Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-12 / 36. szám

8 PANORÁMA - TV-MŰSOR 2015. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Él, de kómában van Kristina Brown bűnügy? Nem kapcsolták le a gépekről Whitney Houston lányát Kristina és férje, Nick Gordon, akit a rendőrség kihallgatott az „öngyilkos­ság” miatt. Nyitott kérdés még, hogyan került a fiatal nő a fürdőkádba Lenyomták a híradók a Barátok közt adását MOST KEDDEN a teljes lakos­ságban a Barátok közt elvesz­tette a nézettségi rangsor első helyét. A TV2 és az RTL Klub hírműsorára és a Fókuszra is többen voltak kíváncsiak. A legnézettebb műsor a Tények volt (1 millió 90 ezer fő), vala­mivel kevesebben kapcsoltak az RTL híradójára, míg a Ba­rátok közt epizódját 1 millió 68 ezer néző választotta. ■ Urna Thurmant legyőzte a botox? túl sok ráncsimító botoxot használ Urna Thurman - ál­lítja a brit Daily Mail. A 44 éves színésznő egyre gyak­rabban jelenik meg a nyilvá­nosság előtt úgy, hogy szinte rá sem lehet ismerni a bőre alá fecskendezett idegméreg miatt. Legutóbb a The Slap című sorozat bemutatóján fotózták le, kissé puffadt arc­cal és az ajkára fagyott fél­mosollyal. Pedig a rajongói szerint Thurmannak nem áll rosszul a kor. ■ Botox nélkül is szép lenne Közleményben cáfolta a saj­tóban a lánya halálával kap­csolatban megjelent híreket Bobby Brown. A két hete kómában fekvő Kristinát nem kapcsolták le tegnap - Whitney Houston halálának 3. évfordulóján - a gépekről, amelyek életben tartják. Köz­ben az öngyilkosság helyett már gyilkossági kísérletről szólnak a pletykák, és a ha­tóság is nyomoz. Árvay Tivadar Ellentétben a világsajtót bejáró hírekkel, nem kapcsolták le a gépekről tegnap Whitney Hous­ton lányát. Néhány napja terjedt el a pletyka, hogy a család úgy döntött, hogy édesanyja halá­lának harmadik évfordulóján lekapcsoltatják a gépekről Kris­tinát, mert az orvosok szerint nincs remény a felépülésére. Bobbi Kristina Brown csa­ládja tegnap közleményt adott ki, amelyben visszautasították a híreszteléseket, és jogi lépé­seket fontolgatnak a terjesztők ellen. A közlemény nem tér ki a 21 éves Houston lány állapo­tára, de konkrétan megnevezi a hírforrásokat, amelyek az ál­híreket terjeszteni kezdték. Kü­lön kiemelik azt a tényt, hogy az említett újságok és interne­tes oldalak hamisan a családra és rendőrségi forrásokra hivat­kozva hozták le a híreket. „A családunk le van nyűgöz­ve a támogatástól és szeretettől, ami körbeveszi Kristinát - áll a közleményben. - Azonban a ha­mis állítások, amelyek a médiá­ban szárnyra kaptak, hazugsá­gok, és a megfelelő időben majd elszámolunk a terjesztőkkel.” A közlemény ki is emel né­hány médiát, amely rendőr­ségi- és családi forrásokra, sőt Kristina apjára, Bobby Brownra hivatkozva közölték az álhíreiket. „Az, hogy a tu­dósítók mindenáron t’elsőkí akarnak lenni, elhomályosítja a józan ítélőképességüket, s lemondanak a hitelességről. Jelenleg bűnügyi nyomozás folyik, amely az ügy eredmé­nyessége érdekében nyugodt körülményeket kíván. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki támogatja a gyertyás virrasz­tást Bobbi Kristináért. Isten meghallgatja imáinkat" - zá­rul a Brown család levele. Bobbi Kristinára január 31- én talált rá a férje és egy ba­rátja otthonuk fürdőszobájá­ban, a kádban. Az eszméletlen nő életét csak a gyors beavat­kozás mentette meg, de azóta is kómában fekszik. Az eset furcsasága, hogy a történtek kísérteties hasonlóságot mu­tatnak Kristina édesanyjának halálával: Whitney Houston pontosan három éve, ugyan­ilyen körülmények között halt meg. A sztár öngyilkos lett. A Houston lányt ismerő forrá­sok szerint nem kizárt, hogy Kristina is öngyilkos akart lenni, hiszen az élete gyerek­kora óta zűrös volt, ráadásul állítólag nemrég a férje, Nick Gordon is elhagyta őt. A leg­frissebb pletykák erre is rá­tesznek egy lapáttal: ezek sze­rint Gordon valójában nem is vette el Kristinát, az esküvő csupán a külvilág felé közve­tített álhír volt. Az mindenesetre tény, hogy Nick Gordon és a Brown lány kapcsolata nem volt harmo­nikus: Kristina - ahogy ko­rábban a szülei is -, gyakran nyúlt drogokhoz. De úgy tud­ni, hogy egy ideje tiszta volt, és az orvosi vizsgálat sem erő­sítette meg, hogy január 31-én kábítószert fogyasztott volna, noha a nyomozók találtak ille­gális szereket a lakásban. Gyilkossági kísérlet? ÚJ NYOMOZÁST indított a ható­ság Bobbi Kristina Brown tragé­diája kapcsán - írta a Brown család által egyébként hamis hírkeltéssel megvádolt TMZ por­tál. A Hollywoodi sztárpletyká­kat futószalagon szállító portál információi szerint a rendőrség kihallgatta a Brown lány férjét, Nick Gordont és Mark Lomast, a barátot, aki rátalált az eszmé­letlen Kristinára. A lap értesülé­sei szerint ugyanis olyan sérülé­seket találtak Bobbi Kristinán, amely kérdésessé teszik, ho­gyan került a nő a fürdőkádba. Több forrás szerint Lomas és Gordon vérnyomokat tüntetett el, mielőtt a rendőrség a hely­színre érkezett volna. tv^hhhhhhi ísTtíbbbbbbbbi i víasat^bbbbbb hünítíw^bbbbbí sfsktrum^hhi fílm^hhhhi 4.00 Reflektor© 4.45 Aktív© 5.50 Ma Reggel 15.25 Kedvencek 5.10 Erica világa© 6.35 Hrvatska krónika 8.05 Külön utakon® 4.40 Szentivánéji álom © 4.20 Barátok közt© 5.05 Csapdába csalva © 9.05 A szenvedélyek a világ körül 5.50 TV-Shop 7.00 Ecranul nostru 8.55 Billy, a profi III. © spanyol-portugál 4.50 Dr. Tóth© 5.30 Családi Titkok © lángjai© 15.40 Caillou 6.25 Harmadik műszak© 7.30 Híradó 9.20 Állati kalandok animációs film, 2005 5.35 TopShop 6.20 HUNGARIKUMOK 9.50 Kövek és emberek © 15.45 Manó Benő és üli 7.10 Monk 7.35 Közbeszéd 3D-ben@ 6.00 Televíziós vásárlás 6.00 Jó reggelt, - made in Hungary 10.15 Család-barát hercegnő apró királysága - Flúgos nyomozó © 8.00 Csodabogár 9.55 Végső ajánlat © 9.00 Egri csillagok © skacok!© 6.25 Tények Reggel 12.00 Déli harangszó 16.00 Kengu-kalandok 8.00 Életfogytig zsaru© 8.30 Híradó 10.50 Helló, Málta! © magyar történelmi 7.35 RTL Klub Híradó 6.50 Mokka© 12.01 Híradó délben 16.25 Lolka és Bolka 8.50 A nagy házalakítás© 8.35 Térkép 11.00 Szerelem kalandfilm. 1968 8.08 Minden reggel © 9.30 Stahl konyhája © 12.30 Slovenski Utrinki 16.40 Tesz-vesz város 9.45 Sütimester 9.05 Magyar elsők a vadonban© 11.55 Columbo: Rekviem 9.10 ízes élet 9.35 Babapercek© 13.00 Alpok-Duna-Adria 17.05 Lóti és Fűti 11.00 Életfogytig zsaru © 9.20 Elcserélt lányok © 12.00 Homokszobrászok© egy hullócsillagért © 9.40 Reflektor® 9.40 TeleShop 13.30 Virágzó 17.10 Lülü, ateknőc 11.55 Esküdt ellenségek: Bű- 10.10 DonMatteo© 12.30 Ötlettől a milliókig © amerikai krimi, 1973 10.05 TopShop 10.45 Astro-Világ Magyarország 17.25 Patrick, a postás nösszándék© 11.10 Párizsi 13.00 Tömegétkeztetés 13.20 Világok harca 2.: 11.45 AsztroShow 11.55 HUNGARIKUMOK 14.00 Cédrusliget© 17.40 Mirr-Murr, a kandúr 12.55 Gyilkos számok© helyszínelők© profimódra© Második hullám © pCj 12.50 Trendmánia© - made in Hungary 14.50 Zorro© 17.50 Nagymaci és Cin 13.55 CSI: 12.00 Déli harangszó 14.00 Stephen Hawking: amerikai sci-fi akciófilm, O 13.20 ízesélet© 12.00 TényekDélben 15.40 Charly, 17.55 Meséljnekem! A helyszínelők© 12.02 Híradó Anagyterv© 2008 GQ 13.40 Reflektor© 12.25 Aktív® majom a családban © 18.05 Kérem a következőt! 