Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-01 / 229. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2013. ÓKTÓBER 1., KEDD BESÜSS Szomorú végleg bezárt a fővárosi Vidám Park. Szomorú hír. (fi) Kétszáz látogató az első romagimiben hármas jubileumot ünnepeltek a hétvégén a pécsi Gandhi Gimnázium és Kollégiumban: az iskola fennállásának 20., az intézménybéli felnőttoktatás és az Arany János Kollégiumi Program elindulásának 10. évfordulóját. Európa első roma nemzetiségi, érettségit adó intézményében a nagyszabású ünnepi rendezvényre több mint kétszázan jöttek el: a gimnázium jelenlegi pedagógusai és tanulói mellett az utóbbiak szülei, valamint korábbi diákok, tanárok és dolgozók, Somogyból is. ■ C.A. Közbeszerzésen nyerték a buszfelújítást A kapós Járműgyártó- és Javító Zrt. közbeszerzési pályázat keretében 14 autóbusz felújítását végezheti el, tájékoztatott hétfőn Tajnafői István vezérigazgató. A járművek karbantartása egyenként nagyjából 10-11 millió forintba kerül, a kaposvári társaság pillanatnyilag közel 70 dolgozót foglalkoztat. ■ H. M. Rrw Néptáncosok léptek fel Jutában juta is csatlakozott a Magyar- ország, szeretlek című rendezvénysorozathoz. Népzenei, néptáncos produkciók színesítették a gazdag kultúrális programot, melyen csaknem 150-en vettek részt. ■ H. M. Elsőként lett kiváló tehetségpont az óvoda tíz éve lett művészeti bázisóvoda, most pedig a Nemzeti Tehetség Tanács kiválóra akkreditálta a toponári óvodát. Az intézmény a napokban kapta meg a Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet és a Nemzeti Tehetség Tanács pályázatán is sikeresen szerepeltek. Porig alázott dél-somogyi gázdák pályázat Pesti egyetemisták vitték el az állami földeket a helyi jelentkezők elől Akié a föld, azé a jövő. Somogybán is sok helyütt kifogásolják az állami földpályázatok eredményét a gazdálkodók. Szerintük épp a családi gazdaságok szorultaki ki belőle ► Folytatás az 1. oldalról- Elképzelni sem tudjuk, miként fogja a Babócsán frissen megszerzett 150 hektárját megművelni két budapesti egyetemista, vagy a közel száz hektárját egy kaposvári SEFAG-alkal- mazott - mondták el a Somogyi Hírlapnak a pályázat eredményét kifogásoló helybeli gazdálkodók. - S azt sem, hogyan hol érvényesült esetükben az életvitelszerű mezőgazdasági tevékenység szempontja? Az ösztöndíj, vagy a SEFAG-bér mellett mindenesetre nem rossz kiegészítő jövedelem a föld után járó állami támogatás. A helyi családi gazdálkodók pedig, akik próbálnak tisztességesen megélni a földekbőlJcSaládjukat mezőgazdasági tevékenységből eltartani, ismét szűkös éveknek néznek elébe. Meg se szólalunk, ha olyan nyer, akinek köze van ehhez a földhöz. Ezek a területek egykor a babó- csai emberek tulajdonában voltak. Most olyanok kapták meg, akiknek semmi közük a földműveléshez, és semmi közük ehhez a vidékhez... A dél-somogyi gazdák állítják: a nyertesek személye szorosan kötődik a babócsai Határőr Zrt-hez: magánszemélyeken és egy kft-n keresztül gyakorlatilag a 400 állami hektárból 350 a cég kezére került.- Állami milliókkal támogatni'Őzt a társaSágdfól'yáh, mint vizet önteni a Drávába - mondta Kovács István. - Ráadásul a zrt haszna az utolsó forintig elkerül innen, hiszen a tulajdonosoknak semmi köze nincs ehhez a vidékhez. A négy falu nem sok hasznát látja a működésüknek; alig 50 embert foglalkoztatnak, miközben Babócsának 1600, Bolhónak 800 lakosa van. A helyi gazdák arról beszélnek: a kormány a családi gazdaságok erősítését ígérte, a földpályázat is ezt a célt volt hivatott szolgálni. Ők azonban úgy látják, hogy épp az ellenkezője történik. - Sokunk Véleménye, hogy becsapták a vidéket, becsapták az emberéltét, s ki■ Ha az eredeti cél érvényesül, az növelné a falu megtartó erejét mondták a halálos ítéletet a falura. Hiszen minek is jönnének ide vissza a fiatalok? Gazdálkodniuk nincs hol, a zrt-nek pedig nem kellenek...- Ha az eredeti cél érvényesül, s valóban a helyi családi gazdaságok erősítése történt volna, az növelhette volna a falvak megtartó erejét. Az én esetemben is arra kellett volna a megpályázott föld, hogy az unokám az egyetem elvégzése után hazajöhessen és átvehesse a családi gazdaságot - tette hozzá Kovács István. A dél-somogyi gazdálkodók elmondták: a pályázattal kapcsolatos észrevételeiket elküldték Bitay Mártonnak, az állami földprogramért felelős államtitkárnak. Megszűnő állattartás a városiak gyakran megszólják a falusi embert, amiért mára jóformán megszűnt falun az állattartás - mondta Kovács István.- Akaija tudni, hogy valójában miért nem tart már senki állatot mifelénk? Nem lustaságból, hanem mert a négy község határában az összes rét a zalaegerszegi központú társaság kezében van. Babócsáról az összes széna az ország más vidékeire utazik. Itt tart ma a magyar vidék, és a helyzetén az ilyen kimenetelű földbérleti pályázatok csak tovább rontanak Kíváncsi vagyok, az a bíráló bizottság, amelyik ilyen döritéseket hozott, tudta-e, hogy ezzel porig alázza az egész magyargcizdatársadalrhtíí? Kopjafaállítás a katonákért Marcaliban szolgálat A XX. század második felében állomásoztak az észak-somogyi városban Az új parknál állt meg először a szüreti menet A Marcali Bajtársi Egyesület és a Honvéd Nyugállományúak Klubja kopjafát állított az 1951-2001-ig Marcaliban állomásozott katonai alakulatok és személyi állományuk emlékére, az egykori Hunyadi laktanya területén, a mai Európa Parkban. Marcali katonaváros történetét, életét Sütő László polgármester, Szentes István, a Marcali Bajtársi Egyesület elnöke, Héger György, a Honvéd Nyugállományúak Klubjának elnöke idézte fel. «V. E. Kopjafát állítottak az ötven éven át itt állomásozó katonák emlékére Marcaliban park A községháza előtti új park volt a karádi szüreti felvonulás első állomása szombaton. Harapnivalóval várták a menetet, a polgármester köszöntője után a helyi plébános áldotta meg a frissen elkészült teret, ahol egy karádi kanász- táncot is láthatott a publikum. A 21. századi követelményeknek megfelelő parkot alakítottak ki itt a Leader-pályázaton elnyert 9,5 millió forint segítségével. iF. I. OLVASÓI ÜZENETEK autókereskedő. Olvastam a minapi egy autókereskedőről... Szerintem szigorítani kellene a külföldről behozott autók átvizsgálását, ugyanis hallani lehetett olyan esetekről is, hogy már kint meghamisították a papírokat csak hogy fiatalabbnak tüntessék fel a valós koránál. Egyeseiben majdnem beleszaladtam jómagam is egy olyan ügyletbe, hogy a kereskedés tulajdonosa nem engedte, hogy szerelőt vigyek és vele nézessem át a kiválasztottautót. Természetesen én nem fizettem előre egy vasat sem és elálltam a vételtől. Igaz ez már jó régen volt, de úgy látszik azóta rafináltabbak a kereskedők és a laikus vevőre minden roncsot ráerőltetnek Valaki Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! Úthibák . Hamar munka ritkán jó, de az elhúzódó munkavégzés sem mindig garancia a hibátlan eredményre. A tavaszi útlezárások után örömmel vették használatba az autósok Kaposvár forgalmas belvárosi utcáját. A Németh István fasor azonban csak nem akaija visszanyerni eredeti állapotát: hol egyik, hol másik oldalán tűnnek elő úthibák. HIRDETÉS ...a sonlme.hu naprakész oldalán Kattintson ránk! A Somogyi Hírlap honlapján több NAPI MENÜ ajánlatból választhat! i 4 l