Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám

2014. NOVEMBER 16., VASÁRNAP SZTORI 5 A nagyragadozók már a kertben vannak tilos a vadászatuk A hiúz, a medve, a farkas és az aranysakál is fokozottan védett Magyarországon­EURÁZSIÁI HIÚZ a nyolcvanas években jelent meg újra Magyarország északi erdőiben. ELŐFORDULÁSA: Zempléni-hegység, Bükk, Börzsöny, Aggteleki-karszt, Mátra. BARNAMEDVE: az elmúlt 15 évben folyamatosan át­jár hozzánk, előbb-utóbb meg is telepedhet nálunk. ELŐFORDULÁSA: Heves megye, Nógrád megye, Aggteleki-karszt, Zempléni-hegység. SZÜRKE FARKAS a falkában élő szürke farkasok száma Magyarországon 10-20-ra tehető. ELŐFORDULÁSA: Bükk, Aggteleki-karszt, Zempléni-hegység. ARANYSAKÁL: a délszláv háborúk idején jelent meg Baranyában és a környező déli megyékben. ELŐFORDULÁSA: Bükk, Aggteleki-karszt, Zempléni-hegység. Azoknak, akik vérengző fenevadként emlegetik a ha­zánk erdeiben újra felbukka­nó nagyragadozókat, valószí­nűleg fogalmuk sincs arról, hogy ezeknek az állatoknak milyen fontos a szerepük a természetben. Kerekes Linda A hiúzt, a farkast és a medvét hosszú évtizedekig kihalt faj­ként tartották számon, most azonban úgy tűnik, ismét ott­honra lelnek hazánkban. És milyen jó: visszatérésükkel egészségesebbé teszik erdeink élővilágát. A medvék csak látogatóba jönnek A napokban egy, a Nógrád me­gyei Karancskeszihez tarto­zó lászlóvölgyi eset borzolta a kedélyeket: több juh haláláért egy éhes medvét tettek felelős­sé. Ami azt illeti, nem ez volt a „nagy macik” első magyar- országi látogatása. Hazánkban nagyjából 15 éve minden esz­tendőben felbukkan egy-egy példány, egyelőre csak „szom- szédolni”.- Nálunk főleg Heves és Nógrád megye hegyeibe, az Aggteleki-karszt és a Zemplén északi, határ menti területeire tévednek be időnként, de arra számítunk, hogy előbb-utóbb meg is telepednek Magyar- országon. Megjelenésük a nö­vényevő állatfajok állomány­szabályozása miatt is fontos lenne, ugyanakkor növelhet­nék az adott tájegység turiszti­kai vonzerejét is - magyarázta dr. Gálhidy László, a WWF Ma­gyarország erdővédelmi prog­ramjának vezetője. A barnamedvék és az embe­rek konfliktusa egyébként nem új keletű: túlvadászat miatt a legtöbb európai országból ki­pusztult. Ma már fokozottan védett Magyarországon, ezért tilos kilőni! Az északi határ menti haszonállatot tartóknak tehát maradnak az őrzőkutyák a nyájak körül felbukkanó vagy a kertekbe beszökő med­vék ellen.- Az igaz, hogy a barna­medve étrendje igen változa­tos, ugyanúgy fogyaszt húst vagy dögöt, mint rovarokat és gyümölcsöket, de nem kell at­tól félnünk, hogy ránk támad. Az emberre csak akkor veszé­lyes, ha váratlan támadástól tart vagy a bocsait félti - hang­súlyozta a szakember. Alig egy tucat hiúz él nálunk Igazi szenzációnak számít a hiúzok felbukkanása határain­kon belül, hiszen nagyjából Rágcsálókat is pusztít hallottak már az aranysakál­ról? Ha nem, itt az ideje, hogy megismerjék! Ez a rókánál va­lamivel nagyobb, nagyjából 10-12 kilogrammos állat a dél­szláv háborúk idején jelent meg Baranyában és a környező déli megyékben. Az állat, bár időnként az őzgidát, vadmala­cot is elejtheti, alapvetően