Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám

SPORT 2013. JÚNIUS 30., VASÁRNAP 10 Neymar bemutatkozhat Spanyolországnak konföderációs kupa A Rio de Janeiró-i álomdöntőben mind a két válogatott csúcsokra tör Spanyolország egy újabb Maracanazóról álmodik - böngészhető ki az első számú madridi sportnapilapból, a Marcából. Az üzenet világos: a Vörösnek becézett csapat hasonló bravúrra készül, mint az uruguayi Céleste 1950-ben. Dénes Tamás 1950-ben, amikor Brazília a mos­tanit megelőzően legutóbb nagy világtomát rendezett, az utolsó, a világbajnoki címről döntő mér­kőzésen, a Maracanában 2:l-re kikapott az uruguayi válogatot­tól. Ghiggia és Schiaffino góljá­val a Céleste elvitte az aranyat, a vereség 63 éve fájó traumát okozott a braziloknak. Akadtak, akik ott, a mérkőzés után, a sta­dion lelátóiról a mélybe vetették magukat, a nemzeti tizenegy pe­dig örökre letette a fehér mezes, fehér nadrágos addigi szerelést. Majdonképpen azt követően lett aranyzöld (auriverde) vagy kaná­ri (canarinha) a brazil mez. Akkor sem tudták elképzelni a brazilok, hogy más is nyerheti az utolsó mérkőzést - s most sem nagyon. Pedig az ellenfél az utób­bi évtized vitathatatlan uralkodó­ja, a 2008-ban és 2012-ben Euró- pa-bajnok, 2010-ben világbajnok spanyol válogatott, amely teljessé teheti az UEFA- és FIFA-tornákon szerzett kolekcióját a Konföderá­ciós Kupán szerzett elsőséggel. Öt esztendő alatt négy FIFA: és kontinentális tornát a felnőttek­nél még soha, egyetlen válogatott sem nyert, a Vörösnek (La Rója) becézett spanyol gárda ezt érheti el hétfő hajnalban. Luiz Felipe Scolari és Vicente Del Bosque személyében a leg­utóbbi három világbajnok szö­vetségi kapitányból kettő mécs­eséi majd egymás ellen a Rio de Janeiró-i mérkőzésen. (A har­madik a 2006-ban győztes Mar- cello Lippi.) A hazájában Nagy Fülöpnek, Felipaónak becézett edző egyáltalán nem híve annak, hogy a szurkolók már a mérkőzés előtt odaadják csapatának a tor­nagyőzelmet, noha kétségtelen, játékosai eddig az eredményeket tekintve meggyőző formát mu­tattak. Japánt, Mexikót, aztán két nagyágyút, Olaszországot és Uruguayi győzte le a csapata, összesen 11 gólt szerezve. Első számú csillaga, Neymar eddig Neymar a legjobb, Marcelo a második legjobb brazil eddig a tornán a torna vitathatatlanul legjobb játékosa, aki az első három mér­kőzés mindegyikén látványos gólt szerzett, az elődöntőben pedig előkészítette Fred és Pau- linho találatát is. Ám, elismerve Fred meglepő eredményességét, Neymaron kívül nincs egyenle­tes formában, jól játszó futballis­ta a braziloknál, ha úgy tetszik, nincs világsztár. S éppen ez szüli a kevés brazil kétkedő, valamint a brazil-szimpatizáns európai ítészek kétkedését: mi lenne Sco­lari csapatával, akár a döntőben, akár a jövő évi világbajnokságon, ha Neymar megsérül? Igaz-e, hogy annyit veszítene az értéké­ből, mint Lionel Messi nélkül az argentin válogatott? S az utób­bira az adekvát válasz az, hogy lehet, hogy még többet. Neymar és Messi a következő idényben együtt játszik majd a Barceloná­ban, a brazilok első számú csil­laga így személyes okokból is különleges mérkőzésre készül. Noha hangoztatja, hogy most csak a csapat sikere a fontos (fo­gadjuk el tőle, hogy így is gondol­ja), most először mutathatja meg már a Barcelona tagjaként a ka­talánok spanyol kulcsjátékosai ellen, mit is tud. A spanyolok éppen úgy három