Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-19 / 269. szám
2014. NOVEMBER 19., SZERDA 9 UTAZÁS Télen is irány Hévíz és a Nyugat- Balaton felüdülés Az aktív időtöltést kedvelőket és a wellness szerelmeseit is várják - Természeti szépségek A Balaton nyugati térsége nem csak a turisztikai főszezonban jelent remek úti célt: a példaértékűen fejlődő régió páratlan természeti adottságaival, megannyi látnivalójával és változatos programjaival a téli hónapokban is tartalmas időtöltést kínál az odalátogatóknak. Szűcs Anikó TÚRÁZNI TÉLEN IS JÓI A régió egyik gyöngyszeme, a Keszthelyi-hegység csaknem 200 kilométer hosszú túraútvonallal, felújított kilátókkal, erdei pihenőhelyekkel és nem utolsósorban különleges téli hangulattal várja a természetkedvelőket. A túrázók paradicsomában részt vehetünk vezetett gyalogtúrán, de egyedül is nyugodt szívvel útra kelhetünk, a környéken ugyanis mutatós információs táblák és részletes leírások segítik a tájékozódásunkat. Mindenképpen érdemes útba ejtenünk a ritka természeti képződményt, a szél vájta, szobányi méretű barlangot, a Vadlán- likat, a Dolomit tanösvényen bemutató táblák segítségével ismerkedhetünk meg a Keszthelyi-hegység élővilágával, az egykori dolomit kőbányánál pedig elbűvölő látvány fogadja Megmártózni a hévízi gyógytóban, lebegni a tavirózsák között páratlan élmény. (Programok, szálláshelyek, kedvezmények: http://west-balaton.hu ) az arra járót... Tél ide vagy oda, érdemes sorra járnunk a hegység kilátóit is! A kirándulások kiindulópontjaként érdemes a gyenes- diási Nagymezőt választani, amelynek erdei tisztásán tűz- rakó és kiépített szalonnasütő helyek, védett esőbeálló, játszótér és egy 16 állomásból álló, 1300 méter hosszú erdei tornapálya fogadja az aktív ki- kapcsolódást választókat. LÁTOBATÓKÖZPONT EXTRÁKKAL Gyenesdiás legújabb büszkesége az október elején megnyílt Természet Háza. Az intézményben interaktív kiállítás mutatja be a Keszthelyi-hegység földtörténetét, domborzatát, állat- és növényvilágát, emellett sokat megtudhatunk a régió erdő- és legelőgazdálkodásáról, szőlő és gyümölcstermesztéséről is. A tárlatot látványelemek, fotóillusztrációk, akusztikus és vizuális effektek, a jellemző élőhelyeket élethűen bemutató diorámák teszik különlegessé. Az egész évben nyitva tartó látogatóközpontból indulnak a térségbe vezető gyalogos, kerékpáros és lovas túraútvonalak is. HÉVÍZNÉL EVEZÉS HÓESÉSBEN Aki a hideg hónapokban sem riadna vissza a vizes kalandoktól, az november végétől márciusig kedvére kenuzhat hazánk egyetlen evezésre alkalmas meleg vizű patakján, a világhírű tó vizéből táplálkozó Hévíz patakon, ami különösen a havas időszakokban egyedülállóan hangulatos időtöltés. A partmenti mocsaras lápvidék mesés „díszletként” szolgál ezekhez a túrához, a szállingózó hóban pedig kifejezetten élvezetes a virágzó tündérrózsák között evezni... A túravezetők az abszolút kezdőket és a gyerekeket is várják ezekre a népszerű téli programra, amelyekre az érdeklődők a helyi Tourinform Irodában jelentkezhetnek előzetesen. BADACSONY BŰVÖLETÉBEN Ha már a magyar tenger nyugati csücske felé vesszük az irányt, mindenképpen érdemes útba ejtenünk a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegyét, a 437,4 méter magas Badacsony ugyanis csodálatos túraútvonalakat kínál az év minden időszakában. A környék egyik fő nevezetessége a 18 méter magas Kisfa- ludy-kilátó, amelynek erkélyéről a Szent György-hegytől egészen a déli parton található fonyódi hegyekig páratlan