Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-26 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 41. szám

4 A HÉT TÉMÁJA 2014. OKTÓBER 26., VASÁRNAP visszaélések Mindenhol vannak ilyen ügyek, de nálunk az összefonódások kiterjedtebbek. Mindegyik kormánynak volt egy-két nagy botránya. A megszüntetéséhez nagy elhatározás és politikai akarat kellene. KORRUPCIÓ, A MAGYAR TÁRSASJÁTÉK Hofi megmondta: a korrupció az, amiből kihagynak. Az emberek többsége valóban így vélekedik. A többi európai országhoz képest Magyarországon annyiban más a helyzet, hogy a visszaélések sokkal jobban átszövik a közszféra minden szintjét. A kutató szerint a mostani amerikai ügy hatására sem változik semmi. Fábos Erika Hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalom­nak, mind a hatan közszereplők, vagy kapcsolatban állnak a kor­mánnyal - ennyi ami biztos. Az, hogy kik szerepelnek a tiltólis­tán, eddig hivatalosan nem de­rült ki. A szankció indokaként egy ügyet emlegetnek kitartóan, e szerint a washingtoni politikai döntéshozóknak az nem tetszett, hogy áfacsalók lehetetlenítik a magyarországi étolajpiacot, és a csalások károsultjai között van az amerikai érdekeltségbe tar­tozó, Bunge nevű cég is. A hírek arról szólnak, hogy miután a cég többször felkereste az adóhatósá­got az észrevételeivel, ajánlatot kapott, ami arról szólt, hogy egy alapítványi számlára befizetett kétmilliárd forintos összegért a hatóság elnéző lesz az amerikai céggel szemben is, a verseny­társakat pedig alaposan megbír­ságolja. A Bunge viszont inkább amerikai hatóságoknál keresett segítséget, és most telt be a pohár, hogy azóta sem történt semmi. Jávor István korrupciókutató, az ELTE Szociológiai Intézeté­nek docense szerint, bár az USA- hasonló helyzetekben - köztu­dottan erőből politizál, a gyakor­lat alapján ez az ügy önmagában nem eredményezne ilyen súlyos reakciót. Azt mondta: a háttér­ben Budapest és Washington viszonyában valami olyan politi­kai vagy diplomáciai ügy állhat, amiről egyelőre nem tudunk. Visszaélés mindenhol van „Olyan ország, ahol nincs kor­rupció és olyan szervezet, ahol nincs korrupciós kockázat, nem létezik - mondta Jávor István.- Az elmúlt években, éppen Hol­landiában volt hasonló botrány az ottani adóhivatal körül, pedig a korrupció ott nem jellemző. A kutatásaink alapján azt mond­hatom, hogy mi amiatt vagyunk az átlagnál rosszabb helyzetben, mert nálunk a korrupció nem korlátozódik a gazdasági vagy politikai szférára, hanem telje­sen áthatja a közélet és a társa­dalom különböző szintjeit. A hi­vatalok és háttérintézmények vezetői politikailag elkötelezett emberek, a kormány iránt el­kötelezett vezetők irányítják azokat az állami intézményeket, amelyeknek a kormány hatal­mát kellene ellenőrizniük. De az igazságszolgáltatást, az igazság­ügyi szakértést, a bűnüldözést és a törvényhozást is áthatják ezek az összefonódások. Egy most folyó kutatásunk éppen azt mutatja majd be, hogy a bírók kö­zött mennyien elkötelezettek, és hogy egy-egy vidéki városban, gyakorlatilag a helyi elit körei­ben, magánbizniszek keretében születnek meg bizonyos ítéletek. Ez a fejlettebb európai országok­ban elképzelhetetlen. Magyaror­szágon viszont minden kormány idején ugyanígy működött.” A közbeszerzéssel is sok a baj A kutatások azt bizonyítják, hogy az elmúlt években offshore területeken és az építőiparban ugrott meg legjelentősebben a korrupció. Ez nem is csoda, 2007 és 2013 között 8000 mil­liárd forint fejlesztési forrást költhetett el Magyarország uni­ós programokból. A megnöveke­dett források és a 2007-es gaz­dasági válság miatt lecsökkent megbízások egyszerre magya­rázzák a korrupció szintjének emelkedését. „Mértékadó kutatások szerint a közbeszerzések 65-75 száza­léka érintett korrupcióban, és ezekben az esetekben 10 és 25 százalék közötti felárról beszél­hetünk - mondta Jávor István. - De ez nemcsak azért problémás, mert drágítja a beruházásokat, hanem azért is, mert ez a morál a minőség romlásával, az elő­írások kijátszásával és az