győzelemmel léptek tovább a cso­portból, mint a brazüok, gyen­gébb ellenfelek ellen. Uruguayi 2-1-re, Tahitit gólcsúcsot hozó A spanyolok csak egy tétmérkőzést nyertek a két válogatott eddig megle­pően kevés mérkőzést vívott egy­mással. A nyolc korábbi össze­csapásból négyet a brazilok nyertek meg, kettőt pedig a spa­nyolok. A legutóbbi két találko­zón a Vörös (1999-ben Vigóban 0-0-t, 1990-ben Gijónban 3-0-t játszva) veretlen maradt. Ugyan­akkora tétmérkőzéseken eddig a brazilok voltak a jobbak. Az 1934-es, olaszországi Mondialén még a spanyolok nyertek, de az­tán az 1950-esen, Rióban, 6-1-re győzött a házigazda. Az 1962-es chilei vb is brazil sikert hozott (2:1), 1978-ban, az argentínai Mundialon 0-0-ra végeztek, 1986-ban, mexikóban ellenben megint az aranyzöld mezesek győztek (1-0), igaz, vitatható kö­rülmények között. A spanyoklok Európán kívül még soha nem győzték le a brazil csapatot. A lényeg: Blatter elégedett A FIFA SVÁJCI ELNÖKE, Sepp Blatter nagyon elégedett a tor­na eddigi mérkőzésein látottak­kal, mi több, kijelentette, hogy korábban soha nem volt Konfö­derációs Kupán ilyen magas színvonal. Elégedettséggel nyugtázta a gólszámot (amihez azért az is kellett, hogy a tahiti válogatott meccsenként nyolcas kapott gólátlagot produkáljon), s a televíziós közvetítések ma­gas nézettségét, valamint azt, hogy egy felmérés szerint a bra­zilok nagy többsége igenis várja a jövő évi Mundialt, s örül, hogy azt országában rendezik meg. Kitért a belpolitikai hely­zetre, a társadalmi elégedetlen­ségekre, de úgy vélte, azok me- golásában a futball csak pozitív szerepet játszhat. Várhatóan a torna utolsó, vasárnapi napján is lesznek megmozdulások Rio de Janeiróban és a „kisdöntő” helyszínén, Salvadorban. Csúcsra hajtanak a brazilok A BRAZIL VÁLOGATOTT 1984. jú­nius 10, az angolok elleni 0-2 óta veretlen európai csapat el­len hazai pályán. Scolari együt­tese a legutóbbi nyolc mérkőzé­se mindegyikén legalább két gólt szerzett, összesen 22 gólig jutott. Az aranyzöldek a leg­utóbbi 12 Konföderációs Kupa- mérkőzésükön kivétel nélkül szereztek gólt, a legutóbbi 11-et meg is nyerték. Ha nyer, a bra­zil lesz az első válogatott, amely sorozatban háromszor is meg­nyeri a Konföderációs Kupát. Egyelőre társrekorder a maga két elsőségével, a franciákkal (2005, 2009, illetve 2001, 2003). A spanyoloknak az ola­szok elleni elődöntőben megsza­kadt egy hosszú sorozatuk, előt­te 15 mérkőzésük mindegyikén szereztek gólt. A Vörös a leg­utóbbi 29 tétmérkőzésén veret­len maradt, a sorozat a 2010- es, svájciak elleni vb-nyitányon kezdődött. (Az a vereség sem számított sokat, hiszen utána megnyerték a tornát.) 2011-ben az angoloktól kaptak ki leg­utóbb, azóta, minden találko­zót, tét- és barátságos mérkőzé­seket is számítva 26 mérkőzés­ből húszat megnyertek, hat dön­tetlenül végződött. A spanyol válogatottá legutóbbi három tizenegyes-párbaját megnyerte, a 17 lövésből 15-öt gólra váltva. mérkőzésen 10-0-ra, Nigériát negyedgőzzel is 3-0-ra verték meg, majd az elődöntőben 120 perces, gól nélküli csata után ti­zenegyes-párbajban ejtették ki az olaszokat. A 15-1-es gólkü­lönbség egészen elsőrangú, de sohat nyomott rajta az óceániai válogatott elleni gólfesztivál. Ez utóbbira kitért egyébként Sco­lari is, amikor az újságírók azt kérdezték tőle, nagy előnynek érzi-e, hogy pihentebb lesz a csapata, mint a spanyol. Szerin­te