Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-22 / 247. szám

Parádés mérleggel zártak az úszók a szarajevói erőpróbán Szabó Svájcban remekelt díjugratás Sikerrel tanítja és versenyezteti is a fiatal lovakat úszás Kiválóan zárták a Yo- uth fór Youth Sarajevo elne­vezésű meghívásos nemzet­közi úszóversenyt a kaposvá­ri sportolók. A viadalon ki­lenc ország 38 egyesülete vett részt. A Kaposvári Sportköz­pont és Sportiskolát Bizvurm Bence és Gilincsek András, míg a felvevő klubot, a Kapos­vári Cápák egyesületét Du­dás Dániel képviselte. Mint arról már lapunkban beszá­moltunk, az első két napon is arattak a kaposváriak, a záró versenyeken aztán megkoro­názták teljesítményüket. A felnőtteknél érdekelt Du­dás Dániel legeredményesebb férfi versenyző különdíjával térhet haza. Nem véletlenül, hiszen Dudás Dániel a 200 m gyorsúszásban, a 200 m ve­gyes úszásban és a 100 m pil­langón is első helyen végzett. A serdülőknél Bizvurm Ben­ce 100 m mellen harmadik, abszolútban szintén harma­dik volt. A 200 m vegyesben abszo­lút második lett. Klubtársa, Gilincsek András ugyanebben a korosztályban 200 m gyor­son harmadik, 200 m vegye­sen második, míg 100 m pil­langón negyedik halyen fejez­te be a küzdelmeket. ■ Kun Z. HÍRSÁV A World Tour-döntő Póta Georgina célja asztalitenisz Saját beval­lása szerint az elmúlt évek­ben szakmailag és az önbi­zalom terén is sokat fejlő­dött az asztaliteniszező Póta Georgina, s szerinte ennek is köszönhető, hogy a múlt hétvégén » negyedik helyen végzett a linzi világkupán, amely pályafutása legjobb egyéni eredménye. „Meg­lepetés volt számomra ez a verseny, hiszen először úgy volt, hogy nem is indulha­tok” - mondta az MTI érdek­lődésére a 29 éves, kétszeres Európa-bajnok magyar játé­kos, utalva arra, hogy a TOP 12 viadalról az első négy he­lyett heten nevezhettek. ■ Nem volt telitalálatos szelvény a totón totónyeremények A Sze­rencsejáték Zrt. tájékoztatá­sa szerint a 42. fogadási he­ti totó második fordulójá­ban sem 13+1, sem 13 talá- latos szelvény nem volt. A 12 találatosok nyereménye egyenként 210 ezer 685 fo­rint. A 11-esek egyenként 8585, míg a 10-esek 1865 forintot érnek. A Góltotón sem 6, sem pedig 5 találatos szelvény nem volt. A 4-esek nyereményük egyenként 3165 forint. ■ K. Z. Kun Zoltán Svájcban folytatta verseny­zői szereplését Szabó Anita, a Kaposvári Lovasakadémia SC válogatott díjugratója. Komoly sikereket ért el Sza­bó Anita, a Lovasakadémia SC díjugratója, aki korábban az 5 éves lovak hazai - Bábolnán rendezett - országos döntőjé­ben Főnix nevű lovával ért el hatodik helyezést. A válogatott sportoló Svájcban folytatta ver­senyzői szereplését. Első viada­lán Tavannesben az 5 éves lo­vak közt Caretina VIII nevű lo­vával hatodik és hetedik helye­zéseket ért el az ötvenhárom in­duló közt. Ezzel minősült a sváj­ci fiatal lovak bajnokságának döntőjébe. Az 5 évesek döntő­jének selejtezőit Chevenezben, rendezték. A svájci felnőtt él­mezőny reprezentánsait - köz­tük olimpikonokat is - felvonul­tató hatvan fős mezőnyben az előkelő tizedik helyen végzett a