Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-20 / 168. szám
2013. JÚLIUS 20., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Szépen elfolyik a stratégiai elem vízbázis A somogyiak elsősorban az öntözéstechnológia fejlesztését szorgalmazzák ► Folytatás az 1. oldalról A Nemzeti Vízstratégiához érkezett hozzászólásokat most dolgozza fel a Vidékfejlesztési Minisztérium, végleges adatokkal még nem tud szolgálni - reagált a Somogyi Hírlap megkeresésére a szaktárca. A sajtóiroda azt is közölte: az ország számos pontjáról, így Somogyiról is érkeztek észrevételek. Általánosságban elmondható, hogy a térségből a települési és területi vízgazdálkodással, az öntözési lehetőségekkel, az ártéri gazdálkodással összefüggésben, és természetesen a Balatonnal kapcsolatosan fogalmaztak meg leginkább véleményeket. A témában kaptak olyan javaslatokat, amelyeket nagy valószínűséggel beépítenek a Nemzeti Vízstratégiába, de a szakértői feldolgozás, a vélemények összevetése, beépíthetősége jelenleg is zajlik. A berzencei Solanum Kft. vezetői nem küldtek javaslatot a Nemzeti Vízstratégiához, Varga György ügyvezető ugyanis kételkedik abban, hogy gyors, látványos változás indulna meg ezen a téren.- Nagy jelentősége van a mezőgazdasági területek öntözésének, de két pályázatot elbuktunk - hangsúlyozta. - így saját erőből kezdtük meg a rendszer kiépítését. A burgonya, a zöldborsó, a hibridkukorica és a hibridnapraforgó''mellett a csemegekukoricát is locsoljuk. Két éve indult a műszaki program, a három kilométeres vezeték, szivattyúval és a három erre a sorsa jusson, pedig talán ez az egyik legfontosabb feladat. Létkérdés, hogy hosszú távon is megnyugtató módon rendezzék a szakmai kérdéseket, ez generációkon át meghatározhatja a gazdaság sorsát. Exner két adattal világította meg a problémát: amíg a '80-as években közel 8000 hektárt öntöztek, addig ez nagyjából egy- harmadára csökkent le. Pedig megyénkben, s pláne országosan is elegendő a vízmennyiség, az más kérdés, hogy súlyos pazarlás figyelhető meg az éltető elemmel kapcsolatban. A 24. órában vagyunk, jelezte, s azt is, hogy a probléma tisztességes kezelésében az államra hárul a főszerep. Részben kedvezményes hitelekkel a tározó- és csatorna építést ösztönözhetnék, az agrártermelők számára egyszerűsíthetnék a vízhasznosítást, s a nagyüzemi öntözést.- Ezzel Somogybán nőhetne a magas hozzáadott értékű növényi termékek köre - jegyezte meg Juhász Zsolt kaposfői agrármérnök. - Ha a termelők megtalálják a számításukat, úgy nagyobb területen termesztenék a nagyobb hasznot hajtó zöldségféléket, s ez bizony munkahelyeket teremthetne. X GYORSSZAVAZAS ■ Ön hogyan takarékoskodik a vízzel? Szavazzon hírportálunkon - ma 16 óráig: SONLINE.hu >7 A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. öntöződobbal együtt legalább 120 millió forintba került. Varga rámutatott: miközben sajtóhírek szerint a Terrorelhárítási Központ éves költségvetése közel 12,8 milliárd forint, addig nemrég mindössze 2,6 milliárd forint jutott az öntözési beruházások támogatására. Pedig a klímaváltozás hatásait akár 50-60 éven belül érezhetjük: erre a közelmúltban egy kaposvári konferencián hívták fel a figyelmet. Megírtuk: hazánkban az ivóvízellátás jelentős részét védett, úgynevezett mélységi vizekből oldják meg. A lakosság 35-38 százalékának igényeit a 100-150 méternyi mélységből kitermelt víz adja. A felszíni vízkészlet 96 százaléka azonban a határon kívülről - többek közt a Dunán, Tiszán érkezik. A víz-egyenleg negatív, vagyis több víz hagyja el az országot, mint ameny- nyi itt marad: egy részét itthon kellene tartani, ehhez azonban tározók szükségesek. Ma 200-300 ilyen építmény található Magyaroszágon, az újabbak építési költsége 20-30 év alatt több ezer milliárd forintos tétel is lehet. Exner Zoltán szaktanácsadó, a megyei agrárkamara korábbi elnöke szerint túl sok a beszéd, tettekre van szükség. Szerinte az utóbbi években megszokott kapkodás, a gazdasági ügyek politikai síkra terelésé könnyen bajt idézhet elő.- A nemzeti kormány már a sertésprogramot is elindította, ám érezhető nagy változást eddig nem tapasztaltam - mondta. - Nehogy a vízstratégia is Éltető víz. Minden élőlénynek létfeltétele, nem árt vigyáznunk rá Bukták a pályázatot, talán a következő évben... sokat elárul a tény, miszerint az idén csak kifizetési határozatokat tan nyilván a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatal. Tavaly a régióból nyolc esetben mintegy 1,1 milliárd forintot jutott erre a célra. A négy baranyai és három tolnai mellett; csupáp egy somogyi volt, amelynek 78,4 mmoforintot ítélteit oda, miközben a két másik megyében megvalósuló projekteknek egyenként több mint félmil- liárd forintot. Katonának minősítették a tűzoltókat somogy Árok Kornél szerint a legvadabb ’50-es éveket idézi a jogszabály Katonás rendben a tűzoltók is. Szigorúbb rendszabályok vonatkoznak a hivatásos kataszrtófavédőkre is júliustól,a változásról megoszlanak a vélemények Körözött férfit kaptak el Tótiban a rendőrök sikeres akciók Körözött férfit, ittas kerékpárost és fed- laptolvajt kaptak el a somogyi rendőrök. Lengyeltótiban ellenőrzi- tek az egyenruhások egy harmincöt éves budapesti férfit- tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK) sajtószolgálata pénteken. - Kiderült, hogy ellene a Fővárosi Törvényszék elfogatóparancsot adott ki. N. Zsoltot elfogták, és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra.- Siófokon egy biciklist igazoltattak a rendőrök - közölte az SMRFK. - A huszonöt éves szegedi kerékpárossal megfú- jatták a szondát, mely kimutatta, alkoholt fogyasztott. A rendőrök a szegedi D. Tamást további mintavétel miatt előállították a kapitányságra és szabálysértési eljárást indítottak ellene.- A rendőrség nyomoz egy kaposvári férfi ellen, aki a somogyi megyeszékhelyen egy vasúti biztosító berendezés fedlapját eltulajdonította- tudtuk meg a rendőr-főkapitányságtól. - Az ötvennyolc éves T. Józsefet előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a fedlapot lefoglalták és visszaadták. ■ Módosították a Büntető Törvénykönyvet, júliustól a katasztrófavédelem hivatásos állományának tagjai is katonának minősülnek. Somogybán közel 300 tűzoltót érint a jogszabály- változás. Az ezzel kapcsolatos főbb tudnivalókat a minap előadássorozat keretében ismertették a Központi Nyomozó Főügyészség kaposvári regionális osztályának munkatársai. Somogybán a Kaposváron, Nagyatádon, Marcaliban, Barcson és Siófokon dolgozó katasztrófavédők és hivatásos tűzoltók a korábbinál szigorúbb számonkérésre számíthatnak. A katasztrófavédelem honlapján megjelent tájékoztatóból a többi között kiderült: a gyakoribb és kevésbé gyakori, szankcionálható cselekményeket gyakorlati példákkal szemléltették az előadásokon, s az állomány figyelmét felhívták a jogkövető magatartásra, a megfelelő kommuniká- cióram valamint az elöljárói-be- osztotti viszony fontosságára.