körpanorámában gyönyörködhetünk. AKIRÁNDULÓSNAPVÉBÉREegy remek borvacsora dukál, stílusosan valamelyik helyi családi pincészetben. És miközben a badacsonyi élményekkel átitatódva komótosan kortyolgatjuk a csodás borokat, a látvány Ranolder János veszprémi püspök a 19. században írt sorait juttatjaeszünkbe: ....sez a hely, ahol állunk, a világ leggyönyörűbb vidéke ... egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak, minden szépséget itt együtt lássanak.” HIRDETÉS ,,Magyarországon a legnagyobb jelentősége annak a felismerésnek volt, hogy az apigenin alkalmazása szinte exponenciálisan növeli a gyógygombák eredményességét, elsősorban rákbetegségek esetében, Számtalan tanulmány világított már arra rá, hogy az apigenin a természetben található egyik legjelentősebb rákellenes hatóanyag. Mivel a gyógyszergyárak nem tudják ezt a természetes hatóanyagot szabadalmaztatni, ezért valószínűleg soha nem lesz belőle regisztrált rákgyógyszer” - olvasható a kötetben. r Megjelent VARGA GÁBOR hatóanyag-kutató könyve: RÁK, DIABÉTESZ ÉS MÁS BETEGSÉGEK Könyvében Varga Gábor feltárja, hogyan kezdett el gyógygombákkal foglalkozni. Az apigenin és a gyógygombakivonatok kutatása és alkalmazása új perspektívákat nyitottak az egészségmegőrzésben. A kötetben állapotjavulásokról is olvashatunk, mintegy húsz történeten keresztül, végül pedig Varga Gábor tudományos cikkeit osztja meg az olvasóközönséggel. A könyv ingyenesen elérhető a www.gyogygombakonyv.hu weboldalon, illetve nyomtatott formában megvásárolható a gyógygomba információs központokban. Miskolcon nem fog unatkozni városnézés Kiránduljon a negyedik legnagyobb városban A diósgyőri vár egy részlete: megkapó látvány az esti kivilágítással, és fentről pedig remek a kilátás Ha ellátogat Miskolcra, biztos lehet abban, hogy az időjárástól függetlenül tartalmasán töltheti majd el az idejét. A sétálóutcát szegélyező üzletek és a változatos homlokzatú házak mellett haladva egy nyüzsgő nagyvárosban érezheti magát - nem véletlenül, hiszen ez Magyar- ország negyedik legnépesebb települése. Számos figyelemre méltó épület és látnivaló található a belvárosban, például a Zenepalota, a Miskolci Nemzeti Színház, a hangulatos Hősök tere, az Ava- si harangtorony, a Hermán Ottó Múzeum, a Feledi-ház, a zsinagóga és a minorita templom, a Sötétkapu és az életmentő németjuhász, Mancs szobrának megtekintése is segíthet képet alkotni a településről. A helyi Tourinform irodában városnéző sétákat is megrendelhet. ÉJSZAKAI VÁRTÚRÁK A diósgyőri vár büszkén magasodik a környék fölé. Az épületet, amely Nagy Lajos király korában élte fénykorát, a 14. században emelték, a korábban itt álló elődje helyén. A műemlék nagy része múzeumként funkcionál, az északnyugati toronyból pedig megcsodálhatja a fenséges kilátást! Vagy válasz- sza az éjszakai vártúrát november 22-én és 29-én 19-22 órakor. A programban a Diósgyőri Kóbor Lovagok párbaj bemutatója és jelmezes tárlatvezetés is szerepel, a lovagteremben pedig az AllegrA Vonósnégyes ad majd koncertet. ZAKATOL A MIKULÁSVONAT Kívül-belül feldíszített vonat közlekedik a lillafüredi kisvasút Dorottya úti végállomástól a Mikulás lillafüredi mesebirodalmába november 27. és december 17. között. A kocsikban jelmezbe öltözött szereplők interaktív mesejátékba vonják be a gyerekeket, akik a célállomáson a nagy- szakállúval és mesehősökkel találkozhatnak. A látnivalókról és programjairól többet is megtudhat a www.hellomiskolc.hu és a www.mizumiskolc.hu weboldalakon.