14.50 CSI: 12.15 Időjárás-jelentés 15.00 Tudásvágy® 15.00 A rend őrzője© 14.00 Fókusz© 12.50 Családi Titkok © 16.30 Híradót 18.15 Magyar Népmesék A helyszínelők © 12.25 Kívánságkosár 15.55 Kütyük, bigyók, arubai-amerikai akciófilm, § 14.30 Éjjel-nappal 13.50 Magánnyomozók© 16.45 Lola© 18.25 Boldogvölgy 15.50 Shark - Törvényszéki 14.35 Éretlenek© szerkentyűk 2001 ^ Budapest© 14.55 Valentina titka © 17.25 Szerencse Híradó © 18.35 Kalandozások ragadozó© 15.05 Meghívottak 16.25 Gépóriások© 16.40 Halálos fegyver 4. © 15.45 A vihar© 16.00 Emlékezz, Reina © 17.40 Híradó Andyvel 16.50 Shark-Törvényszéki 16.30 Térkép 16.55 Mérnöki amerikai akcióvígjáték, 1998 16.50 Dr. Tóth© 16.55 A Macska© 17.50 Ridikül® 18.50 OzieBoo! ragadozó© 17.10 Elcserélt lányok © csúcsteljesítmények® 19.00 Hiába futsz© 18.00 RTL Klub Híradó 18.00 Tények j 18.40 Szívek doktora © 18.55 Nyuszi Péter 17.50 Sütimester 18.00 Híradó 17.55 Beépített főnök IV. © amerikai akciófilm, 1993 18.50 Fókusz© 19.25 Jóban Rosszban © 19.30 Híradó este 19.10 Pimpa 19.05 Jim szerint a világ© 18.25 Dunasport 18.50 A hangyák 21.00 Az igazság védője© 19.20 Éjjel-nappal 20.15 Hal a tortán < 20.10 Sporthírek 19.20 Napfényfarm 19.35 Jim szerint a világ© 18.30 Időjárás-jelentés mindent tudnak® amerikai akciófilm, 2014 Budapest© -Meglepetés© 20.20 Időjárás-jelentés 19.35 Szép álmokat! 20.10 Két pasi 18.35 Közbeszéd 19.05 Modem csodák© 23.00 Gyilkos donor® 20.40 Barátok közt© 21.30 NCIS© 20.30 Harry és Sally © 20.10 Híradó este - meg egy kicsi © 19.05 Rózsák harca© 20.00 Stephen Hawking: amerikai akciófilm, 1998 21.20 CSI: 22.30 Hawaii Five-0© 22.10 Az Este 20.50 Sporthírek 20.35 Két pasi 20.00 Don Matteo © Anagyterv© R.: Barbet Schroeder Miami helyszínelők © 23.30 Az indíték© 22.45 Híradó 20.55 Időjárás-jelentés - meg egy kicsi © 21.05 Hírek 21.00 Tudásvágy 1.00 Az igazság védője© 22.15 RTL Klub Híradó 0.30 Tények Este 22.55 Sporthírek 20.57 Hójelentés 21.00 Álomcsapda© 21.10 Dunasport 22,00 Elhagyott városok © amerikai akciófilm, 2014 22.45 CSI: 1.15 Aktív© 23.05 A rejtélyes 21.00 J.A.G. 23.50 Csupasz pisztoly 21/2: 21.20 Szerelem második 23.00 Kíméletlen R.: Keoni Waxman A helyszínelők © 1.35 Sportos XX. század© - Becsületbeli ügyek © A dermesztő rémület© vérig© harcosok© 3.00 Gyilkos donor © 23.50 Magyarul Balóval 1.45 EzoTV.hu 23.35 Történetek 22.40 Ridikül® 1.35 Gyilkos körzet© 22.50 Kultikon © 23.55 50 kaland, amivel amerikai akciófilm, 1998 0.20 Odaát© 2.45 Kasszafúrók© a nagyvilágból © 23.30 A médium© 3.20 Esküdt ellenségek© 23.05 MüpArt classic sírba viszed anyádat © R.: Barbet Schroeder BarriW ko^ 2.45 Kasszafúrok 20.30 Harry és Sally ^ 2100 J AG 21.00 Álomcsapda 1905 Rózsák harca .‘6 Végső eijani. RTL II SUPER HÍR TV 1111 M IMANIA íBBBI SPORTIvIHHHBH ATV aHHHHHÜiB DISCOVERY aHHH TV PAPRIKA .............................................................................. ......................................I................................................................................ ......................................I.......................................................................I • • • • 10 .35 A gyanú árnyékában ® 13.25 HUNGARIKUMOK - 11.05 Befutó szabad stílus 11.30 8.05 Privátfilmek újratöltve 5.00 SportVerda 6.00 Póker 13.40 ATV Híradó 13.50 Egye-i 12.00 Konténervadászok 12.30 17.55 Sandro, az olasz © 18.10 11.25 ValóVilág 7 © 12.50 Bűnös made in Hungary 13.30 Jó- Garázs 12.00 Déli híradó 12.45 © 8.25 Privátfilmek újratölt- 7.00 Póker 8.00 Televíziós vásár- nes beszéd 14.50 A Parlament ! Csomagcsaták 13.00 Csupasz Receptdaráló @ 18.25 Recept­P5 szerelem ® 13.45 Bűnös sze- bán Rosszban ® 14.10 Kuzey j Televíziós vásárlás 13.05 Lap- ve © 8.45 Privátfilmek újratölt- lás 9.00 Vízilabda 11.00 Televízi- - Somogyi Zoltánnal 15.45 ATV j túlélők 14.00 Amcsi benzinfalók daráló® 18.40 A boldogság re­O retem ® 14.40 Karibi szerelem Güney - Tűz és víz © 15.10 Pi-! zárta 13.30 Paletta 14.05 BBC ve ® 9.00 Teleshop 11.00 Pri- ós vásárlás 12.00 Ökölvívás, Mi- Híradó 15.50 700-as klub ® 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 ceptjei® 19.10Villásreggelimes­co © 15.35 Barátok közt © 16.05 masz úr ott alszik ® 16.20 Ak- | Reporters 14.30 Galéria 15.00 vát rocktörténet ® 12.05 Privát j ke Alvarado-Brandon Rios, Profi 16.25 Fő az egészség! 16.55 . Autókereskedők 17.00 Arany- terfokon ® 19.35 A puding pró­ÍÖ ValóVilág 7 @17.35 Tóm és Jerry tív ©16.45 HUNGARIKUMOK - I Híradó 15.30 GyógyHír© 16.05 rocktörténet ® 13.10 Hollywood gála, ism., HD 15.00 Jégkorong Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 láz Alaszkában 18.00 Raktár- bája © 20.25 James Martin, a re­C 18.05 Agymenők ® 18.30 Agy- made in Hungary 16.50 Tények j BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Café® 13.40 A Bádogember® 17.00 Fieszta+ 17.15 Kosárlab- ATV Híradó 18.15 Fórum 18.45 vadászok 18.30 Ereklyék a hát- pülő szakács © 21.00 Faszénen í? menők ® 19.00 Step Up 3 © 17.15 Hal a tortán © 18.20 Dók- j Híradó 17.30 Soroló 18.00 Hír- 15.25 Óriási nyomozó: A nevető da 17.45 Mai helyzet 18.00 NBA ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelen- só kertből 19.00 Amcsi ben- sült csodák © 21.30 Bili hétvégi 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magya- tor House © 19.20 Családi Tit- adó 19.00 Híradó 19.30 Ma- lány® 17.10 Az árnyék ©19.15 18.30 Trash Talk 20.00 Darts tés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 zinfalók 20.00 Csupasz túlélők lakomái ® 22.20 Wang wokia rul Balóval 22.00 ValóVilág 7 © kok © 20.25 NaNee! © 21.35 gyarország élőben 21.00 Híradó Extralarge: Gonzales bosszúja 23.30 30 fór 30 1.15 Téli sport- A helyzet 21.30 Friderikusz 21.00 Aranyláz Alaszkában © 22.35 Receptdaráló Extra © 23.00 BeleValóVilág 7 © 23.30 Herkules legendája © 23.25 A : 21 21.30 Csörte 22.30 Globál © 21.00 Fogy az idő © 22.50 ágválasztó 2015 1.30 Utánpót- j 22.25 ATV Híradó 22.50 Világ- 22.00 Aranyláz a Bering-tenge- 23.00 A boldogság receptjei © Barátok közt© fülenincs nyúl © 23.05 Magyarország élőben Leszámolás Hongkongban © lás-magazin 2.00 Kosárlabda híradó 23.00 Egyenes beszéd ren 23.00 Alaszka mélyén 23.30 A boldogság receptjei © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents