Somogyi Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-01 / 229. szám
2013. OKTÓBER 1., KEDD MEGYEI KÖRKÉP T^TIlTiTOr TT1 riiTI'íTiinríllllMUn HfTÍ1!!!" ttítiíibhpbbbwb 3 Önkormányzatok: a finomhangolás időszaka most következik Vezetői gazdálkodj okosan rezsicsökkentés Nonprofit cégeknél nagy feladat a bevételkiesés pótlása ünnep Az Önkormányzatok Napját ünnepelték hétfőn Barcson. A Somogy Megyei Kormányhivatal a Barcsi Járás polgármesterein keresztül köszöntötte a megye valamennyi ön- kormányzatát, valamint képviselő-testületét. - Most jött el az ideje, hogy a Kormányhivatal és a járási vezetők találkozzanak, hiszen mindkét fél tud egymásnak praktikus dolgokat mondani, kíváncsiak vagyunk a másik véleményére, javaslataira - mondta Juhász Tibor kormány- megbízott. - Összesen 365 dolgozót vettünk át az önkormányzatoktól, a járások feladatellátása beállt, és az a szerkezeti felállás, ami az egész államigazgatási reform során szükséges, a végéhez közeledik - tette hozzá a kormánymegbízott. - Egyre szorosabb kapcsolat az ön- kormányzatok és a járási vezetők közt., a következő ciklus a finomhangolás időszaka lesz, mind az önkormányzatok, mind a járási hivatal esetében. ■ J. G. Szentai vasúti baleset: vizsgálják a kisiklás okait MÁV A Dombóvár-Gyékényes vasútvonal szentai állomásán a hétvégén egy tehervonat két kocsija, j^jsiklott, és mygrpngált egy felsovezeték-tartóoszlopot, valamint leszakította a felsővezetéket. Hétfőn hajnalban újra megindulhatott a vonatközlekedés. ■ H. M. Miközben az ellenzék az önkormányzati társaságok pénzeszközeinek jelentős csökkenése miatt aggódik, Szita Károly polgármester szerint talán még soha nem volt olyan erős Kaposvár, mint most. Márkus Kata- Kaposvár erős város, talán még soha nem volt ilyen erős- jelentette ki a legutóbbi közgyűlésen a város költségvetésének első félévi teljesítéséről szóló előterjesztés kapcsán Szita Károly polgármester. - Költségvetésünk stabil, gazdasági igazgatónk elmondása szerint az elmúlt években korántsem aludt olyan jól, mint most. Jelentős tartalékaink, több mint egymiUiárd forint lekötött betétünk van. Többek között folyik a város történetének legnagyobb út- és járda felújítási programja: 235 helyen van ki- sebb-nagyobb út- és járdafelújítás a városban, összesen félmil- liárdot költünk erre az idén. A gyermekmosoly program keretében játszótereket újítunk föl és építünk 230 millió forint értékben. S lassan befejezéséhez közeledik a tömegközlekedés 570 milliós fejlesztése.- Az önkormányzati többségi tulajdonú társaságok pénzeszközei jelentősen csökkentek - figyelmeztetett Pintér Attila (MSZP) a közgyűlésen. - A társaságaink csupán a szállítói tartozások húsz százalékára rendelkeznek fedezettel. S mivel nagyságrendileg 400-500 Lassan a befejezéséhez közeledik a kaposvári tömegközlekedés 570 millió forintos fejlesztése milliós bevételkiesést eredményez a rezsicsökkentés összességében a közszolgáltatóknál, komoly feladat lesz annak a kigazdálkodása. S miközben a lakosság érdekében minimalizáljuk a cégeknél a profitot, kérdés hogyan tudnak majd fejleszteni, márpedig arra szükség van. Ezért is javaslom, hogy forduljunk az államhoz az árbevétel-csökkenés kompenzálásáért. Szita Károly polgármester a problémafelvetésekre reagálva elmondta, hogy most több mint 300 millióval kevesebb pénzt ad a város a közszolgáltató cégeknek, mint a holding megalakítása előtt. Viszont évek óta jelentős, most mintegy 1,6 milliárd forint a városnak és tagvállalatainak a kintlévősége. Van amelyik közszolgáltató cég jobban be tudja ezt hajtani, van, amelyik kevésbé. - A rezsicsökkentés kapcsán viszont most érzem a munkánknak és annak az álláspontnak 4 gyümölcsét - hangsúlyozta a polgármester -, amelyet Kaposvár a kezdetektől fogva képvisel. Mégpedig, hogy a magántulajdonnak nincs helye a közszolgáltatásban. Mostanra az állam