Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-18 / 166. szám

2014. JÚLIUS 18., PÉNTEK 7 BELFÖLD Kiigazítást jelentett be Varga hiány A kormány 110 milliárdot zárol, a stadionépítések állhatnak le Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Kovács Árpád és Varga Mihály a tegnapi konferencián A GDP 0,3 százalékával egyenértékű költségvetési zárolást jelentett be Varga Mihály. Elemzők szerint nem kizárt, hogy további ki­igazításra lesz szükség, hogy tartható legyen a 3 százalék alatti deficit. VG-összeállítás A 2,9 százalékos deficitcél tar­tása érdekében a kormány 110 milliárd forintot zárol a kor­mányzati kiadásokból - jelen­tette be Varga Mihály a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács közös kon­ferenciáján. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) első em­bere ezzel cáfolta a tárca koráb­bi álláspontját, amely szerint a költségvetés hétfőn benyújtott, a hiányt 150 milliárd forinttal növelő módosítása érdemben nem veszélyezteti azt, hogy az évvégére a hiány a 3 százalékos engedélyezett szint alatt marad­jon. A hiány növekedésének koc­kázatára korábban lapunknak a Magyar Közgazdasági Tanács elnöke is rámutatott. Kovács Ár­pád június elején úgy látta, első­sorban az alacsony infláció, il­letve a rezsicsökkentés nyomán csökkenő adóbevételek kockáz­tathatják a hiánycél tartását. A tegnapi konferencián Varga Mi­hály is hasonlóképpen magya­rázta a zárolás szükségességét. Mint fogalmazott: a „biztonsági intézkedésre” például azért van szükség, mert a vártnál alacso­nyabb infláció negatívan érinti a költségvetést, mivel a jövedéki adónál és az áfabevételeknél el­maradást okozott. A hiánycél tarthatóságával kapcsolatban az Európai Bi­zottság is kétségeinek adott hangot. A június elején kiadott országspecifikus ajánlásban a brüsszeli testület azt írta: az év végéig a büdzsé 0,9 százalé­kát kitevő kiigazításokra lehet szükség, hogy az ország megfe­leljen a stabilitási és növekedési paktum előírásainak. Brüsszel főleg az államadósság növeke­dése miatt aggódott. Az ajánlás végső, a tagállamok által június végén elfogadott verziójából ez a passzus már kikerült, amit a kormány komoly sikerként érté­kelt. A mostani, 110 milliárd fo­rintos tétel egyébként a költség- vetés 0,3 százaléka. Varga Mihály ugyanakkor további kockázatokról beszélt, amikor megemlítette: az EU egyes területeken kötelezettség- szegési eljárást akar indítani az ország ellen, ami bizonyos támogatások elvonását jelenthe­ti. A tárcavezető az e-útdíjrend- szerrel kapcsolatos, most elindí­tott eljárásra utalhatott. Ebben Brüsszel azt kéri számon, hogy az állam közbeszerzés nélkül kért fel egy konzorciumot a rendszer kiépítésére és üzemel­tetésére. Elemzők kockázatként érté­kelik ugyanakkor a devizahite­les mentőcsomagot is. A deviza­hitelek átváltásának költségeit a kormány jórészt a bankokra igyekszik terhelni, korábban azonban felvetődött, ennek fe­jében a kormány elengedné a banki különadó egy részét - emelte ki az MTI-nek Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője, hozzátéve, ennek az Beruházásoktól vonnak el pénzt ami A kiigazítások forrását ille­ti, a kormány 39,5 milliárd fo­rintot zárol az egyes tárcáknál, a 110 milliárd fennmaradó ré­sze Varga Mihály közlése sze­rint elsősorban a Beruházási Alap kiadásait érinti. Itt egyes projektek vagy projektelemek 2015-re történő átütemezésére kell számítani. Ez az alap a „nemzeti vagyont növelő beru­házásokat foglalja össze” a leg­nagyobb részben a sporttal kap­csolatos fejlesztési és beruházá­si tételeket finanszírozzák eb­ből. Ez ebben az évben 130,4 milliárdot tesz ki. esélye csökkent, ami javíthatja a büdzsé pozícióit. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a pluszköltsé­gek között kiemelte a közmun­kaprogram kiterjesztését. Ezt a zárolásról szóló közleményében a tárca is megemlíti azzal, ez 47 milliárd forint foglalkoztatási célú többletkiadást jelent. Kérdéses az is, a 110 milliárd elegendő lesz-e. Elemzők nem tartják kizártnak, hogy további kiigazításokra lehet még szük­ség az év végéig az adóbevéte­lek alakulása, illetve az ősszel konkretizálandó devizahiteles csomag függvényében. Kiszámítható gazdaságpolitikát várnákéi a cégvezetők hebc Országstratégia meg­alkotását sürgették a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) tagjai a szervezet 16. éves jelen­tésében. A tegnap bemutatott, Fenntartható és inkluzív növe­kedés című dokumentumban a kiszámítható gazdaság- és adópolitikára, az innovációs és technológiai fejlődés támogatá­sára, az oktatás és nyelvoktatás fontosságára, továbbá a gaz­daság kifehérítésének szüksé­gességére és a korrupció elleni harcra is felhívták a figyelmet. Jakab Roland, a HEBC jelenle­gi elnöke, az Ericsson Magyar- ország ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a szervezet tagjai abban hisznek, hogy csak kö­zös erővel, a kormány, a gazda­ság, a tudományos élet és a tár­sadalom minden szereplőjének együttműködésével juthat el Magyarország a fejlődés követ­kező fokára. Faragó Andor, a British Tele­com regionális központjának ügyvezető igazgatója arról be­szélt, hogy a gyártóipar mellett a fejlődés és a munkahelyte­remtés szempontjából „virágzó” szolgáltatóiparra is szüksége van Magyarországnak. Rikard Jonsson, a HEBC tiszteletbeli tagja elmondta: a fekete- és szürkegazdaság Magyarorszá­gon a GDP több mint egyötödét képviseli, és évente közel 2000 milliárd forint adóbevétel-ki­esést jelent. ■ MTI HIRDETÉS ^'' ■ a* V Korai érés + magas terméspotenciál + kiemelkedő olajtartalom + kedvező ár: Genezis NICOLA FI - őszi káposztarepce hibrid vetőmag Előnyei a többi repce hibriddel Most kedvező áron Önnek! Genezis szemben: Kiszerelése csírára történik, így csak azért a vetőmagért fizet, i ..... amely életképes. Ez Önnek nagyobb zsákonkénti bevethető a * Legjobb ár/érték arány a hazai piacon területet vagy olcsóbb vetőmagot jelent, ami a vetőmag • Kimagasló terméshozam - stabil és magas olajtartalom darabra értékesített nemesítő házak árához képest 10%-os • Korai hibrid - korán betakarítható árcsökkenést vagy 10%-kal több bevethető területet nyújt. • Évjárat és termőhely stabilitás - Magyarországon minősített (90%-os csírázóképesség esetében.) és államilag elismert hibrid • Téiáiióság és fagytűrő képesség - az átlagosnál Válassza a minőséget és megbízhatóságot, számottevően magasabb , ... • Megkésett vetésre is ajánlott - ennek jelentősége különösen válassza a Genezis kínálatot! száraz nyár végén, ősszel lehet • Gyors regenerálódó képesség - a kifejezetten jó fejlődési Kibővülő termékválasztékunkkal erély tavasszal is megmutatkozik szolgáltatásainkkal kapcsolatban keresse • Dőlésre nem érzékeny - erőteljes növekedésű, robusztus a Genezis Partnerhálózat üzletkötőit! hibrid, átlagos magassággal www.genezispartner.hu • Betegségekre nem érzékeny - pl. Phoma, Sclerotinia

Next

/
Thumbnails
Contents