Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 37. szám
2013. SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP PANORAMA 3 Rabbér: havonta 200 forint börtönvilág A Pussy Riót punkegyüttes tagja nem bírta tovább Nagyezsda Tolokonnyikova még a bírósági tárgyaláson. Még álmában sem gondolta, hogy a táborban rémálommá változik az élete. Producer lehet a budapesti nagykövet colleen bell producer esélyes arra, hogy magyarországi vagy belgiumi nagyköveti posztot kapjon - számolt be a hírről a Hollywood Re- porter cikke nyomán a 444. hu. A 46 éves Colleen Bell a Gazdagok és szépek című sorozat producere volt. Bell politológiát és közgazdaságtant tanult. Tavaly augusztus óta a washingtoni Kennedy előadóművészeti központ egyik kurátora. Barack Obama nevezte ki, az asszony az elnök elkötelezett híve ■ Greenpeace: rács mögött az aktivisták EGY MURMANSZKI bíróság elrendelte a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet múlt szerdai akciójában részt vevő 22 ember letartóztatását, 8 aktivista fogva tartását pedig 72 órára meghosszabbította - közölte a Ria Novosztyi orosz hír- ügynökség. A környezetvédők a Barents-tengeri orosz kőolaj-kitermelés ellen tiltakoztak. Néhányan megpróbáltak felmászni a Gazprom cég olajfúró platformjára. ■ Múzeum a Nirvána énekesének házából bár „csak” 67 ezer dollára értékelték, a héten 500 ezer dolláros ajánlott érkezett arra az Aberdeenben (USA, Washington állam) található házra, amelyben a gyerekkorát töltötte Kurt Cobain - tudósított az AP. A legendás Nirvána rock együttes frontembere és szövegírója 1994-ben 27 évesen vesztette életét. A Cobain-rokonok tárgyalnának, feltételük, hogy a házban rendezzenek be múzeumot. ■ Kurt Cobain - rejtélyesen halt meg Sokat kockáztat a Kreml a hét közepén kirobbant újabb Pussy Riot-üggyel. Történetesen azt, hogy egyfajta emberi jogi blokád veheti körül Moszkvát, ha igaz, amit Nagyezsda Tolokonnyikova írt levelében. Szerdahelyi Csaba Nagyezsda Tolokonnyikova két éves börtönbüntetését tölti a Mordvin Köztársaság egyik javító-nevelő táborában. Azért ítélték el, mert tavaly februárban a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni előadást rögtönzött. A Pussy Riót hírhedt púnk csapat, ezúttal túllőttek a célon. Az együttes három tagja a perben hiába hivatkozott alkotói szabadságra, művészi szárnyalásra, mindez nem hatotta meg a bírót. Ketten két év letöltendő, egyikük két év felfüggesztett börtönt kapott. Természetesen külön táborokba kerültek, és szintén természetesen az ügyvédeik hiába próbálkoztak a szabadlábra helyezésükkel. A Pussy Riotról talán már meg is feledkeztünk volna, ha Nagyezsda. Tolokonnyikova nem szánja el magát egy elkeseredett lépésre. Szerdán a lenta.ru hírügynökség a nő ügyvédjétől kapott levelet nyilvánosságra hozta, és azóta áll a bál. A több oldalas levél a Szövetségi Nyomozó Bizottsághoz íródott, felér egy feljelentéssel. Ezért is döntött az ügyvéd úgy, hogy az egész világnak tudnia kell arról, mi történik ma egy orosz büntetőtáborban. Nagyezsda nem kevesebbet állít, mint azt: a tábor parancsnok-helyettese életveszélyesen megfenyegette, és fogvatartott társainak engedélyt adott a „kilövésére”. Ezért, mint fogalmaz: nem tehetett mást, éhség- sztrájkba kezd, megtagadja a munkát és levélben él panasz- szal. száznál több híres zenész követelte a Pussy Riót tagjainak szabadon bocsátását tavaly. Madonna, Yoko Ono, a U2, Adélé, Patti Smith, Sting, Paul McCartney, a Radiohead, Bruce Springsteen egyaránt aláírta az erről szóló levelet. Tavaly békedíjat adományozott a punke- gyüttesnek Yoko Ono, John LenEzt már idén májusban megtehette volna, hiszen akkor is ugyanolyan körülményekről számolhatott volna be. Ám amikor szándékát jelezte, a parancsnokság megfenyegette: ha árulkodik, kollektív büntetésben részesítik az egész csapatot, s akkor megnézheti magát. A rab énekesnő várt, de nem járt jobban. Aztán, amikor augusztus 30-án a parancsnok-helyettes négyszemközt halálosan megfenyegette, cselekedett. Ezzel egy időben a táborban új normát vezettek be, ez csak rátett egy lapáttal. A 800 elítéltet kisebb csoportokban varrodai munkán foglalkoztatják, Nagyezsda szerint néhány hete még naponta száz rendőr egyenruhát kellett varr- niuk, ezt először 120-ra, majd non özvegye. A kétévenként kiosztott Lennon-Ono Grantfor Peace díjat Nagyezsda Tolokon- nikova férje, Pjotr Verzilov vette át. Sinead O'Connor ír énekesnő is személyes hangú levélben fordult Putyinhoz, házi őrizetet kért a lányoknak börtön helyett. Az írta az elnöknek: tudom, hogy van szíved. szeptembertől 150-re emelték. Fizikai képtelenség a normát teljesíteni, főleg úgy, hogy a varrógépek őskövületek, többet rosszak, mint amennyit működnek. Az embertelen munka reggel 7-kor kezdődik és éjfél utánig tart, azt csupán néhány perces ebéd- és vacsoraszünet szakítja meg. Az elítélteknek a munkáért fizetés jár, a költségek levonása után Nagyezsda Tolokonnyikova júliusban 29 rubelt, azaz 200 forintot kapott. A táborban arra spekulálnak, hogy a szalagmunka miatt mindenki a másikra van utalva. Senki sem lóghat ki a sorból, mert ha nem teljesítik a normát, mindenkit megbüntetnek. Ördögi kör ez, hiszen aki lassítja a munkát, azt a társai maguk is megbüntetik. A kollektív megtorlás odáig fajulhat, hogy a nőket hosszú órákon át nem engedik vécére, nem cigarettázhatnak, és a legrosszabb: a munkaidő végén a placcon kell vigyázzban állniuk. A táborokról eddig is borzalmas hírek terjedtek, ám most először került nyilvánosságra részletes beszámoló. Csodaszámba megy, hogy Moszkvában még a levél publikálásának napján bejelentették: vizsgáló- bizottság utazik a táborba. JEGYZET $ újvári 2 MIKLÓS Manna az angol bullshit szó lefordítva nem szalonképes kifejezés, a szarvasmarha ürülékére utal. Átvitt értelmű jelentése azonban hablaty, rizsa, üres duma. Ebből jön a buüshit-generátor kifejezés, amely egy számítógépes program, néhány kulcsszót megadva tudományos vagy hivatalos stílusú hablaty készíthető vele. Például ilyen: „A projekt keretein belül sor kerül a »Testnevelés és sport« műveltségterületet érintően szakmódszertani fejlesztésekre, az országosan egységes fizikai állapot mérési-értékelési rendszer kialakítására, és a diáksport önkéntes mozgalom fejlesztésére a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében.” Erre a szövegre például az Európai Unió 2,2 milliárd forintot adott a Magyar Diáksport Szövetségnek, amely mindjárt vett is belőle hét KIA Ceed személyautót. Szép feladat lesz elkölteni, és főleg lepapírozni a többi pénzt (ami majdnem a Testnevelési Egyetem kétéves költségvetése), de erre Magyarországon külön iparág működik. csoda-e, ha ma mindenki úgy tekint az uniós pénzekre, mint a mennyből véletlenszerűen, de bőven aláhulló mannára? Csak egy jó szöveg kell egy jó pályázatba, és némi hazai kormányzati hátszél, és máris utalják a pénzt. Az Unió Uyen alapon nyugodtan támogathatná a hazai lottónyereményeket is, a TÁMOP, HEFOP, KÖZOP mintájára létrejöhetne a LONYTOP, azaz a Lottónyereményeket Támogató Operatív Program. Biztos, hogy helyes célra költené el a lottógyőztes az uniós pénzt. nemrégiben Barcelona és Al- geciras között találtak egy tíz kilométeres autópályát, ami uniós pénzből épült, autók nem járnak rajta, de elvertek rá 280 millió eurót. Most csodálkoznak Brüsszelben. Mi is tudnánk mutatni völgyhidat, alagutakat, vagy most éppen KIA Ceedeket. De maradjunk inkább csöndben, és jöjjön szépen a sok pénz a bulls- hitre. Madonna és Paul McCartney is tiltakozott Nő irányíthatta a terroristacsapatot bosszú Még reménykedett a Fehér Özvegy édesapja Christie's: teltházas árverés Sanghajban Nagyon várjuk, hogy jelentkezzen és életjelt adjon magáról - mondta még egy hete a The Sun brit bulvárlap újságírójának Sa- mantha Lewthwaite édesapja. A kenyai fővárosban, Nairobiban múlt szombaton a Westga- te üzeltközpontban elkövetett terrortámadás egyik szellemi „anyjaként” ugyanis a lányát nevezték meg a biztonsági források. Szomáliái milicisták a kenyai kormány politikája miatti bosszúból megrohamozták a főleg gazdagok látogatta Westgate Mailt, 69 halottat és több mint 200 sebesültet hagyva maguk mögött. Samantha családja az akció után egy nappal már azért aggódhatott, hogy a lány életben van-e, ugyanis ekkor már azt feltételezték a hírügynökségek, hogy nemcsak szervezője, de egyik közvetlen irányítója is volt az akciónak. Samanthát csak Fehér Özvegynek aposztrofálják - férje a 2005-ös londoni terrortámadásban vett részt, akkor vesztette életét. A 29 éves, háromgyermekes családanya ezután döntött úgy, hogy csatlakozik az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik ágához. A brit titkosszolgálat úgy tudja, hogy az as-Sabab főideológusa volt. A The Kenian Daily Post azt írta: a az első három terrorista között volt, akiket a kommandósok lelőttek. ■ MINDEN VÁRAKOZÁST felülmúló eredményt hozott a Christie's aukciósház első önálló, Sanghajban tartott árverése csütörtök este. A teltházat, csaknem ezer embert vonzó kétórás aukción 42 műtárgy került kalapács alá, összesen 156 millió jüan (5,6 milliárd forint) értékben. Telefonon és interneten is versenybe lehetett szállni az egyes cikkekért. Az árverés leghíresebb darabja, Pablo Picasso Hőmmé Assis című munkája 9,6 millió jüanért (346 millió forint) talált gazdára. Andy Warhol 1981-es Diamond Dúst Shoes printje 4 millió jüant (144 millió forint) ért meg egy licitálónak. Élénk érdeklődés mutatkozott a kínai Caj Kuo-csiang Hazám című "puskaporfestménye" iránt, amelynek ellenértékét a festő otthonának kortárs múzeummá alakítására fordítják. A kép 15 millió jüanért (540 millió forint) kelt el. A legdrágábbnak egy rubintokkal és gyémántokkal kirakott nyaklánc bizonyult, amelyért 18 millió jüant (648 millió forint) adtak. A Christie's 247 éves történetében mérföldkőnek számít az esemény. Ez volt az első aukció, amelyet a ház helyi partner nélkül tartott meg a szárazföldi Kína területén. ■