Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-14 / 240. szám
Perbe fogták a filmben hősként megörökített hajóskapitányt Beperelte az igaz történet nyomán forgatott Phillips kapitány című kalózdráma hősét, Ri- chard Phillipset a legénysége - írja az MTI. Egy új hollywoodi filmben Tóm Hanks látható Phillips szerepében, aki 2009- ben egy kereskedelmi hajó kapitányaként túszul ajánlotta magát, amikor vízi járművét lerohanták a Szomáliái kalózok. A túszdráma végén a kapitány kiszabadult a fogságból, a támadók pedig tűzharcban lelték halálukat. A történtekről Phillips kapitány visszaemlékezései nyomán született film Peter Greengrass rendezésében, amely már több nemzetközi filmfesztiválon sikert aratott. A bátor kapitányt annak idején maga Barack Obama elnök is köszöntötte és példaképül állította az amerikaiak elé. A Maersk Alabama keres■ Kitalációnak tartják a kapitány helytállásáról szóló visszaemlékezést a legénység egyes tagjai kedelmi hajó legénységének csaknem húsz tagja azonban másként látja a dolgokat: 50 millió dollárós pert akasztottak a kapitány nyakába azt állítva, hogy Phillips kockára tette az életüket, amikor az amerikai és brit tengerészet figyelmeztetéseire fittyet hányva a kalózok által ellenőrzött vizeken hajózott. A legénység szerint szándékosan küldték őket a veszélyes vizekre, hogy a vállalat spóroljon az útjukon. Brian Beckcom, a legénység egyik ügyvédje a filmre utalva kijelentette: „A Forrest Gump szintén nagyszerű film Tóm Hanksszel a főszerepben, de akárcsak a Phillips kapitány, az is nagyrészt fikció”. A film készítői a pert nem kommentálták, csak annyit közöltek, hogy Greengrass alapos kutatást végzett a forgatáshoz, az összegyűjtött információk közt szerepel a legénység Phillips kapitányt támogató tagjainak állásfoglalása is. ■ Még több megmentett élet szervátültetés A nemzetközi donorhálózat jelentős előrelépést hozott Jóval több a transzplantációk száma, mióta Magyarország is csatlakozott a nyolc ország donorjait és orvosait összefogó rendszerhez. Nógrádi László A szervdonáció és transzplantáció mai világnapja kapcsán érdemes felidézni, hogy honnan jutottunk el a mai, egyre hatékonyabb felajánlási és fogadási rendszerhez. A magyarországi szervátültetések története 1962. december 21- én veseátültetéssel kezdődött Szegeden - derül ki az MTVA összeállításából. Az első hazai szívátültetés 1992-ben jött létre, 1995 óta pedig máj-, 2004 óta hasnyálmirigy-transzplantációt is végeznek. A nemzetközi szervtranszplantációs programnak Magyarország idén július 1-jétől lett teljes jogú tagja. A szervátültetést segítő Eurotransplant nevű szervezetben még Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia működik együtt, összehozva a 150 milliós lélekszámban felmerülő szervre várókat az évi mintegy Egyre több esélyt kapnak az új életre, akiknek szervre van szükségük 2500 donorral. Az alapítvány 46 éves működése alatt 150 ezer transzplantációt végeztek el. Magyarországon a donáció a feltételezett beleegyezés elvén alapul, vagyis ha valaki életében nem tiltakozott ellene, felhasználhatóak a szervei. A közelmúltban hozták nyilvánosságra a tagságunk első negyedévének eredményeit. Ezek szerint a fő transzplantációs központban 50 veseátültetést végeztek, ami nagyjából a duplája a korábbi évek hasonló időszakában létrejött műtéteknek. Több a