Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-02 / 179. szám

2013. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK 7 KÜLFÖLD - EURÓPAI UNIÓ Maradhat az alacsony kamat ekb Még átláthatóbb működés felé halad a központi bank Mario Oraghi jegybankelnök megerősítette, hogy még sokáig a mostani, alacsony szinten maradhat az euróövezeti alapkamat Meglátták a kilábalás re­ménysugarát az Európai Központi Bank döntéshozói, ám továbbra is laza mone­táris politikát folytatnak a tisztségviselők. Az irányadó kamat 0,5 százalék maradt, és Mario Draghi szerint nem is várható kamatemelés. Hornyák lózsef Rekordalacsony szinten, 0,5 százalékon tartotta az irány­adó kamatszintet az Európai Központi Bank (EKB), miután a gazdaság elindult a kilábalás irányába. Ezt támasztja alá, hogy kétéves csúcsra emelke­dett júliusban az euróövezeti beszerzési menedzser index (BMI), és úgy tűnik, hogy a valutaövezet kikerülhet a fenn­állása óta leghosszabb ideje tartó recesszióból. Ehhez azon­ban az is kell, hogy a következő két hónapban se romoljon az index. A feldolgozóipar aktivi­tását tükröző BMI 50,3 pontra emelkedett júliusban a végle­ges adatok szerint, ami jobb, mint az előzetesen becsült 50,1 pontos érték. Júniusban még 48,8 ponton állt a BMI a Markit szerint. Az 50 pont feletti szám a feldolgozóipar bővülését jel­zi. A BMI az összes euróövezeti országban emelkedett, kivéve Spanyolországban. Az index azt mutatja, hogy visszatért a növekedés az euróövezet feldol­gozóiparába. Mivel az euróövezet gazda­sága életjelet mutatott, és vége lehet a 2011 vége óta tartó re­cessziónak a harmadik negyed­évben, így az EKB nem kapott olyan jelzést, hogy további csökkentse az irányadó kamat­szintet. Ugyanakkor inflációs nyomással sem néz szembe a valutaövezet központi bankja, hiszen júliusban 1,6 százalé­kon alakult az infláció, ami az EKB 2 százalékos célja alatt van. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor egyre nagyobb el­lentét húzódott a központi bank Kormányzótanácsának tagjai között: a gyenge euróövezeti ál­lamok további monetáris enyhí­tést szeretnének, ám az erősebb gazdaságok nem hajlanak erre. A monetáris politika köz­ben fontos változások előtt áll. Mario Draghi, az EKB elnöke egy lapinterjúban jelezte, hogy esetleg nyilvánosságra hozhat­ják a kamatdöntések jegyző­könyvét. Mindez tovább növel­né a működés átláthatóságát, és jól illeszkedne az iránymutatás (forward guidance) keretrend­szerébe is. „A jegyzőkönyvek közzététele transzparensebb működést hozna” - mondta Draghi a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón. Draghi megerősítette, hogy hosszú ideig a jelenlegi szinten, vagy még alacsonyabb marad­hat a kamat. Az EKB elnöke szerint a múlt hónapban beve­zetett kamatpályára vonatkozó iránymutatás sikeres. Mindez a hozamok csökkenésével járt a rövid oldalon, és változás ak­kor lehetséges, ha a növekedési várakozások jelentősen módo­sulnak. „A következő hónapokban átmenetileg várhatóan csök­kenni fog az infláció” - mond­a federal Reserve szerdai ülésén nem utalt a havi 85 milliárd dolláros eszközvá­sárlási program csökkentésé­re, miközben elemzők azt várják, hogy az év vége felé tehet lépéseket a jegybank. A Fed lassabb növekedést vár, ugyanakkor az infláció is cél alatt alakulhat. A döntés fenntartotta az emelkedő trendet a részvénypiacokon. Közben az új munkanélküli ta Draghi. Hozzátette, hogy egy euróövezeti országban sincs deflációs veszély. Az EKB-nál nem látnak inflációs fenyege­tettséget, ugyanakkor a nö­vekedést lefelé mutató kocká­zatok övezik. Az euróövezet gazdasága hat negyedéve re­cesszióban van, ám az EKB is a stabilizálódás jeleit látja. Összességében az látszik, hogy az EKB igazodási ponto­segélykérők száma 19 ezer­rel, 326 ezerre csökkent az USA-ban, és ilyen kedvező adatra több mint öt éve nem volt példa; Kínából pedig a vártnál jobb BMl-adatok ér­keztek. Mindezek hatására a Standard&Poor’s 500 rész­vényindex 1 700 pont fölé, új történelmi csúcsra emelke­dett a nyitást követően, a dol­lár pedig erősödött a vezető devizákkal szemben. kát adott az iránymutatás ke­retrendszere kapcsán, és ezt a célt tovább szolgálhatja a kamatdöntési jegyzőkönyvek közzététele is. Az EKB mone­táris politikája alkalmazkodó maradhat, ameddig csak szük­séges. A központi bank a laza monetáris politikával jelenleg az inflációs kockázatok felerő­sítése nélkül tudja szolgálni a gazdaság kilábalását. Teljes