svájci tulajdonú Caretina VIII nevű lovával. A teljesítmény ju­talmaként bejutott a későbbiek­ben - ugyancsak Chevenezben - rendezendő döntőbe. Svájc díjugrató sportja a vi­lág s egyben Európa élvonalá­Szabó Anita több lóval is sikeres volt az év díjugrató versenyein. Legutóbb Svájcban tette le névjegyét ba tartozik, így nagyszerű tel­jesítmény Szabó Anita döntő­be jutása. Különösen a körül­mények tekintetében nevez­hető bravúrosnak szereplé­se, mivel csak pár napja volt ismerkedni Caretinával. Sza­bó Anita a fiatal lovak képzé­sének, versenyzésének igazi nagymesterévé vált az év so­rán. Cassy N, Ginny N, Főnix, Firenze, Caretina VIII a fiatal lovak sora. Valamennyien idén kezdték versenyzői pályafutá­sukat sok-sok hibátlan pályá­val, nagyszerű helyezésekkel. Talán elegendő ha csak a jú­niusban, a budapesti Tattersall- ban rendezett Országos Díjug­rató Versenyekre utalunk, ahol Cassy N nemzetközi viszonylat­ban is figyelemre méltó, akár szenzációsnak mondható mó­don rajtolt. A ló csupánidén feb­ruárban kezdett versenyezni, s június végéig korosztályának négy országos és nemzetközi viadalán tizenkét pályából ti­zenegyet hibátlanul teljesített. Mindössze egy alkalommal vé­tett egy verőhibát, hatszor első, háromszor második egy-egy al­kalommal harmadik, negye­dik, és nyolcadik helyezett volt végig nyolc fölötti stílusponto­kat kapva. Az első csabai diadalért utaznak a siófokiak kézilabda-nb i., nők A bajno­ki tabellán harmadik Siófok KC-Galerius Fürdő ezúttal Bé­késcsabán lép pályára október 21-én, kedden 19 órakor, amit a Duna televízió élőben közvetít. A balatoniaknak ez a hato­dik szezonjuk az élvonalban és még sosem nyertek Vácon, Deb­recenben, illetve Békéscsabán, még akkor sem, amikor bajno­ki bronzérmesek lettek. Abban a szezonban (2011/2012) is „csak” döntetlenre futotta tőlük egy paprikás mérkőzésen a Vihar­sarokban (29-29), ami az eddigi egyetlen pontszerzésük volt az említett klubok ellen idegenben. Remélhetőleg megszakad vég­re ez a negatív sorozat, hisz a lá­nyok magasra tették a mércét az eddigi hat fordulóban. Az a klub, mely képes volt nyerni Dunaúj­városban, vagy - története során első alkalommal - pontot lopni a Fradi otthonában, annak ülene ponttal, illetve pontokkal távoz­ni Békéscsabáról és persze Vác­HIRDETÉS ról, vagy épp Debrecenből is. Az alapszakasz helyezések szem­pontjából pedig nagyon fontosak ezek a találkozók. A csabaiak hazai pályán ve­szélyes ellenfelek, elég csak ar­ra gondolni, hogy Szögi öt, Glu- sica négy góljával legyőzték pél­dául otthon - az Érddel, a Duna­újvárossal és persze a Siófokkal együtt - a legjobb négybe pályá­zó Fehérvárt. Egy estleges csabai pontszerzéssel tehát - az újváro­siakat szintén legyőző - Fehér­várral szemben is lépéselőny­be kerülhetnének a Golovin ta­nítványok, amivel újabb lépést tennének a kitűzött céljuk eléré­se felé. A két klub egy-egy köny- nyed Magyar Kupa sikerrel me­legített az összecsapásra: a lilák Füzesabonyban (NB II.) nyer­tek harminccal (18-38) Glusica nyolc góljával, míg a siófokiak Szekszárdon győztek