Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-01 / 76. szám
2014. ÁPRILIS 1, KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Észtországban adják le életük első szavazatát a barcsi fiatalok ► Folytatás az 1. oldalról A barcsi diákok közül hatan - valamint a kísérő tanáraik - április 6-án Észtországban voksolnak majd.- A szavazás minden 18. életévét betöltött felnőtt életének fontos része kell legyen, mi is nagyon készülünk rá - mondja egyikük, Svégel Barbi. - Az pedig különleges érzés, hogy Tallin- ban lesz lehetőségünk erre. Egy kedves, kis halászfaluban fogunk lakni, s vasárnap épp Tallinban leszünk, ahol megejtjük a voksolást. Azt mondja, nem gondolták volna, hogy ők lesznek az elsők, de abban biztosak, hogy nagyon sok külföldön tartózkodó magyar fog szavazni.- Interneten keresztül sikerült eljutnunk arra az oldalra, ahol kérhettük a külképviseletet, a választ e-maüben és postán is küldték - teszi hozzá Péter Nóra. - Egyetlen űrlapot kellett csak kitölteni, megadni általános adatokat, és azt a külképviseleti helyet, ahol szeretnék leadni a szavazatokat. Másnapra megtörtént a bírálat. A Széchenyi Ferenc Gimnázium tanulói első szavazók révén gondosan utána olvastak valamennyi párt programjának, követték a kampány eseményeit, elolvasták az ehhez kapcsolódó híreket. ■ Jeki G. Laptopra spórol a polgárőr közbiztonság Egymilliárdos ígéret érkezett a belügyminisztertől ► Folytatás az 1. oldalról Öreg autók, viharvert telefonok és bűnmegelőzési eszközök, filléres gondok a somogyi egyesületeknél- Somogy ebben az évben közel 31 millió forint támogatáshoz jut - tudtuk meg Peszt Pétertől, a megyei polgárőrszövetség elnökétől. Az egyesületek ezen felül közel négymillió forint cégautó adó támogatásra is számíthatnak. Megtudtuk: az ORFK valamennyi megye részére februárban 10-10 kerékpárt adományozott, s Peszt úgy tudja, a rendőrség hamarosan további autókat ad használatba a polgárőrségeknek. Somogybán 3-5 gépkocsira van kilátás, s a Balatoni Fejlesztési Tanács segítségét is várják. A bűnmegelőzési munkában jó szolgálatot tehetnének a kerékpárok, illetve a járművel rendelkező csapatoknak az üzemanyag-kártyák.- Fontos a kommunikáció javítása: a régi szerződést újra kötötte a polgárőrség az egyik nagy szolgáltatóval - tudtuk meg. így a korábbinál jóval kedvezőbb feltételek mellett használhatják mobiljukat a civilek. - Egy régi laptopunk van, de adattárolóra már nem futja, hiszen az több tízezer forintba kerülne. Szükségünk van a készülékre,nagy bajban lennénk, ha bármilyen ok miatt elvesznének az adatok - mondta lapunknak hétfőn Tüske László, Viharvert autók, magas benzinszámlák; helyzetkép a somogyi polgárőröknél a csökölyi polgárőr egyesület elnöke. - Autócseréről nem is álmodhatunk, de talán mellényt és kabátot vásárolhatunk az új tagok számára. A csökölyiek határidőre leadták a pályázatukat, az eredmény- hirdetésig azonban csak a kiadásaik biztosak. Különösen nagy kihívás a gépkocsi üzemeltetése: a 16 éves, 200 ezer kilométert futott jármű üzemanyag-költsége évente közel 380 ezer forint, s ezt a tételt a javíttatás és a műszaki költsége fejelte meg.- Most egy pár adó-vevőnk van, ám jó lenne az idén két újat beszerezni - sorolta a terveket Takács Nikoletta, a nagybajomi polgárőr egyesület elnöke. - Két kerékpár is elkelne, s időszerű a polgárőr formaruha fokozatos cseréje. Nekik tavaly 700 ezer forint volt a költségvetésük, az idén abban bízik, hogy egymillió forintra emelkedik. Egyedül üzemanyagra évente 300-400 ezer forintot költenek. S úgy tűnik, hogy jó darabig még a 15 éves autót használják. Pitz Sándor, a 46 tagú kaposfői egyesület vezetője szerint a támogatások révén működőképes lesz a szervezetük, ám már a kisebb értékű beszerzéseket is gondosan meg kell tervezni. Két darab, hét éves mobiltelefonjuk van, az egyik billentyűzete el-elromlik, és egy laptop az álmuk, amivel például a szőlőhegyi szolgálat során térképet, adatokat hívhatnának le - mondta. - Az is hasznos lenne, ha a községet bekameráznák. Most hat készülék figyeli a falut, de a a duplája is elkelne. Csakhogy egy ekkora fejlesztés értéke megközelítheti a 2,5-3 millió forintot. Saját kocsikkal is járőröznek a marcali polgárőrök, akik tavaly több mint 10 ezer óra szolgálatot végeztek. Munkájuk színvonalát jelzi az év polgárőr egyesülete díj, melyet 1997-es megalakulásuk óta kétszer nyertek el. Laki István elnök amondó: ha apránként, de sikerül szinten tartani, fejleszteni a műszaki hátteret. Tavaly nyomtatót, monitort kapott a közel 70 tagú észak-somogyi csoport, idén a digitális fényképezőgép mellé egy mobil kamerát is szeretnének. ■ Harsányi M. Vascsővel verték szomszédjai az idős bakházi nőt ► Folytatás az 1. oldalról A fiát, aki anyja segítségére sietett ököllel ütötték, s amikor a földre került, megrugdosták - a két megtámadott többszörös töréseket szenvedett, s csak a szerencsén múlt, hogy az asszony nem halt bele a bántalmazásba. A tárgyalásukra előzetesben váró vádlottakra fegyházbüntetést kért az ügyészség. ■ A. V. Piknikhangulatban adták a vérüket önzetlen segítség A fiatalok félnek a procedúrától, pedig szükség lenne rájuk Különleges körülmények között zajlott a Somogyi Hírlap, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Vöröskereszt véradása, ugyanis a szervezők a kaposvári Baross Szőnyegház emeleti teraszára várták a segíteni vágyókat.- Kevesen adnak vért, s úgy gondoltam, itt az ideje, hogy én is segítsek - indokolta Kovács Katalin, miért is jelentkezett tavalyelőtt életében először váradásra. Az asszony azóta már ötszörös Véradás a megyeszékhelyen; szükség lenne az utánpótlásra véradónak mondhatja magát. A hétfői eseményen egy harmincnyolcszoros véradó volt a legrutinosabb résztvevő, különlegességként pedig akadt egy A-nega- tív és egy 0-negatív vércsoportú véradó is. A segíteni vágyók többsége nő, s jellemzően a középkor- osztály képviselteti magát. Utánpótlásból nincs elegendő, az ifjabb generációkból jórészt azok adnak vért, ahol a családban példát látnak maguk előtt. ■ A. V. JEGYZET BALASSA TAMÁS Magyarra esve EGYRE GYAKRABBAN jön elő belőlem a könyörületet nem ismerő Schmuck Andor, csak még szélsőségesebben: a politika minden költségét kedvem volna értelmes célokra fordítani. Azért aggasztó ez minden tiszteletem mellett a fenti pártelnökre vonatkozóan, mert csak egy hajszál választja el az ilyesféle gondolatokat, a kampányban pedig még az sem, a demagógiától és a populizmustól, melyekkel jószerével semmi dolgunk. Csak egészség legyen! jut eszembe ez a kaposvári kórházavatóról, ahol tulajdonképpen semmi égbekiáltó nem történt, ami nem kis szó Kövér László fellépése mellett. De az ünnep más, a kórház is, sehol a termetes ko- lomp, a házelnök alig néhány szót vesztegetett az elmulasztott nyolc évre, és akkor is mérsékelt beszédírói panelek szóltak a szocialista rontópál- ságáról. Kolber István volt fejlesztési miniszter akár Bástya elvtársnak is érezhette volna magát, akit senki sem akar rendesen