összhang A bank ofEngland is vál­tozatlanul, 0,5 százalé­kon hagyta az irányadó kamatszintet, és nem vál­toztatott a 375 milliárd fontos eszközvásárlási program keretösszegén. Mark Carney, a BoE új elnökének második ülé­sén egyelőre csak annyi látszik, hogy az angol jegybank is él az irány- mutatás eszközével. Laza marad a Fed politikája Elhagyta Edward Snowden Seremetyevót menedék Elhagyta a moszkvai repülőteret Edward Snow­den, aki egy évre ideiglenes menedékjogot kapott Orosz­országtól. Ügyvédje, Anatolij Kucserena annyit közölt, hogy miután Snowden megkapta az Oroszországba való belépéshez szükséges dokumentumokat, taxival távozott a reptérről. Snowden június 23-án érke­zett Moszkvába Hongkongból, miután egy interjúban számolt be az NSA titkos adatgyűjtési programjáról. Az amerikai ha­tóságok ezt követően letiltották az útlevelét, ami lehetetlenné tette távozását. Snowden orosz- országi menedékkérelmére Vlagyimir Putyin orosz állam­fő annyit reagált: csak abban az esetben fogadják be a kiszi- várogtatót, ha az nem folytatja tovább az Egyesült Államok elleni tevékenységét. Az amerikai igazságügy­miniszter, Eric Holder koráb­ban azt közölte: ha Snowden visszatér Amerikába, nem kér­nek rá halálbüntetést. Ennek ellenére az orosz hatóságok ed­dig úgy nyilatkoztak: nem áll szándékukban kiadni. ■ VG A hét képe. Békésen zajlott le Zimbabwéban szerdán az elnökválasztás, ám félő, hogy az előző, 2008-as voksoláshoz hasonlóan most is erősza­kos tüntetések követik azt. A voksolás kimenetelét egyelőre nem tudni, mivel a dél-afrikai állam törvényei tiltják az előzetes eredmények közlé­sét. A 89 éves, 25 éve hivatalban lévő elnök, Róbert Mugabe pártjának, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Frontnak egy képviselője ugyanakkor már azt nyilatkozta tegnap, hogy ismét győzelmet arattak. Egy független választási megfigyelő szerint az előzetes eredmények ka­tasztrofálisak Morgan Tsvangirai miniszterelnök és pártja, a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) számára. Tsvanglrai úgy reagált: az ellenzék érvénytelennek tekinti a voksolást, amelyet csalás és megfélemlítés jellemzett. Az Afrikai Unió missziójának vezetője „békésnek, zavar­talannak, szabadnak és igazságosnak’’ találta a voksolást, míg Washington aggodalmát fejezte ki. Készült az Europress támogatásával HÍRSÁV Termeszthetnek GM-kukoricát megsemmisítette a francia Államtanács a MON810 típu­sú génkezelt kukoricafajta termesztésének tilalmát. A legfőbb francia közigazgatási testület szerint a lépés túl­zott volt, a vonatkozó európai uniós rendelkezés ugyanis csak vészhelyzetben vagy súlyos egészségkárosodás esetén engedélyez hasonló tilalmat. Az Államtanács két éven belül másodszor sem­misítette meg a kormány MON810-re vonatkozó tiltó rendelkezését. ■ Reuters Nem akar lemondani a spanyol kormányfő MUNKA ELLENÉBEN kapták azokat a „fizetéskiegészí­téseket” a spanyol Néppárt tagjai, amelyeket a párt volt pénztárnoka juttatott nekik, és amelyekért soha nem fizettek adót - közölte Mariano Rajoy spanyol mi­niszterelnök. Az ellenzék a politikus lemondását követe­li azóta, hogy a pénztárnok, Luis Bárcenas a'bíróság előtt vallott a több tízezer eurós kifizetésekről. A kormányfő elismerte: „tévedett", hogy megbízott Luis Bárcenasban. A pénztárnok ellen vizsgálat folyik, június 27. óta előzetes letartóztatásban van. ■ VG Mariano Rajoy Áfacsökkentés a görögöknél TEGNAPTÓL ALACSONYABB áfa terheli a görög szállo­dák és éttermek számláit, miután az athéni kormány átmenetileg 23 százalékról 13 százalékra csökkentette az adókulcsot. Az év végéig érvényes intézkedéstől a fogyasztás fellendülését és egyben az adóelkerülés visszaszorulását várják. A pénzügyminisztérium a turistaszezonban fokozottan ellenőrzi az idegenforgalmi ágazatot. Az adókommandó emberei a görög szigeteken az eddig ellenőrzött létesít­mények 50-80 százaléká­ban állapítottak meg csa­lást. ■ MTI Távol az életszínvonal az EU-átlagtól A cseh Köztársaság lakossá­gának életszínvonala 2010- től kezdve távolodik az Euró­pai Unió országainak átlagos életszínvonalától - állapította meg a a cseh statisztikai hivatal (CSÚ). A vásárlóerő mutatója 2009-től kezdve évente csökkent vagy stag­nált, tavaly Csehország az EU átlagának 79 százalékán állt. A régi tagállamokhoz (EU15) viszonyítva ez a mu­tató 72,5 százalék. Ez a 2010- es helyzethez képest vissza­esés. ■ MTI

Next

/
Thumbnails
Contents