Somogyi Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-19 / 219. szám
2013. SZEPTEMBER 19., CSÜTÖRTÖK BELFÖLD - EURÓPAI UNIÓ 5 Elkaszált áramközbeszerzés gyemszi Alig jár megtakarítással a központosított vásárlás A kórházaknak jelenleg nincs áramszolgáltató partnerük, a kórházigazgatók feladata keresni újakat Jogsértőnek találta, ezért megsemmisítette a kórházak közös áramközbeszerzésére kiírt eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság. Az államosított kórházakat fenntartó GYEMSZI már két éve milliárdos megtakarításokat ígért a központosított közbeszerzésekkel, de ezek azóta is csak bukdácsolnak. Haiman Éva Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőségés Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója levélben értesítette az állami fenntartású kórházakat arról, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az intézmények közös villamosenergia-közbeszer- zésére kiírt eljárást. A határozat szerint az - egyébként a bizottság elnökének kezdeményezésére indított - eljárás során ugyanis több okból is jogsértőnek találták a GYEMSZI eljárását. A testület szerint nem írhattak volna ki hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárást, annak ellenére sem, hogy a még tavaly ősszel kiírt nyüt eljárást eredménytelennek kellett nyilvánítani, mivel azon egyetlen energiaszolgáltató sem tett ajánlatot. A Döntőbizottság nem látta megalapozottnak emellett azt sem, hogy a felhívás a korábbiakhoz képest több tekintetben - az abban részt vevő kórházak száma, a vásárolni kívánt energiamennyiség, a közbeszerzés időtartama - is módosult. A döntés még augusztus 21-én született, a GYEMSZI azonban erről csak szeptember 17-én tájékoztatta a kórházigazgatókat. Ez azért nem mellékes, mert a kórházaknak szeptember elsejei hatállyal fel kellett mondani korábbi szerződéseiket, így a kórházaknak jelenleg nincs áram- szolgáltató partnerük. Levelében a főigazgató arra kéri a kórházvezetőket, hogy az intézmény folyamatos működtetése és fenntartása érdekében „szíveskedjenek intézkedni a kórházak megfelelő villamosenergia-ellátásá- ról”. Mégpedig december 31-ig, de legfeljebb az új közbeszerzés eredményes lezárultáig, 30 napos felmondási határidővel. Ugyanez volt a helyzet az áramközbeszerzés első, sikertelen fordulójában, és a kórházak akkor is csak a korábbinál előnytelenebb feltételekkel tudtak újra szerződni. így ahelyett, hogy a nagy központi beszerzés nyomán olcsóbban jutottak volna áramhoz, drágábban kellett megvásárolniuk azt. Csak kicsivel jobb a helyzet a gyógyszer-közbeszerzésekkel. A kórházakban leggyakrabban használt orvosságok központi beszerzését először 2012 első felére, majd tavaly év végére ígérték, ám az végül csak az idén realizálódott. Ám ez a beszerzés egyelőre csak 62 hatóanyagot érint, a többit az intézmények immár szabadon beszerezhetik, igaz, a szerződések nem szólhatnak egy évnél hosszabb időtartamra, ami miatt nehéz igazán kedvező árat kiharcolni - mondják a szakértők. A GYEMSZI által bonyolított közbeszerzések közül a földTúl sokat kérnek a röntgenezüstért hétszáz forintot kellett volna fizetniük a röntgenfilmek kilójáért az azok hasznosításával foglalkozó vállalkozásoknak, eny- nyit azonban nem tudnak kitermelni a kinyert ezüstből. Ezért hiúsult meg a GYEMSZI által 15 tonna hasznosítására kiírt pályázat, amit most újra meghirdettek. egy kilogramm röntgeneimből 30-40 gramm nagy tisztaságú ezüst nyerhető ki. Egy gramm ezüstért a piacon jelenleg 140 forint körüli összeget adnak. Szakértők szerint egy kilogramm röntgenfilmből 300-500 forint nyereség maradhat. gáztender bizonyult eddig a legsikeresebbnek. A Fővárosi Gázmüvekkel még tavaly megkötött szerződés azonban idén július 1-jén lejárt, az új eljárást érthetetlen okokból csak július 12-én hirdették meg, az új szerződés a hirdetmény szerint így csak októbertől lesz hatályos. Több mint két éve, hogy beharangozták: földgázt, áramot, gyógyszert, orvosi eszközt, fertőtlenítőszert is központilag szerez majd be az államosított egészségügyi intézmények számára fenntartójuk, tízmilliárd forintos megtakarítást hozva ezzel a kórházaknak. Kis növekedést jósolnak az idei 0,3 százalék után jövőre 1,2 százalékos GDP-növekedést és növekvő munkanélküliséget valószínűsítenek a Danske Bank elemzői. 2015-re a prognózis 1,7 százalékos növekedés. A koppenhágai pénzintézet az euró/forint árfolyamot 3 hónap múlva 303 környékére, 1 év múlva pedig 306,7 magasságába várjáa, az idei átlagos munkanélküliség szerinte 11,7 százalék lehet, HIRDETÉS A termőföld nemzeti kincs, melynek használata jelentősen felértékelődött az elmúlt évek során. Fontos társadalmi és gazdasági cél egy központi földhasználati adatbázis létrehozása, azért hogy HIRDETÉS FONTOS BIZTONSÁGI ÉRTESÍTÉS: ESETLEGES TŰZVESZÉLY Kérjük, hogy az alábbi Bosch és Siemens mosogatógépek tulajdonosai tartsák be a jelen biztonsági értesítés rendelkezéseit! Felismertük, hogy korlátozott számú Bosch és Siemens márkájú, 1999 és 2005 között gyártott mosogatógép esetében egy elektromos alkatrész túlmelegedhet és ez az esetek csekély számában tűzveszélyt okozhat. Fontosnak tartjuk, hogy bármely vásárlónk megbizonyosodhasson arról, mosogatógépe érintett-e. Ezt ön az alábbiak segítségével ellenőrizheti: 1. Ellenőrizze a márkát, a modell számát, a gyártási- és szériaszámot, amelyet a mosogatógép ajtajának belsején talál (lásd az alábbi képet)! 