tizenket­tővel (20-32) Such hat találatá­val, immár Wörzel a csapatban. ■ Keszthelyi Zoltán Szerdán javíthat a Kaposvár kosárlabda-nb i/A, férfiak Kikaptak Szegeden a somogyiak A Naturtex SZTE Szedeák ott­honául szolgáló Újszegedi Sportcsarnokban folytatta sze­replését a Kaposvári KK együt­tese az NB I./A csoportos férfi- kosárlabda-bajnokságban. A ta­lálkozó nagy részében a hazai­ak uralták a mérkőzést. A ven­dégek védekezése gyengébb volt a megszokottnál, így jobbá­ra futottak az eredmény után a kaposváriak. A végjátékban Gibson hármasa még 82-71-re alakította az eredményt, de a továbbiakban már megtartotta a győzelemhez szükséges távol­ságot a szegedi alakulat. A Kaposvári KK legközelebb október 22-én, szerdán 18 óra­kor lép pályára, amikor az Atom­erőmű SE együttese érkezik a somogyi megyeszékhelyre. NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK- KAPOSVÁRI KK 88-78 (24-16, 30-25,17-16,17-21) Szeged, Újszegedi Sportcsar­nok, 500 néző. Vezette: Vígh R, Pozsonyi L., Sallai I. NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK: Je- reminov (4), Vágvölgyi (5/3), Molnár A. (6), Csirics (20/12), Balaban (19). csere: Kuntics (16/3), Molnár B. (6/6), Wirth (12/6), Csorvási L. (-), Kiss Zs. (-). vezetőedző; Nikola Lazics. kaposvári kk: Gibson (15/12), Raivio (11), Jancsikin (15/9), Hendlein (17), Alihodzic (6). csere: Grebenár (2), Kovács S. (4), Benke (2), Horváth M. (6). VEZETŐEDZŐ: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gordan. JÓK: Csirics, Kuntics, Bala­ban, Wirth, illetve Hendlein, Jancsikin. nikola lazics: - Megérde­melt győzelmünk alapja végig stabil védekezésünk volt. Azon kívül kívülről is pontosan dob­tunk. Győzelmünket Hajdú B. Istvánnak ajánljuk. fekete ádám: - El kell is­mernünk, ma jobb volt a Sze­ged. Megmutatkoztak hibáink, amelyeket mielőbb ki kell javí­tanunk. ■ Kun Zoltán A bajnokság állása 1. Marso Nyíregyháza KK 2 2­173-132 1.000 2. FalcoKC 1 1­107-87 1.000 3. KTE-Duna Aszfalt 2 2­160-138 1.000 4. Soproni Sördögök 2 2­173-154 1.000 5. Kaposvári KK 2 i i 170-147 0.750 6. Álba Fehérvár 2 i i 175-159 0.750 7. Atomerőmű SE 2 i i 165-166 0.750 8. Szeged 2 i i 153-160 0.750 9.ZTEKK 2 1 1 134-171 0.750 10. Egis Körmend 2­2 145-153 0.500 11 Pécsi VSK 2 2 140-156 0.500 12. Jászberényi KSE 2­2 172-211 0.500 13. MAFC r­1 59-92 0.500 HIRDETÉS HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.00 J^^fc-Légy jó mindhalálig F-bérlet www.csiky.hu HIRDETÉS f ........................."................. Sok s zeretettel köszöntjük 60. születésnapja alkalmából Hetesről TÓTH | j ZOLTÁNT f kívánunk sok erőt, ^ egészséget, hosszú életet felesége, gyermekei, L unffkáfg*^ HIRDETÉS___________________________ Co rner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGmm. rz .. m HHmttközipinztranszftr IU U. I £. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 303,50 308,50 USD 236,50 242,50 CHF 250.00 256,20 ÉRVÉNYBEN: október 20. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap 8-21 óráig BEF EKTETÉSIAR AN Y -ÉRTÉKESÍTÉS

Next

/
Thumbnails
Contents