Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-05 / 233. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2013. OKTÓBER 5., SZOMBAT FELÜTÉS Felcsúti kisvasút kiemelt állami projekt lett a felcsúti kisvasútépítés - írja az index.hu. mindenki tudja, micsoda ide­genforgalom van arrafelé. Vagy ha még nincs, majd biz­tosan lesz. (fi) Két órán át nem volt víz 1200 lakásban A sántosi vízmű fővezeté­kének repedése miatt pén­tek hajnalban fél öttől két órán keresztül nem volt víz 1200 kaposvári belváro­si lakásban. A hatméteres szakaszt a szakemberek megjavították, így fél hétre mindenütt helyreállt a szol­gáltatás. ■ A. V. Gálaműsor a kaposvári szépkorúaknak az idősek hónapja kereté­ben gálaműsorral köszön­tötte a kaposvári önkor­mányzat és a Szeretem Ka­posvárt Mozgalom a me­gyeszékhely szépkorúit. A vendégeket Szita Károly polgármester köszöntötte, majd a műsorban közkívá­natra fellépett többek kö­zött Csepregi Éva. ■ A. V. Alaptörvény-illusztrációk a kormányhivatalban a megyei kormányhivítal galé­riájába érkezett pénteken Az alaptörvény illusztrációi ván­dorkiállítás. A Magyar Nem­zeti Galéria utazótárlatát Ju­hász Tibor kormánymegbízott nyitotta meg. ■ A. V. Vándortárlat az alaptörvényről Darálás, szeletelés beárazva húsáru A lakosság elszegényedik, minden fillér kiadás sokat számít Egyes boltokban külön pénzt kérnek a tőkehús darálásá­ért, szeleteléséért. A gyér for­galom miatt várhatóan egyre több üzlet él ezzel a meg­oldással. Harsányi Miklós Friss hústól, kolbásztól, felvágot­tól roskadozó üzletek csábítot­ták pénteken is vásárlásra a be­térőket a kaposvári nagypiacon. Aki tehette, már tegnap megvet­te a hétvégi menü kellékeit. Van, aki tudatosan helyben szerzi be a húst, itt ugyanis nem számol­nak fel külön pénzt a plusz szol­gáltatásért. - Egy vevő nemrég panaszolta, hogy az egyik áru­házban a hússzeletelésért külön kellett fizetnie - mondta Vető Ferenc, a kaposvári Ma-Fe Kft. eladója. - Első hallásra nem is értettem a bosszúság okát, hi­szen szerintem alap, hogy a ke­reskedő mindent megtesz a ve­vőért. Vagyis bármilyen több­let munkáról is van szó, azt in­gyen elvégzi a boltos. Ott a dará­ló, van megfelelő felszerelés, így könnyen, gyorsan elvégezhető a feladat. A vásárlókból élünk, mi­nőségi árut, kiszolgálást várnak el tőlünk jogosan. A kereskedő jól felfogott érdeke, hogy a lehe­tő legkedvezőbb módon értéke­sítse az adott terméket. Toronyi László, a New Meat húsbolt munkatársa szerint hi­ába kígyózna hosszú sor a pult előtt, abban az esetben is in­gyen darálná le a lapockát és a combot. - Ugyanez a hozzáál­Meglepő tapasztalat a boltokban. Van, ahol ingyen, és van, ahol pénzért szeletelnek és darálnak Szántó József, a nagybajomi hús­bolt vezetője szerint néha meg­lepő dolgokat hallani a vásár­lók kiszolgáltatottságáról.- Egy idős néninek a nagyobb ser­téskörmöt nem vágták szét az egyik somogyi áruházban, mi­vel az eladó főnöke ezt megtiltot­ta - mondta. - Ugyanitt máskor | pénzt kértek a darálásért. Novák Ferenc, a fogyasztóvé­delmi egyesület elnöke - a tőke­hús szeletelésre, darálásra utal­va - rámutatott: jogos a díj, mi­vel plusz szolgáltatásról van szó. lás, ha karajt, nyakat vagy com­bot kell szeletelni - tette hozzá. - A mai világban az ember min­dent megtesz, hogy megtartsa a vevőt. Ma már olyan apróság is számít, ha ingyen adjuk a zacs­kót a húshoz. Úgy tapasztaltam, hogy a vevők ilyen apró gesztust is értékelnek. A tőkehúsok szeletelése és da­rálása után - mint plusz szol­gáltatásért - évek óta egysége­sen, kilogrammonként 