Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-21 / 143. szám

2013. JUNIUS 21., PENTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Nagyatádi kórház: minden dolgozóra számítanak az átalakítás után megy vagy marad? Bejelentet­ték a nagyatádi és a gyöngyö­si dolgozóknak, hogy váható- an július 15-től költségvetési in­tézményként működik tovább a két kórház, amelyek tulajdon­jogát már átvette az állam. A jö­vőben tehát nem a gazdasági társaságról szóló törvény alap­ján, hanem a költségvetési in­tézményekre vonatkozó szabá­lyok szerint működnek a kór­házak. Mindez háromfázisú folya­mat eredménye. Mint ismert, az önkormányzati tulajdonú kór­házakat tavaly állami tulajdon­ba vették, majd Idén áprilisban a gazdasági társaságokként működőket költségvetési intéz­ménnyé alakították. Most egy lépcsőben ugyanez történik a Nagyatádi Városi Kórházzal.- Az ide járó betegeket nem érinti hátrányosan a változás - tájékoztatott Freili Géza a jelen­legi fenntartó, Medical Invest- ments Zrt. vezérigazgató helyet­tese. - Az állam átveszi tőlünk a szükséges eszközöket, a kór­házak működéséhez kapcsoló­dó szállítói szerződéseket, köte­lezettségeket. Július 15-től a dolgozók is közalkalmazottá válnak, a Me­dical Investments Zrt. fenntar­tói feladata megszűnik, erről a Gyógyszerészeti és Egészség- ügyi Minőség- és Szervezetfej­lesztési Intézettel (GYEMSZI) egyeztetve kapnak írásos tájé­koztatót.- Ez az intézkedés több mint 400 munkavállalót érint Nagy­atádon - tette hozzá a szakem­ber. - Ismereteink szerint a jö­vedelmük nem lehet alacso­nyabb, mint a jelenlegi, besoro­lásuknál a jogfolytonosság ér­vényesül. Most egy speciális jogi feladat vár a fenntartóra, hiszen az al­kalmazottak július 15-e után már nem a munka törvény- könyve szerinti, hanem közal­kalmazotti bért kapnak: jut­tatásukat „át kell konvertálni” közalkalmazottivá. A kórházak dolgozóinak ezután kell nyilat­kozniuk arról, hogy tovább dol- goznak-e az intézménynél. A központi kezelésbe vett kórházaknál újabb lépés törté­nik az egységes működés meg­valósítása érdekében, tudatta a leendő fenntartó GYEMSZI. ■ Jeki Gabriella Orbán Viktor hajrázni kell a borászok 12 pontja Légii Ottó szerint jól állnak a megvalósítással Légii Ottó, balatonboglári borász: kettészakadt a szakma élmezőnye, és kevesen veszik igénybe az unió szőlőültevény-fejlesztési támogatását ► Folytatás az 1. oldalról Miközben a kormányfő és a kép­viselő a tizenkét pontot veszi számba, a szőlősgazdák pedig a munka dandárjánál tartanak, egy nemrég nyilvánosságra ke­rült toplistából az derül ki: a húsz legnagyobb árbevételű bo­rászat között nincsen dél-balato­ni. A rangsor összeállítói ugyan megjegyzik, hogy a Törleyt nem vették figyelembe, mert zömmel pezsgőt állít elő, de a teljes kép­hez hozzátartozik, s Légii Ottó is megerősítette érdeklődésünk­re: a BB-Törley a legnagyobbak egyike. A húszas toplistán szereplő cégek közül tizenhárom nem is rendelkezik saját szőlőterület­tel. Az ágazat csúcsszereplői kö­zött egyáltalán nem képviselte­ti magát a Dél-Balatonon kívül a Soproni borvidék, egy-egy cég­gel van csak jelen Tokaj, Bada­csony, Villány, Eger, Szekszárd, Neszmély és a Mátrai borvidék, a többi cég az Alföldi borrégió­ban vagy Budapesten van beje­gyezve.