is felismerte, véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a fizetésekhez képest az egyik legmagasabb rezsit kell fizetniük a magyaroknak. Már a kaposváriak programjában is leírtuk, hogy legföljebb 2-4 százalék közötti profitot engedünk a közszolgáltatóknak. Az viszont igaz, hogy a nonprofit cégeknél érdekes feladat kigaz.cjálkodni a 10 százalékos rezsicsökkentést. Ám a vezetők azért kapják a fizetésüket, hogy megoldják ezt a problémát - zárta rövidre a problémafelvetést Szita Károly. Döntöttek: a városé lesz a földvári fúvószenekar A cukorgyár megtéríti a kárt vinasz Oxigéndús vizet engedtek a Deseda patakból a Kapósba Halpusztulás. A kaposvári cukorgyár a médiából értesült róla fenntartó Balatonföldvár városa működteti a továbbiakban a több mint húsz éve zenélő helyi ifjúsági fúvószenekart. Ho- lovits Huba polgármester azt mondta a képviselő-testület ülésén: az együttes eddigi eredményeit elismerve a biztonságos további működésnek az a garanciája, hogy azt a város átvállalja. A földvári zeneiskola (Ránki György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény) kistérségi fennvád Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy nagybajomi férfi ellen a megyei főügyészség. A vádlott és élettársa rendszeresen ittak, ilyenkor gyakran veszekedtek is, s az afférokat a férfi többször veréssel zárta le. Május 28-án bepálinkáztak, s ekkor a férfi megvádolta az asszonyt, hogy amíg ő külföldön volt, az élettárs félrelépett. Egyre jobban behergelte magát, s kétszer ököllel megütötte a nőt, akinek vérezni kezdett az orra, s hogy elkerülje a további verést, bemenekült a fürdőszobába. A vádlott azonban utána tartásból idén januárban a Kle- belsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásába került. A Klik profiljába azonban a fúvószenekar működtetése nem fér bele. A számítások szerint a földvári önkormányzatra és a helyi Zenebarátok Köre Közhasznú Egyesületre is két-kétmillió forint éves működési költség esik. Az együttes neve ezen túl Balatonföldvár Város Fúvószenekara lesz. ■ Fónai I. ment, belökte az ajtót, ettől a nő a fürdőkádba esett. A férfi a hajánál fogva kihúzta, kirángatta az udvarra, s üvöltve közölte vele, hogy eltakarodhat a házból. A nő a rángatástól elesett, a vádlott erre tucatszor fejbe, iUet- ve felső testen rúgta, megöléssel fenyegette, s csak akkor hagyott fel a bántalmazással, amikor az egyik szomszéd rákiabált és kihívta a rendőrséget. Az asszonyt kórházba szállították, ahol kiderült, életveszélyes az állapota, ugyanis a rugdosástól megsérült a mája. A tárgyalására előzetesben váró férfire a főügyészség fegyházbüntetést kért. ■ A. V. ► Folytatás az 1. oldalról Megírtuk: halpusztulást észleltek horgászok, természetbarátok a Kapós több tolnai szakaszán, a szennyezett folyórészen több hatóság helyszíni szemlét tart. - Szerintem csak a környékünkön közel 10 kilométer hosszan a hal- áüomány jelentős része kipusztulhatott - utalt a birtokába jutott információkra Kozári Miklós, aki hétfőn munkatársunknak megmutatott egy üvegnyi vinaszt, melyet a kömyezetszeny- nyezés helyszínén gyűjtöttek be. - Pedig amit lehetett, civil egyesületünk szinte mindent megtett. A Deseda patakból oxigéndús vizet engedtünk, s lehetőség szerint figyelemmel kísértük az ügy fejleményeit, ám a szennyezés így is tetemes kárt okozott a helyi élővilágban. A szakember kiemelte: az ügy vélhetően nem zárult le. Tartani lehet attól, hogy a hideg vízben lerakodott vinasz a tavaszi felmelegedés során ismét a felszínre juthat, s ez újabb környezeti problémát idézhet elő. Kozári Miklós ugyanakkor azt sem érti, hogy a döntéshozók milyen szakértői véleményre alapozzák a kifolyt vinasz mennyiségét. Ugyanis - szerinte - a napokban különböző adatok kerültek napvilágra, ráadásul a szivárgás időtartamával kapcsolatban is több, egymástól jócskán eltérő információt tapasztalt személyesen. Az elnök rámutatott: egyesületük a Ka- pos-folyó bérlője, s a szennyezés kapcsán valamennyi jogi-szakmai elvárást teljesíteni kívánják.