Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám
2013. OKTÓBER 20., VASÁRNAP PANORAMA 3 HÍRSÁV Náci múltjáról beszélt az Oetker feje először beszélt családja náci múltjáról a Dr. Oetker vezetője. A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalatának első embere, August Oetker egy ezt firató tanulmánykötet megjelenése előtt nyilatkozott a Die Zeitnak. Oetker apja, a céget 1944-től 2007-ben bekövetkezett haláláig vezető Rudolf-August Oetker a Waffen SS tagja volt. Oetker 1930-ban lépett be a náci pártba, döntését fia szerint elsősorban apósa befolyásolta. Szélsőjobboldali nézeteit azonban később is fenntartotta. ■ Edward Snowden nyugtatja az USA-t nem adott át Oroszországnak titkos információkat Edward Snowden - az amerikai hírszerzés titkos adat- gyűjtési programját kiszivárogtató egykori munkatárs erről a New York Timesnak nyilatkozott. Snowden júniusban adott át információkat a telefonbeszélgetések és az internetes forgalom megfigyelésére irányuló titkos programokról, és az igazságszolgáltatás elől Oroszországba menekült. ■ Meglepte rajongóit Paul McCartney INGYENES KONCERTET tartott pénteken ebédidőben Londonban Paul McCartney. Az eseményen több mint kétezren gyűltek össze, holott mindössze egy órával korábban hirdették meg a Twitteren. A 71 éves zenész legutolsó albumáról adott elő néhány számot. Egy héttel korábban New Yorkban tartott hasonló előadást. ■ Egy platóról énekelt az ex-Beatle Meghalt a gumimacikirály haribo A család megőrizte titkait, pénzügyi helyzetéről sem tudni Hans Riegel adott masnit is a macira, és az ő ötlete volt, hogy a morcos, táncoló medve egy mosolygó, üldögélő macivá változzon át Jóindulatú diktátorként jellemezték Hans 'Riegelt, a gumimacik koronázatlan királyát, aki a héten, kilencvenéves korában halt meg. AS-összeállítás Hogyan lehet a vásári táncoló medvék zselatinos szirupból készült változatával világhírt elérni? Hans Riegel élete éppen erről szólt. A bonni üzletember, aki kedden, kilencvenéves korában halt meg, apjától örökölte a gumicukor titkos receptjét, egy kis céggel együtt, amely mára a világ 110 országában ismert terméket állítja elő. A gumimaci az idősebb Hans Riegel érdeme: a bonni cukrász 91 éve készítette el az első medvét formáló édességet. A maci alakja, színe és hozzávalói azóta változtak, ám a cég, amelynek neve a cégvezető és szülővárosa kezdőbetűiből áll össze, és amely kis műhelyből évente kétmilliárd eurós bevételt produkáló multi lett, azóta is a család kezében van. És nem is sűrűn cserél vezetőt: elsőszülött fia, Hans 1946 óta, 67 éven keresztül állt az élén. Az ifjabb Hans Riegelt a szívós, szorgalmas rajnai üzletember mintapéldányaként jellemzi megemlékezésében a Dér Spiegel. A szívósságot az is magyarázhatja, hogy Riegelnek nem sok jutott a felhőtlen ifjúkorból: mindössze huszonhárom éves volt, amikor öccsével, a három évvel fiatalabb Paullal visszatértek a hadifogságból, és máris egy olyan cég élén találták magukat, amelyet országos hírneve maradékával, tíz zsák cukorral és harminc alkalmazottal kellett újraépíteni. Paul felelt a gyártásért, Hans pedig 1920. Hans Riegel bejegyezteti cégét Bonnban. A cégnév egy mozaikszó a cégvezetés és szülővárosa nevének első betűiből: Haribo 1992. Riegel kitalálja a táncoló medvét formáló gumicukrot. 1923. Megszületik Riegel első fia, Hans. Három évvel később születik öccse, Paul. 1925. Elindul a medvecukor gyártása. 1945. Meghal Hans Riegel, a cég irányítását felesége, Gert- rúd veszi át. A két testvér 1946- ban tér vissza a hadifogságból. Onnantól Hans a kereskedelmi tevékenységért felel, míg Paul a kereskedelemért és a marketingért. Paul terveztette azokat a gépeket, amelyek a táncoló medvéket színes macikká változtatta, Hans pedig az egész világgal megismertette őket. A világhír pedig látványos fejlesztések nélkül jött: megőrizte a családi receptet, az apja által kitalált reklámszlogenhez is annyit tett hozzá, hogy gyerekeken kívül a felnőttek kedve is jobb lesz a macitól. A céget azonban kemény kézzel irányította. Miután egy 2009-ben bekövetkezett haláláig a gyártást irányítja. 1950. Már ezer alkalmazottja van a háború végére harminc fősre apadt cégnek. 1960. Megjelenik a táncoló medvét felváltó Goldbar. A nevet 1967-ben levédik. 1978. A gumimaci megkapja tömzsibb, ma is használatos külsejét. 2002. Nemesvámoson felavatják a magyarországi termelőüzemet. A gyár bővítése tavaly júliusban kezdődött meg. 2010. Új vállalati struktúra a Haribónál. A cég vezetői továbbra is a Riegel család tagjai. bank végrehajtói cukrot akartak lefoglalni fizetési késedelem miatt, megfogadta, csak saját forrásból fejleszt. 