- A borász szakma élmező­nye jól láthatóan kettészakadt. Az egyik kategóriában találha­tók azok a szereplők, akik ipari mennyiségben állítanak elő al­só- és középkategóriás bort jel­lemzően nem saját, hanem vá­sárolt szőlőből. A másik csoport­ba azok a nagy pincészetek tar­toznak, akik saját szőlőből pré­mium-, felső- és középkategóri­ás borokat termelnek, márkát építenek, nevük egyben védje­gyükké is válik - véli Cserhá­ti Gábor szakértő, aki a listát a földalapú és ültetvényfejlesztési EU-s támogatásokkal összevet­ve jutott erre a következtetésre. A top 20 borászatból hárman vették igénybe az unió szőlőül­tetvény-fejlesztési támogatását.- Saját ültetvény hiányában nehéz prémium minőséget elő­állítani, a pusztán ilyenből dol­gozó cégek nem nagyon törek­szenek felsőkategóriás borok előállítására, ahhoz ugyanis nélkülözhetetlen a gazda sze­me - így Kántor Endre, a bor- ravalo.hu szakírója.- Ez a kategória nem a mi világunk, mi családi gazda­ság vagyunk - jegyezte meg lapunknak a balatonboglári Légii Ottó. - Az pedig, hogy a nagyoknak nincsen saját sző­lőterülete, nem újdonság, hi­szen a franciaországi Cham- pagne-ban is a legtöbben fel­vásárolnak. ■ Fónai Imre Löszfalomlás: marad a felfüggesztett kúria A tragédia után életveszélyessé nyilvánították a ságvári házat ► Folytatás az 1. oldalról A ságvári férfi elhatározta, hogy támfallal védi meg otthonát. Szándékát a helyi jegyzőnél be­jelentette, majd egy kőműves­sel egyeztetett. A támfal alap­ját azonban a szükséges szak­mai ismeretek nélkül - feltehe­tően takarékossági megfontolá­sokból - maga kezdte el kiásni ismerőseivel 2010 júliusában. Amikor megindult a löszfal, az egyik felnőttet nyakig betemette a lezúduló mintegy 20 köbméter, laza szerkezetű anyag, ezért alig tudott lélegzetet venni. Életét annak köszönheti, hogy társai gyorsan kiszabadították. A fel­nőttek nem találták a két gyer­meket, csak órák múlva szaba­dították ki a testüket puszta kéz­zel a föld alól rendőrök, tűzoltók. Az újraélesztési kísérletek siker­telenek maradtak. A bíróságok szerint a férfi a munkálatok előtt és közben kü­lönböző szintű jogszabályokban rögzített foglalkozási, munkavé­delmi, szakmai előírásokat sze­gett meg, s nem gondoskodott arról, hogy a veszélyes munkate­rület el legyen zárva az illetékte­lenek elől. A Kúria szerint is fe­lel a történtekért, azt szakmai megfontolások nélkül a józan ész alapján is előre kellett volna látni, hogy növeli a veszélyhely­zetet a több méter magas, omlé- kony partfal tövében az alaphoz szükséges árok kiásása. A tör­téntek után nyomban életveszé­lyessé nyilvánították az épüle­tet, a család kiköltözött. ■ F. I. Gázos ellenőrzés Józsi tíz éve ugyanakkor jön: amikor szeptember végén, ok­tóber elején a hőmérséklet be­esik húsz fok alá, akkurátu­sán megjelenik, hónap alá szorítva a kopott bőrtáskát, benne mindenféle fogó és csa­varhúzó, tű és pumpa, s meg­annyi, a laikus számára isme­retlen és beazonosíthatatlan ketyere. Mindig a konyhában kezdi, miután elhúzzuk az asztalt, nyögve letérdel a kon­vektor elé, megnézi a gyújtó­szerkezetet, kipucolja a fúvó­kát, ha kell, néhány befészkelt pókot is kizavar, majd kibal­lag az ablak elé, s átvizsgálja a szellőzőt. Aztán a gáztűzhely következik, majd sorban az összes szoba, a fürdőben a fa­libaba és a bojler, fél óra alatt végez, s közben néhány anek­dotával a famíliájáról is meg­ajándékoz. No és persze a biz­tonságérzettel. És ha esetleg néhány héttel később valaki gázszagot érez valamelyik he­lyiségben, ismét kijön, állít a készüléken, magyaráz, meg­nyugtat. Mindezt nagyjából egy ezresért. az államilag elrendelt köte­lező ellenőrzés csaknem ti­zedéért. Melyet, ha nem fize­tünk ki, illetőleg nem enged­jük be a mestert a lakásba, januártól lekapcsolnak ben­nünket a hálózatról. A ható­sági ellenőrzést a miniszteri rendelet értelmében mostan­tól ötévente el kell végeztet­nünk, s vélhetően