veronica 15.45 Milo 17.05 NCIS© 13.15 Kívánságkosár 16.05 Útravaló R.:Ric Román Waugh j Juventus-Barcelona 18.00 RTLKlubHíradó aranya© 15.55 Buckó 18.05 Jóbarátok© 15.05 Rexfelügyelő© 16.25 Bauxit expedíció© 19.00 A titkok könyvtára 2.- ; 17.30 Mai helyzet 18.50 Fókusz© 16.55 Fiorella© 16.05 Rolie, Polie, Olie 18.35 Jóbarátok© 16.00 Balatoni Nyár 17.25 Határtalanul magyar A visszatérés Salamon j 17.45 Labdarúgás 19.25 Éjjel-nappal i 18.00 Tények 16.30 Thomas.a 19.05 Brooklyn 99 - 18.00 Híradó 17.55 Hazajáró kincséhez© j Bajnokok Ligája, playoff, Budapest© 19.30 Jóban Rosszban ® gőzmozdony Nemszázas körzet © 18.30 Időjárásjelentés 18.25 Térkép amerikai kalandfilm 2006 1. mérkőzés, Asztana20.45 Barátok közt® 20.15 Ébredő sötétség © 16.40 Benjámin, az elefánt 19.35 Két pasi- 18.40 Észak és Dél®. 19.00 Hogy volt!? R.: Jonatban Frakes Apoel Nicosia 21.20 JackieChan: 22.15 Hawaii Five-0 © 17.10 Alex és a varázslatos meg egy kicsi® 19.35 A hegyi doktor-Újra 20.00 Van képünk hozzá © 20.50 Árnyék nélkül® 20.30 Labdarúgás Akatona© | 23.25 LastResort- gyümölcsös 20.10 Kétpasi- rendeí© 21.00 Híradó amerikai-német akciófilm Bajnokok Ligája, playoff, 23.20 RTLKlubHíradó A belső ellenség © 17.15 Rupertmaci meg egy kicsi® 20.25 Párizsi helyszínelők© 21.30 Munkaügyek® 2000 R.: Paul Vertioeven 1. mérkőzés 23.55 Egy rém modem 0.30 Tények Este varázslatos világa 20.35 Kétpasi- 21.20 Az utolsó angol 22.00 Munkaügyek® , SzzKevin Bacon, 22.45 Labdarúgás család© j 1.15 Aktív© 17.25 A varázsceruza meg egy kicsi© úriember© 22.30 Ridikül© BisabethShue.Josh | Bajnokok Ligája, 0.25 Nevelésből ! 1.35 Sportos 17.35 BenésHollyapró i 21.00 Törvényen kívül © 22.15 A DAL slágerei © 23.20 Mindentudás Brolin, William Devane, összefoglaló elégséges© ; 1.55 Ezo.TV királysága j 23.15 CSI: A helyszínelők © 22.40 Farkasasszony© 23.40 Kékbolygó Kim Dickens 0.00 Labdarúgás 0.50 Nevelésből 5 3.00 Tűnt idők mozija © 17.50 Mirr-Murr kalandjai i 0.15 CSI: A helyszínelők® 23.50 Globálmenü© 0.05 Himnusz 23.00 Üss vagy fuss© Bajnokok Ligája, playoff, elégséges© í 3.30 Tűnt idők mozija © 18.00 Raju, a riksa : 1.10 Az utolsó zsaru© 0.40 Sherlock© 0.10 Angol nyelvű hírek amerikai akcióvígjáték 2012 j 1.mérkőzés 2^2C^ackie Cl^n A katcra^^ 2015 Ébredő Sötétség 1415 Zarafa ^ IOO^S^Jm ^ 2025 Párizsi Mysane^ 1625 Bauxit expedíció 2050 Árnyék itelkúl 0900 Kézilabda rTu^hbbhhi süpeTtv^shhií ?í^maníaVBHHí átvVHHI^h díscovér^hhh tvpapríkaVHHHí Óránként Híradó és idöjárásjelentés 10.00 Segítség, bajban vagyok! 