hasnyálmirigy-beültetés is, ahogyan szívátültetésre és keringéstámogató eszköz (műszív) alkalmazására is többször nyílt lehetőség. A felgyorsított transzplantációk előnyei nemcsak a betegek életében jelentenek pozitív változást, pénzügyileg is hasznosak. Csak egy példa, hogy egy vesebeteg éves műveseel- látásának költsége ötmillió forint, ugyanennyibe kerül egy veseátültetés is - ha akad megfelelő szerv. A transzplantáció azonban 20 évre megoldja (évi 200 ezer forintos kezelési költség mellett) a problémát, tehát hatalmas költségmegtakarítást jelent az egészségügynek. POÉNPERCEK Bankrablás után kiderül, hogy kétmillió forint hiányzik a kasszából.- írják azt, hogy a rabló ötmilliót vitt el! - mondja a bankfiók igazgatója az újságíróknak. - így legalább jól ellátja majd a felesége a baját, hogy csak kétmilliót tett le otthon az asztalra! ■ Pistikéék szép nagy családi házba költöznek. Meglátogatja őket egy rokon, és megkérdezi Pistikétől, hogy milyen itt lakni.- Nagyon jó. Van saját szobám, a nővéremnek is van, az öcsémnek is. De szegény anyunak még mindig egy szobában kell aludnia az apuval! ■ A kocsma előtt egy tökrészeg férfi fekszik az aszfalton. Egy járókelő megkérdi:- Mi történt magával, barátom?- Semmi. Én vagyok a kocsma reklámja. ■ A cég tulajdonosa kioktatja a munkába álló új alkalmazottat:- A mi cégünk nem szereti, ha a dolgozók sokat beszélnek.- Nyugodjon meg főnök - válaszol az új ember -, belőlem egy árva szót sem fognak kiszedni a bíróságon! Buli rekordösszegű számláért újgazdagok Összesen 45 milliót italoztak el egy éjszaka Vízi gyaloglással fogyott 20 kilót egy elhízott kutya Számlapárbajt vívott egymással két orosz újgazdag London Mayfair negyedének egyik éjszakai klubjában: összesen 130 ezer fontot, vagyis átszámítva körülbelül 45 millió forintot ittak el baráti társaságaikkal - írja az MTI. A verseny arra ment ki, hogy a két harmincas éveiben járó férfi közül melyik tud magasabb számlát elérni. Felváltva rendeltek maguknak és asztaltársaságuknak, mindig többet és többet, főleg igen drága pezsgőt. A viadal szoros volt. A szórakozóhely hajnali háromkor zárt, és a győztes végeredménye óó ezer 778 font és 91 penny lett. A vesztes 64 ezer 279 fontos és 70 pennys számlát produkált. A győztes asztal- társasága örömujjongásban tört ki és ugrálva ünnepelte a sikert. Az igazi győztes mindazonáltal a szórakozóhely lett: rekordbevétel ütötte pincérei markát. „Már a 10-15 ezer fontos számla is ritkaságnak számít, nem hogy két 65 ezres”- nyilatkozta egy brit lapnak a klub szóvivője. Elfogyott egyebek mellett 64 palack Dóm Perignon pezsgő- amelyből egy üveg csaknem 100 ezer forintnyi fontba kerül -, 25 Crystal pezsgő, 16 üveg Armand de Brignac Ace of Spa- des pezsgő, 12 palack Dóm Perignon Rose, 10 üveg sör és 20 doboz energiaital is. A két társaság azért vizet is ivott, de nem túl sokat: ásványvízből csak nyolc palackkal rendeltek. ■ Vízi mozgásterápia segítségével fogyott le Nagy-Britanniában egy kutya, amely már annyira kövér volt, hogy futni sem tudott - írja az MTI. A fogyókúra egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a számára vállalhatatlanul fárasztó szárazföldi séták helyett egy speciális futópadon, a vízbe merítve kutyagoltatták. Egy hároméves labradorról van szó, neve Mike. A kúra előtt 60 kilót nyomott, és hét hónap alatt szabadult meg ennek