Somogyi Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-24 / 299. szám

2 KARÁCSONYI RIPORT 2013. DECEMBER 24., KEDD Út a kaposfői roma tanodából Rómába közösségépítés Somos atya pártfogoltjai közül nyolcán eljuthattak Ferenc pápához a Vatikánba Somos atyával nem indult túl rózsásan a kapcsolatunk: hogy nem szereti az újságírókat, első találkozásunkkor egy pillana­tig sem rejtette véka alá. Őszin­tén szólva, ahogy akkor egymás­sal beszéltünk, egy pillanatra az is megfordult a fejemben, akkor ennyi volt, sarkon fordulok. Még­is maradtam, s ez jó döntésnek bi­zonyult. Mert bár nem könnyen nyílt meg számomra, első beszél­getésünk végére a bizalmába fo­gadott. Ahogy azt a több száz fia­talt is, akiknek sok-sok álmát va­lósította meg azzal, hogy a saját álmai közül egyet beteljesített: tíz éve működik Somos László vezetésével Kaposfőn egy tano­da. Ez önmagában persze még nem feltétlenül szerepelt a diá­kok álmai között. Az viszont ta­lán már igen, hogy a tíz év alatt nem volt a tanodában bukott gyerek, nem maradt ki az iskolá­ból egyikük sem, s valamennyi­en továbbtanultak. Most pedig a tanodába járók közül a legjob­bak, néhány társukkal együtt, összesen nyolcán eljuthattak Ró­mába. Ahol karnyújtásnyira ce­lebrált tőlük misét Ferenc pápa. Amire a zarándoklaton részt ve­vők is azt mondták: erről aztán tényleg álmodni sem mertek vol­na. - Óriási élmény volt. Főleg nekünk - mondták, természete­sen roma származásukra utalva. Merthogy összesen kétszáz ci­gány vett részt a római zarán­doklaton, Somogyból összesen nyolcán érdemelték ki az utat, valamennyien a kaposfői, illet­ve a baglasi gyülekezet tagjai. Horváthné Károly Ágnes, a bag­lasi közösségi ház gazdája, prog­ramok szervezője, színdarabo­kat, pásztorjátékot ír és tanít be, s fordítja az egyházi énekeket, Jó­zsef Attilát, Adyt cigány nyelvre. Horváth Piroska, a baglasi tánc­csoport vezetője, aki a táncosok­ból is közösséget épített. - Szoba- cson Richárd a tanodából, az ösz- szes tanodába járó gyerek közül talán a legszorgalmasabb, be­csületes, illedelmes kisfiú, ezért gondoltuk úgy, hogy megtisztel­jük ezzel az ajándékkal - mond­ta Somos atya, aki úgy kapcso­lódott be a beszélgetésbe, hogy őt bizony meg se kell említeni, mert hát ugye nem is járt most Rómában. - De tovább már nem dicsérem Ricsit, mert még a vé­gén elbízza magát. - Visnyei Gá­bor hetedik éve dolgozik itt, ne­velő a tanodában, volt már szo­ciális munkás is. Kiváló mun­kát végez, az Isten is ide terem­tette, olyan érzéke van a pedagó­giához, a gyerekekhez, a prog­ramszervezéshez, hogy fiatal ko­ra ellenére nyugodtan tanulhat­nak tőle az idősebb pedagógusok is. Orsós Renáta pedig az én lá­nyom, akinek már általános is­kolás kora óta drukkolok. Mára eljutott odáig, hogy két diplomája van, egy tanítói és egy teológiai. Orsós Krisztián, József Lilla és Horváth Máté már korábban vé­geztek a tanodában, nem tudtak eljönni erre a találkozóra, mert középiskolások. Ám úgy gondol­tuk, őket is megszólítjuk, mert természetesen továbbra is figye­lemmel kísérjük az életüket, s most is számíthatunk rájuk.