Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-19 / 269. szám

10 2014. NOVEMBER 19., SZERDA HIRDETÉS ■ ff Somogy Temetkezési Kft. Kaposvár. Mező u. 2. • Ügyelet: 82/528-518 • 06-30/6368430 FELVEVŐ IRODA: Kaposvár. Fi a. 57. • 82/511-505 • tsmetkez@t-onHne.hR Sírkő termékek: 06-30-247-4780 • Koszom, virág rendelés: 0M0426-8587 „Szomorúan szól egy kis falu harangja, J L Mert egy Édesanya többé már nem hallja. m m Istenhez megyek, Ő hívott engemet, Kiket oly nagyon szerettem, búcsúzom tőletek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ERNŐNÉ Berkes Anna zselicszentpáli lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése november 20-án, csütörtökön a 13 órai gyászmisét követően lesz a zselicszentpáli temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Suhanva száll az élet tova, Ami elmúlt, nem jön vissza soha. Várni valakit, aki nem jön többé, Emlékét őrizni szívünkben örökké. " Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. CSEPREGIISTVÁNNÉ volt ötvöskónyi lakos 64 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása november 24-én 13 órakor lesz az ötvöskónyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család „ Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Pihen a szív, mely értünk dobogott." Soha el nem múló, mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉCZJÓZSEFNÉ volt kutasi lakos életének 84. évében elhunyt. Temetése november 22-én 14 órakor lesz a kutasi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és mély gyászunkban osztoznak, egyúttal kérjük a temetést követő személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család „Értünk többet már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben, csillagok közt, hol nincs már fájdalom." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkkal, akik ismerték és szerették, hogy KERESZTES JÓZSEFNÉ Vida Rózsa voltTallián Gyula 45. szám alatti lakos november 14-én, 93 éves korában csendesen elhunyt. Temetése november 20-án, csütörtökön 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Szeretett halottunkért a gyászmisét november 20-án 17.30 órakor a kaposvári Szent Imre-templomban tartjuk. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család T A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN HOLLAND, ill. német ügyfélkörrel ren­delkező ingatlaniroda keres vidéki csa­ládi házakat, reális áron. 20/236-7323------------------------------------------------------------------------------*312746* WHmMmzimhi Autófelvásárlás! KÉSZPÉNZÉRT vásárolunk személygépkocsikat. Lehet hitellel terhelt is! DivitAl® Mobil: 20/ 9324-693 Pécs, Árnyas utca /Honvéd kórház mellett/ JÁRMŰ AUTÓBONTÓ autókat vásárol bontás­ra, szállítás igazolás kiadása ingyenes 30/364-2582------------------------------------------------------------------------------*312324* AU TÓJÁT megvenném készpénzért. 06-30/557-9103------------------------------------------------------------------------------*304596* MŰSZAKI VIZSGA 12490 Ft-tól munkanapokon időpont­egyeztetéssel. Kaposvár, Guba S. u. 55. Tel.: 82/313-657.-------------------------------------------------------------------------- *311606* ÁLLÁST KÍNÁL A Böhönyei Szociális Alapszolgáltatási Központ pályázatot hirdet Vésén csa­ládsegítő munkakör betöltésére, ha­tározott időtartamra. Bérezés: a Kjt. rendelkezése szerint. A munkakör leg­korábban 2015 január 1. napján tölt­hető be. Pályázati feltételek: szociális munkás végzettség. A pályázat postai úton küldhető be: Böhönyei Szociális Alapszolgáltatási Központ, Böhönye, Fő u. 28. Információ: Kakucs Magdolna, tel.: 85/323-050.­............. ' ---------*312723 BÖ HÖNYE és Környéke Önkormány­zatai Társulási Tanácsának elnöke pályázatot hirdet Szociális Alapszol­gáltatási Központ magasabb vezetői munkakörének betöltésére. A pályá­zat részletei a Közigállás honlapon megtekinthetők, a jelentkezés beér­kezési határideje 2014.11.30.