Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-03 / 77. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2013. ÁPRILIS 3., SZERDA FELÜTÉS Költséges hivatás hörcsik richárd (Fidesz) és Apáti István (Jobbik) vezeti a parlamenti képviselők top­listáját a felvett költségtéríté­sek alapján: 26,8, illetve 26,7 millió forinttal. Apáti ked­den azt nyilatkozta: a parla­ment 2010 májusi megalaku­lása óta és bruttóban érten­dő az összeg. ÍGY MINDJÁRT más...(fi) HÍRSÁV A múzeumban kísérleteztek bár a kémia a kevésbé ked­velt tantárgyak közé tartozik, a bogiári iskola 2. osztályosai megtapasztalhatták, hogy a kémia is lehet érdekes, sőt szó­rakoztató. 43 kisdiák a buda­pesti Közlekedési Múzeumban kísérleteket is végezhetett. So­kaknak már az utazás is kü­lönleges élmény volt, először utaztak vonaton. ■ C. A. Három település testületi ülése MARCALI, KELEVÍZ és Sávoly képviselő-testülete a Marca­li Közös Önkormányzati Hiva­tal alapító okiratának, illetve idei költségvetésének módosí­tásáról döntött. A megyei kor­mányhivatal a Marcali Közös Önkormányzati Hivatalt jelöl­te meg Sávoly közigazgatási ügyei intézőjének. Ennek a ha­tározatnak tettek eleget. ■ V.E. Népmesemondó versenyen a diákok hol volt, hol nem volt címmel rendezték meg Fonyódon, a XIV. Kistérségi Népmesemon­dó versenyt. A balatonszent­györgyi Dobó István iskola ta­nulói közül, a 4. osztályos Ma- kay Sára korcsoportjában el­ső helyezett lett. ■ V.E. Telt ház a marcali Dumaszínházban TELTHÁZAS FELLÉPÉSE Volt a stand-up comedy két neves képviselőjének a marcali kul- túrházban. A dumaszínhá­zi előadáson Felméri Péter és Kiss Ádám humorista nevetet­te meg a közönséget. ■ V.E. Földcsuszamlás és áradó folyók somogy Fonyódon és Kaposváron is megmozdult a föld, Babócsánál töltést emeltek ►Folytatás az 1. oldalról A kaposkeresztúri Szabadság té­ren egy családi ház udvarán a háztól egy méternyire 3-4 méte­res körben beszakadt a föld. A ka­posvári tűzoltóság intézkedett a körülbelül négy méter mély krá­ter feltöltésére, az épület sérülé­seinek elkerülése érdekében. A Rinya tartósan magas víz­állása miatt a térségben megelő­ző védelmi intézkedéseket tet­tek. A települési polgármesterek irányításával Babócsán egy utcá­ban négy épület védelme érdeké­ben homokzsákokat helyeztek ki 50-70 méter hosszan, Péter- hidán a víz épületeket még nem veszélyeztet, viszont ennek meg­előzésére mintegy 100-150 mé­ter hosszan fél méter magas ho­mokzsákfallal megmagasították a töltést. Ezekre az intézkedések­re már a húsvéti hétvégén sor ke­rült, a munkálatokon több mint 40 fő dolgozott az érintett telepü­léseken. Kedd reggelre már a Ka­pós folyón is jelentős apadás volt tapasztalható. A folyó somogyi szakaszán védekezésre továbbra sem volt szükség. A Rinya patak kritikus szaka­szaira több ezer homokzsákot és homokot szállítottak ki. Péterhi- dán az áthaladó vasútvonalon se­bességkorlátozást rendeltek el. ■ Harsányi Miklós Több helyütt repedezik a löszfal, többek között a Kripta-villa közelében is a Balaton-parti településen Árokásók Kaposújlaknál Árad a Rinya. Nagyatádnál a part menti fák már vízben állnak Elterelés; megindult a fonyódi partoldal CSÚNYÁN MEGINDULT a partol- dal - összegzett helyszínen tar­tózkodó munkatársunk a fo­nyódi magaspart tetején. Kide­rült: több helyütt is repedezik a löszfal, többek között a Krip­ta-villa közelében is. Fonyód egyik nevezetességé­nek, a magaspart tetején futó panorámasétánynak a kerítése tövétől indul az egyik omlás, a katasztrófavédők le is bontot­ták a kerítést és „belépni tilos", valamint „balesetveszély" feli­ratú figyelmeztető táblákat he­lyeztek el. a forgalmat délután két óra tájban elterelték a hetes főút magaspart alatti részéről; a főútnak a bélatelepi benzinkút és