alvál­lalkozók kizsákmányolásával jár együtt. Ez a 65-70 százalék pedig azt is jelenti, hogy ennyi lehet minimum az állami, ön- kormányzati intézmények fertő- zöttsége. Hiszen ők a közbeszer­zések szereplői.” Idén készült el az EU első kor­rupcióellenes jelentése, amely szerint évi 120 milliárd euró vész el az EU tagállamaiban a korrupció miatt. Az Európai Bizottság elemzése szerint is elsősorban a pártfinanszírozás, a közbeszerzések, a nem megfe­lelő összeférhetetlenségi szabá­lyok és az orvosi hálapénz miatt rosszabb a helyzet Magyaror­szágon az európai átlagnál. A társadalom belefásult A magyar társadalom kezd belefásulni a korrupcióba: a Transparency International fel­méréséből az derül ki, hogy az emberek 70 százaléka nem je­lentené a hatóságoknak, ha kor­rupciót észlelne. A vizsgálat sze­rint vagy azért, mert nem bízik a hatóságokban, vagy mert nem érdekli, vagy mert attól fél, hogy bajba kerül. „Az emberek megszokták ezt a jelenséget az elmúlt évtizedek során - mondta Jávor István. - Úgy gondolhatják, úgysem tudnának változtatni rajta, de az is benne van, hogy ők is érvénye­sültek már valamilyen helyzet­ben az összeköttetéseiknek kö­szönhetően. Kevesen lázadnak, az áfaügyeket kiteregető revizor, Horváth András példája nagyon ritka. Az egyik kutatási esetünk­ben egy felszámolás alá került cégtől a felszámoló több milliót kért zsebbe, hogy kiengedje a szorításból. A több mint 20 évig Németországban élő üzletember ezt megtagadta: azt gondolta, a jog az ő pártján áll. Korrupcióval 30 millióért megúszta volna, vé­gül elvesztette a cégét.” Mindent elölről kéne kezdeni A kormányok azzal ösztö­nözhetnék a korrupció elleni bátor fellépést, ha a közérdekű bejelentőket megvédenék, és a hatóságok gyorsan és hatéko­nyan kivizsgálnák az ügyeket, például egy korrupcióellenes hivatalban, jávor István szerint, önmagában ez is kevés lenne, az egész bürokráciát kellene új­raépíteni, amire kevés az esély. „jancsics Dávid kollégámmal készítettünk erről egy kutatást, amiből az derült ki, hogy a kor­rupciónak az államigazgatás minden szintjén kialakult egy Transparency International: 177 országból 123 korrupt A világ 177 országából 123 szá­mít korruptnak a Transparency International legutolsó rangsora alapján. Hazánk a 47. helyen áll, az Európai Unió 28 tagállamából a 20. helyet szerezte meg. A LISTA ELEJÉN a skandináv or­szágok vannak. Ezekben az álla­mokban a közhatalom átlátha­tóan és elszámoltathatóan műkö­dik, az állam pedig ténylegesen a közjóért dolgozik. A lista másik végén Afganisztán, Észak-Korea és Szomália továbbra is 8-8 pont­tal zárják a rangsort. Ezekben az országokban teljes mértékben hi­ányzik az elszámoltatható, felelős állami vezetés, és a közintézmé­nyek nem a közjót szolgálják. MAGYARORSZÁG évek óta az utol­só harmadban szerepel. A régión belül pedig a középmezőnyben vagyunk, Észtország, Lengyelor­szág, Litvánia és Szlovénia előz meg minket, miközben korrup- tabbnak számít Lettország, Cseh­ország, Horvátország, Szlovákia és Románia. »franchise rendszerei Ebben, iparágtól és térségtől függet­lenül teljesen hasonló mecha­nizmusok és szereplők segítik a vállalkozókat, önkormányza­tokat, hivatalokat és gazdasági szervezeteket. Ezek a korrupciós hálózatok automatikusan mű­ködnek. Elképzelhető, hogy jön egy új polgármester, vagy egy új kormány, amelyik két napig úgy gondolja, hogy ezt meg akarja változtatni, aztán gyorsan rá­jön, hogy ez egy egymásra épü­lő, kényelmes rendszer, amit az alapoktól kéne újjáépíteni, és in­kább marad minden a régiben. Másrész elég, ha csak arra gon­dolunk, hogy a kampányfinan­szírozásban mennyi az illegális pénz. Az ilyen pénzekkel nyerő politikusok sem változnak meg hirtelen attól, hogy beülnek a hivatalukba. Jogalkotás, a szabá­lyok következetes végrehajtása és látványos öntisztulási folya­matok nélkül márpedig érdemi változás nem várható. Ne legye­nek illúzióink, a mostani ameri­kai ügy hatására sem. Ezzel csak annyi változik, hogy az amerikai cégekkel a jövőben óvatosabban bánnak majd