harmadától. A túlsúlya miatt sérültek az ínszalagjai, ezért 100 métert sem bírt gyalogolni, a vízben viszont jóval kisebb tömeg nehezedett a fájó ízületeire. A víz nem egyedül segített: diéta is kellett a fogyáshoz. A kutyát egyébként néhai gazdája - egy idős asszony - hizlalta fel, és a hölgy halála után egy leicesteri menhelyre, majd örökbefogadókhoz került. Nagy-Britanniában 18 millióra becsülik a túlsúlyos ebek, macskák és más háziállatok számát. ■ Hány i$ házasságra adja hercegi fejét örömhír A trónörökös a frontszolgálat idején is kitartott a kapcsolat mellett A bor színe és a pohár is számít az ivás mértékénél Állítólag már jövőre az oltár elé vonulhat a brit trónörökös Har- ry herceg és szíve választottja, miután Cressida végre igent mondott - írja az MTI. A királyi udvarból származó értesülések szerint a 24 esztendős Cressida Bonas hosszas küszködés után félretette félelmeit, és immár hajlandó a királyi család tagjává válni. Harry, aki jövőre ünnepli 30. születésnapját, már hónapokkal ezelőtt szóba hozta az esküvőt jelenlegi szerelmének. A brit sajtó bennfentes forrásai szerint azonban Cressida eddig túl fiatalnak tartotta magát a házassághoz, és szinte „rémülettel töltötte el” az a kilátás, hogy a brit királyi család tagja legyen a trónutódlási sorrend negyedik helyét elfoglaló Harry oldalán. A herceg azonban négy hónapos - januárban befejeződött - afganisztáni frontszolgálata idején is állítólag rendszeresen hívogatta barátnőjét, kérlelve, hogy várja meg őt. Cressida Bonas korántsem idegen udvari körökben. Előző barátjának mostohaapja, Mil- ford Haven márkija II. Érzsébet királynő unokatestvére, Cressida féltestvérének, Isabella Calt- horpe-nak pedig egy időben Harry bátyja, a brit trón majdani várományosa, Vilmos herceg udvarolt. ■ Újabb trónörökösi esküvő készülődik a brit birodalomban? A bor színe, valamint a pohár alakja és mérete is befolyásolja, ki mennyit iszik. A fehér borból több kerül a poharakba, mint a vörösből - derült ki egy amerikai tanulmányból, amelyet az MTI idéz. Az Iowai Állami Egyetem kutatói azt kérték a felmérés résztvevőitől, töltsenek magunknak egy normális adag italt. Amikor a résztvevők átlátszó üvegpohárba öntöttek fehér bort, kilenc százalékkal több italt ítéltek normálisnak, mint amikor a pohárétól erősen elütő színű vörösborból kínálták őket. Széles pohárba akaratlanul is 11,9 százalékkal többet töltöttek, mint a szabványos borospohárba - ismertette a tanulmány. Az sem mindegy, hogy asztalon áll-e a pohár vagy kézben tartja azt a fogyasztó, utóbbi esetben ugyanis 12,2 százalékkal többet töltöttek maguknak a tesztelők. Doug Walker, a kutatás vezetője elmondta, nem lehet tökéletesen megbízni abban, ha valaki a magának kitöltött adagok számával mondja el, mennyit ivott. A kutatás résztvevőitől azt kérték, hogy mindig ugyanannyit öntsenek magunknak, de ők egyszerűen nem vették észre, ha több került a poharukba. ■ t A divatiparban elindított uj karrierjét tervezi filmre vinni VictoWH AMPI ||PHH|^pi JBR ■■■ ria Beckham. Az egykori Spice Girl öt éve vágott bele a divatcikkek tervezésébe. ^ te iffi vl mM & JBr JvWfc |Í :|| A film várhatóan jövő év végére készül el, és a szakmai kulisszák mögötti pillanatok . ■ ■■ ■ ■ ■§ §g§ mellett betekintést enged majd a világhíres focistafeleség magánéletébe is Étor. il'mmftk. lvlVr£jXulV ir