------ ■ -------- *312802* FEBR UÁRBAN induló 100 férőhelyes, Kaposvár körzetében lévő étterembe keresünk hagyományos, magyaros éte­lek készítésében jártas, önállóan dol­gozni tudó, munkájára igényes főszaká­csot. E-mail: szakacs012@gmail.com------------------------------------------------------------------------------*312632* INGYENES szállás, előleglehetőség! Sárvárra betanított munkásokat ke­resünk több műszakba. 06-30/791- 0950------------------------------------------------------------------------—*312778* NYÍL ÁSZÁRÓ-SZAKÜZLET iro­dai értékesítői munkakörbe alkal­mazottat keres. Önéletrajzokat az info@ankerajto.hu címre. 30/421-1101------------------------------------------------------------------------------*312542* „H a egy könnycsepp gördül végig arcunkon, J L Az azért van, mert szeretünk, és hiányzol nagyon. ®Tj m Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUKOVICS SÁNDORNÉ Serbet Éva volt babócsai, majd nagyatádi lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése november 21-én a 15 órakor kezdődő gyászmisét követően 15.30 órakor lesz a simongáti temetőben. A gyászoló család CSER, tölgy, akác 8 E Ft-tól. 30/326- 2324------------------------------------------------------------------------------*312737* EREDETI sópipa kapható. 20/214- 2031, este-------------------------------------------------------------------------------*312774* MOSÓGÉP és hűtő eladó. 70/651- 2365-------.----------------------------------------------------------------------*312741* SZ ÁRAZ tűzifa akció. 30/694-5472---------------------- *307604* TŰZIFA eladó 8 E Ft-tól. 30/299-5787------------------------------------------------------------------------------*312788* VASTAG tűzifa 11 E Ft/m-től. 30/744- 5690-------------------------------------------------------------------;----------*312700* TÁ RSKERESÉS Szomorúan tudatjuk, hogy PÉNTEK FERENC kaposvári lakos 61 éves korában el­hunyt. Hamvait november 21-én 10 órakor helyezzük Örök nyugalomba a kaposvári Nyugati temetőben. Ezú­ton mondunk köszönetét mindazok­nak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szerető feleség és édesanya, CSUTOR FERENCNÉ Edit tanító néni hosszan tartó, türelemmel viselt be­tegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója november 21-én, pénteken 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei ÖN tehergépkocsi-vezető? Munkát ke­res? Munkaközvetítés: 30/333-2037.------------------------------------------------------------------------------*312659* SZARVASMARHÁKHOZ gondozót fel­veszek. 20/451-6286------------------------------------------------------------------------------*312726* OKTATÁS A Citrom Autósiskola november 24-én esti, december 12-én hétvégi tanfolya­mot indít B, AM, Al, A2, A kategóriák­ból. www.citromsuli.hu , 82/511-000------------------------------------------------------------------------------*312689* ARANYKALÁSZOS gazda, eladó, boltvezető, pincér, szakács, benzin­kutas képzések Kaposváron. Ny.: 005832012. Tel.: 30/691-9785.------------------------------------------------------------------------------*312607* SZ EMÉLY-VAGYONŐR OKJ-s képzés Kaposvár, Siófok. Tel.: 06-30/405- 7041. Eng.: 01-0558-04.------------------------------------------------------------------------------*312446* SZOLGÁLTATÁS 1 Bl faliéi egyszerű a válosztás n| 61 digitális + 8 HD csatorna 1990 Ft toi 1, EGYEDI konyhabútorok, beépített szekrények közvetlenül a gyártótól. 30/359-0448------------------------------------------------------------------------------*312532* KERINGETŐ SZIVATTYÚ csőbúvár, villanymotor, bozótvágó - árusítás, tekercselés. Andalics, Ka­posvár, Fő u. 71. Tel.: 82/320-531.-------------------------------------------------------------------------- *312050* REDŐNYJAVÍTÁS, -készítés nonstop. 30/912-6429------------------------------------------------------------------------------*303905* VEGYES AKÁCAKCIÓ! Tölgy -10%-kal. 30/824- 4735------------------------------------------------------------------------------*311585* GYÁSZHÍR „Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes..." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy sze­retett hozzátartozónk, PORGA IMRE volt kaposfői lakos életének 86. évé­ben elhunyt. Temetése november 22- én, szombaton 11 órakor a kaposfői temetőben lesz. A gyászoló család JL t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy RADAKOVICS IMRE balatonföldvári, volt karmacsi lakos, a földhivatal volt dolgozója november 7-én elhunyt. Szerettünk hamvait no­vember 22-én, szombaton 13 órakor a kőröshegyi katolikus templomban kezdődő gyászmise után helyezzük örök nyugalomra a kőröshegyi teme­tőben. A gyászoló család AKÁC tűzifa akció szállítva. 30/964- 2556--------------------------------------- *312720* APRÍTOTT tűzifa kapható. 30/494- 9561------------------------------------------------------------------------------*312140* BÁLABONTÁS! Gyerekfelsők 190, női-férfi nadrágok 990 Ft/db, női felsők nagy választékban. Hacuka Áruház, Kvár, Sommsich u. 3.-------------------------------------------------------------------------- *312798* BURGONYA 79 FT Jonatán alma 99 Ft, házhoz szállítás. 70/617-2638-----------------------:-------------------------------------------------- *312797* AD RI társat keres Kaposváron. 30/536-2572------------------------------------------------------------------------------*304127* FIATAL lány társat keres. 06-20/806- 5798------------------------------------------------------------------------------*312624* KA POSVÁRI lány társat keres. 70/214- 7997------------------------------------------------------------------------------*312781* KA POSVÁRON Mendi társat keres. 70/566-4564------------------------------------------------------------------------------*303680* KAPOSVÁRON Rozi társat keres. 20/320-8253------------------------------------------------------------------------------*308098* KAPOSVÁRON Szandi társat keres. 30/392-8033--------------------------------------------------------!---------------------*303739* ÁL LAT HÍZÓK eladók Osztopánban. 06- 20/379-4656-------------------------------------------------------—-----------------*312777* HÍZ ÓK eladók. 06-30/354-4420------------------------------------------------------------------------------*312543* MANGALICA hízók, süldők eladók. 30/391-4179------------------------------------------------------------------------------*312563* TOJÓTYÚKOK szép tollas vörösek, jól tojók kaphatók és rendelhetők Bog­láron, leszállítva is: 750 Ft/db. 06- 85/353-200,06-30/554-4918------------------------------------------------------------------------------*312727* ME ZŐGAZDASÁG DIÓBELET veszek, 10 kg felett házhoz megyek. 30/236-4883,20/387-8967------------------------------------------------------------------------------*311384* DIÓT veszek, házhoz megyek. 70/453- 8003-------------------------------------------------------------.----------------*312517* SZEMES ku korica eladó. Telefon: 85/330-175.-----------------------------------------------------------------------------*312760* AD ÁSVÉTEL ARANYAT veszek, 8000 Ft/gramm 70/558-4315------------------------------------------------------------------------------*309524* DIÓBELET veszek, házhoz megyek. 1000-1400 Ft/kg. 06-20/586-1594-------------------------------------------------------------------*----------*312780* VA STAG tölgy, 9500 Ft/m3. 70/304- 1491------------------------------------------------------------------------------*312804* RÉGISÉG VÁSÁROLOK hagyatékot, disznóbontó asztalt, fateknőt, dunyhát. Értesítésre házhoz megyek. Ramosné, 74/465- 699,30/979-8398-------------------------------------------------------------------------—*312042* ESŐS, VÁLTOZÓAN NAPOS-FELHŐS NAPI MENÜ EBÉDKISZÁLLÍTÁS EBÉD MOST Kaposvár, Szondi u. 5. Telefon: 30/411-5973 Mobil: 70/314-4769 Étlap: 2014. nov. 24-28-ig A menü: 550 Ft (éthordóban) B-C menü 590 Ft (éthordóban) D menü: 650 Ft (éthordóban) Mikrózható edény + 100 Ft Süteménykiszállítás: ebedmost.atw.hu 11.24., hétfő Karfiolleves A Paprikás pogácsa (4 db) B Sertésrizottó, savanyú C Tökfőzelék, sertéspörkölt D Rántott csirkecomb, rizs, sav. 11.25., kedd Gulyásleves A Mákos guba, gyümölcsöntet B Lecsós csirke, tarhonyaköret C Rántott gombafejek, rizs, tartármártás D Szilvával töltött r. sertésszelet, rizs 11.26., szerda Zöldborsóleves A Burgonyás tészta, savanyúság B Székelykáposzta C Vagdaltszelet, főtt burgonya, savanyú SS Cigánypecsenye, petr. burgonya, sav. 11.27., csütörtök Burgonyaleves A ízes bukta (4 db) B Rántott csirkemáj, rizs, savanyú C Gombapaprikás, galuska D Borzashús, rizs, sav. 11.28., péntek Csirkeraguleves A Aranygaluska,vaníliapuding B Para főzelék, burgonya, tükörtojás C Bakonyi tokány, rizs D Rántott tengeri halfiié, rizs, sav.