ap­róvaddal táplálkozik, így nem veti meg a mezei rágcsálókat sem. Ez pedig kifejezetten jó hír azoknak, akiknek a földjén tucatjával garázdálkodnak a kis kártevők. hetven évig nem hallottunk róluk. Egy évszázada, 1913- ban ugyanis kilőtték az utolsó „magyar” hiúzt is a Pilisben, és egészen a nyolcvanas évekig nyomát sem látták. Ma már ki­jelenthetjük: a vizslányi mére­tű, körülbelül 20-25 kilogram­mos, magányosan élő eurázsiai hiúz visszatért hozzánk, erről szőr- és lábnyomok és elejtett zsákmányok, no meg kamera­csapdák fotói árulkodnak. Tudta-e? • A LESBŐL TÁMADÓ hiúz a fá­ról is ráveti magát áldozatá­ra. A mellsőknél hosszabb hátsó lábai segítik a könnyed mozgásban és az ugrásban, nagy mancsai pedig a hóban futásban. • A MAGYARORSZÁGON fokozot­tan védett barnamedve test­súlya akár a 400-500 kilo­grammot is elérheti, de a ki­fejlett hímek általában 300 kilogrammot „nyomnak". • a szürke farkas hímjének testtömege mintegy 50 kilo­gramm, hossza 1-1,5 méter.- Ma körülbelül 8-10 példány él hazánkban, három-négyről biztosan állíthatjuk, hogy a Zemplén állandó lakója - ma­gyarázta az erdővédelmi prog­ram vezetője. A hiúz visszatérése többek között a szlovák vadászati sza­bályok szigorításának köszön­hető, amióta ugyanis ott sem lehet kilőni, kiszorulnak azok az állatok, amelyeknek nem jut már hely. Abban, hogy a hiúzok dél felé mozdultak, az ember keze is jócskán benne van: egy­re inkább beavatkozunk a ter­mészetbe, többet és többet ve­szünk el az állatok életteréből. Északi erdőink régi-új la­kóinak többek között azért is örülhetünk, mert jelenlétük­kel hozzájárulnak az élővilág egészségéhez.- A hiúz vadászterülete el­érheti a 60-80 négyzetkilomé­tert, ami azt jelenti, hogy már néhány példány is gátat szab­hat más vadfajok túlszaporodá- sának. A fiatal, növényevő fajok - vadmalac, őzgidák - mellett felnőtt, beteg állatokat is elejt, így egészségesen tartja a vadál­lományt - sorolta a szakember. Ne féljünk a farkastól! A német juhászkutyára igen­csak hasonlító szürke farka­sok talán sosem tűntek el ha­zánkból, ám sokáig róluk sem tudtunk túl sokat.- Ez a faj is a vadászat miatt csaknem kipusztult Magyar- ország területéről. A fokozot­tan védett faj napjainkban is ritka hazánkban, számuk mindössze 10-20-ra tehető. Felbukkanására főleg a Bükk- ben, az Aggteleki-karszt terü­letén és a Zemplénben szá­míthatunk - mondta dr. Gál­hidy László. Ha a nagyobb szarvasokat is elejtő nagyragadozóból a jelenleginél több lenne, ki­rándulásaink során többet találkozhatnánk vele, mint a hiúzzal. Félnünk azonban egyik állattól sem kell, hi­szen az éjszaka vadászó hiúz sziklaüregekben, az embertől távol keresi nappali pihenőhe­lyét. A farkastól pedig többek között azért nem, mert annyi a vad a hazai erdőkben, hogy esze ágában sincs emberre tá­madni. Apróságok A LAPTOPOMON kopácsoltam múlt vasárnap rados virág este az író­asztalomnál, amikor arra lettem figyelmes, hogy a férjem kipakolja az ágyra a táskája tartalmát. Á, rendet rak végre! - gondoltam. Kettőnk közül én vagyok a rendmániás, mindent állan­dóan a helyére teszek, azt is nehezen viselem, ha egy üres pohár árválkodik a lakás