- A Kapóson közel 900 tagunk horgászhat, az utóbbi napokig sok féle hal élt a folyó hozzánk tartozó szakaszán - hangsúlyozta. - A szennyezéssel sok minden egycsapásra megváltozott, jelenleg a halászati- és a környezetvédelmi hatóság állásfoglalását várjuk. Ennek tudatában tesszük meg a szükséges lépéseket. Lapunk megtudta: a Kaposvári Sporthorgász Egyesület - tekintettel az eddigi korrekt kapcsolatra - kész akár peren kívüli megáüapodásra is a cukorgyárral.- Szeptember 24-én délelőtt 8.45-kor a kaposvári cukorgyár egyik ötezer köbméteres vinasz tároló tartálya egy korábbi hegesztés mentén kirepedt - utalt az előzményekre a Magyar Cukor Zrt. sajtóközleményében, melyet hétfőn juttatott el lapunkhoz. - A tartályból 4,445 tonna vinasz folyt ki. A kiömlő vinasz nagyobbik részét sikerült visszaszívatni egy másik tartályba. E mellett mintegy 150 tonna van még a kármentőben, 450 tonna földdel szennyezett vinaszt a hét során a biogáz üzemben már felhasználtak. Nagyjából 15 tonna vinasz jutott a Kapós folyóba. A folyót folyamatosan monitorozzák mind a cukorgyár, mind a vízügyi hatóságok munkatársai. A víz tisztaságának jelentős romlását vagy halpusztulást a Somogy megyei szakaszon egyik fél sem tapasztalt. A hétvégén a cukorgyár a médiából értesült a Tolna megyei halpusztulásról. A Magyar Cukor Zrt. számításai szerint ez a szennyezés már nem a cukorgyárból származhat. ■ Harsányi M. Majdnem agyonverte élettársát a bajomi férfi JEGYZET MÁTÉ BALÁZS Holnapra is marad mester?- nahát akkor meg is vagyunk. Tizenegyezer - mondta a mester.- micsoda?! Mi tizenegy- ezer? Tíz percet se dolgozott. Mégis, mi kerül ennyibe?- hát, kérem szépen, nézzük csak. Kiszállás ötezer. A munka maga egy ezres. Szétszedtem, lecsavartam, ráütöttem, visszacsavartam, összeraktam. Az, hogy tudtam, hogy hova kell ütni, az a másik ötezres. Maga tudta volna, hova üssön? Na ugye. Lehet, hogy egy másik szaki se, mert ilyen öreg brájzlit már nem is nagyon javít senki, azt mondták volna, cserélje ki az egész egységet. Húszezerért alsó hangon, szóval még jól is járt. És tényleg, láttam be utóbb, igaza volt. A szerkezet azóta is működik, s ha újra elromolna, megint őt hívnám, mert tényleg ért ahhoz, amit csinál. EGYÉBKÉNT ennek ellenkezőjéről, vagyis arról, hogy jó szakembert mennyire nehéz találni, nekem és nyilván másoknak is, rengeteg történetem van. Éppen ezért szinte érthetetlen, miért van hiány, vagy másképpen fp,- galmazva miért nem akar senki bádogos, villanyszerelő, géplakatos vagy éppen kertész lenni. Talán azt gondolják, hogy snassz? pedig dehogy: igenis számíthatnak megbecsülésre a valóban jól képzett és tényleg dolgozni akaró szakemberek, még talán anyagi értelemben is. az persze egészen más kérdés, hogy az oktatási rendszer alakítói vajon miért mindig fáziskéséssel reagálnak a munkaerőpiac igényeire, s miért csak akkor lépnek, ha már kialakultak a „hiányszakmák”. Korábban senkinek nem tűnt fel, hogy alig tanul valaki villanyszerelőnek, ácsnak? Úgy látszik, náluk is elkélne néhány olyan mester, aki tényleg tudja, „hova kell ütni”. Támogatást kaptak Kaposvár civil szervezetei aláírás Hatvanhat kaposvári civil szervezet 46,5 millió forint támogatást kap: az erről szóló megállapodást hétfőn kora este írták alá az Együd Árpád kulturális központban. Az Agórában, művelődési házakban, közösségi terekben működnek a csoportok, melyek bérleti díját, a működéssel kapcsolatos rezsiköltségeket átvállalja a város. Énekkar, kertbaráti kör, táncegyüttes és természetbarát turista egyesület is akad a támogatottak között, az együttműködési megállapodásokat aláíró Szita Károly arról beszélt: fontos a civil szervezetek szerepe, hiszen közösséget építenek. ■ H. M.