Somogyi Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-31 / 26. szám

2015. JANUÁR 31., SZOMBAT 3 NAV-akció: somogyi tagja is volt az áfacsaló hálózatnak ► Folytatás az 1. oldalról A gyanú szerint egy étolajgyár­tással foglalkozó gazdasági tár­saság vezetője a bűnszervezet­től szerezte be fiktív számláit. A bűnszervezet az Európai Unió területéről vásárolta az étola­jat, majd magyar cégekből álló számlaláncokon keresztülfuttat­ta és beszámlázta az étolajgyár­tónak. Az áru a számláktól elté­rően Romániából és Bulgáriából az étolajgyárba érkezett. Az ada­tok szerint négy milliárd forint általános forgalmi adót igényel­tek vissza jogtalanul. A pénz­ügyi nyomozók a román ható­ságokkal együttműködve be­szerezték a román eladónál ta­lálható számlákat, szállítási ok­mányokat és iratokat, és további harminc helyszínen lefoglalták a bűncselekmény egyéb bizonyíté­kait. A nyomozóknak a pénzmo­sás elleni intézményrendszer le­hetőségeit kihasználva sikerült megakadályozni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított felesége a náluk tartott házkutatás után a fiuk magyar bankszámláján lévő 2,8 millió eurót ausztriai bankszámlájukra utalja. Osztrák bűnüldöző szervek segítségével a család ausztri­ai bankszámláján lapuló továb­bi 2,5 millió eurót is lefoglalták. Ezen kívül részvényeiket, bank­számláikat és ingatlanjaikat is sikerült zár alá venni, így a 4,6 milliárd forintos családi vagyon az okozott kár megtérülését szol­gálhatja. A bűnszervezet többi résztvevőjénél százmillió forin­tot meghaladó értékben gépjár­műveket, ingatlanokat, kamio­nokat, kamionmosókat is zár alá vettek. A családfő egyébként egy ideje már kiszállt a cégből. A18 fős bűnszervezet irányí­tóit és tagjait költségvetési csa­lás miatt hallgatták ki gyanúsí­tottként, tízen előzetes letartóz­tatásban vannak. Az ügyben a NAV Dél-alföldi Regionális Bűn­ügyi Igazgatósága folytat nyomo­zást. Sajtószóvivőjüktől, Bamá- né Horváth Melindától megtud­tuk, hogy a hamis számlákat ki­állítók között egy somogyi férfi is szerepet játszott, ellene is eljá­rást indítottak. Ő egy olyan cég ügyvezetője volt, melynek a ne­vében megírták a fiktív szám­lákat, és a készpénz felvételé­nél is ott volt. Nem vették őri­zetbe. ■ K. G. Egymilliós szarvas lett az orwadászok áldozata bűneset Lőfegyverrel vissza­élés és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi el­len a kaposvári ügyészség. Az apa tavaly szeptember 14-én délután tizenhét esztendős fi­ával kiment a lakócsai Jalszi- nai-erdőbe, ahol egy enge­dély nélkül tartott puskával lelőttek egy egymillió forin­tot érő gímszarvas bikát. Le­vágták az állat egyik combját, majd hazamentek, azonban a rendőrök a házuknál elkap­ták őket. A fiúval szemben az ügyész­ség elhalasztotta a vádeme­lést, az apja ellen viszont fegy­házbüntetést indítványozott a vádiratban. ■ A. V. MEGYEI KÖRKÉP Átláthatóbb kormányablak közigazgatás-átszervezés Lázár János avatta föl az új ügyintézési teret ► Folytatás az 1. oldalról A miniszter hozzátette: az idén a kormányhivatalok is átala­kulnak egy belső integráció­val, és új szakigazgatási szer­vek is csatlakoznak a kor­mányhivatalokhoz. - Nagy fe­lelőssége van annak az 1240 dolgozónak, akik a somogyi kormányhivatalban dolgoz­nak - hangsúlyozta Lázár Já­nos -, hogy végrehajtsák pár­huzamosan a szervezeti válto­zást, megpróbálják erősíteni az ügyfélkultúrát, s létrejöjjön az új típusú területi integráció. Ami az 1870-es évek óta a leg­nagyobb átszervezés a magyar közigazgatásban. Sajnálatos módon még a politika ingerkö- szübét sem éri el, hogy mit je­lent a területi közigazgatás át­szervezése, holott az államre­form bizottság és a kormány közös, valamint a parlament döntése azt fogja eredményez­ni, hogy az ágazati minisztéri­umok egy kormányhivatalon keresztül fogják a szakmai po­litikájukat érvényesíteni a me­gyében. Ami lassan egy száz éves irányítási kultúrának a megváltozása. A területi köz- igazgatási szerveket beinteg­ráljuk a kormányhivatalok­ba, s a kormányhivatal, járá­si hivatal vezetője lesz az álla­mi feladatok, hatáskörök cím­zettje és illetékese. A történel­mi léptékű változástól azt re­méljük, hogy egy .egységes, vi­lágos irányítási rendszer meg­könnyíti az emberek életét. 