Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám

SPORT - HIRDETÉS 2013. JÚNIUS 30., VASÁRNAP 11 Élmezőnyben a földváriak vitorlázás Jól szerepeltek a somogyi egységek a Balaton Regattán A vitorlázók kihasználták a hátszeles szakaszokat a gyorsabb haladásért Kellemes nyári időben Balatonföldváron folytatódott a VII. Balaton Regatta vitor­lásverseny-sorozat. SH-összeállítás A sorozat ötödik és hatodik fu­tamán 76 hajó kormányosai és legénysége szállt harcba a mi­nél jobb helyezésekért. Az első napi túraverseny napsütésben, remek időjárási körülmények között zajlott, 2-3-as délnyugati szélben. A verseny Balatonföldvárról rajtolt félszélben, bal csapáson, ami kissé megnehezítette a versenyzők dolgát. A jó szélnek köszönhetően a futam gyorsan lezajlott, így a versenyzők ha­marosan frissíthettek a kikötő népszerű büféjében. A díjátadó előtt Rakonczay Gábor, a híres óceánátkelő, majd Halmos Gá­bor, a Balatoni Hajózási Zrt. új vezérigazgatója és végül Balatonföldvár polgármestere, Holovits Huba köszöntötte a Balaton Regatta résztvevőit. A másnapi pályaverseny nehéz­kesen indult. A szél sokat forgolódott, így a pálya útvonalát csak késve le­hetett kitűzni. Ezért 10 perces késéssel indult a futam, amit - a szabályoknak megfelelően - a halasztást jelző lobogó felhúzá­sával jeleztek. Sajnos a 48 hajó­ból álló mezőny közel egyhar- mada, nem ismeri a lobogó jel­zéseket, így ők szabálytalanul korábban rajtoltak. Ekkor újra halasztani kellett a futamot és visszaterelni a korai rajtolókat a rajtvonal mögé, majd rövid szabályismertetés következett, így 30 perc késéssel indulha­tott újra a futam, ami azonban remek 3-4-es északnyugati szélben teljesítette a távot. A futam végére ismét elállt a szél, így sajnos a tervezett második futamot már nem si­került elindítani. A hétvégi napsütésnek és a jó szélnek köszönhetően ideális körülmé­nyek között vitorlázhattak a résztvevők. A PÁLYAVERSENY EREDMÉ­NYEI, ys i.: 1. Obsession (Tihany TYC), 2. 80ne (Siófok), 3. Lá- bad-X (Fonyód), ys ii.: 1. Macska (Szigliget), 2. Dolce Vita (Bala­tonföldvár), 3. Titkos (Siófok). YS ni.: 1. Hablaty (Balatonlelle), 2. Penny (Balatonlelle), 3. Ca- tullus Maximus (Badacsony). A TÚRAVERSENY EREDMÉNYEI, ys i.: 1. Madárka (Badacsony), 2. Péter Pál (Balatonföldvár), 3. Obsession (Tihany TYC). ys ii.: 1. Pilsner Úr (Aliga), 2. Beer-Ci (Kenese), 3. Macska (Szigliget). ys ni.: 1. Síim Jim (Balatonföld­vár), 2. Hablaty (Balatonlelle), 3. Penny (Balatonlelle). AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁ­SA HAT FUTAM UTÁN, YARDSTICK i.: 1. Lábad-X 18 pont, 2. Képi 19,3. 80ne 26. yardstick ii.: 1. Macska 12, 2. Dolce Vita 20, 3. Rozália 40. yardstick III.: 1. Penny 19, 2. Süvölvény 38, 3. Helios 40. PÁLYAVERSENY YS I.: 1. Lá­bad-X 8, 2. 80ne 8, 3. Képi 10. PÁLYAVERSENY YS II.: 1. Macska 4, 2. Dolce Vita 11, 3. Avan- ti 13. PÁLYAVERSENY YS III.: 1. Penny 8, 2. Hablaty 10, 3. Sü­völvény 14. A VII. Balaton Regatta kö­vetkező fordulóját július 20-án rendezik Balatonszemesen, majd a IX-X. futamokkal au­gusztus 31-én és szeptember 1-én Balatonbogláron zárul az idei sorozat. SOMOGYI APRÓHIRDETÉSEK MEZŐGAZDASÁG NYÁR-, éger-, fűzfát vásárolok. 20/230- 8242----------------------------------------------------------------------*298191* ÁLLÁST KÍNÁL | KaposplastJÖt karbantartó lakatost, és erősáramú végzettséggel rendelkező elektronikai műszerészt keres. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Az önéletrajzokat az in1o@kaposplast.liu email címre kérjük elküldeni. A PEK-Snack Kft. felvételt hirdet telephelyére, raktáros munkakör betöltésére. Részletek: www.peksnack.hu honlapon. Jelentkezési határidő: 2013. július 15.----------------------------------------------------------------------*298291* AZONNALI kezdéssel munkalehetőség diplomásoknak! Jelentkezni penzvi- Iag2013@gmail.com----------------------------------------------------------------------*298215* BATÉI Közös Önkormányzati Hivatal pá­lyázatot hirdet gazdasági vezetői állás be­töltésére. Beadási határidő: 2013.07.15. Bővebb információ: Hivatal, Baté, Fő u. 7. és 82/590-012, v. 30/629-7975 telefon­számon kérhető. Teljes kiírás a www.bate . hu, vagy a kozigallas.gov.hu honlapon meg­tekinthető.----------------------------------------------------------------------*298350* FAKITERMELŐ brigádba döntőfűrészest keresek. Kizárólag gyakorlattal rendelke­zőt! 20/986-8936----------------------------------------------------------------------*298262* GYAKORLOTT kőművest felveszek Kvár és környékéről: 30/641-5334.----------------------------------------------------------------------*298292* KAPOSFÜREDEN az ABC-be - Mobil ABC-re eladó pénztárost és sofőrt felve­szünk. 06-82/421-579,30/520-1506.----------------------------------------------------------------------*292779* KA POSVÁRI könyvelőirodába gyakorlattal rendelkező adatrögzítőt keresünk. Önélet­rajzokat 298209. sz. a Kiadóba kérjük.----------------------------------------------------------------------*298209* <? % Coats Crafts Hungary Kft. coats munkatársat keres: KÖZPONTI TERVEZŐ munkakörbe Munkakör betöltésének feltételei: • min. középfokú végzettség • középfokú angol nyelvtudás • Microsoft Office programok ismerete • SAP ismerete • problémamegoldó képesség • rugalmasság, megbízhatóság • jó kommunikációs készség • önálló munkavégzés Munkakör betöltésénél előnyt jelent: • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat A munkakör azonnal betölthető. Ha Ön szereti a kihívást és egy nagy múltú gyár eredményorientált csapatának tagja szeretne lenni, önéletrajzát és motivációs levelét magyar és angol nyelven küldje el a következő e-mail címre: judltpatai@coats.com vagy juttassa el KERESÜNK 18-55 év közötti hölgyeket Londonba, 4****-os szállodákba szoba­takarításra, azonnali kezdéssel! Hivata­los, bejelentett munka, fizetés 900-1000 GBP/hó. Nyelvtudás nem szükséges! Tel.: 06-70/452-8655, H-P 9-18, Sz 9-14-ig. kaposvar@tavozzangolosan.hu-----------------------------------------------------------------------*297755* LAKATOS* és asztalosipari segédmunká­sokat keresünk. Fényképes önéletrajzokat a kaposlakat@gmail.com e-mail címre vár­juk.----------------------------------------------------------------------*298335* MŰSZAKI rajzot ismerő, gyakorlattal ren­delkező, németül beszélő lakatosokat kere­sünk belgiumi munkára. Fényképes önélet­rajzot „Belgium” jeligére a Kiadóba kérjük.----------------------------------------------------------------------*298267* SZOFTVERFEJLESZTŐKET keresünk ka­posvári irodánkba. Precognox Kft. Részle­tek és jelentkezés: http://precognox.hU// alias-----------------------,----------------------------------------------*298014* TG K javításához értő karosszériást és sze­relőt keresünk Nagyberkibe. 06-20/585- 0544----------------------------------------------------------------------*296520* OKTATÁS A King'a Ford Autósiskola nyári intenzív M, A, B, C, C+E, D tanfolyamai július 15-én és július 29-én kezdődnek. Kvár, Fő u. 45. 82/422-131, www.kingafordautosiskola.hu----------------------------------------------------------------------*298101* A M eiszterics Autósiskola Kft. tanfolyamot indít T, M, A, B, B+E, C, C+E, D GKI gépke­zelői, és taxi gk.