- Székely János atya, a Magyar Katolikus Püspöki Kar cigányo­kért felelős püspöke szervezte a zarándoklatot - mondta Visnyei Gábor. - Mivel tudta, hogy Ka­posfőn van cigánypasztoráció (A roma közösségek célirányos lel­Somos László atyának sok arca van, de a legtépelődőbb Is jóságos. Mindig tenni akar a gondjaira bízott fiatalokért, és ez a legtöbbször sikerül is neki ki gondozása a római katolikus egyházon belül. - A szerk), s en­nek kapcsán jóban van Somos atyával, felajánlotta a lehetősé­get, hogy a Kaposfői Szent Erzsé­bet Alapítvány területéről is me­hetnek a zarándoklatra romák.- Mehettek volna tizen is, de mi nyolcukat találtuk méltónak a jutalomra - mondta Somos László, - hogy jelképes össze­gért, 7500 forintért eljuthat Ró­mába. S ha valakinek ez is meg­haladta a lehetőségeit, annak az egyház kifizette a három napot. Amibe Szobacson Richárd sze­rint városnézés, a Szent helyek meglátogatása is belefért. - De az egész út beteljesülése az volt, amikor személyesen találkoz­hattunk a pápával - mondta Vis­nyei Gábor. - Azt tudtuk, hogy ez egy olyan nap, amikor meghall­gatásra jönnek a pápához az em­berek. Ezért több ezer ember volt a téren. De az számunkra is meg­lepetés volt, hogy szinte karnyúj­tásnyira lehettünk a pápától. Ne­künk az is nagy dolog volt, hogy eljutottunk Rómába, az is nagy dolog volt, hogy láthattuk a pá­pát, de az, hogy karnyújtásnyi­ra állhattunk tőle, azt el se akar­tuk hinni. Mise után odajött hoz­zánk, mi pedig elénekeltük neki a cigányhimnuszt, szólt pár szót a közösséghez, majd megáldott minket. Hasonló zarándoklatot II. Já­nos Pál idején szerveztek elő­ször Rómába. - Éppen tíz évvel ezelőtt jutottak el először cigá­nyok a pápához - mondta Vis­nyei Gábor. - S most az évfor­dulón úgy gondolták a szerve­zők, ismét lehetőséget biztosíta­nak a romáknak egy látogatásra. Elvittük az útra magunkkal azt a Szent keresztet is, ami a cigá­nyok magyarországi zarándok- helyén, Csatkán van kiállítva. S amit még II. János Pál áldott meg. Most megint kapott egy áldást, s már visszakerült Csatkára. Ajándékként egy fából ké­szült, faragott szekeret vittek a romák Ferenc pápának, ami a cigányság útját jelképezi. S hogy ők milyen ajándékot kaptak tőle, azt többféleképpen is megfogal­mazták: „óriási élmény volt, hát még nekünk. Nem is találunk rá igazából szavakat. Megerősített bennünket a hitünkben. Meg­tiszteltetés volt, hogy a tanodá­ból engem választottak.” A tanodából, melyben az idei a tizedik tanév. S amely fölött, úgy fest, most felhők gyülekez­nek. Bár Somos atya szerint vol­tak már sokkal nehezebb idő­szakok is fennállása alatt. - Most ötven gyerek jár rendsze­resen a kaposfői iskolából, tehát összesen hét faluból a tanodába - mondta. - Minden évben már nyáron átbeszéljük a pedagó­gusokkal, kik járnak majd hoz­zánk, s augusztus végén család- látogatásra is elmegyünk a gye­rekekhez és szüleikhez. Tanév közben aztán minden délután megírják a gyerekek a leckét másnapra, aztán meg játszva tanulnak. Minden jó válaszért kaposfői dollárt kapnak, ami­ből vásárolhatnak, betehetik a bankba, spórolhatnak is. így te­hát a gyerek azt hiszi, hogy ját­szik, baromira élvezi, nem utol­só sorban nem töri szét a házat, közben meg megtanulja mond­juk Adyt. Az egész úgy indult Somos atya szerint, hogy amikor a ta­nítóképzőben tanított, néhány önként jelentkező, lelkes hall­gató különböző településeken a templomok sekrestyéiben