------------------------------------------------------------------------------*306106* Somogyi Hírlap A Mediaworks Regionális Kiadó Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu Kiadja a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Somogy Megyei Irodája. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: somogy.terj@mediaworks.hu ^Előfizetés, terjesztés levélcím: 5600 Békéscsaba. PF 111. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az UNICREDIT 10918001-00000062-61830064 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 2990 Ft, negyedévre 8970 Ft, fél évre 17940 Ft, egy évre 35880 Ft. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-162. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-113. Lapszerkesztő telefon: 82/528-119, 82/528-151. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató. Készült a Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft.-nél. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyom­daigazgató. Megrendelés száma: 443700. Nyomtatás időpontja: 2014.11.18. Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Somogy Megyei kólájának terjesz­tőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejt­vénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben meg­adott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.), előfizetéses megren­delését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szol­gáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágo­sítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozá­sát, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hír­lapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékozta­tó jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 ® mediaworks „Értünk többé már nem aggódsz, J[_ Nem fáradsz, nem dolgozol, — ® Pihensz csendben a csillagok közt, Hol nincs már fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOSZICS MIHÁLYNÉ Madarász Margit fonyódi, volt pusztaberényi lakos életének 86. évében elhunyt. Temetése november21-én, pénteken a 11 órai gyászmisét követően 11.45 órakora fonyódi temetőben lesz. Köszöne­tét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Fia és unokái Fájó szívvel tudatjuk, hogy VECSEI ZOLTÁN JÓZSEF 62 éves korában elhunyt. Hamvait a kaposvári Keleti temetőben novem­ber 21-én, pénteken 12.30 órakor helyezzük örök nyugalomra. Szerettei réyry'ii Mérséklet + déli felhőzet „ c .. Séfek : S Fonyod. * „ 8»c Tab 8 c 8 C >:"4í»é8#' »w**r"r' Csurgó 9 °c K?s,ár . 7»c 10 °C 7 °C / Na^yattd -" 7 °c fe t EAAS ■DBI * EWS 9 j~ÍS§ I Somogy megyében ma délelőtt és délben borult lesz az ég Szá- 6 °C / mottevő eső viszont csak reggel esik. Délután pedig vékonyodik a > felhőtakaró, Délelőtt mérsékelt, éjjel viszont erős északias szél fűi A jellemző hőmérséklet megyei átlaga szerda reggel 7, szerdán kora . .. , , délután 9, csütörtök reggel 4 fok körül lesz viznomerseKlet A legvalószínűbb folytatás: Duna 10-12 X szerda estélöl, a hétvégéig jelentős mennyiségű eső nem várttá- Tisza 8-10 °C tó, de jelentősen csökken a hőmérséklet. Balaton 10 X A hétvégén foltokban már fagyos reggelek következnek. Velencei-tó 10 X Orvosmeteorológia: gyenge hidegfronti hatás várható. ... Közlekedés-meteorológia: ma esős idő lesz. Az eső jelentős bal- y ^ esetveszélyt okoz a közlekedésben. Száraz időben 50 km/ó sebes- Tisza-ló 10"C ségnél a fóküt 20-25 méter. Esőben 80-100 métert is megtesz a Tenqerek gépkocsi a fékezéstől a megállásig Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Antalya 24 C Az előrejelzésért felelés: Aigncr Szilárd. További folyamatos, helyfüggő Sibione 19 X előrejelzés: wvrw.eumet.hu Costa Brava 20 X

Next

/
Thumbnails
Contents