10.10 Veled is megtörténhet! ® 9.00 Garázs 9.30 Global 10.00 Hír- 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve ® 10.25 Az elnök emberei ® 11.35 9.30 Csomagcsaták 10.00 Kana- 8.15 Receptdaráló ® 8.30 Olasz 10.15 Élő egyház 10.41 Ma dél- ® 11.00 A gyanú árnyékában ® 11.15 Családi Titkok ® 12.20 Jó- adó 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli 9.00 Teleshop 11.00-13.00 Privátfii- Fórum 12.25 Start+13.45 Egye- dai raktárárverések 10.30 Kana- meló ® 9.00 Justine hétköznaB előtt 11.00 Híradó 11.10 Ma délelőtt 11.55 Heston Blumenthal lehetet- bán Rosszban ® 12.55 Hal a tor- híradó 12.30 Lapzárta 13.05 Kom- mek újratöltve @13.00 Azok a cső- nes beszéd 14.45 ATV START dai raktárárverések 11.00 Arany- pi finomságai ® 9.30 Mediterrán o 12.00 Déli harangszó 12.41 Ma dél- len küldetése ® 12.50 Smaragd tán® 14.00 Bűnök és szerelmek® mentár nélkül 13.30 Paletta 14.05 dálatos férfiak ® 1515 Afrika királv- 15.50 700-as klub © 16.25 Glo- láz Alaszkában 12.00 Alaszka, a ízek Yotam Ottolenghi-vel ® 10.30 (/) előtt 12.54 Ma délután 13.15 Kék szív - Az örökös ® 13.45 A beépi- 14.40 Bűnök és szerelmek @15.20 Galéria 14.30 Befutó 15.00 Híradó nőie@ 17 15 a Kilimandzsáró hava bal 3000 16.55 Fórum 17.45 ATV legvégső határ 13.00 Számüzöttek Catherine olasz receptjei ® 11.00 53 : bolygó 13.41 Ma délután 14.15 Vi- tett szépség ® 14.40 Az örökség Bumm! ® 16.00 Aktív ® 16.30 Té- 15.30 Ring 16.05 BBC Hard Talk ® ia»npLtaiamo-r5nnjdochn« Híradó 18.15 Világhíradó 18.25 Fó- műhelye 14.00 Amcsi benzinfalók Luké Nguyen - Az Egyesült Királyp lág 14.41 Ma délután 15.15 Ma- ® 15.35 Barátok közt ® 16.05 nyék 17.00 Hal a tortán @18.05 Ve- 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 • 7-' jvA mm 19-00 ATV Híradó 19.20 Időjá- 15.00 Állítólag... 16.00 Hogyan ké- ság ízei ® 11.30 Olasz városok, * gyár gazda 15.41 Ma délután 16.15 Heston Blumenthal lehetetlen kül- led is megtörténhet! ® 19.10 Bú- Zöld övezet 18.00 Híradó 19.00 Hír- ^,a.U „zor AULM^^e.r5 rás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd szült? 16.30 Hogyan készült? 17.00 olasz ízek ® 12.00 Fitt-térítők ® Elő egyház 16.41 Ma délután 17.15 detése® 17.05 Tóm és Jerry 18.00 nők és szerelmek ® 19.45 Bűnök adó 19.30 Magyarország élőben -.Otelsege titkolt ügynöke © 22.45 20.35 ATV Híradó 21.00 Világhír- Csupasz túlélők 18.00 Aranyláz 12.30 Gasztroügynök ® 13.00 Tessék! 17.41 Ma délután 17.52 Ma Scooby Doo 2.: Szörnyek póráz nél- és szerelmek ® 20.25 Bumm! ® 21.00 Híradó 21 21.35 Riasztás © Égő érzés ® 0.35 Bombaklón - Az adó 21.10 Titkos dosszié ® 22.00 Alaszkában 19.00 Autókereske- Receptdaráló ® 13.15 Receptdaeste 18.28 Ma este 19.07 Ma este kül © 20.00 Az élet csajos oldala 21.00 X-Men: Az elsők ® 23.35 22.00 Híradó 22.30 Zöld övezet újabb pite ® 2.15 Antisocial ® No comment 22.05 A polgármester dók 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 ráló ® 13.30 Sztárok a pácban ® 19.30 Híradó @20.30 Az élet csajos oldala® Tőzsdecápák-A pénz nem alszik® 23.05 Magyarország élőben 3.45 Privátfilmek újratöltve® ® 22.55 Egyenes beszéd Csupasz túlélők . 14.00 Napról napra ®