Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-13 / 162. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2013. JÚLIUS 13., SZOMBAT Romaprojekt: tisztítási akció a vasúti töltés mentén Vízitaxi, áramhinta, virágszínpad Balaton sound A kempingzsúfoltság a csehszlovák-NDK-s időket is felülmúlja foglalkoztatás Kaposváron és környékén közel 180 roma foglalkoztatásához kér segítséget a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Érdekvédelmi Szervezet. Hat hónapon át dolgozhatnának a munkások, akik a vasút partján és a közutak mentén végeznék a takarítást. Ezt Radó József Attila, az érdekvédelmi szervezet megyei vezetője közölte pénteken Kaposváron. Lapunknak elmondta: a program megszervezésében számít a helyi önkormányzat közreműködésére, ám a finanszírozást alapvetően az államra, illetve a MAV-ra bízná. Bokorirtás, kaszálás, hulladék- gyűjtés: ilyen és ehhez hasonló feladat várna a dolgozókra, a projekt lehetőséget adna a képzetlen munkaerő átmeneti elhelyezkedésére. - Ezek az emberek rendkívül nehéz körülmények között élnek, az iskola- kezdés óriási kiadást jelent számukra - hangsúlyozta. - Ezért a lehető legrövidebb időn belül megoldást kellene találni a problémájukra. Ha a döntéshozók elfogadják a javaslatunkat, a kora télig sokan állást találhatnának, s már ez is komoly segítség lenne számukra. Az érdekvédő közölte: terveiről már korábban tájékoztatta a Bel- ügy-, illetve az Igazáságügymi- nisztériumot, s e-mailben megkereste Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét is, akinek személyesen akarja felvázolni a foglalkoztatással kapcsolatos elképzeléseit. ■ H. M. Rézfúvósok esti zenéje a szóládi a parókia-kertben koncert Szóládon a parókia verandáján muzsikált az enyingi református fiatalok rézfúvós együttese. Demény István vezetésével klasszikus művek és ragtime mellett spirituálékat is adtak elő. A rézfüvósok gyakran hallhatók a dél-balatoni református gyülekezetekben: Szóládon tavaly is szolgáltak a közös reformációi emlékünnepen.* G. A. Ahol Ganxsta Zolee csak „előzenekar” lehet: Balaton Sound Zamárdiban. Én már Ganxstából is csak annyit értek, hogy Bumm a fejbe, miközben a csápoló tömeg vele énekel. Valóban sokan, nagyon sokan vannak, fesztiváljaink a jelek szerint válságállók. Fónai imre Ilyen szorosan egymáshoz pasz- szított sátrakat még nem láttunk, mióta a zamárdi elektronikuszenei fesztiválra járunk (pedig kezdettől fogva rajta vagyunk), két kempinget is nyitottak idén, mégsem lehetne egy törölközőt sem leteríteni a poros placcon (a csütörtöki felhők csupán fenyegettek, elfújta őket a szél), ez az állapot már a békebeli csehszlovák-endékás időket is felülmúlja, amikor kitették a „Megtelt” táblákat a balatoni kempingekre. Vízitaxival hétezer egy út négy kikötőből; sok év után a Balatoni Hajózási Zrt. is „csatlakozott” a Soundhoz. Aki a karszalagjára várakozik (napijegyért felesleges sorbaállni, a bérlet mellett az is mind egy szálig elfogyott), hűs páraper- metet kap a nyakába, nyilván kánikulával számoltak a szervezők. Végre itt vagy, olvassuk a hatalmas feliratot a bejárat fölött. Odabent minden második bulizó színes, vastagkeretes napszemcsiben, ez most a tren- di (valaha a falusi búcsúkban kínálgattak ilyet a cigányasz- szonyok, csak most sokkal nagyobb a keletje), csinos hölgyek ingyenóvszert osztogatnak, s persze a parton a legnagyobb a tömeg. A vízre telepített színpadon lépni is alig lehet, nem táncolni, három lány egy szörfdeszkán evezve próbálja legyőzni a szelet kevés sikerrel, szokás szerint vitorlások sorfala pár száz méterre a parttól, valamivel távolabb a vízirendészet járőrhajója. Páratlan hátteret ad a fesztiválhelyszínnek a Tihanyi-félsziget a kéttornyú templommal, ezt megint csak meg kell állapivégre itt vagy! A Balaton Sound idejére két kempinget is nyitottak idén, mégsem lehetne egy törölközőt sem leterrteni a poros placcon Fürdőruhás lányok, szorosan egymáshoz simuló sátrak, dilis viseletek, sör, napsütés és hangerő a zamárdi elektronikuszenei fesztiválon tanunk és megint csak l$i kell fejeznünk értetlenségünket, amiért egy kollegina pár éve az egyik országos lapban azt írta e panorámáról, hogy giccs. Sorállás az áramhintáért, Varga Yvett, az áramszolgáltató szóvivője magyarázza el nekünk, hogy a vidámparkihoz hasonló hajóhintát a rajta állók-dülöngé- lők hozzák mozgásba, a mozgás áramot termel, amellyel például mobilokat lehet feltölteni, arról meg szavazni lehet, hogy a fesztivál végére összehintázott árammennyiség melyik szervezetnek legyen fölajánlva. Nálunk ez az idei Sound „különdíjas” ötlete, habár buli után közvetlenül senkinek sem ajánlanánk. Ötszázötven a sör korsója, zsíroskenyérpont és fröccsöntő, a prímet a Maci a málnásban viszi: 5-2-3 arányban bor, málnaszörp és szóda, mindez potom kétezerért. A nagyszínpad kivirágzott, olyan színes és virágmintás, mint még egyik évben sem, és állítólag a fellépők is szuperek, de mondom, mi már Ganxstát se értjük, nem Aviciit vagy Wu-Tang Ciánt, márpedig a fesztiválozó fiatalság rájuk indul be nagyon. De mi nem fesztivá- lozni jöttünk, hanem dolgozni, akár csak az a helyi büfés, akinek az egysége beékelődött a Sound területébe: neki alighanem ez a hétvége „a” szezon, a sarokban még „nemzeti trafik” is van, de persze csak a megmaradt és hétfőig még értékesíthető cigarettákkal. A bejárat tövében egy házon az ablakban még kint a Szoba kiadó tábla, ottfelejtették tán, a sajtos-tejfölös lángost 550-ért kínálják, a „háttérfesztivállá” változott közeli utcákban belga és francia rendszámú autók, elvégre ez tavaly óta már Európa legjobb közepes méretű fesztiválja. Smaragdla-ültetvény Bolháson telepítés Hasznot hajt a településnek és a falusiaknak Visszavonta vádjait a vádlott gyilkosság DNS-minták, véres ruhák szólnak az exfocista ellen Galba Mihály (jobbra) mutatja be a kertet egy veszprémi érdeklődőnek Galba Mihály bolhási polgármester egy éve kezdett el foglalkozni a smaragdfa telepítésének gondolatával. Ez év májusában el is ültettek kísérletképpen tíz csemetét, amit aztán a közelmúltban újabb négyszáz követett. A település első embere szerint nyolc év múlva akár egy köbméter fát is adhat egy fatörzs, s nem elhanyagolandó, hogy nem szívja el a tápanyagot a földfelszíni növényektől, így a köztes területet is hasznosítani tudják, uborkát, sárgarépát, zöldséget, burgonyát és hagymát is tudnak termeszteni. Mindez munkalehetőséget nyújt néhány helybélinek. A két hónapon át tartó erős illatú virágzás idején egy hektár területről akár hétszáz kiló mézet is betakaríthatnak a méhek. Ha tűzifának használják, akkor a szénnel vetekszik a fűtőértéke. Mivel vízálló, a bútoriparban is kedvelt alapanyagként tartják számon. Már ebben az évben anyagi hasznot is hoz Bolháson, hisz a szomszéd település közkonyháit ellátják friss konyhakerti növényekkel, a helyi rászorulóknak segélyként is adhatnak belőle, valamint a piacon is olcsóbban tudják adni az itt termelt növényeket. ■ Gy. J. Miután a bíró figyelmeztette, büntetlenül hamisan nem vádolhat senkit, visszavonta a nyomozókra tett vallomását az egykori Rákóczi-csatár, akit a tavaly májusi Kanizsai utcai gyilkossággal vádol az ügyészség a Kaposvári Törvényszéken. Az úgy két évtizede a labdarúgó NB III. Dráva-csoportjának védőit összekavaró hajdani támadó ezúttal magát hozta zavarba, miután kiderült: a nyomozás során egy szembesítésen folyamatosan hazudozott, s gyanúba akarta keverni a 72 esztendősen megölt asszony albérlőjét.- Az a három nap olyan volt - jelentette ki a pénteki tárgyaláson, ahol elismerte, hamisan vádolta meg hajdani lakótársát -, hogy az életemből sohasem tudom kitörölni, amit a nyomozók műveltek velem. Na, ekkor hangzott el a bírói figyelmeztetés. Ezek tükrében nem meglepő, hogy az egykori ivócimbora és albérlőtárs viszonya megváltozott felé, s terhelő vallomást tett az excsatárra. Aki a vádhatóság szerint súlyos anyagi gondokkal küzdött, már albérletét sem tudta fizetni, s amikor május 25-én javítanivaló ruháival felkereste az idős nőt, rátámadt, megütötte, egy késsel háromszor hasba és mellbe szúrta, majd a megtalált kevéske pénzzel távozott. A vádlott tagadta az ellene felhozottakat, s bár a korábbi tárgyaláson is meseszerű történetekkel állt elő időnként, némi reménysugarat jelenthetett számára a meggyilkolt asszony két szomszédja, akik szerint az ominózus napon az albérlő is veszekedett az áldozattal, s sejtetni engedték, hogy az idős asz- szony nemcsak eltartotta a férfit, de szexuális viszonyt is folytatott vele. Ahogyan a vádbeszédből is kiderült, nemcsak a vádlott ruháján és a cipőjén találták meg az asszony vérét, de a genetikai vizsgálatok is bűnösségét erősítik, hiszen a gyilkoláshoz használt késen és a körme alatt is megtalálták DNS-mintáit. Utóbbiról az exfocista állította, szakszerűtlenül, minden szabályt megszegve vettek tőle mintát a rendőrségen, ahol amúgy is folyamatosan fenyegették, s brutális vallatásnak tették ki. A jegyzőkönyv szerint viszont minden szabályosan történt - erre mondta védője, egy állítás és egy tagadás hangzott el a történtekkel kapcsolatban. Az ügyben szerdán lűrdet ítéletet a törvényszék. ■ Vas A.