2016-ban jelentős mértékben csökkentjük az állam javára fi­zetendő illetékeket, a hatósági ügyintézés díjait és a bírságo­kat. 2016 júniusától pedig köz- igazgatási, közszolgálati, kor­mányzati életpályamodellt nyi­tunk, mely például egy járá­si hivatalban, a frontvonalban dolgozó ügyintéző számára 30- 40 százalékos béremelést jelent 2016 júliusában. Kovács Zoltán területi köz- igazgatásért felelős államtitkár az átadáson arról szólt, hogy ugyanazon a napon 26 új kor­mányablak nyílt meg, a beru­házások összértéke meghalad­ja az egymilliárd forintot nagy­részt uniós forrásból. Neszményi Zsolt somogyi kormánymegbízott mutatta be az új kormányablakot, mely a Megilletődött pillantások. A fiatalság még nem, szüleik ezt követően már nem töltenek hosszú órákat ügyintézéssel Lázár: mindenképpen maradnak a különadók, műsorpolitikáról nem volt szó az elmúlt napokban számos híresztelés látott napvilágot a magyar kormány és az RTL Klub televíziót birtokló Bertels- mann-csoport közötti tárgyalás természetéről és témáiról. Egyes médiumok szerint állítólag már a megállapodás is megszületett a reklámadó ügyében. A pénte­ken az új kaposvári kormány­ablak ünnepélyes átadására ér­kező Lázár János Miniszterel­nökséget vezető miniszter újság­írói kérdésre válaszolva azt mondta: a Bertelsmann-csoport a magyarországi reklámadó vo­natkozásában méltányolható és méltányolandó javaslatot tett a kormánynak. Ám a csoport és Lázár János megbeszélésein műsorpolitikai kérdések nem kerültek szóba.- az tqrtént, hogy a miniszter- elnök úr utasítása alapján meg­beszéléséket folytattam több al­kalommal a Bertelsmann-cso­port nemzetközi igazgatóságá­val - mondta kérdésre válaszol­va Lázár János. - Áttekintettük a csoport önálló magyarországi egységeinek a helyzetét. 2013 augusztusában a csoport arról tájékoztatta a részvényeseit, hogy a cég gazdasági várakozá­sai a magyar kormány döntései miatt jelentősen módosulnak. Több tanácsot kaptunk Brüsz- szelből arra nézve is, hogy érde­mes volna megbeszéléseket kez­deményezni. Miniszterelnök úr döntése alapján a frakciót jövő hét csütörtökön kell tájékoztat­nom arról, hogy reklámadó be­vezetése óta mi történt, mennyi bevétele van a magyar állam­nak ebből, milyen hatásokat gyakorolhat ez a reklámpiacra, s milyen várakozásai vannak a költségvetésnek 2015-re nézve. lázár János szerint a Bertels­mann-csoport méltányolható javaslatot tett a magyarországi reklámadó vonatkozásában a kormánynak. - Aminek értel­mében az állami bevétel jelentő­sen nem változik, sőt akár pozi­tív irányba mozdul el - tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter. - A csoport nem értett egyet a reklámadó módosításával, és egyáltalán a reklámadó sávos rendszerével. A magyar kormány számára ugyanakkor az a legfontosabb az európai különböző gazdasá­gi és politikai csatákban, hogy a különadók rendszere legitim legyen. Tehát nem az a kérdés, korábbi alapterület csaknem kétszeresén, több mint 300 négyzetméteren várja az ügy­feleket. A 13 munkaállomásos új kormányablakot 115 millió­ból alakították ki, ahol, csak­úgy mint a többiben 265 féle ügyet lehet már elintézni egy helyen. Az év végre több mint ezer ügyet szeretnének behozni hogy mennyi az adó, hanem az, hogy van vagy nincs. Ez a kérdés bankadó, a tranzakciós díj és a kereskedelmi hálóza­tokra, áruházakra, energia- szektorra kivetett adók és a rek­lámadó tekintetében is. A ma­gyar választópolgárok elvárá­sa, hogy aki többet keres, az többet adózzon. Akik Magyar- országon többet kerestek, azok­nak több adót kell fizetniük. Tehát a különadók rendszere mindenképpen maradni fog. Az megbeszélés tárgyát képezi, hogy mennyi legyen. Mérlegel­hető és mérlegelendő javaslatot tett a Bertelsmann-csoport a változásra, ezt a kormány át fogja tekinteni a frakcióval kö­zösen, s várhatóan a következő hetekben hozza meg a döntését. a miniszter arra is kitért, hogy műsorpolitikai kérdések nem kerültek szóba a tárgyalá­sokon. - Már csak azért sem, mert magyar kormány tiszte­letben tartja a sajtó szabadsá­gát és a média függetlenségét - mondta. - A Bertels­mann-csoport mindenhol, így Magyarországon is kiegyensú­lyozott és