Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 37. szám

2 2013. SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP KÖZÉLET Mindenkit megfigyelnek? kémkedés Egyre nehezebb a zárt ajtók mögé bújniuk a politikusoknak Hadarits Ferenc osztályvezető főorvos és a drogfogyasztással megvádolt szombathelyi fideszes alpolgármester, Lazáry Viktor a negatív mintával HÍRSÁV Százezernél is több hamis ruhát találtak összesen több mint 300 millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhát foglal­tak le Magyarországon az elmúlt napokban - közölte a NAV. Három szlovák rend­számú kamionban összesen 78 000 harisnyát, 38 600 pár formatervezési oltalom alá eső tornacipőt, és 6500 hamis márkajelzésű női té­likabátot találtak. ■ MTI Hoffmann: segíteni kell a szórványt bármennyire kevés ma­gyar él a szórványvidéke­ken, meg kell adni a segít­séget a szórványban felnö­vekvő fiataloknak, hogy megőrizzék magyar identi­tásukat - nyilatkozta Hoff­mann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, miután felszólalt a Kárpát-medencei magyar szórványkollégiu­mok találkozóján. ■ MTI Emlékművet kapott az örmény katona EMLÉKMŰVET AVATTAK szombaton az örmény fő­városban, Jerevánban a 2004-ben Budapesten meg­gyilkolt Gurgen Margarjan örmény katonatiszt emléké­re - számolt be az Armenp- ress örmény hírportál. Margarjant álmában ölte meg Ramil Safarov azeri katona. Safarovot tavaly a magyar kormány kiadta az azerieknek, ahol szabadon engedték, Örményország1 ezután függesztette fel a diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal. ■ MTI Nincs egyetértés az utcanevekről nincs konszenzus a tör­ténészek között az utca­névvitában; egyfelől nincs egységes szakmai álláspont a vitatott történelmi szerep­lők értékeléséről, másfelől vannak, akik szerint a tör­ténettudomány eleve nem alkalmas arra, hogy jogi, politikai kérdésekben állást foglaljon - érveltek a Ma­gyar Történelmi Társulat, a Politikatörténeti Intézet és a Történelemtanárok Egylete által szervezett vita résztve­vői az ELTE-n. ■ MTI Kokainozással vádolt alpol­gármester, korrupciógyanúba keveredett önkormányzat - mintha csak kémfilmekben lennénk, olyan volt a magyar politika az elmúlt napokban. Sztojcsev Iván Titkos hangfelvétel, rejtett ka­merás videó, az étteremben a szomszéd asztalhoz leülő ti­tokzatos nagydarab férfiak: ré­gebben csak a pletykák szóltak arról, hogy mindez ugyanúgy szerves része a közéletnek, mint egy parlamenti ülés, ma már szinte tényként kezelik a megfigyeléseket. A botránysorozat egy hete kezdődött, amikor megszellőz­tettek egy hangfelvételt, amely állítólag egy szombathelyi vá­rosi cég ügyintézői és egy helyi építési vállalkozó beszélgetését tartalmazta. A felvételen hall­ható hang azt magyarázta: az elnyert pályázatok összegének tíz százalékát kell visszaadni két fideszes önkormányzati képviselőnek. Az igazi bomba a vasi megyeszékhelyen mégis csak a napokban robbant: egy rejtett kamerás felvétel került fel az internetre, amelyen egy férfi, aki feltűnően hasonlít La­záry Viktor alpolgármesterre, valamit épp felszív az orrába. És a különös kiszivárogtatá­soknak még mindig nincs vé­ge. „Ez már olyan kínos ügy, hogy Viktorral sem lehet meg­beszélni” - hangzik el a felvé­telen, amelyen állítólag egy zuglói vállalkozó beszél arról Ferdinandy István alpolgár­mesternek: húsz százalékot kell visszaosztani az elnyert pályázatok után. Baján még különösebb a helyzet: ott Zsi- gó Róbert polgármester a köz­gyűlésen arról beszélt, hogy az Együtt 2014 egyik aktivistája miről társalgóit egy telefonbe­szélgetésében az egyik helyi kávézóban. Az illető - Bogád Zoltán újságíró - azóta már fel­jelentést is tett, mint mondta, többször is megtörtént, hogy gyanús idegenek ültek le mellé. A politikai vagy üzleti ellen­A gyanúba keveredettek reakci­ója a tagadás és a visszatáma- dás. Papcsák Ferenc zuglói pol­gármester mindenkit beperel, aki korrupcióval vádolja, Lazá­ry Viktor pedig a sajtó előtt ve- geztetett el drogtesztet. Az ered­mény negatív, bár Zacher Gábor toxikológus nyilatkozatából, amelyet a Hír24-nek adott, ki­derül, a gyorsteszt egyetlen ha­tóság előtt sem állna meg, a felek megfigyelése manapság egyáltalán nem bonyolult, úgy kiadni az információt, hogy ne derüljön ki, ki a kiszivárogta­tó, már annál nehezebb. Igaz, nem megoldhatatlan. Azt pél­dául, hogy az őszödi beszédet ki hozta nyilvánosságra, máig nem tudni. A legegyszerűbb technika szinte ingyen is van, csak be kell nyúlni a zsebbe: bőven elég titokban bekapcsol­ni a telefonon a felvételt, és már készülhet is a lejárató anyag. Nem is véletlen, hogy sokan a leghúzósabb megbeszéléseik előtt megegyeznek a tárgyaló- partnerekkel, hogy a telefon­jaikat kikapcsolva hagyják az asztalon (mint a szombathelyi hangfelvételen is hallható). Sőt, néhány, a korrupciógyanús ügyekben gyakran felbukkanó szervezetből gyorsan kiürül a kokain. De ugyanígy nem bizo­nyítanak semmit a felvételek. A jog nem tud mit kezdeni az­zal, hogy a videón lévő férfi kire hasonlít, ahogy azzal sem, hogy ismeretlen hangok épp mit be­szélnek valakiről, aki ott sin­csen. A tét nem a bíróságon, ha­nem a szavazófülkékben nyerni: minden azon dől el, a választók melyik félnek hisznek. szereplő állítólag előszeretettel tárgyal fürdőkben, ahol nem lehet a belső zsebben elrejtett diktafontól sem tartani. Hagyó Miklósról állította korábban az egyik tanú, hogy sokszor a Hé- vizi-tóban tárgyalt. Elfogadott gyakorlat az is, hogy ha két ember igazán tit­kolózni akar, egy kimondott szó nélkül egyeztetnek, csu­pán kis cetliken tárgyalják meg a közös ügyeiket. Ahhoz, ] hogy erről bárki adatot szerez­zen, már sokkal profibb meg­figyelési technika szükséges. A magánnyomozók gyakran kapnak ilyen feladatokat - nem csak féltékeny házastársak fi­gyeltetik meg a másikat, sokkal gyakoribb, hogy üzleti ellenfe­lek próbálkoznak megszerezni egymás titkait. A klasszikus trükk ilyenkor a takarítók kö­zé beépíteni saját embert, aki este feltűnés nélkül mozoghat az üres irodában, nem is vé­letlen, hogy a legtöbben ilyen kiskapukat nem engednek már meg. Ahogy egyre gyakoribb az is, hogy a pártok legfontosabb, zárt körű ülései előtt az egész termet átalakítják, hogy mobi­lon ne lehessen hangot kikük deni. Megfelelő technikák az információk gyűjtésére így is akadnak, de ezekért a profik már súlyos milliókat, vagy épp komoly párthűséget várnak el. Választási csalás: megismétlik a szavazást Baján, egy körzetben ítélet A Kecskeméti Törvény­szék illetékes bírói tanácsának határozata szerint meg kell ismételni a szavazást a bajai 32-es számú szavazókörben. A döntés ellen nincs helye jog­orvoslatnak. A szóban forgó körzet az, ahol a Fidesz jelöltje a múlt he­ti időközi választást megnyerte - minden más szavazókörben kiegyenlített volt az eredmény, a 32-esben azonban nagyot nyert a kormánypárti jelölt.. Egy magánszemély azon­ban fellebbezett, mert szerinte a választási eljárásról szóló törvényt sértve, szervezet­ten utaztattak embereket a I szavazáshoz. Csatolta a 32. szavazókor szavazatszámláló bizottsága egyik tagjának nyilatkozatát is arról, hogy a szavazatszámláló bizottság­ba a Lungo Drom által jelölt tag a szavazás során mobil- telefonjáról SMS-eket