50 forin­tot számol fel a Spar minden szu­permarket és Interspar üzleté­ben, tájékoztatta lapunkat Fehér István, a vállalat kommunikáci­ós vezetője. Minden húsnál a pultban külön fel kell tüntetni a termék eladási árát mind egész­ben, mind a szeletelve (vagy da­rálva) történő értékesítés során. Az akciós szórólapokban is kom­munikálják, ha egy terméknek szeletelve más ára van. Ponekker László, a kaposvári Privát-Hús Kft. tulajdonos-ügy­vezető igazgatója elmondta: va­lamennyi boltjukban ingyen vállalják a többlet szolgáltatást. A kaposvári egyetem vezetése ragaszkodik a dress code-hoz ► Folytatás az 1. oldalról Ragaszkodnak ahhoz az elvhez - olvasható a közleményben -, hogy az Egyetem mindennap­jaiban, és különösen az ünne­pi eseményeken, mint a tanév­nyitó és a diplomaosztó, illetve vizsgákon az alkalomhoz illő öl­tözetben jelenjenek meg az ok­tatók és hallgatók. Ezt a jövőben is érvényre kívánjuk juttatni. A célunk tehát változaüanul az, hogy az egyetemen történő meg­jelenés méltó legyen az itt dolgo­zó oktatók és hallgatók értelmi­ségi létben betöltött szerepéhez. Az utasítás a nemzeti felsőokta­tásról szóló törvény adta keretek között került kiadásra, irányadó öltözködési elveket fogalmaz meg, melyektől nem kívánunk visszalépni. Az elmúlt napok­ban számos javaslat érkezett, melyek közül az arra érdeme­sek megtárgyalásra kerülnek, a szabályozást pontosíthatják. Mint megírtuk, nagy vihart kavart - és a nemzetközi sajtót is bejárta, például a brit BBC, az amerikai The Washington Post és Fox News is foglalkozott a té­mával - a dolgozók és hallgatók számára kiadott dress code-ja, melyben az egyetem vezetője szigorú öltözködési szabályokat határozott meg. Az utasítás ko­moly tiltakozást váltott ki: a har­madéves színészosztály mezte­lenre vetkőzött az egyik órán, a szabályozást elítélte a Fideli- tas és Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, s az oktatási jogok biztosa is a visszavonására szó­lította fel a rektort. ■ A. V. Átvenné a sétányt a város az államtól siófok Elkerítették az elvtársak a partot, az önkormányzat azonban felszabadítaná Anya gyermekével a várnai újszülöttekért szoboravató Tizenkettedik köztéri szobrát avatta föl a mi­nap Várda önkormányzata. Az Anya gyermekével alko­tás a községhez kötődő fonyó- di fafaragó, Garay Imre mun­kája. Az ajándékművet a tele­pülés központjában állítottak fel. A körtefából készült kom­pozícióra helyezik el ezentúl a várdai újszülöttek nevét tar­talmazó réztáblákat. ■ Balassa T. ► Folytatás az 1. oldalról- A partvédőmű iszonyatos álla­potban van - hívta fel a figyelmet Balázs Árpád. - Hatalmas lyu­kak tátonganak rajta, lehet, hogy a téli jég egyben a partra dobja. A városnak tehát lesznek költsé­gei is, de a kerítés elbontása elvi kérdés, mindenképpen meg kell nyitni a parti sétányt a köz javá­ra, a Balaton-törvény előírásai­nak is így tudnánk eleget tenni. Jelentős erejű lakossági kez­deményezés mögé sorakozott föl a város - hangsúlyozta Csor­ba Ottó, a városrész képviselő­je. Amint azt lapunk is megírta, a környékben élők aláírásokat gyűjtöttek az ügy érdekében a nyáron és közel háromszáz szig­nó jött össze. Az ezüstpartiak ja­vasolták azt is, hogy a város kér­je az ingatlan tulajdonjogát. Ko­rábban egyébként már többször kezdeményezte ezt Siófok, ered­ménytelenül, ám most újra pró­bálkoznak. Csorba Ottó ezzel együtt felhívta a figyelmet: meg­oldandó problémából akad még bőven az Ezüstparton, „lassan fól kellene már vállalni a város­rész rendezését, hogy ne csak az Aranypart fejlődjön”. A siófoki önkormányzat a Ba- laton-parti Aranypart Kollégium ingatlanának ingyenes tulajdon­ba vételét is kérelmezi egyúttal az állami szerveknél. Több mint 300 millió forintot érő épületről van szó, éves fenntartási költsé­ge harmincmillió forintra rúgna. Csorba Ottó (immár mint pénz­ügyi bizottsági elnök) szavaiból az is kivüáglott, hogy a város nem feltétlenül a jelenlegi kollé­gium-funkcióban gondolkodik: - Fontos lesz, hogy milyen üze­meltetési kötelezettséget ír majd elő az átadó, másutt is megoldha­tó lesz-e a jelenleg ellátott feladat, vagy sem? ■ Fónai Imre POSTÁNKBÓL ÉSZREVETTÜK PROGRAMAJÁNLÓ Katonadalok fesztiválja Taszáron AZ ÁDÁNDI NÉPDALKOR régi Vágya teljesült, Somogy megyében is megszervezték a Katonadalok és nóták fesztiválját, mégpedigazar- ra legméltóbb helyen, Taszáron. A településen régen és még talán ma is minden a repülősökről, kato­nákról szólt és szól. A rendezvényt a megyei nyugdíjas szövetség ren­dezte, szervezője pedig Buzsáki KárotynéAncsa és a somodon asz- szonykórus tagjai voltak, no és a taszáriak, kicsiktől a nagyokig! Köszönjük nekik. Olyan színes, jól megszervezett napon vettünk részt, amit országos szinten is megirigyelhettek volna. A 27 pro­dukció önmagáért beszélt Végre hallgathattuk a régi, ifjúságunk idején megismert dalokat, népda­lokat, katonadalokat, melyek né­ha könnyet csaltak a szemünkbe! Köszönet Taszár polgármesteré­nek, aki az egész napot velünk töl­tötte, ez a kis falu megszervezte a Szeretlek Magyarország közmé­dia napján való részvételt is. Végre bemehettünk a laktanya területé­re, ahol szakszerű tájékoztatást kaptunk a kiállított repülőkről és a múzeumi tárgyakról. Nagy él­mény volt számunkra! Stickel Já­nosnak a nyugdíjasszövetség elnö­kének is köszönjük, hogy támogat­ta ezt a 300 szereplős rendezvényt és megénekeltette a közönséget! Mi ádándiak egy szép régi katona­dal csokrot énekeltünk nagy siker­rel és örülünk, hogy ott lehettünk! HÁZI FERENCNÉ, ÁDÁND Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! Fagyos nyalás Bár az időjárás a november végét idézi, akadnak, akik ra­gaszkodnak a naptárhoz, s eszerint élik mindennapjaikat. Október elején pedig egy fagylalt még simán belefér, még ha nem is csak a nyalás fagyos OKTÓBER 5., SZOMBAT KAPOSFÜREDEN, a kaposfüredi ga­lériában 5-én 17 órakor Újra együtt címmel Bátai Sándor, Harangozó Fe­renc, Kertész Sándor és Kling József közös kiállításának megnyitója. KAPOSVÁRON második lecsófeszti­vál a városi nagypiacon 9 órától. ÓRIÁS puzzle, stratégiai játék, külön­leges mesekönyvek, magyar és török viseletrekonstrukció is várja a gyere­keket és a felnőtteket a somogyi me­gyeszékhelyen 2013. október 5-6-án a Rippl-Rónai Múzeum előterében 10-18 óra között. A Gárdonyi Kuckóban inter­aktívjátékok és feladatok során ismer­hetik meg kicsik és nagyok Gárdonyi Géza világát. BALATONFÖLDVÁRON 5-én 9 óra­kor európai ízek főzőversenye a sport­pályán, 12 óra kóstoló, 14 óra felújí­tott Kulipintyó átadása, helytörténeti kiállítás megnyitója, 15 óra őszkö­szöntő játszóház, 16 óra zenés-táncos kavalkád, 17 óra langaléta garabonci­ások vásári komédiája, 18 óra operett slágerek, 19 óra Vastag Csaba, 19.30 VeF Stars Zenekar, közben 20 órakor tűzijáték a központi parkolóban. BALATONLELLÉN 5-én 17 órakor Pol­gári esték ismeretterjesztő sorozatban dr. Bogár László előadása Globális ör­vénylés címmel a művelődési házban. TABONI. Tabí Zenei Napok. 5-én 16.30 Trió a Iá Kodály, 18 óra Gereben Zita Quintet koncertek a Fő téren.

Next

/
Thumbnails
Contents