va­lamelyik pontján. Azonnal fo­gom, és rakom be a mosogató­ba. András viszont rendetlen. nincs ezzel semmi baj, mert szeretek rendet rakni. így állandóan pakolok - magam és a férjem után is. Igaz, a táskájában nem szoktam tur­kálni. Ha be vannak húzva a cipzárjai, tőlem aztán lehet ott akkora felfordulás, amekkora belefér. Csak ne lássam. szóval, András ki-be rakos­gatta a cuccokat, az összes lámpát felkapcsolta hozzá. „Sehol sem találom!” - mor­mogta elkeseredve. Az arca olyan rémült volt, hogy jobb­nak láttam visszanyelni az epés észrevételt, miszerint így jár, aki rendetlen. Úgysem fog megváltozni, nem igaz? Az­tán elővette a szekrényből az összes kabátját, és azoknak a zsebeit is kiforgatta. A tás­kás-kabátos keresési hadmű­veletet többször megismételte, hátha más eredményre jut. De nem jutott. Egy boríték tűnt el, benne tízezer forinttal. TEHETETLEN RÉMÜLETÉT lát­va besegítettem a kutatásba, persze sikertelenül. Annak a borítéknak lőttek - futott át az agyamon. A tartalma biztosan másvalaki pénztárcájában landolt már, mert az én drága férjem gondatlanul elhullaj- totta. Hangosan azonban azt mondtam, biztosan meglesz valahol, a legváratlanabb pil­lanatban fog előbukkanni. „Talán a munkahelyeden hagytad” - kockáztattam meg. DE ANDRÁS egyre csak azt haj­togatta, szentül emlékszik a mozdulatra, amivel a táskába csúsztatta a borítékot. Vádolta magát, amiért olyan rendetlen. NA igen. Sok minden szívódott már fel nálunk ezért. Eser­nyőtök vagy maga az esernyő is, bevásárlószatyor, papír­fecni fontos feljegyzéssel, egyebek. Apróságok. Hozzá­szoktam, hogy valami mindig szőrén-szálán eltűnik, bár megvallom, nekem ez magas. Én úgy vigyázok a holmimra, mint a szemem fényére. Ha valahonnan eljövök, ellen­őrzőm a táskám tartalmát, minden benne van-e - a neu­ralgikus pontok a pénztárca, a szemüveg és a mobiltelefon. Talán azért van ez, mert má­niákusan ragaszkodom a tár­gyakhoz. DE HÁT nem vagyunk egy­formák. Andrásnak a tárgyak vajmi keveset jelentenek, és lehet, neki van igaza. Végtére is tényleg sok minden fonto­sabb holmi élettelen tárgyak­nál. Most ezzel vigasztaltam: több is veszett Mohácsnál, meg a pénz, az csak pénz, nem érdemes miatta kese­regni. Hiába. András vigasz­talhatatlan volt - legalább a pénzre tudnia kellene vigyáz­ni, ha másra nem is, mondo­gatta nekibúsulva. AZTÁN HÉTFŐ este ragyogó képpel állított haza: „neked volt igazad!” - „A borítékkal kapcsolatban?” - kérdeztem. Kiderült, valóban a munkahe­lyén hagyta egy asztalon, és a kollégája megtalálta. örültem persze, de még in­kább csodálkoztam. Mintha a férjem az én érdememnek tudta volna be, hogy meglett a tízezer forintja. Képzelet­ben megveregettem a saját vállamat: micsoda furfangos asszony vagyok én - egészen mást mondtam, mint amit gondoltam. Megsúgom, a módszert magától Andrástól lestem el, aki sosem szúr le engem a hibáimért, inkább segíteni próbál. sokszor nem a szavak szá­mítanak, hanem a szándék. Ha egy lehetetlennek tűnő helyzetben is vigasztaljuk és biztatjuk a másikat, akkor az később hálás lesz nekünk. Lehet, ez a házi béke egyik záloga. >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents