Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-22 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 8. szám

6 ELETMOD 2015. FEBRUÁR 22., VASARNAP HÍREK Mégis veszélyes lehet a marihuána NAGY-BRITANNIÁBAN MINTEGY ÓO ezren szenvednek olyan tünetektől, többek között hallucinációktól, paranoiás rohamoktól, amelyek a kan- nabisz egy nagyon erős faj­tája, az úgynevezett skunk számlájára írhatók - vélik a londoni King’s College Pszi­chiátriai, Pszichológiai és Idegtudományi Intézetének kutatói. A szakemberek sze­rint azoknál, akik naponta használnak skunkot, ötször akkora a mentális betegsé­gek kialakulásának kocká­zata is, mint azoknál, akik sosem fogyasztották a szert. Kérjen segítséget, ha áldozattá vált! tudta, hogy ma tartják a bűncselekmények áldozatai­nak világnapját? A holnap megjelenő Fanny maga­zinban riportot olvashat a témáról, melyben arra is felhívják a figyelmet, hogy ne féljen segítséget kérni, ha már megtörtént a baj. A 06-80/225-225-ös, éj­jel-nappal ingyenesen hívha­tó telefonszámon szakembe­rek fogadják a bűncselekmé­nyek áldozatainak hívását. Megint egészségtelen több város levegője az elmúlt héten több telepü­lés levegőjét egészségtelen­nek minősítette az Országos Környezetegészségügyi In­tézet, mert túl magas volt a szálló por koncentrációja. Az OKI weboldalán folyamato­san nyomon követheti, hogy a lakóhelyén hogyan alakul a légszennyezettség. Ez kü­lönösen időseknél, gyerme­keknél, illetve akkor fontos, ha valamilyen légzőszervi betegségben szenved. A maszk sokat segíthet Sikeres fogyás minidiétákkal villámprogramok Küzdelmes kúrák helyett válasszon egynapos kímélő étrendet! A gyümölcsnapon minden sütés és főzés nélkül kerül az asztalra. A rostokban gazdag zöldfélék gyorsítják az emésztést, magas vitamintartalmuk pedig az egészség megőrzésében segít. Egy kicsit többet evett a hétvégén, és pár sütemény is leszaladt? Nehezen tud­ja begombolni a nadrágját? Válasszon kedvére való egy­napos diétát, és könnyedén eltüntethet néhánydekányi súlyfelesleget! Mediaworks-összeállítás 1. lékúra A nyers zöldségek­ből, gyümölcsökből készült levek segítségével értékes vi­taminokkal, ásványi és növé­nyi alapanyagokkal töltheti fel a szervezetét. A növényi rostok ráadásul a bélrendszert is tisztítják. Ha bolti terméket vásárol, ügyeljen rá, hogy ne tartalmazzon hozzáadott cuk­rot! A nap folyamán öt adagra elosztva fogyasszon el 3 decili­ter gyümölcslevet és 4,5 deci­liter zöldséglevet. Nagyszerű választás a grépfrút-, a körte- és a paradicsomlé. recept: Turmixoljon össze 2 meghámozott paradicsomot fél kiskanál szárított bazsalikom­mal, fél kiskanál sóval, kevés börssal és vízzel! 2. levesnap Egy napon át csak levest és vizet fogyasz- szon, ettől garantáltan leol­vadnak majd a párnácskái, hiszen ha a szervezet nem kap szilárd tápanyagot, akkor mu­száj a tartalékaihoz nyúlnia. A leveskúrával egy napra az emésztőrendszerét is felmenti a munkavégzés alól, így a mé­reg- és salakanyagok távozhat­nak a szervezetből. recept: A leveshez szeljen apróra 1,5 kilogramm zöldség­félét (zeller, póréhagyma, répa, paprika, vöröshagyma, paradi­csom), 3 evőkanál olívaolajon dinsztelje meg, majd öntse fel 2 liter vízzel és főzze 35 per­cig! Szűrje le a lét, és ízesítse fűszerekkel! Ezt fogyassza a nap során, kisebb adagokra el­osztva. 3. SAVANYÚKÁPOSZTA NAP A savanyú káposzta méreg- teleníti a szervezetet és tisztít­ja a vért, emellett a szervezet ellenálló képességét is fokoz­za, tisztítja a beleket és segíti az emésztést. Indítsa a napot egy pohár nyers káposztalével (bioboltokban kapható)! Reg­gelire, tízóraira csipegessen el 20 dekagramm savanyú ká­posztát, ebédre pedig 30 deka párolt savanyú káposztát zöld­séglevessel! Vacsorára ismét következhet 30 dekagramm nyers zöldség. Igyon sokat a nap folyamán! recept: A savanyú káposz­tából nagyszerű levest készít­het. Egy fej hagymát vágjon apróra, majd kevés zsiradékon dinsztelje üvegesre! Húzza le a tűzről, szórjon rá egy evőka­nál pirospaprikát, majd öntse fel kevés vízzel! A savanyú­káposztát szűrőben öblítse le, és keverje a hagymás alaphoz! Lassú tűzön főzze meg ízlés szerinti mennyiségű vízzel, kevéske köménymagot és ba­bérlevelet is adhat hozzá. 