Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-13 / 136. szám
L MEGYEI KORKÉP 2013. JÚNIUS 13., CSÜTÖRTÖK FELÜTÉS Trafikmutyi, mi az? „a trafikmutyi kifejezés értelmezése bizonytalan, homályos” - áll az Országos Választási Bizottságnak egy népszavazási kezdeményezést elutasító határozatában. elképzelem, amint egy ország tanakodik a szavazófülke előtt trafikmutyi, mi lehet az? (fi) HÍRSÁV Siófoki történész új kötete a régi idők Balatonja című új kötetét dedikálta a könyvheti rendezvényen a fővárosban Kovács Emőke történész, a siófoki székhelyű Balatoni Regionális Kutatóintézet és Könyvtár igazgatója, (fi) Visszaköltözött a városháza visszaköltözött a zamár- di városháza. Az elmúlt hónapokban az ügyintézők a település különböző intézményeiben fogadták az ügyfeleket, mert a városközponttal együtt a városházát is átépítették. Az elkészült beruházást június 29-én adják át. (fi) Új jegyzője lesz Balatonszabadinak új jegyzőt keres Balatonsza- badi, a pályázat már napvilágot látott az álláshelyre. A korábbi hivatalvezető, Nagy Antal a köztisztviselőkről szóló törvény értelmében választani kényszerült és úgy határozott, hogy nyugdíjba vonul, (fi) Ouluból jöttek Siófok vendégei tizenhárom oului polgár vendégeskedett Siófokon. Finn fotográfus képeiből fotókiállítást, valamint finn-magyar kórustalálkozót is tartottak. (fi) Balatonfenyves a szezonra készül balatonfenyves készül a szezonra: útfelújítások és járdaépítés mellett egy fóvenyes strandot, lídót is kialakítanak. (fi) Spóroljon somogyis kuponnal! akció Kedvére való terméket, szolgáltatást vehet és megmarad még az előfizetés ára is Az akció növelte a patcai Katica tanya ismertségét A szerencse a vásárlók mellé állt a kuponakcióval Május végéig több mint 50 féle kupon megjelentetésével segítettük olvasóinkat a spórolásban. A legtöbben élelmiszert - húst, kenyeret, kalácsot - vásároltak kedvezményes áron, de partnereinkkel kínáltunk olcsón többek között kerti ülőgarnitúrát és masz- százst, pólót és játékot, műtrágyát és öblítőszert is. Az átlagos kedvezmény május hónapban - melyet kizárólag a Somogyi Hírlapban megjelent kuponnal lehetett igénybe venni - több mint 46 százalék volt! Olvasóink hosszú évek óta spórolhatnak Somogy napilapjával - akár a hirdetéseket, vagy a hasznos tanácsokat olvasva - de az idén februárban indított kupon akcióval a lehetőség még kézzelfoghatóbbá válhatott mindenki számára. Csak a májusi kínálatot tekintve is, bárki a kedvére való kupont felhasználva bőven megspórolhatta a Somogyi Hírlap előfizetésének árát. Érdemes tehát figyelni kupon akciónkat, melyet ez év végéig biztosan folytatunk. Ajánlatainkat egyelőre főképpen Kaposváron lehet igénybe venni. Törekszünk arra, hogy Somogy megye más területeire is jobban kiterjesszük kuponos akciónkat, hogy minél több olvasónk igénybe vehesse a kedvezményeket. Nagyon kedvező ajánlattal várjuk azoknak a kereskedőknek és szolgáltatóknak a jelentkezését, akik szívesen lennének partnereink az akció kiszélesítésében. Érdeklődni a 82/528- 133 telefonszámon, illetve az aiiz.zaborszky@axelspringer.hu e-mail címen lehet. HANDÓ JÁNOS, A PATCAI KATICA tanya tulajdonosa: - Szerintem mindenki csak jól jár a Somogyi Hírlap által felkínált kedvezménnyel. A vendégek azért, mert szép összeget spórolhatnak meg, de a hirdetők is, mivel az akció növeli az ismertségüket. A Katica tanya eddig kétszer hirdette meg az olcsóbb belépésre jogosító kupont, egy négy tagú család a heti jeggyel 2000 forintot takaríthatott meg. A munkatársaimmal azt tapasztaltuk, hogy a hirdetés eljutott az érdeklődőkhöz. Nem csak Kaposvárról, hanem Somogy minden részéből érkeztek már hozzánk kuponos látogatók. A vendégeink közül már volt, aki érdeklődött, hogy mikorra időzítjük a legközelebbi engedményt. Úgy tervezzük, hogy a Katica tanya a továbbiakban is havonta bekapcsolódik az akcióba, júliusban ismét kedvezményt biztosítunk. Minden olyan csatornát, újdonságot kipróbálunk, ami bejön, s újabb érdeklődőket vonz, és a Somogyi Hírlap ötlete esetünkben bevált. Ez,már csak azért is fontos, mivel a vendégeink 80 százaléka visz- szajár hozzánk. MÉSZÁROS BALÁZS KAPOSVÁRI alkalmazott: - A szerencse a vásárlók mellé állt a kupon akcióval, a kezdeményezés sikere, fogadtatása egyértelműen igazolta, hogy hosszú távon is van helye. A Somogyi Hírlap olvasójaként én is kipróbáltam a Slendy pékségben, zsemlyét, fahéjas kalácsot és sajtos stanglit vettem. Mindig érdeklődve tekintek minden olyan lehetőségre, ami a vevők érdekét szolgálja. Amúgy jelzi a felhívás eredményességét, hogy a kedvezményes vásárlás napján sorok ki- , gyóztak a belvárosi üzlet előtt, sokan kezükben szorongatták a már jól ismert kupont. S miközben az embereket kiszolgálták, újabb vásárlók érkeztek. Manapság, amikor rengetegen a kisebb napi bevásárlást is a lehető legolcsóbban próbálják megúszni az emberek, hatékony az ilyen akció. Egy másik szelvényt is beváltottam: a bioboltban a szokásosnál lényegesen olcsóbban vásároltam teát. Egyébként ha a kupon akció később folytatódik és,olyan terméket kínálnak, anriire szükségem van, egészen bizonyosan élek a lehetőséggel. Találkozó . Hetedik alkalommal találkoztak a Somogyi Hírlap nyugdíjasai, akik ezúttal a Duna-Dráva Nemzeti Park Drávakapu Bemutatóközpontjában ismerkedtek a dél-somogyi táj növény- és állatvilágával. A cél megismerni Somogyországot, emellett a közösséghez tartozás élményének átadása. Fi- csor János főszerkesztő elmondta: szeretnének örömöt szerezni az egykori dolgozóknak, és elérni azt, hogy a nyugdíjasok érezzék, a cég törődik velük. Gasztrorangsor: a második legjobb vidéki étterem a somogyi Kistücsök- Nagyon örülünk, hogy ismét bekerültünk a legjobbak közé, hiszen az ilyesfajta kiadványok a szakma pozitív visszajelzései a munkánkkal kapcsolatban - kommentálta Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök vendéglő tulajdonosa, hogy a Dining Guide napokban megjelent, az ország húsz legjobb éttermét is listázó gasztronómiai kiadványában a második legjobb vidéki egységnek választották vendéglőjét. Mely 2009-ben már elnyerte egyszer az Év konyhája kitüntető címet, s melyet az elmúlt években minden mérvadó, a honi vendéglátással foglalkozó szervezet és kiadvány az ország legjobbjai között tart számon. Az idén a Kistücsököt csak a székesfehérvári 67 előzte meg a vidéki éttermek közül - összesen öten kerültek Budapest határain kívül a listára -, utóbbi a kilencedik az országos rangsorban, ahol Csapody Balázs vendéglőjét a 16. helyen jegyzik. Az ország legjobbja címet a Miche- lin-csillagos Costes érdemelte ki. A listára az idén 13,5 ponttal lehetett felkerülni - a maximáüs 20-ból -, ami a hazai gasztrokul- túra előrelépését jelzi, hiszen tavaly még 12,5 pont is elegendő volt a huszadik helyhez.* Vas A. OLVASÓINK ÍRTÁK Hiányzott a segítőkészség a sofőrből... teljesen fel vagyok háborodva az alábbi eljárással kapcsolatban: június 4-én a Tömegközlekedési Zrt. 16.35-kor induló 15- ös számú járatával szeretett volna 15 éves lányom hazajönni, de mivel sajnos a bérletét itthon felejtette, ezért vett egy buszjegyet, ami kárára 200 forint értékű volt, ezért a buszsofőr leszállította. Ő sajnos nem nézte a buszjegy értékét és a szakadó esőben mielőbb szeretett volna hazajutni, így az amúgyis késésben lévő buszra felszállt, ahol sajnos egy „embertelen” buszsofőrrel találta szemben magát. TELJESEN FEL vagyok háborodva, hogy valaki ilyen embertelen módon viselkedjen, és így megalázzon egy gyanútlan gyereket, akinek minden hónapban becsülettel megveszem a bérletét. Még jó időben is nagyon kellemetlen ez az eljárás, nem hogy szakadó esőben. Szegényke kénytelen volt teljesen elázva gyalog hazajönni, bérlet és egy „átvert” buszjegy mellett. Szerintem ha ebben az emberben lett volna egy kis együttérzés vagy segítőkészség, akkor akár egy órán belül is bemutattuk volna a bérletet, és nem kellett volna ezt a procedúrát a lányomnak elszenvedni. Egyébként azt sem értem, hogy adhatnak el olyan buszjegyet, amivel már nem lehet utazni? BAKÓ ANIKÓ Kaposvár Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobil! PROMÓCIÓ Pörgős vizsgálaton a dízeljárművek juta A Major-Autó Kft. új Bosch-berendezést vásárolt Dízelvarázs Jutában: a Major-Autó Kft. annak köszönheti sikerét, hogy következetesen végrehajtja önként vállalt fejlesztési projektjeit, melyeket újabbak követnek. Megfeszített munkával évről évre modern gépeket, nagy teljesítményű műszaki berendezéseket állítanak üzembe a somogyi vállalkozásnál, amely az AutoChek országos hálózat tagja. Major János cégtulajdonos azt mondta: döntő jelentőséget tulaj- donítanaka dízel járművek ellenőrzésére alkalmas speciális készülékek beszerzésének, kiemelkedő minőségre törekednek a háttértechnológia biztosításában is.- Egy új Bosch GPS-708 injek- tor és magasnyomású szivattyú Nagy segítség az új gép vizsgálópadot vásároltunk támogatás segítségével - számolt be az autósok körében népszerű jutái szakszerviz vezetője. Hozzátette: ez a gyári paraméterek és technológia szerint a CP1 és a CP3 szivattyúcsaládok, illetve injektorok vizsgálatára alkalmas. Szakemberek azt mondják: bármilyen probléma jelentkezik, azonnal képesek kideríteni a hiba eredetét. így ha túl kevés a szállított üzemanyag meny- nyisége, illetve ha nem alakul ki az indításhoz szükséges nyomás. Tény: az új gép nagy segítséget jelent a gyors vizsgálatok lefolytatásához, ám ezzel persze még nem teljes a kép, hiszen az úgynevezett HDK-adagolók javítását, bemérését is elvégzik a jutái Major-szerviz magasan képzett dolgozói, s a PD-elemek javítását és bevizsgálását is vállalják.- A személyautóktól kezdve a mezőgazdasági gépeken át a teherautókig bármilyen járműtípus fogadására alkalmas a szerviz - emelte ki Major János. - Felemelő érzés, hogy csapatunkat az ügyfelek folyamatosan bővülő köre megtiszteli bizalmával. A fejlesztési programot egy célnak rendeljük alá: folyamatosan kedvező áron kívánjuk biztosítani a minőségi, megbízható és gyors szolgáltatást. Úgy, ahogy az eltelt hosszú évek során tisztelt ügyfeleink megszokhatták. Májusban tizenhét féle kuponnal vásárolhattak olvasóink átlagban több mint 46 százalékkal olcsóbban ÁRU _______________________________________________________TEUESÁR KEDVEZMÉNYES ÁR KEDVEZMÉNY___________% 4 személyes kerti ülőgarnitúra____________________________________13 860 Ft___________ 9 700 Ft______________4160 Ft_________30,01 Fé rfi és női pólók ______________________________________3 500 Ft ___________1750 Ft______________1750 Ft_________50,00 Shlraz kö ralakú szőnyeg________________________________________14 999 Ft______________4 499 Ft_____________10 500 Ft_________70,00 Gyer meknapszemüveg ________________________________________9 900 Ft______________4 950 Ft______________4 950 Ft________50,00 Mé regtelenítő masszázs + Bach-terápia + cellulitiszkezelés____________13 000 Ft______________6 500 Ft______________6 500 Ft________50,00 Coccolinó öblít ő, II_______________________________________________598Ft_______________479Ft________________U9Ft__________19,90 Körö mgomba-kezelő szer_________________________________________4 285 Ft______________2 990 Ft______________1295 Ft_________30,22 Szak ácskönyvek ___________________________4 990 Ft_______________990 Ft______________4 000 Ft_________80,16 Proe nzi + masszírozókrém________________________________________5 698 Ft______________3 990 Ft____________1708 Ft _________29,98 Fé rfi és női pólók ____________________1980 Ft________________990 Ft_______________990 Ft_________50,00 Him alája só + sóörlő______ 1640 Ft______________1150 Ft_________ 490 Ft_________29,88 Ke rti locsolókanna 959 Ft_______________590 Ft_______________369 Ft_________38,48 Ho mokozó játékok_______________________________________________280 Ft_______________168 Ft_______________112 Ft__________40,00 Lo vas show-ra belépőjegy ___________________3 900 Ft______________2 900 Ft_____________1000 Ft__________25,64 Mo tetta szén-dioxid szárazfürdő ____________3 000 Ft______________1980 Ft_____________1020 Ft__________34,00 Fa héjas kalács (0,5 kg-os) _________696 Ft______________348 Ft_______________348 Ft_________50,00 2 kg műtrágya +11 tápoldat 3 240 Ft______________2 240 Ft______________1000 Ft_________30,86 Ös szesen: 86 525 Ft_____________46 214 Ft 40 311 Ft________46,59