Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-23 / 248. szám

EGY PERCBEN Halálos karambol a repülőtéren Az orosz államfő és a francia elnök is sajnálatát fejezte ki, hogy Moszkvában a vnukovói repülőtéren életét vesztette a világ egyik legnagyobb olajcége, a To­tál elnök-vezérigazgatója. ► 7. oldal IDŐJÁRÁS Jelentősen zu­han a hőmérsék­let, már csak 10 Celsius-fok lesz a maximum. Felhők mőgé bújik a Nap is. Eső csütörtö­kön várható. ► 12. OLDAL Palkovics fokozatot vált Stratégia: új kon­cepció jön: Kö- zép-Európa „leg­jobb” felsőoktatá­si rendszerét hoz­nák létre 2030-ra. ► 8. OLDAL FORRÁS: S0NL1NE.HU 4 I | |/ Zaklatas ■■ ■ / ■ a cikizés is N incsenek biztonságban a gyerekek az is­kola falai között, az iskolai zaklatás gya­koribb, mint gondolnánk. Ennek a hatá­rozott véleményének Tapolyai Emőke pszicholó­gus adott hangot egy közelmúltbeli workshopon, ahol arra is egyértelműen rávilágított: „Egy-egy öngyilkosság döbbent rá minket arra, hogy újabb gyereknek kellett meghalnia, mert a társai tuda­tosan, szándékosan zaklatták, és az érte felelő szülők elmulasztottak jelen lenni, közbelépni.” Ilyen határozott figyelmeztetés alighanem ke­vésszer hangzott el még szakember szájából, ha egyáltalán volt rá példa, ahogy arról is alig-alig hallani, vajon a zaklatás, bántalmazás a speciá­lis iskolákban mennyire van jelen, s ott milyen következményekkel jár?- Nálunk sem jobb a helyzet, csak más - mond­ta el megkeresésünkre Benczéné Csorba Margit, a kaposvári Bárczi módszertani központ főigazga­tója. - Míg a normál közösségekben inkább a tu­datosság, nálunk az ösztönös reakciók a jellem­zők. S mivel ezekben az iskolatípusokban nagyon sok a családban bántalmazott gyerek, számukra ez a természetes közeg. S amikor a gyerek agresz- szív, tulajdonképpen nem tesz mást, csak másol. Persze erőszakot is. Egy fogyatékos gyerek szá­mos családban már alapvetően áldozat - mondta. Ráadásul többségük szegényebb családból szár­mazik, s ha valamire vágyik a gyerek, azt igyek­szik megszerezni. Vagy úgy, hogy elkéri a társá­tól, aki, mivel az átlagnál befolyásolhatóbb, oda­adja. Ha ez nem megy, akkor egyszerűen erőszak­kal megszerzi, amit akar, például egy láncot letép a társa nyakából, vagy gyűrűt lehúz az ujjáról. Jel­lemző, hogy az átlagosnál könnyebben befolyásol­hatók a gyerekeink, s nehezen tudják kontrolálni a cselekedeteiket. Sajnos volt olyan eset is, amikor egy régebbi tanulónk mindezek miatt gyilkossági ügybe keveredett. ► 3. oldal Tab 556 millió forintot nyert a településeknek? szemétper Három a magyar igazság: már kétszer is a bala­toni főváros nyert a két éve zaj- [ ló Siófok-Tab szemétperben, a harmadik jogerős döntés azon­ban Tabnak adott igazat. A Pé­csi ítélőtábla határozatát így kommentálta a tabi városháza: „A szemétháború első nagy fe­jezete, tabi győzelemmel”. Az ítélőtábla jogerősen megváltoz­tatta a Szekszárdi Törvényszék ítéletét, mely Tabot 14 millió fo­rint és járulékai megfizetésé­re kötelezte. A pert indító Sió­fok szerint Tab ekkora tarto­zást halmozott fel azzal, hogy 2009 után nem fizette önrészét abban a konzorciumban, ame­lyet a Dél-balatoni és Sióvölgyi Hulladékgazdálkodási Projekt megvalósítására hozott létre 204 önkormányzat. A tabi önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat a friss ítélettel kapcsolatban: Siófok a perben olyan