Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám

2 KOZELET 2013. OKTÓBER 20., VASÁRNAP HÍRSÁV Jogaikért vonultak a romák A romák emberi méltóságá­ért és állampolgári jogaiért tartottak felvonulást mint­egy 800 ember részvételével szombat délután Budapes­ten. Setét Jenő, az Ide Tarto­zunk! roma közösségi háló­zat aktivistája, a rendezvény főszervezője arról beszélt, hogy az elmúlt években ne­gatív közhangulat alakult ki a cigányokkal szemben, és ez - mint mondta - megbélye­gezte a cigány embereket, és „kordonok közé szorította” őket. „Ez a negatív közvéle­kedés hazug és álnok” - je­lentette ki Setét Jenő. ■ MTI Körösparti Péter a HÖOK élén körösparti Pétert, a Deb­receni Egyetem hallgatói önkormányzatának vezetőjét választotta meg elnökévé a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖ­OK) a szombati időközi tiszt­újító közgyűlésen. Az időközi küldöttgyűlést azért kell megtartani, mert a korábbi elnök, Nagy Dávid augusztus végén, személyes okokra hi­vatkozva, lemondott. ■ MTI A tévé is közvetítette Martens temetését A család, valamint belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor magyar minisz­terelnök - részvételével több százan vettek végső búcsút Wilfried Martens egykori bel­ga kormányfőtől, az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől szombaton Centben. A flamand belga politikus állami temetést kapott, a hol­land és a francia nyelvű belga közszolgálati média is élőben közvetítette. ■ MTI Boldoggá avatták Sándor Istvánt „Sándor István szalézi szer­zetesi hivatásához élete árán is hűséges volt. Megrendül­tén állunk a koncepciós per áldozata előtt, akit hamis vádak alapján megkínoztak, halálra ítéltek és kivégeztek” - mondta Erdő Péter bíboros Sándor István boldoggá ava­tási szentmiséjén. ■ MTI Gyurcsánv-kijelentés: a Fidesz feljelent A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének nyi­latkozata miatt. Gyurcsány Ferenc a héten azt mondta, „jobb, ha nem tudjuk”, hogy korábban honnan érkeztek pénzek az MSZP-hez, va­lamint hogy a szocialisták többet költöttek kampányra, mint amennyit a párttörvény lehetővé tett volna. ■ MTI Berlusconit eltiltották a közügyektől A milánói másodfokú bíró­ság szombaton két évre el­tiltotta közhivatal viselésétől az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconit, a jobbközép Sza­badság Népe (PdL) elnökét. Az ítéletek ellenére Berlusco- ni továbbra is az olasz parla­ment tagja. ■ MTI 30 millió modem rabszolgá felmérés Csicskák, szolgák, kéjnők, adósrabszolgák kényszerpályán Európában a legjellemzőbb rabszolgasors a prostituáltaké. Törvényen kívül, iratok nélkül dolgoznak, kiszolgáltatva futtatóiknak. Európában Románia és Bulgária, a világon India és Mauritánia szégyenkezhet leginkább, amiért élen jár a rabszolgaságban. Tér Diána Feri az istállóban alszik, enni akkor kap, ha engedelmesen vi­selkedik, segélyét a gazdája ve­szi fel, ahogyan a személyi iga­zolványát is ő tartja magánál. Feri kitalált személy, Till Attila Csicska című, Cannes-t is meg­járt kisjátékfilmjének főhőse, de hasonló eset számtalan van Magyarországon. A csicska nem más, mint modern kori rabszol­ga, kiszolgáltatott, szabad aka­rattal nem rendelkező kényszer- munkás, kilátástalan sorssal. Közel 30 millióan élnek így a világon - mutatta ki egy új tanulmány, amely 162 orszá­got rangsorolt több szempont alapján. Az indexet a Walk Free Foundation nevű ausztrál jogi szervezet állította össze, a mo­dern rabszolgaság definíciójá­nak alkalmazásával. Ez többek között a rabszolgasággal egyen­értékű adósságot, a kényszerhá­zasságot, az emberkereskedel­met és a kényszermunkát jelen­ti. A Global Slavery Index 2013 szerint Indiában él a legtöbb em­ber rabszolgakörülmények kö­zött, számuk a 14 milliót is meg­haladja. Az arányokat tekintve a tanulmány Mauritániát helyezte első helyre, mivel itt a lakosság mintegy 4 százaléka kényszerül embertelen körülmények közé. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslése sze­rint a világon csaknem 21 millió ember a kényszermun­ka áldozata. A részletes tanul­mány szerint Mauritánia után a második helyen Haiti szere­pel, majd őt követi Pakisztán a harmadik helyen. Hillary Clin­ton az Associated Pressnek úgy Magyarország az 54. helyet foglalja el az összesítésben, míg regionális szinten a 3. helyezést érte el a modem rabszolgasági listán. Az európai régió 33 orszá­gából egy szinten vagyunk Cseh­országgal. Magyarországon az egyik legnagyobb problémát a diszkrimináció jelenti - közli a tanulmány. Hazánkat csak Albá­nia és Montenegró előzi meg. Al­bánia a lista élén, míg Monteneg­ró a második helyet foglalja el. nyilatkozott, bár ez az index nem tökéletes, de jó kiinduló­pontnak számít. India, Kína, Pakisztán, Nigéria, Etiópia, Oroszország, Thaiföld, Kongo, Myanmar és Bangladesh együt­tesen adják ki a 30 millió rab­szolga 76 százalékát. A nyugat afrikai ország, Mau­ritánia érte el a legrosszabb he­lyezést a 162 ország közül. Kö­rülbelül 140-160 ezer főre tehető azoknak a száma, akik rabszolga módjára élnek ebben az ország­nak, ez a teljes lakosság 4 száza­lékát teszi ki. Ez a magas szám a gyermek és kényszerházas­ságokat illetve az emberkeres­kedelem mértéktelen jelenlétét Szomszédos országaink mind jobb helyezést értek el. Horvát­ország, Lengyelország és Szlová­kia a 8. helyen végzett, míg Szlo­vénia a 11., és Ausztria a 24. he­lyen áll a régiók listáján. így Eu­rópában a 30 millió modem rab- szola 1,82 százaléka él. A görög és spanyol válság sem kényszerí­tette az embereket rabszolga kö­rülmények közé, hiszen Görög­országa 150. helyen, míg Spa­nyolország a 147. helyen áll. mutatja, ami az utóbbi években folyamatosan szedi áldozatait. A lista második helyére Haiti került, ahol a gyermekrabszol­gaság nem látott mértékeket öl­tött az utóbbi időkben. A karibi országban 10,2 millió ember él, ebből körülbelül 220 ezer em­ber él rabszolgakörülmények között. 10-ből egy gyermek min­dennapos kizsákmányolásnak, testi és lelki bántalmaknak van kitéve. A 2010-ben történt föld­rengés, amelynek következtében 300 ezer ember halt meg, még mindig érezteti hatását. Az ott élőknek a súlyos élelem és víz­hiánnyal illetve a mértéktelen hajléktalansággal is meg kell küzdeniük. Pakisztán került a dobogó har­madik helyére, ahol mindenna­posak a szexuális kizsákmányo­lások, a gyermekek és kiszolgál­tatottak elleni mindennapos tá­madások. A megoldást az emberi jogokat védő törvények előírása adná, mivel jelenleg nincsenek erre megfelelő jogszabályok az országban. Bulgária és Románia az euró­pai régió üsta legvégére kerül- j tek. A tanulmány készítői szerint az emberkereskedelemnek eb­ben a két európai országban van a legtöbb áldozata. Visszakaphatják műkincseiket az eredeti tulajdonosok visszaadhatja az állam azo­kat a közgyűjteményben lévő kulturális javakat, amelyek tulajdonjogát valaki igazolni tudja, illetve valószínűsíteni képes. AII. világháború után begyűjtött műkincsek egy ré­szét ugyanis nem jogszerűen vették állami tulajdonba. E tárgyak jelentős részénél a tulajdoni helyzet máig tisz­tázatlan