-vállalkozói kategóriákban július 3.-án 17.00.-kor. Jelentkezni: Marca­li, Petőfi u.17. Tel.: 85/410-647,30/9472- 666. Nytsz.: 03-0003-04 AL-0308.----------------------------------------------------------------------*293139* ANGOL kezdő esti tanfolyam indul Csurgón július Tjén 1920 Ft önrésszel és 90.000 Ft állami támogatással. Jelentkezés: 70/60- 90-250. Nyilvántartási szám: 14-0002-06. Kocsis Oktatóközpont, Kaposvár, Rákóczi tér 12., 3. em.----------------------------------------------------------------------*298269* NÉMETH AUTÓSISKOLA folyamatosan induló tanfolyamai: GKI-tanfolyam (busz, teher, összevont); gépjármű-vezetői kép­zések: B; C; C+E; D. Jelentkezz július 15-ig B kategóriás tanfolyamra és 10% kedvez­ményben részesülsz. Jelentkezés: Kapos­vár, Anna u. 12., 82/427-946; www.ne- methkft.eu ; nemethau@t-online.hu----------------------------------------------------------------------*298095* SZOLGALTATAS GÉPI BOZÓTIRTÁS 06-30/9297-287, DA-MŰ LEGELŐK TISZTÍTÁSA 06-30/9297-287, DA-MŰ ÖTVÖS SÍRKŐAKCIÓ A kiállított sírkövekre 5-10-15% kedvez­ményt adunk. 2013. 06. 26.-07. 13-ig. Kiállítóudvaraink: Kaposvár, Kanizsai u. 95. (a Nyugati temető főbejáratával, por­tájával szemben) Kaposvár, Kanizsai u. 56. (Tüskevári sorompónál) Tel.: 20/366-7896, 30/963-4771.------------------------------------------------------------------- *298240* PALATETŐ-FELÚJÍTÁS bitumenes lemez­zel 2400 Ft/mJ-től. 30/234-9135----------------------------------------------------------------------*295031* REDŐNYJAVÍTÁS, gurtnicsere. 30/283- 3537.---------------------------------------------------------------------*294669* SZ IVATTYÚ-, VILLANYMOTOR­tekercselés. Andalics, Kaposvár, Fő u. 71. Tel.: 82/320-531. VEGYES KAZÁNOK 98.000 FT-TOL nagy tűztérrel, lemez- és öntvényradiátorok féláron, 10 év garanciával. 06-20/9475- 970. ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON lakás kiadó. 30/517-7430----------------------------------------------------------------------*294413* KAPOSVÁRON 2 szobás lakás. 30/3553- 997----------------------------------------------------------------------*298120* ÁLLAT AUGUSZTUS végére fehér, vörös előnevelt csirke megrendelhető. 82/477-167----------------------------------------------------------------------*298107* ELŐNEVELT kacsa akciós áron! 70/628- 6267----------------------------------------------------------------------*296264* HÁZTÁJI vörös tollazatú tojójércék 1000 Ft/db-tól eladók, szállítás ingyenes. 30/876-3584,20/543-0845----------------------------------------------------------------------*298205* IDEI vörös tojójércék, vegyes hasznosítá- súak, akciós áron eladók. Szállítás ingye­nes. 20/626-3009,30/301-9099----------------------------------------------------------------------*298318* VÁGÁSRA, továbbtartásra csirkék 20/5524-155.----------------------------------------------------------------------*297569* Új djakat alapítottak a röplabda-akadémián röplabda Új díjakat alapítottak a kaposvári röplabda akadé­mián. Hat kategóriában hagyo­mányteremtő szándékkal adják át a Horváth Éva Röplabda Ala­pítvány Jó tanuló, jó röplabdás” díjait. A helyi röplabda akadémia ünnepélyes évadzáróján első al­kalommal találkozhatnak majd a jelenlévők Oláh Jánossal az NB I-es Az 1. MCM-Diamant Kapos­vári Egyetem új vezetőedzőjével, de a felnőtt együttes néhány já­tékosával. A rendezvény kedden 16 órakor kezdődik az Arany úti sportcentrumban, ahol kiderül, kik kapják az Év utánpótlásedző­je díjat a női és a férfi szakágban. A két szakember a Gáspár Ist­ván Díjat és a Vermesné dr. Me­rő Zsuzsa Díjat veszi majd át. Az eseményen ott lesz a magyar fér­fi röplabda válogatott szövetségi kapitánya, az akadémia szakmai igazgatója, Demeter György, va­lamint a hírek szerint a nemze­ti együttes kaposvári tagjai is tiszteletüket teszik. ■ K. Z. HIRDETÉS pe Q PROFITEXPERT Számítástechnikai Kft. Sajtóközlemény SZÉCHENYI TERV Életfunkció figyelő, folyamatos helyzetmeghatározó eszköz és rendszer fejlesztése a Prof itexpert Kft. által GOP-1.3.1-11/B-2012-00A2 projekt A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretén belül a Vállalatok komplex technológiai innovációjának/Akkreditált ktaszter tagvállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása tárgyú felhívást tett közzé. A Profitexpert Számítástechnikai Kft. - székesfehérvári részlegére alapozva - GOP-1.3.1-11/B-2012-00A2 azonosító számon, a címben rögzített témában pályázatot nyújtott be, melynek elbírálása után az Európai Unió és a MagyarÁUam 212 761 683 forintos támogatásával 2012.11.01-vet a 22 hónapra tervezett kutatás és fejlesztési munkákat ténylegesen megkezdte. A fejlesztés egy olyan személykövető és helyzetmeghatározó rendszer kialakítására irányút, mely tehetővé teszi szabadtéren és épületben tartózkodó célszemély tartózkodási helyének, bejárt útvonalainak és aktivitásának napi 24 órán keresztül történő ellenőrzését. A fejlesztések jót elkülöníthető két területen kezdődtek meg: a készülék és a szolgáltatást biztosító alkalmazási szoftver tervezésével. A hardver fejlesztés keretei között kelt kialakítani a szabadtéri GPS koordináták, az épületen belüli jelentét és a célszemély aktivitásának érzékelését, melynek mért adatait vezeték nélküli adathálózaton kelt eljuttatni a szolgáltató központba az alkalmazási szoftver segítségévet történő térképes megjelenítéshez. A rendszer elkészülte után a célszemélyeket hozzátartozójuk, támogatójuk vagy felügyelőjük számítógépen vagy okos telefonon böngésző segítségévet követhet, ellenőrizheti tartózkodási helyét vagy aktivitását. A rendszer elkészülte után a potenciális felhasználóinak tekintjük azokat a magánszemélyeket, vállalkozásokat, önkormányzati és állami szervezeteket, akik ápolásra szoruló hozzátartozójukról, idős emberekről vagy hatóságilag megfigyelés alatt álló személyről gyorsan, megbízhatóan meg kívánják kapni a rendszer áltat közvetített vész jelzéseket, és gyorsan kívánnak azokra reagálni. A készülékek prototípusának tesztelését 2013. IV. negyedévében tervezzük elvégezni. Székesfehérvár, 2013-06-06 PiUmann József ügyvezető igazgató PROFITEXPERT Számítástechnikai Kft. Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 152/H Telephely: 8000 Székesfehérvár, Mártírok u. 9. Web: www.profitexpert.hu MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek ai Európai Unió témogatáaával valósulnak meg. VASÁRNAPI . , . Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok es községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat levélcíme: ASB Kft. 1525 Budapest, Pf: 110, Fax: 06-1/488-5580 Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 660 Ft, negyed évre 1980 Ft, fél évre 3960 Ft, egy évre 7920 Ft Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült ASM Nyomda Kft. Szilády Üzem. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ______________Megrendelés száma: 354700. Nyomtatás időpontja: 2013/26. hét______________ La punkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoz­tató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125

Next

/
Thumbnails
Contents