Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-03 / 77. szám
2013. ÁPRILIS 3., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 Sokba kerül a potyautas szabálya másutt megszerzett jogosultságok összeszámíthatok Az egészségügyi szolgáltatások pénzbe kerülnek a világon mindenütt Visszamenőleg is fizetni kell az ügyfeleknek Részeg édesanya az árokban, s mellette feküdt a kislánya is ► Folytatás az 1. oldalról A nőt próbálta szóra bírni, de egyetlen kérdésre sem tudott válaszolni, leheletén alkoholszag érződött. Ezért a rendőr azonnal értesítette az Országos Mentőszolgálat munkatársait, akik a helyszínen megkezdték az ellátásukat. Az anyán és gyermekén nem volt sérülés, csak az édesanya volt any- nyira részeg, hogy nem lehetett vele kommunikálni. Közben megjött a férj is, aki elmondta: felesége a nap folyamán alkoholt fogyasztott, de nem tudja, mit és mennyit, mivel ő nem volt otthon - közölte az SMRFK. - A mentőszolgálat munkatársai a nőt kórházba szállították, a kislányt pedig édesapja hazavitte. Az édesanya később elmondta: nem ütötték el őket. Sok alkoholt fogyasztott, azért feküdt az árokban, mert nem bírt menni. A Siófoki Rendőr- kapitányság értesítette a Gyermekjóléti Szolgálatot a történtekről, s eljárást indított. Átlépte kedden a százas határt a Balaton vize ► Folytatás az 1. oldalról A meteorológiai előrejelzések szerint toyábbra is csapadékos idő, azaz további vízszintemel- kedés várható. A legcsapadékosabb telek egyikén vagyunk túl (ha ugyan túl vagyunk rajta...), a szakemberek még a tél közepén is arra számítottak, hogy legfeljebb a nyári szezonra töltődhet föl száz centire a Balaton vize. Az illetékes vízügyi igazgatóság az elmúlt években többször is szorgalmazta a fölső szabályozási szint megemelését 120 centire, ám javaslata süket fülekre talált. ■ F. I. A legutóbbi hivatalos adatok szerint két éve 470 ezer egészségügyi potyautast tartottak nyilván hazánkban. Vagyis 2011-ben csaknem félmillió magyar után nem fizettek egészségügyi hozzájárulást vagy azért, mert például feketén dolgozott, vagy azért, mert bár a munkáltató levonta a járulékot, azt az államnak már nem fizette be. Márkus Kata Egy 2013 februári hír pedig már arról szólt, hogy nagykövetségi becslések szerint a lakosság öt százaléka, mintegy félmillió magyar dolgozik külföldön. Ha tehát 2011 óta nem sikerült rendezni a 470 ezer egészségügyi potyautas sorsát, s félmillióan azóta külföldre távoztak, akik nyilván már nem itthon fizetnek hozzájárulást, az esetleges átfedésekkel is tetemes a járulékot nem fizetők száma. S bár aki külföldön dolgozik, talán az egészségügyi szolgáltatásokat is ott veszi igénye, mégis: ha az adatok nagyságrendileg helytállóak, akkor a teljes magyar lakosságból öt és tíz százalék az, aki nem fizet jelenleg egészségügyi hozzájárulást az államnak. Ami azon túl, hogy szinte borítékolhatóan nehézségeket okoz majd az idénre tervezett mintegy 113,8 milliárd forintos egészségügyi hozzájárulási bevétel teljesítésében, ugyancsak borítékolhatóan fog problémát okozni az érintetteknek, ha rendezni kívánják helyzetüket. Aki néhány évi külföldi tartózkodás után esetleg hazatér, annak azért, aki pedig itthon van, de eddig valamilyen oknál fogva nem fizetett, annak azért, illetve az esetleges büntetés miatt. Amennyiben az ügyfél az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban, vagy olyan államban dolgozott, amellyel Magyarországnak egészség-, vagy nyugamennyiben az ügyfél Magyar- országon él, ám egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága nincs, előszóra lakóhelye szerinti Kormányhivatal Járási Hivatalának ügyfélszolgálatát kell felkeresnie. Itt kérelmezheti Hatósági Bizonyítvány kiállítását esetleges szociális rászorultságáról vagy arról, hogy a kötelezően Fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulékot helyette átvállalják. AMENNYIBEN SZOCIÁLIS rÓSZO- rultságot nem lehet megállapítani, a kérelmezőnek havi 6660 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megszűnésének napjától a biztosítási jogviszony megállapításának kezdő napjáig. A járulékfizetési kötelezettség megállapításával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal foglalkozik, az adóeljárásban pontosan megállapítják a jogosultsági időszakot, a fizetési kötelezettség összegét, de különböző fizetési könnyítési, méltányossági döntésre is van lehetőség. díjbiztosítási, szociális biztonsági egyezménye van, például Horvátország, Szerbia, Ukrajna, a külföldi biztosító által kiállított igazolást az ügyfélnek be kell nyújtania a lakóhelye szerinti egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási szervhez - tájékoztatott a Somogy Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve. - Amennyiben a munkavállaló ezt elmulasztotta, büntetés nélkül utólagosan is beszerezhetőek a megfelelő igazolások. Fontos tudni, hogy utólagos nyilvántartásba vétel esetén is beszámítanak a biztosítási, szolgálati idők a nyugdíjba. Ha más külföldi országban dolgozott az ügyfél, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt kell felkeresni, és T1011 számú nyomtatvány kitöltésével utólagosan be kell jelentkezni egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére. Ennek összege évente eltérő volt, jelenleg havi 6660 forint. Az önkéntes teljesítés általában az adóeljárásban sem von büntetést maga után, a bejelentkezés kezdő időpontját és a fizetendő összegeket az ügy egyedi körülményeinek figyelembe vételével, az adózás szabályai szerint állapítja meg az adóhatóság. A szakigazgatási szerv szerint fontos ugyanakkor tudni, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetéssel és szociáüs rászorultság alapján szolgálati időt nem lehet szerezni, csak egészségügyi szolgáltatásokra, orvosi ellátásra lesz jogosult az ügyfél. Szolgálati időre a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél külön megállapodást lehet kötni. Havi összege a megjelölt jövedelemtől függ, de legalább a minimálbér 34 százaléka. - A kötelezettségek rendezése az ügyfelek érdekében áll hiszen a különböző országokban megszerzett jogosultságok sok esetben összeszámíthatok, a nyugdíj és pénzbeli ellátások megállapítása szempontjából fontosak lehetnek - közölte az egészségbiztosító. Csődvédelmet kért a BITT, bíznak az életképességben Sok pénzünkbe kerül a nulla is rezsi Akkor is fizetnünk kell, ha nem forog a mérőóra ► Folytatás az 1. oldalról A csődvédelem fizetési haladékot jelent, első körben 120 naposat. A csődvédelem ritka eljárás, hiszen a követelésekkel szembeni helytállásra tényleg csak életképesen nehéz helyzetbe került cég kaphat lehetőséget; 2011 első félévében például csak két eljárás indult Kaposváron. A városban egyébként az év végén 42 gazdasági társaság volt felszámolási, végelszámolási valamint csődeljárás alatt az építményadó-köteles cégek közül, 39 milliós hátralékkal. A kaposvári BITT Kft.-t mint a megyeszékhely közismert és sportmecenatúrája miatt közkedvelt cégét 1991-ben alapították a tulajdonosok. A cégadatok szerint idén 60 dolgozóval működnek, 2010-ben 1,86 milliárd, 2010-ben 602 millió forintos árbevételt értek el 8,1, illetve 4,1 milliós adózott eredménnyel. A társaság neve a négy alapító tag, vízügyi szakember - Bellái Sándor, Ift Miklós, Tatár Kis Imre, Tálos Árpád - vezetéknevének kezdőbetűit tartalmazza. Aktívan részt vesznek Kaposvár és több környező település vízellátásában, 2000 után az ingatlanfejlesztésben is elmélyedtek. 2010-es bejegyzéssel még köztartozásmentes adózóként jelölte a cégtár, a nehézségek azután szaporodhattak meg. Á cég kaposvári városközponti terület rehabilitációjában 75 lakás és parkolóház építésében érintett. A megyeszékhelyen az ősszel fejezték be a Rippl-Rónai villa mintegy 240 milliós uniótámogatott felújítását. Ugyancsak EU-program fut Nagyatádon; a kulturális központ felújítását nyerte el a BITT-Kronell konzorcium 201 milliós ajánlattal. Ez a fejlesztés nem megy gond nélkül, az első közbeszerzés nyertese 2010 után felszámolás alá került, a múlt év nyarán megismételt második közbeszerzési eljárás utáni kivitelezést most a csődvédelem akasztja meg. A nagyatádi közgyűlés szerdán rendkívüli ülésen tárgyal a közbeszerzési eljárás megindításáról.* Balassa T. ► Folytatás az í. oldalról Egységesítik és csökkentik a vízdíjat, valamint a szemétszállítás díját is. Különösen a víz- és csatornadíjban hatalmasak ma az eltérések. A Balaton-parti fogyasztó az állami többségi tulajdonú DRV Zrt. szolgáltatási területén jelenleg havonta 863 forintot fizet akkor is, ha még egyetlen pohárnyi vizet sem folyatott el: 330 forint az ivóvíz-szolgáltatás, 533 forint a csatornaszolgáltatás alapdíja. A Kaposvári Kavíz Kft-nél ugyanakkor az a rend: ha nem lakják az ingatlant, akkor a társaság nem állít ki számlát. A szemétdíjak tekintetében sem lesz egyszerű az egységesítés és csökkentés. A szolgáltatók már legutóbb, az emelési plafon központi meghatározása miatt is „prüszköltek”, néhány hónap múlva azonban tíz százalékos csökkentést kell végrehajtaniuk. A parlamentben nemrég fideszes padsorokból hangzott el: a januárban bevezetett és évről évre emelkedő mértékű leraBelefulladunk a számlákba ■ Ön mennyi rezsit fizet havonta? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. kási adó komolyan megnehezíti a díjcsökkentést. A szemétszállítás tekintetében egyébként a köz részéről inkább a differenciálásra volna igény, mintsem a központi egységesítésre. Vagyis sokan a mennyiségarányos díj bevezetését szorgalmaznák. Figyelemre méltó az is, amit Schmidt lenő tabi polgármester, a nyugat-balatoni hulladékgazdálkodási társulás alelnöke mond: egyre kevesebb szemét kerül a kukákba, inkább eltüzelik a kályhában. Kaposvári olvasónk jelezte: zárt égésterű gázkazánnal fűt, nem használ épített kéményt, a kéményseprő mégis pénzt kért. Farkas József, a Somogy Kéményseprő-Mester Kft. ügyvezetője elmondta: a közvetlen külső falon kivezetett égéstermék-elvezető esetén nincs fizetnivaló. Az égéstermék-elvezetőt - vegyes kéménynél - évente kétszer kell ellenőrizni: ezért alkalmanként 1057 forintot számláznak. A gázkéménynél is 1057 forintot kérnek, ezt évente egyszer kötelesek megvizsgálni. ■ F. I. - H. M. Kétmilliárdos kérdés CSŐDVÉDELMET KÉRT egy jó nevű kaposvári társaság, a BITT. Negyedéve negyvenkét cég volt hasonló, vagy jobbára még ennél is nehezebb helyzetben az építményadó-alanyok közül. Nem kérdés, többségük élni akart volna, nem kívánva veszni hagyni azt a tisztességes-verejtékes erőfeszítést, amit életük során beletettek egy vállalkozásba. Sok munkát, sok álmatlan éjszakát, sok szépet, sok borzalmat. A gazdálkodás eredményével mérhető szépségeket az elmúlt években elnyomták az eredménytelenséggel mérhető borzalmak. A dolgozók leépítése, a körbetartozások nyavalyatörése, a korrupció szétterülése, az állam tehetetlensége, a hitelszűke: mind fojtogató jelei az ellehetetlenülésnek. Amennyiben egy vállalkozás tisztességes kíván maradni. De hol említhető a tisztesség egy lapon a munkavállalókért viselt felelősséggel? KAPOSVÁR MEGMENTETTE a Kometát. Bank nem tette volna, mert ha igen, nem került volna elő a közpénz. A bank, egyébként helyesen, érzésfüggetlen pálya, csak befektetési kockázatot mérlegel. A város ennél emberségesebb üzem, módjában állt megélhetési kockázatot mérlegelni. loga volt hozzá, s mivel ehhez közpénzt is kapott, kötelessége is. Kérdés, hogy az alapesetben, egyébként helyesen esz- köztelen játékos megmenthette-e volna a BITT-et is? Vagy a többi csődbe mentet? Nem tudom. De egy társadalmi kerékasztal gazdasági szereplőkkel tudná. Igen, hiányolom a döntés társadalmasítását. Mert Magyarországot olyan országnak szeretném, ahol a hatalom céljai nem a lakosságot porig lenéző kérdéssel azonosíthatók (akarsz-e kevesebb rezsit?), hanem azzal a felelősséggel, ami egy kétmilliárdos cégmentéssel jár. Minden más szempont újabb métely a reál- gazdaságban. Maró anyagot loptak egy siófoki orvosi rendelőből vegyszer Erősen maró hatású anyagot loptak el egy siófoki orvosi rendelőből. Egy Fő utcai rendelőbe ismeretlenek betörtek még hétfőn éjszaka, s egy laptopot, egy LCD monitort, valamint emberi szervezetre káros anyagot vittek el. Az ellopott triklórecetsav 40 százalékos töménységű, halált is okozhat. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, aki a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Siófoki Rendőrkapitányságot, illetve névtelenség megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható (06/80555-111) Telefontanún.