semleges tájékozta­tásra törekszik. a kormányablakokba. S az ügy­félbarát közigazgatás érdeké­ben 2015 végére a kormányab­lakok száma 280-ra nő. ■ Márkus Kata JEGYZET CZENE ATTILA Nem kell segítség szomorúan értesültem arról, hogy a legutóbbi tiszt­ségviselő választás alkalmá­val a napi politizálás felütöt­te fejét a Somogyiak Baráti Körében is. A tagoknak soha nem múló érzelmi kötődése van megyénkhez, de már el­vitte őket innen a sorsuk. Bu­dapesten találkoznak rend­szeresen, ahol jeles somogyi­akat látnak vendégül. Kíván­csiak ránk, arra, hogy mi tör­ténik a szülőföldjükön. másfél Évtizede történhetett, hogy a Balaton Fejlesztési Ta­nács kutatócsoportját vezető Oláh Miklós szociológus ötle­tére néhányan elkezdtük ösz- szegyűjteni a tóparti három megyében azoknak a híres tudósoknak, művészeknek, sportolóknak a neveit, akik kötődtek a Balatonhoz. Példá­ul itt születtek, ide való a há­zastársuk, itt van nyaralójuk, itt üdülnek nyaranta. Segít­ségüket várta volna a régió, amely az ország valutabevéte­lének nagyon jelentős részét termelte meg az idegenfor­galom révén, ugyanakkor vi­szont az állam alig csepegte­tett pénzt fejlesztésekre. Több ezer embert találtunk, s a ta­lálomra megkérdezettek vala­mennyien azonnal és Ingyen ígérték erejüket. annak nem lett semmi ered­ménye, mint ahogyan a So­mogyiak Baráti Körében fel­halmozódott tudást, tapaszta­latot és összeköttetéseket sem használják megyénk meg­segítésére. Pedig ráférne So- mogyra, hiszen a gazdasá­gi versenyképességet, az egy főre jutó bruttó terméket te­kintve általában utolsó előtti­ek vagyunk a magyarországi megyék rangsorában. de A civilek szaktanácsaiból nem kér a politika, bármily okosak és előre vivők lenné­nek. A párthoz közeliek súg­hatnak, persze nem kevés pénzért, dönteni meg egysze­rűbb szűk körben, mint meg­méretni a javaslatot igazán hozzáértők előtt. csoda, hogy itt tartunk? Uj bázisokra van szükségük, ígéretek már vannak beruházás Novemberig kell felépíteni a 22 állomást, különben elveszhet az uniós támogatás A mentők felszerelése egyre korszerűbb, az állomások felújítása is fontos ► Folytatás az 1. oldalról Ha Somogybán átadják a bá­zisokat, akkor ezután tény­leg szinte mindenhova 15 perc alatt oda érünk, s ez nagy vál­tozáshoz vezethet. Karsai József Kadarkút pol­gármesterétől tudjuk: az új mentőállomás építése folyamat­ban van. A Vasút utcai létesít­ménynél az alapozással elké­szültek, a téglát már a hely­színre szállították. Csaknem 20 szakember dolgozik majd a bázison, az OMSZ két mentőau­tót helyez forgalomba, s Kadar- kúton kívül nyolc környékbeli települést látnak el a szolgálat munkatársai.- Az Országos Mentőszolgálat uniós fejlesztési programjának lényeges elemét képező, új men­tőállomás építési program üte­mezetten halad, a projektzárás és így a megvalósulás határide­je 2015 novembere - tájékozta­tott Győrfi Pál, az Országos Men­tőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója. A 22 új mentőállo­más megépítésének célja a terü­leti esélyegyenlőtlenségek meg­szüntetése, a 15 percen belüli kiérkezés lehetőségének megte­remtése a lakosság lehető legna­gyobb része számára. Jelentős, objektív akadály kizárólag Zala- lövő esetében jelentkezett, ahol a munkálatokat régészeti feltárás lassítja, ennek megoldásán dol­gozunk. Győrfi közölte: az uniós fejlesz­tési program egyéb elemei kö­zül a 178 új mentőautó beszerzé­se megtörtént, a járművek szol­gálatba álltak. A mentésirányí­tási rendszer elkészült, jelenleg már a teljes éles üzembe állítás zajlik. A mentőkocsikra felkerü­lő Intelligens Fedélzeti Terminá­lok használatának oktatása fo­lyamatosan történik. Az eredmé­nyek között említette azt is, hogy elkészült és működésbe állt az új, korszerű budapesti és székesfe­hérvári mentésirányító központ.- Az előkészület utolsó fázisá­ban van az uniós fejlesztési pro­jekt 22 mentőorvosi kocsi be­szerzésére is, a kocsik a projekt­zárás határideje előtt szolgálat­ba állnak. Mint kiderült, a men­tésfejlesztési projekttel kapcso­latos ügyintézést is még gördü­lékenyebbé teszik, hogy a prog­ram valamennyi eleme határ­időre megvalósulhasson. ■ Harsányi Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents