Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-20 / 168. szám

4 2013. JÚLIUS 20.. SZOMBAT Csúcstechnika kolbásszal, szalonnával aratás Ma három gép két nap alatt végez egy akkora területen, melyet kaszával ötvenen egy hétig vágtak Gőzerővel aratják Somogybán a búzát, s egyelőre úgy tűnik, a ta­valyi ínséges év után az idén kiváló lesz a termés. Persze ehhez az kell, hogy a határban sötétedésig dol­gozzanak a gépek és az emberek. Vas András- A Laci el van átkozva! - je­lenti ki Bogdán István, ami­kor a Class Dominator meg­áll a somogyjádi tábla köze­pén. Defekt. Jobb hátsó, s im­már nem először. így aztán, amíg a kerekével vissza nem érnek Kaposvárról, csak két kombájn dolgozik a Somogyjá­di Mezőgazdasági Zrt. 84 hek­táros táblájában. Legalábbis egy ideig, ugyanis hamarost Birkás Béla is a földdarab szé­léhez érkezik a zöld John Dee- re-rel: neki a kaszapengéje tö­rött el, s ki kell cserélni. Utób­bi meglehetősen ritka, aratá­si szezononként talán, ha két­szer fordul elő, ha szerencsé­je van, erre a nyárra letudta. Nekilátnak, s nemsokára is­mét visszaállhat a táblába - egy jó kombájnos maga javít­ja a gépét, százból talán egy eset akad, amikor igazi sze­relőre van szükség, de akkor már tényleg nagy a baj... A hajdani téeszből alakult cég brigádja amúgy reggel fél kilenckor kezdte a tábla ara­tását, előtte még nedves volt a búza, így szó sem lehetett, hogy rámenjenek. A gépek először bedűlőztek, vagyis a megyén - a saját földdarab ha­tárán - vágtak sávokat, hogy legyen helyük ráfordulni a hosszú szakaszokra. Hat mé­ter széles sávot vágnak, órán­kénti négy-öt kilométeres se­bességgel haladnak attól füg­gően, mennyi a gabonaszár. A szállító traktorok az út széli fák árnyékában várják, mikor lesz ürítés, a vontatók vezetői addig beszélgetnek, igaz, ami­kor a John Deere, vagy a Hor­váth László vezette New Hol­land fordul, megszakad a kva­terkázás: egyfelől a kombájn végén a szecskavágó elképesz­tő apríték- és porfelhőt vág az arcokba, másfelől a zaj is átki- abálhatatlan.- Bent nem olyan vészes - jegyzi meg Bogdán János trak­toros. - Ezek a masinák már elég jól szigeteltek, akár rádi­ót vagy cédét is lehet hallgat­ni. És ami még fontosabb, van légkondi, másképp ugyanis ki sem lehetne bírni bennük. Lenne vagy ötven fok. Azért a napon így sem kel­lemes, főként délután, amikor már oldalról tűz, s hiába a sö­tétített üveg és a klíma, ége­ti a sofőrök kezét. A traktoron is, így a Viktor néven bemu­tatkozó ifjú éppen két árnyé­kolót készít kockás ingekből. Egyelőre ráér szöszmötölni, még félig sincsenek a kombáj­nok, melyek óránként úgy két hektárral végeznek. így ezt a táblát két nap alatt tudják le­aratni.- Étkezési búza, s remek a minősége - állítja Szerényi Zoltán, a cég vezetője, aki ter­mészetesen kijött ellenőriz­ni a munkát, s persze rögtön H Amint felszáradt a reggeli harmat, munkába álltak a gépek a somogyjádi földeken, ahol a kombájnosok az aratás idején fél órás ebédszünettel sötétedésig dolgoznak A zrika is belefér kiszúrja a tábla közepén álló kombájnt. A társaság tagjai egymás szavába vágva szá­molnak be a történtekről, me­lyet a főnök meglepő nyuga­lommal vesz tudomásul. Közben megtelik a New Hol­land, így Bogdán János indul az ürítéshez. Átlagosan 30- 40 percenként kerül erre sor, mire ismét szükség lesz rá, a traktoros le is tudja rakni ra­kományát a cégnél. A kisebb fennakadások ellenére óramű pontossággal zajlik minden, rutinmunkáról van szó, reg­geltől délig mennek a kombáj­nok, aztán jöhet az ebédszü­net, majd a meló ismét, ezút­tal sötétedésig.- Kolbász, szalonna, kenyér, paprika, paradicsom, mint an­no, a régieknél - vázolja a me­nüt Viktor. - Minden jöhet, ami jól bírja a hőséget, az­az például a svédgomba nem ajánlatos...