Somogyi Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-06 / 4. szám

1 Nyugaton egy évvel előbb készül el a csatornázás siófok Visszavonta korábbi kilépési határozatát, egyben megerősítette a város tagsá­gát a dél-balatoni szennyvíz­társulásban a siófoki képvise­lő-testület. Amint megírtuk, a társulás öt projektje került a kiemelt állami beruházások közé, így valósulhat meg Somogy- túr, Karád, Kéthely, Balaton- lelle és Siófok régióközpont­tal a hosszú évek óta terve­zett szennyvíztelep- és csator­nahálózat-fejlesztés. Az elkép­zelések szerint a nyugat-ba­latoni térségben 2014. végé­re kell befejezni a beruházá­sokat, a siófoki agglomerá­ció tervezett fejlesztése azon­ban ennél várhatóan egy év­vel tovább tart, hiszen Siófo­kon előbb meg kell épülnie az új, a lakott területtől immár távolabbi szennyvíztisztító te­lepnek. ■ Siófokon úgy látják, hogy nyugatra lejt a pálya, a társulás központja felé. A program költségeire ere­detileg nyolcvanöt százalékos a támogatás, de jó esély van a kilencvenöt százalék elérésé­re is. A társulás gesztora a fo- nyódi önkormányzat, amely ezt a feladatot évi 4,8 millió fo­rintért vállalta. Balázs Árpád siófoki polgármester a váro­si képviselő-testület legutób­bi ülésén megjegyezte a beru­házás ügyeinek intézése kap­csán: mintha „lejtene a pálya” nyugati irányba, ahol a társu­lás központja van... A huszonkét társult önkor­mányzatából négy jelezte kilé­pését: Marcali és Nagybajom önállóan csatornázik, Balaton- berényben és Balatonfenyvesen pedig nem történik beruházás, így társulásban maradásuk in­dokolatlan volna. ■ F. I. Kétszáz bevetésen az önkéntes életmentők jubileum Ünnepelt a Kapos­vári Önkéntes Tűzoltó és Élet­mentő Egyesület: egy tűzoltó bábut díszoklevelet kapott a 12 alapító tag a csapat fennállásá­nak 15. évfordulóján. Mozgalmas időszakot zárt a civil szervezet: 2013-ban 203 bevetésen vettek részt, jármű­veik több mint 50 ezer kilomé­tert tettek meg. Az árvízi men­tésen kívül műszaki mentés­nél működtek közre, s 18 el­tűnt személy felkutatásában is résztvettek. Ezúttal is átad­ták a TOP 100 elismerést: erre az jogosult, aki több mint száz órát dolgozott az egyesület ré­szére: 14-en veték át, a TOP 500-at hatan érdemelték ki. A sikeres bevetéseken túl még egy eset miatt aligha­nem sokáig emlegetik a 2013- as idényt az önkéntes életmen­tők: az ősszel Hollandiában ér­te baleset a csapatot. Védőfel­szerelésért utaztak ki, s a Kö­tél járművébe egy sofőr hajtott, aki feltehetően tudatmódosító­szert fogyaszthatott. A kisbusz összetört, az ügy még nem zá­rult le: a biztosítóval folytatják az eljárást. ■ Harsányi Miklós MEGYEI KÖRKÉP 3 Lajstromban a műtestrészek egészségügy Nyilvántartást vezetnek az implantátumokról január 1-től ► Folytatás az 1. oldalról A jogszabály életbelépését fél éves előkészítés előzte meg, egyebek között az OEP interne­tes felülete is ekkor készült el. A változást a szépségipar in­dította el, bár kissé megkésve. A nem megfelelő minőségű gél­lel gyártott francia PIP implan- tátumok miatt becslések szerint mintegy 300 ezer nő lehet ve­szélyben. Ez a tény nem vetette vissza a szépészeti műtétek irán­ti fogékonyságot, az iparág felfe­lé ível. Amíg az Egyesült Király­ságban nyolc éve 2700 milliárd forintnak megfelelő deviza ere­jéig szépültek a szigetország la­kói, ez az a szám 2010-re három­szorosára nőtt, és jövő év végéig elérheti a 3,6 milliárd fontos for­galmat. Ez forintban megközelí­ti a magyar államháztartás 15- 16 ezer milliárdos éves tételét. A brit orvoslás elszánta magát a változtatásra: januártól minden mellimplantátum-műtét adata regiszterbe kerül. Eddig nyilván­tartás hiányában, írja a Medica- lonline.hu, a sebészek nem tud­ták figyelmeztetni a PlP-implan- tátumokkal élő betegeiket. Seffer István plasztikai sebész elmondta, országos szakfelügye­lőként is évtizede szorgalmaz­za, és a cége keretein belül fi­nanszírozza is a regiszter-hasz­nálat és a biztonságos, minőségi implantátum-beültetés feltétele­it. A központi nyilvántartást üd­vözli, bár a korábbi alkalmazást még jobbnak látta volna. A klini­káján használt anyagok tekinte­tében nemcsak a