Tabra eső költség megfizetését kérte, mely a be­ruházás kapcsán ténylegesen fel sem merült. ► 4. oldal Árcsökkenés után: még drága a benzin Somogy A gázolaj literen­kénti nagykereskedelmi árát bruttó öt forinttal, a 95-ös benzinét pedig kilenc forint­tal csökkenti szerdán a Mól. A távirati iroda beszámoló­ja szerint a csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagá­ra 399-404 forintra, a benzi­né 385-386 forintra mérsék­I lődik. ► 3. OLDAL VEGYE ÉSZRE! Vegy észre, vannak javíthatatlan opti­misták. Az „úgyis belefogyok ebbe a ruhába” típusú vásárlók, a „huszad- szorra igent fog mondani a randira” romantikus lovagok, a villanyszerelés­nek egyedül nekiálló kétbalkezesek, tanulás és puska nélkül vizsgázó egyetemisták, a sivatagban homokot, az Alaszkában jeget árulók mind-mind tipikusan ilyen emberek. A napokban a kérlelhetetlenül szaka­dó esőben a listára feliratkozott az az előzékeny benzinkutas is, aki a tanko­lás után gondosan lemosta a kocsi szélvédőjét is. Két kanyarral és ötven méterrel távolabb munkája semmivé is vált a vízfüggöny alatt, de hát mint tudjuk, a remény és az optimizmus hal meg utoljára. Sz. A. Balaton régió: hiányzik a „hosszú hételeje” turizmus Siófok, Zamárdi, Balatonszemes - íme a dobo­gós déli parti települések az év első nyolc hónapjának ven­dégszámai alapján. Győrf- fy Árpád szakújságíró (bala- tontipp.hu) készített vendég­forgalmi elemzést a Közpon­ti Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. Ebből derül ki az is: változatlanul Siófok az éllovas a balatoni régióban, a január és augusztus között a városban legalább egy éjsza­kát eltöltő 207 ezer turistával az országos listán a negye­dik a nyári főváros. A balato­ni top 10 második helyezett­je Balatonfüred (137 ezer ven­dég). ► 4. OLDAL i Egy telefonkönyvön múlott | Miközben az 1956-ban honfitársaink j : ezrei hagyták el az országot, akad- • : tak olyanok, akik éppen az ellenkező : : irányból akartak volna hazatérni sze- : ■ Tetteikhez. ► 6. oldal • ; Kirándulás az i : őszi erdőben olvasószolgálat ■ : Túratippek: Ra­: gyogó színek, ma- TERJESZTÉS : dárdai, patakcso- ----------« 40/510-510 . : bogás és végtelen hirdetés béke várja a ki- ---------8 82/528-113 ; : rándulókat. e-mail: ^ ^ OLDAL aonline@aonline.hu : Ön szerint elég sűrű hazánkban | a szociális háló? Nem. nagyon sok rászoruló- ; rak nem tudunk segíteni : Intézmenyszenien igen, 'JjjA-fj 1 : de több pénz kell rá ▲ J _f: • Egyértelműén: nem! RV : Igen, de sokan * :g : vissza is élnek hely- / \'i : letukke! ^ .M :j ! FORRÁS-KONMNF HU HIRDETÉS..................................................................................................................................................................................................................................... ..................................................... rn rnmmmmmmmm " WMp minden alkalomra több mint 150 kipróbált recept l9k1 e9^szs^9es könnyen elkészíthető ételek I Rendelje meg most: 06-40/510-510 I Megrendelheti kézbesítőjénél vagy ■ ^ az előfizetés a mediaworks.hu e-mail címen is. | csak j Somogyi Hírlap lŐ90Ft J BBS? J/xgR Nem előfizetőknek . Megvásárolható a Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. az ár: 4.990 Ft alatti ügyfélszolgálati irodánkban is! I lllíill; 1 TI ;9 770865 912039 14247;

Next

/
Thumbnails
Contents