a fonyódi rendőrség közötti szakaszát zárták le, a jármű­vek a fonyódi hegyet megkerül­ve közlekedhetnek. Munkatár­sunk megtudta: a veszélyezte­tett ingatlanok zöme nyaraló­épület, akadnak azonban az omlástól nem túl messze állan­dó lakosok is. Tegnap ráadá­sul szinte egész nap esett az eső a településen. A helyzetet felmérte a helyszí­nen Hídvégi József, a Balaton parti város polgármestere is. F.I. Nyolc év kapavágás nélkül; a kaposvári árvíztározóból jelenleg csak az árvíz adott, jóllehet bőven lett volna idő az építkezésre A múlt hét/ havazás utáni olva­dás, illetve a hétvégi jelentős eső miatt ismét kiáradt a Ka­pós. Noha Kaposváron nem is­métlődtek mega 2005 nyár végi események - amikor is utcák kerültek víz alá -, ismételőtér­be került: a hirtelen érkező, s a Zselicből szinte azonnal a folyó­ba ömlő csapadék szabályozása elengedhetetlen lenne. a hét és fél évvel ezelőtti hatal­mas árhullám után a megye- székhely vezetése 248 millió fo­rintnyi kártérítési igényt nyúj­tott be a területfejlesztési ta­nácshoz. A grémium 191 milliót hagyottjává, míg tizennyolc, az árvíz által szintén sújtott telepü­lés 57 milliót kapott. Emellett felmerült, szükség lenne egy ár­víztározóra Kaposvártól nyugat­ra, hiszen így szabályozni lehet­ne a Kapóson levonuló árhullá­mot. miután A folyó a következő fél évtizedben nem okozott gondot, a tározó kérdése kissé feledésbe merült. A kaposvári önkor­mányzat a Dél-dunántúli Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Igaz­gatóságmegkeresése után - melyben tájékoztatták a hiva­talt, pályázati pénzből árvízvé­delmi vésztározó-rendszert kí­vánnak létesíteni a Kapóson Kaposvár, Kaposújlak és Kapós- mérő területén - 2009-ben mó­dosította a rendezési tervét, mely alapján „Kaposvár belterü­leti árvízvédelmének javítása érdekében a Kapós folyón, a nyugati belterületi határ felett megfelelő védelmet szolgáló ár- vízvédelmi vésztározót és annak műtárgyainak kiépítését meg kell oldani”. ENNEK MEGFELELŐEN VédtÖlté- sek épülnének a Kaposvár-Gyé­kényes vasútvonallal párhuza­mosan, s a mélyen fekvő, beépí­tésre amúgy is alkalmatlan te­rületen árapasztó is létesülne. Az árvízi tározó és a hozzá kap­csolódó műtárgyak építése a Ju- tai-árok vizének esetleges visz- szaduzzasztása miatt kis rész­ben a 610-es út északi részét is érintené, nagyobb része azon­ban az úttól délre bizonyos föld­területeken valósulna meg, s ehhez néhány ingatlant át kel­lett sorolni kertterületből mező- gazdaságiba. A tervek tehát elkészültek, majd a fiókba kerültek. Öt éve ugyan 65 millió forintból meg­épült egy nyolc - árvíz esetén 18 - hektáros tározó Zselickis- falud és Szilvásszentmárton ha­tárában, 2007-ben harmincmil­lióból Bárdudvarnokon is meg­kezdődött egy 18 hektáros ár- vízvédelmi tározó építése, míg 2009-ben Kaposváron a Cseri út északi oldalán adták át a majd' 123 millióba kerülő, nyolcszáz méter hosszú csapa­dékvízfőgyűjtőcsatornát. Mind­ez azonban kevésnek bizonyult: 2Q10 májusában a Kapós ismét elöntötte a szentjakabi kerteket, s a 61-es utat Taszár előtt - a folyó annyira megáradt, hogy visszaduzzasztotta az Orci-pata- kot, mely így visszafelé folyt, el­öntve a környező földeket... Szi­ta Károly, Kaposvár polgármes­tere az újabb áradás után beje­lentette, az új kormány illetékes miniszteréhez fordul segítsé­gért, hiszen a 2005-ös árvíz óta csupán a tervek készültek el. A tározó megépítésében a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgató­ság (DDKÖVIZIG) illetékes. A DDKÖVIZIG pályázaton 550 mil­lióforintot nyert az árvízvédelmi beruházásra, s 2011 őszén alá is írták az ezzel kapcsolatos tó­if inntrrjO1 mogatási szerződést, ám az épít­kezés még mindig nem kezdő­dött el.- kétszer is sikertelenül írtuk ki a közbeszerzési eljárást - tá­jékoztatott Heid Petra, az igaz­gatóságsajtóreferense. -Az im­már harmadik, jelenleg engedé­lyeztetési szakaszban járó eljá­rás a Nemzeti Fejlesztési Ügy­nökség Közbeszerzési Felügyele­ti Főosztályának tanúsítványára vár. ha a közbeszerzés harmad­szorra, jogorvoslat nélkül, rend­ben lezajlik, akkora tározó épí­tése legkorábban két hónap múl­va kezdődhet meg, s nagyjából nyolc hónap áll rendelkezésre a befejezéséig. SZAKEMBEREK SZERINT amúgy a Kapós somogyi szakaszán leg­alább három árvízvédelmi táro­zóra lenne szükség az árhullá­mok biztonságos kezeléséhez és elvezetéséhez. ■ Vas András SMS tolvajok. Egy rászoruló család­nak már lesz hús az asztalán, el­lopták a tyúkjaimat Az én csalá­dom meg vega lesz. Zsika * Márc. _ 25-én Kaposfüredről 11.10 órakor induló járatra szálltam föl a Prak- tikemél. A SINOSZ hallássérült igazolványt a sofőrnek bemutat­tam, majd zsebre tettem. Itton már nem volt meg! Aljas dolog volt ellopni! LNÉ Éva dicséret. Gratulálok Gamos Adriennek a húsvéti lapban megjelent nagyszerű cikkéhez, amit a nagyszüleiről írt. A volt szomszéd kutyapiszok. A kutyák zavarta­lanul piszkítanak a kaposvári Berzsenyi parkba, az óvodások és a szülőkkel játszó gyerekek mit sem sejtenek, legfeljebb megle­pődnek. a képen látható kutyust 5 hét­tel ezelőtt találtuk a teniszpá­lya mellett, fém nyakörvvel, pó­rázzal a nyakán. Időközben sú­lyos betegségen esett át, már teljesen gyógyult, rendkívül | okos, jól tanítható, barátságos \ kislány. Oltva, chippelve várja \ régi vagy új szerető gazdiját. 20-920-8148. AZ ÖN CAR-BANTARTÓJA Óvatosságra intik a gépjárművezetőket óvatosabban tekerik a kilomé­terórákat? A legfőbb védekezési eszköz az átveréssel szemben egy jó ideig még az egészséges gya­nakvás és a körültekintő autóvá­sárlás marad. A kilométeró­ra-csalások áldozatai a gyanút­lan vevők, akik nem csupán ma­gasabb árat fizetnek a reálisnál, de az autó állapotából fakadóan magasabb szervizköltséget is kénytelenek viselni. Nem szólva a kilométerhez kötött alkatrészcse­rék elmaradásáról, ami extrém esetben végzetes baleseteket is okozhat. A kereskedőt semmi sem kötelezi az autó előéletének tisztázására, ezért elsősorban a vevő tehet annak érdekében, hogy csökkentse az átverés esé­lyét A kezelőszervek (kormány, pedálok, sebességváltó, stb.) ko­pottsága nem jelzik feltétlenül az autó korát, hiszen ezeket viszony­lag egyszerű kicserélni. A szervizkönyv megléte nyújthat némi biztonságot, de mindenkép­pen gyanús, ha a bejegyzések és a pecsétek azonos tintával, ugyanolyan aláírással kerültek bele. Ilyenkor az adott szervizen, vagy a márka gyári rendszerén keresztül próbálhatunk további információkhoz jutni. A külföld­ről behozott autók túlnyomó ré­szét - sokszor egy vállalati flotta tagjaként - hivatalos szervizben tartották karban. AUTÓVILLAMOSSÁGI Szerviz és Szaküzlet © Új és felújított indítómotor, generátor javítása, forgalmazása: O Digitális kilométerórák javítása. beállítása, beszabályozása; O Lézerblokkolók szerelése © Akkumulátorok forgalmazása (Perion, Varta, Berga...) © Elveszett rádiókódok visszakeresése © Diagnosztikai bevizsgálás, javítás Q Immo problémák kezelése O Légzsák, motor vezérlőegység javítása * • VARGA LÁSZLÓ ^ Nagykanizsa, Honvéd u. 30. Tel.: 06-30/9940-888, 06-93/320-989 www.kilometerora.hu MŰSZAKI VIZSGAZTATAS GÁZÜZEMŰ AUTÓKRA IS! MŰSZAKI VIZSGÁRA DÍJMENTES ÁTVIZSGÁLÁS VILÁGÍTÓBERENDEZÉSEK DÍJMENTES BEVIZSGÁLÁSA MOTOROK, VÁLTÓK, INDÍTÓMOTOROK, GENERÁTOROK FELÚJÍTÁSA AUTÓDIAGNOSZTIKA Kaposvár. Mező u.-Dombóvári út sarok 82/412-969. 30 9360 904 SONAX > Alvázmosás > Kárpittisztítás > Olajcsere > Autószerviz > Klímatisztitás, fertőtlenítés AUTÓ KOZMETIKA KAPOSVÁR, Kond vezér u. 5. Tel.: 82/526-115

Next

/
Thumbnails
Contents