- Na, a kollégát mindjárt megnyesi a kombájn - oldja tovább a hangulatot Bogdán István, amikor látja, a fotós egészen közel merészkedik a megyéhez közeledő John De- ere-hez. - Vigyázzon! - kiált oda neki -, régi bútordarab, már nem lát jól... Az a fa az egyik határ - mutatja Bogdán János. A határban dolgozóknak nem kell GPS Persze ez csak zrika, a sofő­rök mindegyike évtizedek óta ül a fülkében - mivel nincs rendszámtáblája, elvileg bár­ki ugyanúgy vezetheti, mint a biciklit, persze tanfolyam nélkül senkit sem engednek a fülkébe, ráadásul gyakran minden típusra külön vizs­gáztatják az embereket -, akár csukott szemmel is rá le­hetne engedni őket a földekre. Ez néha szó szerint is érthető, a bágyasztó időben a mono­ton zakatolás közben néha bi­zony előfordult már, hogy a ve­zető egy hosszabb soron elbó­biskolt.- De a megye előtt mindig felébredt - szúrja közbe Vik­tor -, ráadásul egy centit sem tért ki a sávból! A nagy pontosság miatt GPS-re gyanakszunk, ám ki­derül, felesleges a csúcstech­nikás ketyere, a fák, a bok­rok, a vetés iránya a hozzáér­tőnek olyan, mintha helyraj­zi számokkal bővített térkéJ pet böngészne. Ott a nyárfá­nál van vége a birtoknak, ar­rébb a fűzfabokrokra kell fi­gyelni, de a föld egy-egy re­pedése, egy kiszáradt terület vagy az árok bizonyos törése is kiváló igazodási pont.- Ma már egészen komfor­tos az aratás - magyarázza Bogdán István. - A gép tárol­ja a szemet, szecskáz, régen a traktoros egész nap nyelte a port, a bogarakat, száraz nö­vényt, amikor párhuzamo­san a kombájnnal haladt. Per­sze az aratógép vezetője is, fő­ként, amikor még csak pony­vás vagy ne adjisten nyitott volt a vezetőrész. És a szalmát is csak lerakta a gép a kocsi mögött. Mondjuk kétszer any- nyi ember kellett egy ekkora földre, mint most.- De annak is hogy tudtak örülni - szól közbe Szerényi Zoltán. - Mert korábban csak a kasza jutott... Többen gyorsan számolgat­ni kezdenek, a mostani 84 hektárt mennyi idő alatt le­hetne learatni az évszázados módszerrel. Némi egyeztetés után arra jutnak, egy ekkora táblával egy ember egy évig elbíbelődne.- Úgy ötvenen egy hét alatt végeznének vele - összegez Viktor. - Elöl menne az el­ső kaszás, ő diktálná az ira­mot, s persze több bért is kap­na, mint a többiek. És kellené­nek az asszonyok, akik sze­dik a kévét. De azt hiszem, el­fogyna a szalonna és az arató­pálinka...- Annak idején apámmal még én is jártam hajnalban kaszálni - ábrándozik el Bog­dán István. - Fél négykor in­dultunk, a kelő napot már a földön láttuk. Emlékszem, ló­gott a pipa a szájából, de soha­sem húzott mellé.- Az öregek még nagyon ér­tették a dolgot - bólogat Bog­dán János. - Láttam a Fejes Jóska bácsit, százas-száztízes kaszával beállt a táblába, be­hajolt, s egy százméteres sort egy szuszra levágott. Olyan dereka volt, mint a vas... Tisztelettel beszélnek tíz öregekről, látszik, tudják, mekkora munkának számí­tott, hogy a kenyérgabona a csűrökbe, tárolókba kerüljön, s becsülik, hogy nekik köny- nyebb sor jutott, mint szüleik­nek, nagyszüleiknek.- Persze ha szükség len­ne rá, mi is meg tudnánk csi­nálni - állítja Bogdán István -, hiszen senkitől sem ide­gen a kasza. Gyerekként még rá voltunk kényszerítve, ott­hon is használta az ember, s ez olyan, mint a biciklizés, ha egyszer beletanult az ember, nem lehet elfelejteni. De kel­Mezitláb a tarlón... lene két-három nap, míg bele­jönnénk.- S az első estére mindenki­nek leszakadna a dereka, vál­la - ismeri el Viktor. - Szóval, jobb ez így. Igaz, viszont leg­alább lenne munkájuk az em­bereknek. Mert csudajó dolog a gépesítés, csak éppen egyre kevesebb munkáskézre van szükség a mezőgazdaságban, s ezt nyögik a falvak.- Már állatot is alig tarta­nak - teszi hozzá Szerényi Zoltán. - Nincs is szükség a szalmára, alig veszik. Bár né­hány éve, amikor nagy volt a szalmahiány a dunaújvá­rosi papírgyár idáig is eljött, mert nekik ez jó alapanyag, de mostanában nem nagyon kell senkinek, vagy csak fil­léreket akarnak fizetni érte. Akkor inkább betárcsázzuk, tele van tápanyaggal: foszfor, nitrogén, kálium, jó a műtrá­gya helyett. A társaság tagjai megint csak bólogatnak, aztán ket- ten is traktorra pattannak, ugyanis ismét megteltek a kombájnok tartályai. Ürítés után a vontatók nagy port ka­varva megindulnak a köves út felé. Ott megy a jövő évi kenyér... t i MEGYEI KÖRKÉP

Next

/
Thumbnails
Contents