a hatóságok.” Már nem is emlékszik? Néhány híresebb ügy a múltból a privatizációs ügyektől az olajszőkítésen át egészen a méregdrága sztrádaépítésekig A SPONTÁN PRIVATIZÁCIÓ Spontán privatizációnak az álla­mi tulajdon tömeges magántu­lajdonba kerülésének kezdetét, annak még pártállami keretek között kibontakozó 1987-1990- es szakaszát szokás nevezni, ami a Németh-kormány alatt vi­rágzott. Ebben hazai és külföldi magánszemélyek és vállalkozá­saik igen előnyös feltételekkel, az állami vállalatok vezetésének segítségével szerezték meg az állam tulajdonában lévő vagyon nagy részét. A PRIVATIZÁCIÓ Az Antall- és a Horn-kormány idején az állami vagyonügynök­ségkeretein belül, gyakorlatilag, intézményesült a korrupció, a hatóságok aktív közreműködé­sével, az állami vállalatok és közműcégek eladásakor. TOCSIK-ÜGY 1996-ban robbant ki az ügy, ami­kor az ÁPV Rt. megbízott egy ügyvédet, hogy közvetítsen az önkormányzatok belterületi föld­jeivel kapcsolatos privatizációs ügyleteknél, hatalmas sikerdíjért cserébe. A feladat felesleges volt: addigra egy külsős cég ezt már elvégezte, és a bíróság is kimond­ta, mi jár az önkormányzatoknak és azt hogyan kell kiszámítani. A büntetőeljárás során kiderült, hogy a sikerdíjból az MSZP és az SZDSZ pénztáraiba is jutott. OLAJSZŐKÍTÉSI BOTRÁNY ÉS A HALASZTOTT VÁMFIZETÉS Az olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik leg­jobban jövedelmező illegális „üz­letága” volt. Az eljárás során az erre alkalmatlanná tett gázolaj­ból kémiai úton használható üzemanyagot állítanak elő. A hamisítást a fűtőolaj és a gáz­olaj eltérő ára tette nyereségessé. A halasztott vámfizetés tette le­hetővé, hogy a vagonszámra be­hozott fűtőolaj után csak később kelljen vámot fizetni. Mire azon­ban erre sor került volna, az ola­jat behozó cégek gyakran eltűn­tek, a vám pedig megfizetetten maradt. Ez elképzelhetetlen lett volna a hatóságok aktív közre­működése nélkül. GRIPPENEK A megállapodás értelmében Ma­gyarország bő 210 milliárd forin­tért lízingelt Svédországtól 14 vadászgépet, a repülők pedig tíz év után magyar tulajdonba ke­rültek. A repülők gyártója azt ajánlotta a kormánynak, hogy ha az ő ajánlata lesz a befutó, akkor a beszerzési összeg 105 százalékával megegyező érték­ben valósít meg magyarországi beruházásokat, de magyar poli­tikusokhoz is jutott „hálapénz”. A gyártóról és brit partneréről kiderült, hogy kiterjedt lobbihá­lózatot működtetett Európa-szer- te, melyet a döntéshozók meg­vesztegetésére használt. EGY SZTRÁDAÉPÍTÉS A SOK KÖZÜL 2006-ban mintegy 60 kilométer­nyi gyorsforgalmi út építésére hir­dettek zárt, meghívásos pályáza­tot. Erre 109 milliárd forintos ajánlat érkezett. Később ezt ér­vénytelenítették, és mégis nyílt közbeszerzési pályázatot írtak ki. A tenderre ugyanazok a cégek jelentkeztek és nyertek - csak ép­pen több mint húsz százalékkal magasabb lett az ár. MOSZKVAI MAGYAR KERESKEDELMI KÉPVISELET ÉRTÉKESÍTÉSE A 17 ezer négyzetméteres épület eladásáról 2008 márciusában döntöttek, az adásvételi szerző­dést egy luxemburgi bejegyzésű céggel kötötték meg. A vevő 4 milliárd forintot fizetett, de az orosz államnak ennek az összeg­nek a sokszorosáért adta tovább alig egy hónap múlva. A tranz­akció előtt készült orosz érték- becslés 108 millió dollárban (16- 17 milliárd forintban) határozta meg az épület piaci értékét. Az orosz fejlesztési minisztérium végül 116 millió dollárt adott ér­te. A vételár nagyobb részét off­shore számlákra utalták. A KORMÁNYZATI NEGYED 2007augusztusában hirdették ki az eredményt, hogy ki építheti az új kormányzati negyedet. . A projekt célja az lett volna, hogy a Budapest területén el­szórtan lévő minisztériumok, egységes, új kormányzati épület- együttesbe költözzenek. A meg nem valósuló projektre becslések szerint 10 milliárd forint ment el. A korrupció buktatta meg az ügyet. Jelentős visszafizetést várt el a politika és éppen azon bu­kott meg az ötlet, hogy a szoká­sos visszafizetés kétszeresét már a finanszírozók sem vállalták.

Next

/
Thumbnails
Contents