bántani. azt képzelem, kellenek a politikusok, építsék az országot, aztán ha valami felépül, álljanak félre hamar, hogy az emberek is odaférjenek. Küldjenek levelet! Máskülönben elragadja őket a hév, mindenki nekik lesz hálás. Amivel meg azt a képet erősíti, hogy politikusnak, kormánynak jár a köszönetét. Sok minden jár neki, de ez nincs köztük. Ha egy politikus ad, adjon igen szerényen, úgy ildomos. És ez, hogy azért gyurcsányoz- zunk is egyet, vonatkozik a korábbiakra is. Említett kormányfő például hét éve álomkórházat ígért Kaposvárnak, még pályázni sem kell, mondta. Kellett. Ez vele a legkisebb baj; Álomkórház igen. Lakja be a szakma a csúcsáig. Lesz dolguk egy magyarjaira esett nemzettel. Vadászok győztek a horgászok ellen Nagybajomban verseny Tíz horgászó vadász és tíz pecás mérte össze ügyességét szombaton a nagybajomi horgászversenyen, mely három és fél órán keresztül tartott.- Az I. országos horgász-vadász nap keretében zajlott a versenyünk - tudtuk meg Fü- löp Józseftől, a horgász egyesületek megyei szövetségének elnökétől, aki azt is elmondta, hogy a vadászok nyertek. Több mint egy mázsa kárászt, keszeget és pontyot fogtak, melyet később természetesen visszaengedtek a tóba. Fülöp József elmondta: a rendezvényt hagyományteremtő szándékkal hívták életre. Az elnök azt is hangsúlyozta: azt akarják elérni, hogy minél több fiatal a természetben, hasznosan töltse el szabadidejét. ■ Harsányi Miklós Eg£yre több bicikBs nem ér haza ellenőrzés Duplájára nőtt a kerékpáros balesetek száma ► Folytatás az 1. oldalról.- A szondát is megfújatjuk, mert nagy arányban nőtt az ittas biciklisek száma a somogyi utakon, velük szemben zéró toleranciát hirdettünk - mondta Vácz Edit. Azok a kerékpárosok, akiknél mindent rendben találtak, ajándékkal lettek gazdagabbak: láthatósági mellényt, kulcstartót, lámpa szettet kaptak. A rendőrök tapasztalata szerint sok bringás még mindig a járdán közlekedik, közülük jópáran nincsenek tisztában a Kaposváron tavaly bevezetett szabályokkal, amikor kerékpár sávokat festettek fel nekik az önkormányzat támogatásával. Az ellenőrzésen 70 kerékpárost és 17 más jármű, motor vagy autó vezetőjét ellenőrizték. A bicikli tartozékainak hiánya, valamint szabálytalan indulás és haladás miatt 6 kerékpárost sújtotA szondát is megfújatták a kaposvári rendőrök a biciklisekkel tak helyszíni bírsággal. Érdekesség, hogy a kaposvári helyszíneken nem találkoztak a rendőrök kapatos bringással, viszont szombaton a fonyódi kapitányság területén, Ordacsehiben és Balatonbogláron három ittas kerékpáros is lebukott. Kaposváron öt autós is fennakadt a szűrőn. Egyikük ittasan, négyen biztonsági öv nélkül vezettek, velük szemben is eljárás indult. ■ K.G. Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy az alábbi kivitelezési munkálatok 2014. április 1-jén (kedden) befejeződtek: * Somogyvár, Kapuvár Látogatóközpont villamosenergiaellátása, * Somogyvár, Ásatás KÖF leágazás átépítése. A villamos hálózatok és berendezéseik véglegesen feszültség alá kerülnek, az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! I Hálózat i A í A á i 2014.04.01 -én 18.00-kor - Wa Corner Étterem-ben lakossági fórumot tart Árok Kornél, a Szociáldemokraták L I Magyar Polgári Pártjának kaposvári képviselőjelöltje. KsMM Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Wfr Barátsággal: Árok Kornél y;'i Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja szociáldemokraták m ^ ügyvezető elnök, kommunikációs igazgató M»*c«r r»ix»n I