tanult a tehetségesebb gyerekekkel. - A hallgatókat én szállítottam a sekrestyékbe - mondta -, aztán fuvaroztam őket haza. Ez volt a kaposfői tanoda őse. De mindig arra gondoltam, hogy ez jó-jó, de csak heti egy alkalom. Meg csak a legjobb tanulóknak biztosít le­hetőséget. Aztán 2004-ben jött Balról jobbra: Visnyei Gábor, Horváthné Károly Ágnes, Orsós Renáta, Horváth Piroska és Szobacson Richárd a plébánia udvarán Kell még egy zarándoklat! Szerintem kellene még egy za­rándoklatot szervezni. Tán nem is kerülne sokba, mert nem kel­lene egészen Rómáig menni. Csak Kaposfőig. S szigorúan nem sötétített üveges Superbek- kel. Hanem mondjuk vonattal, Baglasig meg gyalog. Mert higy- gyék el, megérné a kis kellemet­lenség a résztvevőknek! Lenne ugyanis mit tanulniuk. Tanul­hatnának a Somos atyáktól, a Visnyei Gáboroktól, mega többi­ektől. Éppen azt, ami a dolguk volna: roma integrációt, felzár­kóztatást. Amiről ők az elefánt­csonttornyukból beszélnek, s hát az eredmények....? Szerin­tem az eredményesség érdeké­ben szükségük volna egy kis tapasztalatra. S azt is hiszem, Somos atyáék szívesen oszta­nák meg tapasztalataikat ve­lük, s szeretettel fogadnák őket. Mint ahogy szeretettel fogadnak mindenkit, aki segítségért for­dul hozzájuk. S akkor talán a minisztériumi szakemberek szá­mára is kézzel foghatóvá válna ezen a kis somogyi településen, hogy a szeretet sok mindenre elég. Például arra is, hogy „ne verjék szét a házat a gyerekek” s hogy aztán emberként kerülje­nek ki olyan helyekről, amilye­nekről első látásra ez aligha­nem elképzelhetetlen volna... az első tanoda pályázat, azt meg­nyertük. - Pályázni ugyan az idén is lehetett a működtetésre - mondta -, csak éppen nem nyer­tük. Erre a tanévre még meg­van a pénzt, de szeretném már üyenkor látni a következő év for­rását. Most a német egyház se­gítségével vergődünk, mint hal a szatyorban. Egyébként sajnos nem csak mi vagyunk így. Van olyan szervezet, akinek öt-hat tanodája működik Borsodban, előbb kezdték ezt a tevékenysé­get, mint mi, s ők se nyertek. Ott összesen 240 gyerek sorsa lóg a levegőben. Volt egyébként ennél sokkal rosszabb is már a helyzet, s az is megoldódott. Hogy összesen hány gyereket segített ez alatt a tíz év alatt a ta­noda, pontosan nem tudni. De nem is ez a lényeg az atya sze­rint. - Hanem az, hogy közü­lük egy se bukott meg évismét­lésre, egy se maradt ki az iskolá­ból, s mind továbbtanult - sorol­ta. - Ez az egyik megvalósult ál­mom. Mindig lehet és kell is ál­modozni. S bár homályos tekintettel, s alig-alig érthetően, de mégis­csak kimondta: számomra is hi­hetetlen, de amit idáig megál­modtam, az bizony minden meg­valósult. Pedig igen merész dol­gokat álmodtam ezelőtt húsz év­vel. A legmerészebb volt közös­ségi gyerekházak kialakítása, amiből az utolsó az idén ősszel nyitotta meg kapuit a kaposfői Vadászdombon.- Akkor most hátra lehet dőlni?- Á, van még bőven mit tenni - felelte még mindig alig-alig ért­hetően.- S mi a következő álom?- Az még titok - mondta. Méghozzá akkora, hogy akkor se beszélt róla Somos atya, ami­kor kikapcsoltam a diktafont. Mert az álmok már csak olya­nok, hogy szertefoszlanák. Ha előbb nem, valósággá válásuk pillanatában... ■ Márkus Kata É t i

Next

/
Thumbnails
Contents