regisztert, de a raktárkészletet is protokoll sze­rint vezetik: minden típusból és méretből többet tartanak, hogy a műtét menetét az anyag eset­leges sérülései ne befolyásolják. Hazánkban nem előzmény nélküli a regiszterek vezetése. A Magyar Ortopédiai Társaság 2007-től működteti a protézis Már csak jó minőségű, orvosi szilikont használhatnak az implantátumokban. Az iparit nálunk betiltották Várólista-csökkentés a somogyi Kaposi Mór Oktató Kórház 46 millió forintot kapott az év végén a várólistájának a rövidítésére: a háromnegyede az idei első negyedév csípő- és térd- protézis-műtéteinek a gyorsításá­ra szánt finanszírozási korrekci­ós összeg, a járóbetegellátásra 14 millió jut. Siófok kórháza 11 mil­liót kapott, ami kétharmadrészt korrigálja a járóbeteg-ellátási tá­mogatást, harmada a tavalyi on­kológiai CT/MR vizsgálatok költ­ségét egészíti ki. Nagyatádra fél­millió forintos korrekció érkezett regisztert, amelyhez 2009-ben csatlakozott a Magyar Trauma­tológiai Társaság is, ahol a beül­tetett csípő- és térdizületeket ve­szik lajstromba. Magyarorszá­gon a leggyakoribb közfinanszí­rozott műtétek közül - az OEP egységes várólistájának legfris­sebb adatai alapján - naponta átlagosan tizennégy csípőproté­zis-műtétet végeznek (658 nap a Milliós vállprotézis csípőprotézist 750 ezer és egy­millió forint körüli áron vásárol­hatunk, akár rehabilitációs ellá­tással együtt a magánszolgálta­tóktól: 620 ezer a műtéti és ápo­lási díj, a protézis 140 ezer forint Térdizületből 990 ezer-670 ezer forint közöttit találtunk, a legdrá­gábbak egyike, a vállprotézis árá­ból már kisebb autó is megvehe­tő: 1-1,3 millió körüli összegbe kerül. Az emlőnagyobbítások ára eltérő: 680-870forintért talál­tunk, de az extrakivitel, a forma, a nagyság megnövelheti az árat. várakozás a 9 ezer 158 beteg szá­mára), míg térdprotézisből mate­matikai átlaggal tizenegyet ül­tetnek be naponta (908 napos a várakozási idő és 10 ezer 279 a várakozó). A beültetésről, kivételről és cseréről a betegellátás biztonsá­gának a javítása érdekében kell regisztert vezetni a jogszabály szerint. Az implantátumokkal Tiltott az ipari szilikon három éve derült ki, hogy a PIP (Poty ImplantPmthese) cég mel- limplantátumainak egy részébe 2000 óta ipari szilikont töltöttek, amely nyirokcsomó-gyulladást okozhat Több ezer nálunk került forgalomba. Hogy mennyi, nem tudni, mert több szolgáltató maga vásárolja. Az kiderült, hogy a több kontinensen riadalmat keltő ügyben hazánka harmadik lég érintettebb, így az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal felfüggesztette, 2012-ben pedig megtiltotta a felhasználását együtt élő betegek gyógykezelé­se, állapotuk nyomon követése, váratlan esemény gyors elhárí­tása és az orvostechnikai eszkö­zök megfelelősége adnak okot a regiszter használatára. A beülte­tett implantátumokról eddig is vezettek nyilvántartást a hazai intézmények, ezek azonban egy­mástól függetlenül működtek. ■ Balassa T. HIRDETÉS Az érszűkület ellen a Nashwan-Parasound készülékkel! Az betegség súlyos végkimenetele az amputáció lehet Az érszűkület rizikófaktora többek között a túlsúly, a cukorbetegség, a dohányzás és a magas vérnyomás. Nem tud már annyit sétálni, mint régen? Fél még az apró mozdulatoktól is, mert begörcsöl a lába? Gyakran elfelejt dolgokat esetleg szédeleg? Még melegben sem tud lemondani a zokniról, annyira fázik a lába ? Idegesiti a fülzúgás? Panaszai hátterében könnyen lehet, hogy az érszűkület áll! Figyeljen oda a jelekre, hisz az érszűkület súlyos végkimenetele lehet a végtagi amputáció, a szív elégtelenség vagy az agyi katasztrófa. Különösen fontos mindazoknak észben tartani ezt a betegséget, akik dohányoznak, cukorbetegek, magas a vérnyo­másuk vagy a koleszterinszintjük,. Sajnos a kor előrehaladtával, a növekvő stresszel is fokozódik a veszélyeztetettek köre. Könnyen meggyőződhet róla, hogy alsó végtagi érszűkület okozza-e panaszait. A Nashwan-Parasound Érszűkület Terápiás Centrumban, mely az ország egyre több pontjában elérhető doppleres vizsgálattal gyorsan, könnyen és fájdalommentesen tudhatja meg. Amennyiben a szakorvos a betegség jeleit tapasztalja