küldött. Fellebbezett az MSZP és az Együtt2014-PM is, azzal az in­doklással, hogy egy felvételen egy férfi „kifejezetten elismeri, hogy szervezetten szállít sza­vazókat a szavazókörbe”. A múlt heti időközi válasz­táson Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje 467, Teket Melinda, az MSZP, az Együtt, és a DK kö­zös jelöltje pedig 406 szavaza­tot kapott. ■ Obama telefonon beszélt az egyik fő ellenséggel kapcsolat Barack Obama te­lefonon beszélt iráni partneré­vel, Haszan Róhánival. Ilyen a siíta rezsim hatalomra kerülé­se óta nem fordult elő. Az ame­rikai elnök azt is közölte: bízik benne, hogy megállapodás születhet Teherán nukleáris programjáról. A tizenöt perces, tolmácsolt beszélgetés tényét az iráni el­nöki hivatal is megerősítette. Amerikai hivatalos tájékozta­tás szerint a kapcsolatfelvételt Haszan Róháni kezdemé­nyezte. Susan Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a beszélgetést szívélyesnek és konstruktívnak minősítette. ■ A legjobb védekezés a támadás Már a választásra készült fel a Fidesz kongresszusa egység Egy küldött kivételével mindenki Orbánra szavazott, Lázár János lett a párt új alelnöke Nem kellett sokáig találgatni, vajon megválasztják-e újra a Fi­desz elnökévé Orbán Viktort: a miniszterelnök a párt tegnapi kongresszusán a leadott szava­zatok 99,92 százalékát szerezte meg, az 1241 szavazó közül csu­pán egyvalaki nem Orbánra vok­solt. A kormányfő megszakítás nélkül 2003 óta vezeti hivatalo­san is a pártot, korábban 1993 és 2000 közt volt elnök - nem mint­ha az kérdéses lett volna koráb­ban is, hogy ő a Fidesz első em­bere, de első miniszterelnöksége idején a pártelnökséget átadta Kövér Lászlónak, majd Pokomi Zoltánnak. A küldöttek alelnököket is vá­lasztottak, Orbán négy eddigi he­Orbán Viktor a küldöttek körében Ismét kétharmad jöhet? nem kizárt, hogy a Fidesz újra a 2010-eshez hasonló győzel­met fog aratni - állítják a friss felmérések. A Tárkinál a Fidesz 52 százalékon áll, míg az MSZP 20-at szerezne. Ennél is sokatmondóbb a Medián man­dátumbecslése, amely nem csak a százalékokkal, hanem a választókörzetekkel is szá­mol: szerintük ha most lenne a választás, a kormánypárt két­harmadot szerezne, az MSZP-Együtt párosnak 2 szá­zalékot kéne ledolgoznia a két­harmados győzelem megaka­dályozásához, és kilencet a vá­lasztási győzelemhez. lyettese közül hárman maradtak a posztjukon, Kosa Lajos, Pelcz- né Gáli Ildikó, valamint Pokomi. Egy váltás történt, Varga Mihály helyett Lázár János került be az alelnökök közé. Nem volt meg­lepetés ebben sem: Lázár az el­múlt néhány évben lett a Fidesz "erős embere", miközben Varga figyelmét egyre inkább a nem­zetgazdasági miniszteri munka kötötte le, nem is indult az alel- nökségért. A Fidesz 25. kongresszusa már a választási előkészület je­gyében zajlott le. A beszédekben egymást biztatták a felszólalók - Orbán szavainak is az állt a kö­zéppontjában: az összes begyűjt- hető szavazatot meg kell szerezni jövőre, ehhez pedig maximális energiabefektetésre lesz szükség minden fideszestől. „Aki nem ad bele mindent, nem tesz meg min­dent a következő hónapokban, az jön nekem 25 évvel” - mondta a miniszterelnök. Arra is figyel­meztetett, hiába vezetnek a köz­vélemény-kutatások szerint most magabiztosan, 2002-ben is ilyen helyzetből buktak. „Nem elég egy fronton áttörni, mindenütt győznünk kell” - fogalmazott. Orbán arról is beszélt: az újabb rezsicsökkentéssel a kormány végképp kihúzta a gyufát, ezért mindenki fel fog vonulni Ma­gyarországgal szemben, ban­károk, multinacionális cégek, brüsszeli bürokraták. ■

Next

/
Thumbnails
Contents