és nem megfelelően dokumentált. A Balog Zoltán ! emberierőforrás-miniszter | által készített előterjesztés, amely több törvényt is módo­sítana, pénteken jelent meg az Országgyűlés honlapján. A rövidesen a Parlament elé kerülő javaslat szerint igény esetén elsődlegesen az állami tulajdon fennállását kell megvizsgálni, és ha kétség merül fel, akkor ez visszaadási kötelezettséget j jelent. Abban az esetben, ha az igénylő hagyatékátadó vég­zéssel vagy öröklési bizonyít­vánnyal nem tudja igazolni tulajdonjogát, akkor a való­színű örökösi minőség igazo­lására közjegyzői nem peres eljárást indítanak. Minderre azért van szük­ség, mert ahogyan egy koráb­bi vizsgálata során az Állami Számvevőszék is megállapítot­ta, a bírósági eljárás mellett, illetve ahelyett nincs megfele- | lően kialakított eljárási rend. Nincs jogi szabályozás arról, hogy mely szervek, milyen eljárásban, milyen adatok és dokumentumok alapján jogo­sultak és egyben kötelesek az ilyen ügyekben eljárni és dön­tést hozni. A rendszerváltás után több esetben megpróbáltak mű­kincseket visszaperelni az eredeti tulajdonosok vagy örököseik, változó sikerrel. Ebben szerepet játszott a köz- gyűjtemények rosszul értel­mezett szakmai hozzáállása is, amiben nem a jogi helyzet valós tisztázási szándéka volt az első, hanem a vagyontárgy állami tulajdonban tartása. Lázár János még áprilisban jelentette be, hogy jegyzéket készítenek a magyar mú­zeumokban vitathatatlanul nem állami tulajdonban lévő műtárgyakról, hogy azokat visszaszolgáltassák a jogos tulajdonosoknak. ■ Magyarország sem büszkélkedhet Mesterházy bűnbandának nevezte a Fideszt kongresszus Programot hirdetett és elfogadta a választási listákat az MSZP Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és de­mokratikus válságára - jelen­tette ki Mesterházy Attila párt­elnök a szocialisták szombati kongresszusán, hangsúlyozva: sikerült az MSZP újjászervezé­se, ők a Fidesz kihívói, a legna­gyobb, legszervezettebb ellen­zéki párt. Elmondta: programjuk vi­lágossá teszi, hogy a gyerme­kek, a nők, a munkavállalók, a nyugdíjasok, valamint a kis- és közepes vállalkozások nyerte­sei lesznek a szocialista kor- _ mányzásnak. Egyebek mellett J azt ígérte, hogy az MSZP kor- H mányzása első évének végére „Az MSZP felszámolja a gyermekéhezést, eltörli a bölcsődei gondozási díjat." felszámolja a gyermekéhezést, eltörli a bölcsődei gondozási díjat, és 2014 szeptemberétől tandíjmentessé teszi a felsőok­tatást a bekerülő hallgatóknak. Újrarendeznék a költségvetési kiadásokat, stadionok helyett bölcsődéket, óvodákat, torna­termeket építenének, az E.ON földgázüzletágának megvásár­lása helyett pedig növelnék az oktatásban és az egészségügy­ben dolgozók bérét. A pártelnök úgy fogalma­zott: Orbán Viktor bűne, hogy „visszahozta a Horthy-rendszer nyomorát”. Az MSZP elnöke beszédében bűnbandának ne­vezte a Fideszt, és úgy fogalma­zott: ilyen „tolvaj, hazug, csaló kormányt” még nem látott az ország. Elfogadták a párt választási listáit. Az országgyűlési listát Mesterházy Attila vezeti, őt Bot­ka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióigazgató követi. A 151 névből álló listán nem szerepel a mostani szocia­lista frakció csaknem harmada, így például Lendvai Ildikó és Kovács László korábbi pártelnök és Lamperth Mónika sem. ők egyéniben sem indulnak, így biztosan nem lesznek tagjai a következő Országgyűlésnek. Az EP-lista élén Szanyi Tibor, a párt elnökségi tagja áll, akit Újhelyi István és Gúr Roland követ. ■ (

Next

/
Thumbnails
Contents