4. NYERSKOSZT-NAP Paprika, répa, uborka, kel­káposzta, zeller - ezen a na­pon minden nyersen kerüljön az asztalra! A zöldségeknek nagyon alacsony a kalóriaérté­kük, és nincs bennük zsír. Ösz- szesen 2 kilogramm zöldségre lesz szüksége, ezt egészítse ki két-három puffasztottbúza-sze- lettel és kevés gyümölccsel, például egy almával és egy ki­vivel. A banán és a mangó tilos! recept: A felszeletelt zöldsé­geket keverje össze sovány tú­róból, natúr joghurtból, zöld fű­szerekből és egy csepp citrom­léből készült könnyű szósszal. 5. RIZSNAP A rizs remek tápanyagforrás és nagyszerű vízhajtó. Magas kálium- és alacsony nátrium­tartalma révén kitisztítja az el- vizesedett szervezetet, és nem hagyja a szövetekben tárolódni a folyadékot. Tehermentesíti a szív- és érrendszert, csökken­ti a vérnyomást. Egyen napi háromszor 5 deka, só nélkül megfőzött barna vagy hántolat- lan rizst! Reggelire a rizs mellé fogyaszthat édesítetlen alma­kompótot. Ebédnél a rizsada­got egészítse ki párolt répával vagy paradicsommal, vacso­rára pedig zöldségleves lehet a rizs kísérője. recept: A barna rizshez min­dig adjon friss petrezselyem zöl­det is, így még egészségesebb! 6. GYÜMÖLCSNAP A gyümölcsök rengeteg vi­tamint tartalmaznak. Külö­nösen fontos a C-vitamin, ami a zsírégetést is segíti. A gyü­mölcsök további előnye, hogy nem tartalmaznak zsírt és fe­hérjét, ezért tehermentesítik az emésztőrendszert. A nap fo­lyamán fogyasszon el legalább másfél kilogramm friss gyü­mölcsöt, például almát, körtét, narancsot vagy kivit, és igyon annyi cukormentes gyógyteát vagy szénsavmentes ásványvi­zet, amennyit csak akar! RECEPT: A salátához kedve szerint szeleteljen fel többfajta gyümölcsöt! Öntsön rá kevés citromlevet és egy evőkanál mézet, hintse meg mandulával vagy kókuszreszelékkel! Az alapvető szuperétel spiruuna Fiatalítás és vitalizálás az Ayurveda segítségével A vegyszeres növényvédelem és műtrágyahasználat ered­ménye, hogy a feldolgozatlan élelmiszerekben (gabonafélék, zöldség, gyümölcs, hús, tej) és az ezekből készült feldolgozott élelmiszerekben (kenyér, felvá­gottak, sajtok), valamint a fél­kész termékekben nagymérték­ben megváltozott a tápanyag és szennyezőanyag-tartalom ará­nya. Az élettani szempontból elengedhetetlen vitaminok és ásványi anyagok aránya drasz­tikusan lecsökkent, tehát hiába próbálunk egészségesen táplál­kozni, a zöldségekből, gyümöl­csökből nem tudjuk fedezni az egészség fenntartásához szük­séges tápanyagokat. Az 5000 éves Ayurveda or­vostudomány receptúrái sze­rint a Spirulina, kék-zöld alga természetes összetevői szerves kötésben tartalmazzák a nél­külözhetetlen biológiailag aktív anyagokat, amelyek felszívódá­sa és hasznosulása 90-95 szá­zalékos, szemben a szintetikus vitaminokéval, amelyeké csu­pán 3-15 százalék körül van! A Spirulina több fehérjét tar­talmaz, mint a tojás, a hüve­lyesek, vagy akár a szójabab, továbbá aminosavakat, bé- ta-karotint, gamma-linolénsa- vat, létfontosságú vitaminokat, valamint ásványi összetevőket: kálcium, kálium, vas, mangán, réz, jód, szelén, cink, stb. Emel­lett gazdag antioxidáns-forrás, ezáltal lassítja az öregedés fo­lyamatát. A mikroalgák a szer­vezet lúgosításában is részt vesznek, miközben egyszerűen és természetesen képesek a szervezetből eltávolítani a mé­reganyagokat. A Spirulinát világszerte „alapvető szuperételkét” tart­ják számon, ami nem véletlen, hiszen a szervezet számára komplex táplálékot nyújt. Az Ayurveda az Indiában honos és természetes C-vitaminban gazdag amla (emblica officina- lis) gyümölccsel kombinálva ajánlja a Spirulina fogyasztá­sát, a hatékonysága fokozása céljából. ■

Next

/
Thumbnails
Contents