2. Látogasson el honlapunkra ( www.dishcareaction.hu ), ahol megbizonyosodhat arról, hogy az ön terméke is az érintettek között van-e, vagy lépjen kapcsolatba velünk az ingyenesen hívható 00800-19081908-as telefonszámon további tájékoztatásért! Ha a mosogatógép érintettségének azonosításakor nehézségekbe ütközne vagy kérdése merülne fel, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk honlapunkon vagy a fenti telefonos elérhetőségünkön! Figyelem: elővigyázatossági intézkedésként javasoljuk, hogy az érintett mosogatógépeket csak felügyelet mellett használják, azaz ha valaki otthon tartózkodik és felügyeli annak működését. A legmagasabb szintű biztonsági előírások betartása, valamint a minőségi, megbízható kivitelezés valamennyi termékünk gyártása során kiemelten fontos számunkra, éppen ezért tettük közzé jelen tájékoztatásunkat vásárlóink számára. Sajnálatunkat fejezzük ki, ha kellemetlensége merült fel ennek következtében, egyúttal előre is köszönjük együttműködését és türelmét. • a földhasználati viszonyok minél átláthatóbbak legyenek, • könnyebben lehessen ellenőrizni a földhasználatot, • könnyebben felszámolhassák a jogszabályok kikerülését szolgáló megállapodásokat, • azok használhassák a termőföldet, akik arra valóban jogosultak. E cél eléréséhez az Ön közreműködésére is számítunk. Amennyiben Ön termőföldet, illetve mező- vagy erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földet használ (azaz a földrészletet az ingatlan-nyilvántartás szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő, nádas, fásított terület művelési ágban, vagy halastóként tartja nyilván), kérjük ellenőrizze földhasználati bejelentését és ha szükséges, teljesítse bejelentési kötelezettségeit (földhasználat bejelentése, illetve azonosító adatközlés] 2013. szeptember 30-ig. A bejelentési kötelezettségek teljesítése törvényi kötelessége az érintett földhasználóknak, melyek elmaradása szankció megállapítását vonhatja maga után. A bejelentés mindkét esetben díjmentes. Kötelezettségei önkéntes teljesítésével járuljon hozzá, hogy a földhasználati nyilvántartás teljes legyen! HÍRSÁV Továbbra sem eladó aDunaferr a dunaferr cégvezetője, Jev- genyij Tanhiljevics az Origónak megerősítette, hogy a dunaújvárosi társaság nem eladó. Az orosz szakember eddig sem mondott mást, de hangsúlyozta, hogy cége tulajdonosai készek tárgyalni a kormány képviselőivel. A kormány a cégnél bejelentett elbocsátásokra reagálva jelentette be a megvásárlási szándékot, ám az első egyeztetés után kiadott közlemény már a megoldás keresését, a foglalkoztatás megtartását és az orosz tulajdonossal való, szélesebb körű együttműködést emelte ki. ■ VG Jövőre 2 százalékos növekedés jöhet az idén tartható a 0,7 százalékos GDP-növekedés, jövőre pedig a kormány konzervatív becsléssel, 2 százalékos bővülésre számít - közölte Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügypolitikai államtitkára. Az államtitkár kijelentette, hogy a növekedési fordulat az idén bekövetkezett, és ez a tendencia erősödni fog. A Privátbankár, hu által, Növekedés 2013. címmel rendezett konferencia előadóinak véleménye megoszlott arról, hogy be- indult-e már a növekedés Magyarországon. ■ MTI Túljelentkezés a NIH-pályázatra 2013. szeptember 15-én lezárult a Nemzeti Innovációs Hivatal, mint akkreditációs szervezet által júliusban meghirdetett akkreditált inkubációs cím elnyerését célzó pályázat beadása, melyre 20 kitöltött, egyedi pályamű érkezett be elektronikusan. A pályázatok befogadási és támogathatósági vizsgálata jelenleg is zajlik. A program iránti kimagasló érdeklődést mutatja a közel hatszoros túljelentkezés. ■ MTI Feloldják a ciprusi pénzkorlátokat január végéig megszüntetik Cipruson a pénzátutalások korlátozását, amelyet tavasz- szal vezettek be, hogy a súlyos bankválság alatt elejét vegyék a tömeges pénzkimenekítésnek - mondta Ni- kosz Anasztasziadisz ciprusi elnök. Cipruson az év elején tört ki súlyos bankválság. Március 14-én csaknem két hétre bezártak a ciprusi bankok, majd újranyitottak, de igen szigorú pénzfelvételi és -átutalási korlátozásokkal. ■ MTI Újraszabályozzák a Ubort és az Euribort újraszabályozná a Libor és az Euribor globális és európai banki irányadó kamatlábakat az Európai Unió. Az EU fő célja, hogy átláthatóbbá és megbízhatóbbá tegyék a kamatlábak kiszámítását, és elkerüljék a mutatók manipulálását, mint ahogy megtörtént a 2008-as gazdasági válság első időszakában. ■ MTI Jelen biztonsági értesítés csak korlátozott számú mosogatógépre vonatkozik és egyéb Bosch és Siemens márkájú készüléket nem érint. SZEPTEMBER 30-1G. • személyesen vagy I . postai úton. . I VU,| A Ha az egy hektár adataTbejelentése 1/ f * A BEJELENTÉS DÍJMENTES! J