a spanyolok a pihentebbek, mert a kulcsjátékosok többsége kihagyta a tahitiak elleni mérkő­zést, így eggyel kevesebb meccs van a lábukban. A VASÁRNAPI-HÉTFŐI PROGRAM A 3. helyért: URUGUAY-OLASZORSZÁG, 18.00 (Ml 22.00, felvételről) Döntő: BRAZÍLIA-SPANYOLORSZÁG, o.oo (Ml, élő) Nyolcmillió euró a Schalke szintjén is nagy pénznek számít klubváltás Szalai Ádám győztes mérkőzésen mutatkozott be a Schalkéban Szalai Ádám klubot váltott Né­metországon belül. A válogatott csatár nyolcmillió euróért került a legutóbbi idényben a Bajnokok Ligája tavaszi szakaszában is szerepelt, az új szezonban majd a BL-selejtezőben rajtoló gelsen- kircheni Schalke 04 együttesé­hez. A siker az övé, de a siker a magyar labdarúgásé is, Szalai vételára - a transfermarkt.de adatait átvéve Détári Lajos át­igazolása esetében, mint emléke­zetes, 1988-ban a görögök által kifizetett összeg a világ harma­dik legdrágább játékosává tette „Dömét”, Ruud Gullit és Diego Maradona mögött - a negyedik legmagasabb a mi futballtörté- nelmünkben. Az aktív játékosok közül csak Dzsudzsák Balázsért fizettek többet eddig. A Ruhr-vidék egyik legnép­szerűbb klubja, a BL-döntős Bo- russia Dortmund legnagyobb helyi vetélytársa alaposan be­lenyúlt a zsebébe, hogy meg­szerezze az előző idényben 13 Bundesliga-gólt szerzett magyar csatárt. Az orosz Gazprom által (is) támogatott egyesület eseté­ben egyébként nagyon meg kell becsülni a nyolcmilliós össze­get. A mostani, még augusztus végéig jócskán tartó átigazolási időszakot is beleértve a legutób­bi öt transzferidőszakban mind­össze két játékost vásárolt meg nagyobb összegért a Schalke 04: az egyik a klub talán első számú Szalai Ádám sztárcsapatban folytatja játékosa, a holand Klaas-Jan Hun- telaar, aki a német klubhoz igazo­lása előtt a Reál Madrid és az AC Milán mezét is viselte, a másik pedig a spanyol Jurado. Utóbbi egyébként már nincs az együt­tesnél, 3 millió euróért költözött Moszkvába, a Szpartak együtte­séhez. A királykékek leghíresebb játékosa egyébként az elmúlt években a spanyol Raúl volt. A Schalke abszolút élcsapat­nak számít Németországban, így aztán megállapíthatjuk, hogy Lisztes Krisztián Brémából va­ló távozása óta nem játszott ma­gyar játékos ilyen szintű német klubban. A gelsenkircheniek a legutóbbi a legutóbbi hét idény­ből csak kétszer nem végzett az élső négy hely valamelyikén, igaz, bajnoki címet soha nem nyert a Bundesligában. A 2012­2013-as szezont a negyedik he­lyen fejezte be, ezzel biztosította a helyét a BL-selejtezőben. Válogatott játékosok soka­sága szerepel a keretében, így a holland Huntelaar és Afellay, a román Marica, a perui Farfán, a finn Pukki, a svájci Barnetta, a görög Papadopulosz, a japán Ucsida, az amerikai Jones, az osztrák Fuchs, a ghánai An­nán, s a német játékosok közül Hildebrand, Höwedes, a veterán Metzelder, s az óriási tehetség­nek tartott Draxler. Ádám szombaton győztes mér­kőzésen mutatkozott be, a Schal- ke 1-0-ra verte az ERGO Team nevű amatőrválogatottat. ■ A legdrágább magyar átigazolások 1, Dzsudzsák Balázs Anzsi M. D. Moszkva 2012 19,0 millió 2. Dzsudzsák Balázs PSV Anzsi M. 2011 14,5 millió 3. Détári Lajos Frankfurt Olympiakosz 1988 8,7 millió 4. Szalai Ádám Mainz Schalke 2013 8,0 millió 5. Huszti Szabolcs Hannover Zenyit 2009 3,0 millió (Détári esetében az összeg kalkulált, később vezették be az eurót.)

Next

/
Thumbnails
Contents