2008-ban a legendás amerikai befektetőt, Warren Buffettet is visszautasította, mondván, soha nem a pénz mozgatta. Ennél sokkal többet nem is lehet tudni Riegel pénzügyi helyzetéről - „az sem tudom, hogyan szereztem az első milliómat” -, ahogy a Haribo pénzügyi viszonyairól sem. A cég vezetéséhez hozzátartozott az alkalmazottak szigorú ellenőrzése is, ám hatezer beosztottja mégis „jóindulatú diktátornak” tartotta Riegelt. Akinek azért nem volt mindene a munka: tollaslabdában az első német bajnokpáros egyik tagja volt, később pedig a helikopterek és a szarvasvadászat vonzotta. Szaxofontudományát pedig néha saját munkatársain tesztelte - hasonlóan cége új termékeihez. Az öregedést is megvetette: imádta a rajzfilmeket, zacskóból ette a gumicukrot, és soha nem ment nyugdíjba. Betegállományba is csak idén júliusba, amikor egy daganatot távolítottak el az agyából. Helyét négy éve elhunyt öccse fiai veszik át, a tulajdonjoga egy alapítványra száll át. Táncoló medvékkel a világhír felé Ki a fasza gyerek? hajnali ötkor, egy széles, jól belátható budapesti utcán nagy sebességgel egymásba rohant két rendőrautó. Hat ember sérült meg, feltételezhetően a kocsiban ültek. A rendőrautók csúnyán összetörtek. Egy ország találgat: és ezt így hogy? chicken game - angolul így hívják azt a rock and roll-fil- mekből ismert párbajt, amelyben az győz, aki nem rántja el a kormányt az utolsó pillanatban. Szóval chicken game-et játszottak a rendőrök a budapesti hajnalon? És vajon ml lehetett a vita tárgya, amit másképp nem lehetett eldönteni? Hogy ki a bátrabb? Ki a fasza gyerek? - hogy Ganxsta Zolee-t idézzem. hát az ilyen játékokkal vigyázni kell. Itt van mindjárt a legnagyobb bank elnökének a kormánypárt vezetőinek játszmája. Na itt már izzanak a motorok, Csányi Sándor most éppen Isten után az első embernek képzeli magát (Deutsch Tamás közlése), az OTP-elnök pedig megsorozta szépen a teljes Fidesz-stábot, kin a beléptetőkapukat kereste, kinek azt javasolta, menjen a Fideszbe hazudozni. Hát mi lesz ennek a vége? Orbán Viktor végül kiadja a feladatot: teljes gáz, és soha ne térj ki? Csányi Sándor pedig, aki eddig soha nem rántotta el a kormányt, miért pont most tenné? vagy itt van a MOL-INA-vita. A horvátok nyomják a gázt, óriási tempóban közelednek Hernádi Zsolt felé, a magyar félnek pedig esze ágában sincs felnézni a volán mögül. Vesz- tes-vesztes-szituáció, pláne, ha a végén össze is ütköznek. Akkor ki lesz a fasza gyerek? VAUKI AZ ÜTKÖZÉSEKBŐL jól jár. Válóperben az ügyvédek, üzletben a konkurencia, energetikában általában az oroszok. És a felek arra alig gondolnak, kik járnak rosszul a makacssággal. (persze biztos vagyok benne, hogy végül kiderül, vezetés- technikai hiányosságok és műszaki hibák fura véletlenje vezetett el odáig, hogy a két, egymástól teljesen függetlenül arra járó rendőrjárőr egymásnak ment.) A kecskék is megszenvedték az amerikai leállást szünet Több étterem a kongresszusi képviselőkön bosszulta meg a válsághelyzetet Tegyük fel, hogy egy ufó vagy egy kisbolygó közelít az Egyesült Államok felé. Ki az, aki megakadályozza, ha a törvény- hozás döntésképtelensége miatt fizetés nélküli szabadságon vannak a NASA dolgozói? Ilyen problémákkal kellett szembesülnie az amerikaiaknak az elmúlt csaknem három hétben, amikor részben leállt az állam- szervezet, mivel nem volt megegyezés az új költségvetésről. Október első 17 napjában több tucat washingtoni étterem és létesítmény kínált ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatást a fizetés nélküli kényszerszabadságra küldött kormányzati alkalmazottakDolgozni akarunk!” - így tüntetett egy állami alkalmazott a Capitoliumnál nak, akik kevesebbet fizettek az ételekért és italokért, múzeumi belépőt kaptak, sőt, még rúdtáncoktatáson is részt vehettek. A kongresszus tagjainak viszont volt, ahol a rendes ár kétszeresét számolták fel. A LiveScience.com tudományos portál összeállításában számos más példát is hozott. A Ku Klux Klán kénytelen volt lemondani a Gettysburgi Nemzeti Katonai Parkban meghirdetett nagygyűlését, a nemzeti parkok ugyanis zárva voltak. A washingtoni állatkert bezárása miMegoldás az utolsó pillanatban az amerikai állam működése csütörtökön állt helyre, miután a határidő előtt néhány órával sikerült a Kongresszus két házának elfogadni egy olyan javaslatot, amely kitolja az adósságplafont. Ha ez nem történik meg, az Egyesült Államok rövid időn belül fizetésképtelenné vált volna, mivel törvényellenes bármilyen új eszköz bevonása az állam finanszírozására. Az egyezség rendelkezett az állam- szervezetről is, e szerint január közepéig a korábbi forrásokkal működnek az intézmények. att pedig leálltak azok a webka- merák is, amelyek az intézményben nemrég született pandabocs és anyja életét követik. A New Jersey államban található Sandy Hook szabadidőparkjában legelésző kecskék még rosszabbul jártak. Őket hazaküldték, mert a park nem tudta finanszírozni feladatukat, a Hancock erődöt ellepő szömörce elpusztítását. Új sört sem dobtak piacra ebben az időszakban, mivel szünetelt az engedélyező hatóság működése, és megállt a Szenátus híres órája, mivel nem volt, aki felhúzza. Az adóbeszedés azonban nem állt le, és a nemzetbiztonsági szolgálat, az NSA is teljes gőzzel működött. ■