az ár a jö­vőben sem lesz alacsonyabb. Az állam szerint fél évtize­denként bele kell, hogy fér­jen ez a jelenleg közel tíz da­rab ezres - ami amúgy egy évre lebontva nagyjából a duplája, mint a mostani, sa­ját szakállra kért átvizsgálás díja. Persze ennyit minden­kinek megér a biztonsága. Csakhogy, ha már a bizton­ságérzet szóba kerül: a szak­emberek szerint minimum kétévente nem árt átnézetni a gázkészülékeket. Az öt év tehát már lutri. Más szem­szögből: egy újabb lehúzás. na, ez a gázos... Illés Zoltán: tovább csökkenhet a szemétdíj ► Folytatás az 1. oldalról Illés Zoltán államtitkár hozzá­tette: cél, hogy a közszolgálta­tást végző cégeknek az legyen az érdekük, hogy a lakosság szelektíven gyűjtse a hulladé­kot. Előrejelzése szerint az évi 500 ezer tonna szemétből leg­alább 100-150 ezer tonnával kevesebb kerül lerakóba a já­rulék bevezetés révén. A hulladék újrahasznosítás mértékét növelnék. Az újra fel­használható üveg-, műanyag-, fém- és egyéb hulladékok válo­gatása mellett, a szolgáltatókat arra ösztönzik, hogy a hőérték­kel rendelkező hulladékokat is válogassák. ■ Vigmond Erika Jó tanulok. Az országos tanulmányi és művészeti versenyeken kiváló eredményt elért tanulókat köszöntötte Szita Károly csütörtökön az Együd kulturális központban. - A teljesítményt minden szinten el kell ismerni - mondta a polgármester -, ha csak egy köszönömmel, akkor is, de ha van rá mód, akkor többel is. A diákok és felkésztőik munkáját könyvutalvány­nyal és ajándékkönyvvel ismerték el az Együdben A tranzakciós díj nem viszi el a rezsicsökkentést rezsi Pénteken szavaz az ország- gyűlés az ivó- és szennyvíz, a sze­métszállítás és a kéményseprés díjának csökkentéséről, derült ki Gelencsér Attila Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő csütör­töki sajtótájékoztatóján.- Az elmúlt 23 év emberek szempontjából legpozitívabb döntése volt a rezsicsökkentés - mondta a honatya, aki hozzátet­te, a voksoláson ő azt támogatja, mely a tavaly évvégi árak alap­ján állapítaná meg a tíz százalé­kos csökkentést a kéményseprési díjaknál. Emellett a javaslatára a tartályos és palackos gáz* árának csökkentéséről is döntenek majd. Gelencsér Attila elmondta: az őszi ülésszak során folytatódik a rezsicsökkentési program, ezért fontosak a támogató aláírások, melyekből eddig Kaposváron és környékén 18 ezer, Somogybán több mint 70 ezer gyűlt össze. Kérdésünkre, hogy a többek között a banki tranzakciós díjat duplájára növelő Varga-csomag nem veszi-e el az emberektől, amit a rezsicsökkentéssel nyer­tek - a szakemberek szerint a bankok eddig 94 százalékban a lakosságra terhelték a költsége­ket -, Gelencsér Attila azt felelte: nem a költségvetés, hanem a túl­zott deficiteljárás megszüntetése miatt volt szükség a kiigzításra, s állította, a bankok a jövőben nem az emberekkel fizettetik meg a megemelt díjat. ■ A. V. Hivatali visszaéléssel vádolják a rendőrt vád Hivatali visszaélés miatt emelt vádat a Kaposvári Nyo­mozó Ügyészség egy balaton- keresztúri rendőr ellen. A fő­törzsőrmester novemberben arról értesült egy máriafürdői vendéglátótól, hogy megrongál­ták az egysége falán lévő ka­merát. A rendőr a felvételen fel­ismert egy keresztúri lakost, akit civilként felkeresett. A férfi elismerte, hogy ő rongál­ta meg a kamerát. A főtörzsőr­mester felajánlotta, megbeszéli a tulajdonossal, hogy ne indul­jon eljárás, ám fizessék meg a javítási költséget, s át is vett tő­lük 30 ezer forintot, amivel a vendéglátóshoz ment - ekkor fogták el. ■ A. V. A t JEGYZET VAS ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents