Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-02 / 101. szám
4 2014. MÁJUS 2., PÉNTEK Kistermelők és hobbiborászok; a Rekesz dűlőben váljék a mintákat hagyományteremtés A Somogy Megyei Önkormányzat, a Somogyi Hírlap Szerkesztősége, valamint a Szent Anna Borház hagyományőrző céllal megszervezi a Somogy megyei kistermelők és hobbi borászok VI. Megyei Borversenyét. A megmérettetésre tisztelettel hívja mindazokat a kistermelőket és hobbi borászokat, akik adóraktárral nem rendelkeznek. A versenyen a borokat a Dél-Balatoni Borvidék legnevesebb borászai bírálják el, és ítélik oda az arany-, ezüst- és bronzérmekről szóló okleveleket. A legmagasabb pontszámú borokból kerül majd kiválasztásra Somogy megye legjobb fehér, rosé, vörös kistermelői bora. A versenyre nevezni kizárólag Somogybán termelt fehér, rosé és vörös borokkal lehet, évjárat-megkötés nélkül. Direkt-termő szőlőből készült borok nem nevezhetnek. A borverseny helye: Szőlősgyörök Szent Anna Borház, Rekesz dűlő. Nevezés a minták leadásával egy időben és helyen: 2014. május 12-13. 8-18 óra között, ugyanitt. A mintákat a borbaráti közösségek is összeszedhetik és egyben is leadhatják. A mintákat 0,75 literes borospalackokban kell leadni, fajtánként három palackot. A palackon fel kell tüntetni a termelő nevét, címét, telefonszámát, a bor fajtáját, a bor termelőhelyét, valmint az évjáratát. A nevezési díj 1.270 forint fajtánként, melyet a minták leadásával egy időben kell a helyszínen befizetni. A borverseny - borkóstolóval és zsíros kenyér partival egybekötött - ünnepélyes eredményhirdetése május 22-én 17 órakor lesz a Lengyeltóti Művelődési Házban. A versennyel kapcsolatos tájékoztatást ad Komáromi Ferenc (30/99-72-711) és Lába- diné Somogyi Márta (82/898- 246). Születésnapi tárlat. Hetvenötödik születésnapja alkalmából nyílt kiállítása Ikafalvi Farkas Bélának a megyei kormányhivatal galériájában. A kaposvári festőművészt eddig akvarellfestőként ismerhette inkább a nagyérdemű, ezúttal viszont olajfestményeiből nyílt tárlat. A zenét, a Balatont és a legújabb korszak természeti-környezeti alkotásait bemutató képeket Géger Melinda művészettörténész válogatta össze. MEGYEI KÖRKÉP Pár percre mindenki versenyző lehet gyorsulási verseny Az időeredmény és a befektetett pénz különbözteti meg a profit az amatőrtől Ezrek gyűltek össze a hagyományos taszári gyorsulási versenyre május első napján, s a benzin gőzének és az égett gumi illatának szerelmesei ezúttal sem csalódtak: a sokmilliós tun- ningverdák mellett lelkes amatőröknek lehetett szurkolni a reptér sokat látott aszfaltcsíkján. Vas András Már a parkolóban érezni az égett gumi szagát, s a fülsértő csikorgás is messze hallatszik a taszári síkon, ahol csütörtök délelőtt már több ezren zsúfolódnak össze az ügyességi pálya és a gyorsulási verseny betoncsíkja mellett, s a bejáratnál a nagyjából fél kilométeres kocsisor előrevetíti, délutánra már ötszámjegyű közönség előtt zajlanak a viadalok.- Szépen megy az a kis ötös Zsiguli - hallatszik a dicséret a tömegből, amikor a valójában 1600-as Lada vagy fél kört ver a cicomás BMW-re az ügyességi pályán. A bajor márka becsületén esett csorbát aztán egy élénkpiros hármas Bömös köszörüli ki, rekordidő alatt seper végig a gumikkal jelzett kanyargós terepen, igaz, a start előtt felrakott abroncs a futam végére meg is adja magát. Utóbb kiderül, nem ez a legnagyobb kiadás ebben a sportágban, a hármas BMW-kaszt- niba rejtett hetes tunningmo- tor ugyanis igencsak falánk, tíz perc alatt tizenhat liter naftát zabái, ami a mai benzinárak mellett borzasztónak tűnik. Ennek tükrében szinte már .olcsónak számít az ezer forintos kürtőskalács és az ötszázért vesztegetett hotdog, bár láthatóan sokan csak a kocsijuktól nem sajnálják az „elemózsiát”, maguk a csomagtartóból Sokmilliós tuningautók és lelkes amatőrök a hagyományos gyorsulási versenyen, Taszáron előszedegetett kolbászos zsemlék mellett maradnak. Főként az amatőrök számolnak ki minden forintot, éppen elég nekik beruházni a versenyre egy teljes gumiszettre és a benzinre-dízelre-etanolra, a talmi élvezeteket meghagyják későbbre. A gyorsulási versenyt viszont vérkomolyan veszik, még ha időeredményeik láttán a sokat látott profik csak mosolyognak a bajszuk, illetve a bukósisakjuk alatt. Ettől függetlenül jár a taps Renault Scenicnek, mely ugyanolyan elánnal veselkedik neki a negyed mérföldes - 402 méteres - távnak, mint az épített járgányok - hogy aztán dupla annyi idő alatt sikerül teljesítenie a távot, az már más kérdés. így aztán nemcsak a felturbózott autócsodák, de a szériakocsik volánja mögött ülők számára is emlékezetes marad a nap, főként, ha utóbbiaknak sikerül egy-egy nem várt skalpot megszerezniük: a fekete Suzuki Swift és a V8-as BMW futamának végén másfél másodperc csak a differencia - a magyar-japán autó javára. Sok múlik tehát a sofőr ügyességén, reakcióidején, s bár az amatőrök a közelébe sem a „nagyok” rendre tíz másodperc alatti idejének, az is siker, ha a családi Volvo kombi 18 szekundum alatt repeszti végig a távot.- Ezért érdemes kijönni - magyarázza Bálint, aki tolószékéből kapaszkodik át egy Mercedes anyósülésére. - Itt néhány percig mindenki versenyzőnek érezheti magát. Aki még nem próbálta ki, nem tudja, mit veszít: nincs annál jobb érzés, amikor a startnál belefeszülsz a ülésbe, csikorog alattad a kerék, aztán hamarosan meglátod az idődet a nagyórán. Akkor néhány pillanatig úgy érzed magad, mint egy Formu- la-l-es pilóta... Nem csak egy nap kellene megbecsülni a munkást május i. A Munka ünnepe már rég nem a közösségekről, hanem a családról és a pihenésről szól Ez a nap tényleg a miénk - jelentette ki Markó Róbert -, igaz, ma már nem ugyanaz a hangulata, mint régebben. A nagyatádi Coats cérnagyár munkását és társait a május elseje jelentőségéről kérdeztük, s bizony a kétkezi dolgozók abban egyetértettek, a hajdan felvonulással ünnepelt nap fénye sokat fakult a rendszerváltás óta. - A munka, pontosabban a munkások ünnepe egy időben a kiállásról, az önbecsülésről szólt - magyarázta az egyik kaposvári gyár női munkása -, számunkra tényleg különleges napnak számított, hiszen arra emlékeztetett, hogy a dolgozók kiálltak az érdekeikért, Ma az ilyesmi nagyon ritkán fordul elő, így bennünk is átalakult a május elseje jelentősége. - Leginkább egy olyan nap, amikor nem kell dolgozni menni - jegyezte meg kollégája -, s a mai hajtós világban már ez is nagy szó sokaknak. El tudunk tölteni egy napot a családdal, szusz- szanhatunk egyet. A régen oly jellemző nagy társadalmi életre viszont már nincs példa. Akik hallották szavait, bólogattak, egy ötvenesforma férfi azért megjegyezte: kár, hogy elmúltak azok az idők.- Félreértés ne essék, nem az akkori rendszert sírom vissza, hanem az összetartozás érzését és az összetartást - tette hozzá sietve. - Mert nem csak a kötelező Ünnep, ha van munkánk felvonulásról szólt annak idején az ünnep, hanem a kollektívák együtt mentek el sörözni, kimentek a majálisba, mindenki vitte a családját, s ez erősítette a közösséget. Ma, akinek van telke, megy kapáim, permetezni, gazolni, vagy otthon ül a tévé előtt, s legfeljebb kibont néhány sört. Kétmilliós támogatás KÉTMILLIÓ FORINTOT OSZtOtt ki tehetséges diákoknak és különböző nyugdíjas-szervezeteknek a munka ünnepe alkalmából a 23 éve működő Szolidaritás Alapítvány, mely eddig több mint húszmillió forinttal segítette a rászorulókat. az idei esztendőben másfélszáz diák 10-25 ezer, öt szépkorú csoport pedig 20-60 ezer forint támogatásban részesült: előbbiek a tehetséggondozás jegyében, utóbbiak közös programjaik támogatásaként vehették át az összeget Svajda Józseftől, az alapítvány alapító elnökétől. A munkások többségének a közös programok valóban hiányzanak, ám arra a kérdésre senki sem tudott egyértelmű választ adni, miért nem szerveznek maguknak valamilyen rendezvényt. - Ez már nem az a világ - sóhajtott fel egy nagyatádi asszony. - Akkor az embert is jobban megVálasztások, elemzés FOLYTATÁS az 1. oldalról MSZP-MAJÁLIS, ELEMZÉSEKKEL nem volt megfelelő a mozgósítás, s nem sikerült megszólítani a bizonytalan szavazókat - értékelte az országgyűlési választásokat Lakner Zoltán a somogyi MSZP majálisán a kaposvári Pártok Házában. A politológus elemzéséből az is kiderült, tanulságos, hogy a Jobbiknak sikerült több- százezer voksolót magához von- zania, akik úgy érezték, nincsenek megfelelően képviseltetve a hazai politikában. A majálison emellett az uniós választásokról és a magyar pártok és azEU-vi- szonyáról is szó esett. becsülték, a vállalatok is ügyeltek rá, május elsejére legyen valami kis plusz a borítékban. Ma az is nagy szó, hogy nem akarják munkanappá tenni.- Az a báj, hogy a melós ma már senki sem becsüli - mondta egy kaposvári férfi. - Divat lett az előző rendszerből itt maradt csökevénynek tekinteni, a május elsején pedig gúnyosan röhögni, hogy egy retró kommunista ünnep, noha Nyugaton sokkal komolyabban foglalkoznak vele, nagyobb a becsülete. Itt viszont már annak is örülünk, ha ezen a napon valaki megemlíti a kétkezi munkást. Pedig az lenne a normális, ha az év minden napján megbecsülnék a dolgozó embereket... ■ A. V. * á ■ Ön hol töltötte a munka ünnepét? Szavazzon hírportálunkon ét*—• ma 16 óráig: SONLINE.hu Jr A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. ,