- Nem tudom, hogy ki volt az az „épelméjű", aki ezt kitalálta - mondta lapunknak Árok Kornél, aki 13 évig tűzoltóként szolgált Kaposváron, majd érdekvédőként dolgozott, jelenleg a Szoc- demek ügyvezetője. - Szerintem a kordában tartás egyik új jogi formájáról van szó. Ez a célja annak, hogy a törvényhozás a katonai ügyészség alá helyezte a hivatásos tűzoltókat. így bárkit, szinte bármikor eljárás alá lehet vonni, ehhez elég már apró, kisebb súlyú eset is. Lehet, hogy ha valaki nem söpri össze az udvart, a parancsnok máris intézkedhet és a korábbinál jóval súlyosabb retorzió érheti a tűzoltót. Árok Kornél - utalva a néhány évvel ezelőtti nagy demonstrációkra - úgy látja: a kormány szinte teljesen felszámolhatja az érdekvédelmet. A megváltozott jogi környezetben ugyanis aligha akad olyan tűzoltó, aki felszólal majd ezután saját vagy társai ügyében. Úgy fogalmazott: a változás a legsötétebb kommunista időket idézi. Árok Kornél szerint egyértelműen szigorításról van szó, s reményei szerint ha 2014-ben változik a politikai berendezkedés, a rendvédelmisekre vonatkozó seregnyi előírást megváltoztatna.- Nem ismerem a részleteket, így azt se tudom, mi a változás célja - jegyezte meg Rajnai Zsolt, aki korábban 16 éven át volt Kaposvár tűzoltó parancsnoka! - Régebben más rendszer működött. Ha a szolgálattal összefüggésbe hozható eset történt egy tűzoltóval, akkor azt fegyelmiként kezelték, amennyiben bűn- cselekmény gyanúja merült fel, a rendőrségnek átadták az ügyet. Egy névtelenül nyilatkozó önkormányzati tűzoltó, akit nem érint a jogszabályváltozás, hangsúlyozta: nem lepődött meg a szigorításon. A rendvédelem területén is egységesíteni akarnak mindent, kíváncsian figyeli a fejleményeket, hogy számukra mit hoz a jövő. ■ Harsányi Miklós ■rí vmirfl Szabályozott kerékpározás amikor kürtöspusztán jártam, egy cigány nőt az érdekelte leginkább, hogy miért büntetik a rendőrök 50.000 forintra, akinek nincs csengő a biciklijén és borostyánsárga színű fényvisszaverő prizma legalább az első keréken. Pedig ugyanott egészségügyi szakemberek vérnyomást mértek és tanácsadást tartottak, volt mise gitárzenével, ruhaosztás, és finom pörköltet is kínáltak a rendezvény résztvevőinek. A rendőr szakszerűen és türelmesen vála- szolgatott, de a nő egyszerűen nem tudta megérteni.- 50.000 forintért vehetnék vadonatúj biciklit - mondogatta utóbb. Ilyen sok pénzt félretenni se vásárlásra, se büntetésre nem tud. Férje a kerékpárt nem szabadidősportra használja, hanem az egyetlen közlekedési és szállító eszköze, bármilyen régi és lestrapált is. De a szabályt mindentől függetlenül be kell tartani. Persze jó volna - mint panaszolta -, ha erről az ember nem akkor hallana először, amikor rögtön meg is büntetik. Itt viszont van egy újabb csavar a történetben: senki nem tartaná be a KRESZ-t, ha fölmentést adna az az állítás, hogy ő a szabályról most hallott először... AZÉRT FOGLALKOZOM ezzel a témával, mert fölmerült, hogy kötelezővé tennék a kerékpárral közlekedők számára a sisak viselését is. Tény: a sisak jól védi a fejet karambol, esés esetén. Valószínűnek tartom azonban: ha ezt is előírják, akkor vidéken temérdek olyan büntetést kiszabnak majd a rendőrök, amit a vétkes nem tud kifizetni. Városban pedig sokan emiatt nem ülnek majd kerékpárra - főleg a szép frizurájukra kényes nők -, pedig a kerékpár használta az egészség és a környezet védelme miatt is fontos lenne ott, ahol a benzin drágulása ellenére még mindig sok ezernyi autó böfög ki magából káros gázokat. Már csak két társaság a Siófok Holding cégek A Balaton-parti Kft.-be olvadt a Termofok kft., így már csak két cége van a Siófok Holdingnak. A távhőszolgáltatás, kéményseprés és közvilágítás területén ténykedő Termofok mint önálló társaság megszüntetéséről a siófoki képviselő-testület hozott döntést. „Az összevonást követően a Termofok Kft. jelenlegi munkaszervezete a Balaton-parti Kft. egyik ágazataként, továbbra is nagyfokú önállósággal és felelősséggel fog működni” - olvasható az előterjesztésben. A strandokat fenntartó kft. mellett a Galéri- us fürdőt üzemeltető Siotour a holding másik tagja. ■ F. I. CZENE ATTILA