életmód tanácsokkal és egy hatékonyságát tudományosan igazolt kezeléssel, az év találmányával vagyis a Nashwan-Parasound találmánnyal való kúrával könnyen csökkent- heti illetve megszüntetheti az érszűkület által okozott panaszokat. A Mindössze 20 kezelés szükséges ahhoz, hogy az ultrahang segítségével a beszűkült, elzáródott érszakasz környékén mellékér-keringés képződjön. Számos beteg nyilatkozott úgy, hogy kezelései után életminőségi változás állt be az életébe: Jelentkezzen be most a január 9-i vizsgálatra és hagyja, hogy duplán segítsenek. Nem csak a kezelés teszi könnyebbé az életét, hanem mindazoknak, akik elkezdik a kezelést az e havi kezelendő csoporttal a Kaposvár, Fő út 45. szám alatt található rendelőben 40ezer forint kedvezményt biztosítanak a kúra árából. Az akció keretén belül a vizsgálat 3000 forint, a kezelést igénylőknek ingyenes. További felvilágosítás: www.medhungary.com , 06- 72/551-714, 06-20/920-4447, 06- 30/339-6963,06-70/267-3432 „Már elég régóta érszűkü- letesek a lábaim, így mindig fázik, görcsök gyötrik, és a séták is egyre rövidültek. Úgy éreztem a gyógyszerek önmagukban nem elegen­dőek, így mikor hallottam erről az új kezelésről rögtön jelentkeztem rá. így a kezelés végén örömmel vettem észre, hogy a lábgörcsök megszűntek, és a séták sokkal könnyebbek, mint régen, és az emeletekre is könnyedén fel és le tudok menni, amire már régóta nem volt példa. A jó közérzethez hozzájárultak a kellemes, nyugodt környezet és a kezelést végző hölgy kedvessége és pontossága is.” „A Nashwan találmány egy fantasztikus találmány. Fény az alagút végén!!! További sok sikert kívánok!” „Lábikra görcs és nehéz járás miatt jöttem erre a kezelésre. Egy idő után a kezelés hatására ezek a problémák megszűntek. Örülök, hogy eljöttem erre a kezelésre. Máskor is igénybe fogom venni.” Ángyánék jelentik a nav-botrányt kirobbantó Horváth András ellen jogo­sulatlan adatkezelés miatt nyomoznak. Ángyán Józse­fet pénzbírsággal büntette az akkori frakciója, amiért nem szavazta meg a földtör­vényt. ez (MÉG) nem a horváthand- rások és ángyánjózsefek vi­lága. Az exállamtitkár im­már teljes, ötödik földjelen­tése mindenesetre számos internetes fórumról letölt­hető. Nem könnyű olvas­mány a 340 oldal, de aki akar, az választ kaphat be­lőle arra a kérdésre, hogy kinek van igaza az állami földbérlet-pályázatok témá­jában: azoknak, akik sze­rint „kérges tenyerű he­lyi gazdálkodók” nyernek, vagy Ángyánnak, aki kez­dettől fogva állítja, egye­bek között ezért is mondott le és lépett ki a frakciójá­ból: valójában éppen az el­lenkezője zajlik annak or­szágszerte, mint ami a kor­mányprogramban szerepelt (s melynek agrárgazdasá­gi részének elkészítésében ő is tevékenyen részt vett), meg amiről a hivatalos pro­paganda harsog. számok, feketén-fehéren, nehezen vitathatóan: ke­vés nagynak sok, sok kicsi­nek „morzsa”. Az arányok és a hamis propaganda, ez­zel a kettővel van a baj föld­ügyekben, hiszen azt senki sem állította soha, hogy aki nyert, az rossz ember vol­na, vagy hogy egy se értene a gazdálkodáshoz. Kiderül a jelentésből az is: az agrári- umban nem olyan egyértel­mű, hogy ki nyer és ki nem, mint a trafikoknál (apropó, a trafikmutyit hangfelvétel­lel bizonyító szekszárdi ál­latorvos-képviselő, Hadházy Ákos éppen úgy exfideszes, mint Horváth és Ángyán), ahogyan megírtuk, Babó- csán a helyi Fidesz-elnök se nyert. Az agrárium nem tra­fik, nagyobb a tét, nagyobb az összefonódás is... Mezőcsokonya: új kötetek a könyvtárban beszerzés Csaknem 60 új kötettel gyarapodott a mező- csokonyai iskolai- és közsé­gi könyvtár. A klasszikus iro­dalmi művek mellett ifjúsági és szórakoztató könyveket is rendelt a téka.- Nagyon fontos, hogy a le­hetőségekhez mérten gyara- pítsuk a könyvtárat - mondta Decsi József, Mezőcsokonya polgármestere. - Jól felsze­relt, közel ezer kötetes a téka, reményeink szerint az év első felében újabb könyveket ve­hetnek kézbe az olvasók. Az internettel, számítógép­pel felszerelt intézmény visz- szatérő látogatóinak egy ré­sze tizenéves. ■ Harsányi M. 2014. JANUÁR 6„ HÉTFŐ FÓNAI IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents