Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-02 / 52. szám

2013. MÁRCIUS 2., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 Útravalóra várnak a zsákfalvak úthálózat-fejlesztés Munkahelyeket, turizmust, gazdasági fejlődést remélnek Alsóbogátot három kilométer választja el a boldogságtól: nemcsak a falu, a térség is kinyílna egészen Budapestig, ha megépülne az út Somogygeszti felé. Bíznak az újabb programokban ► Folytatás az 1. oldalról Somogy településeinek kö­zel harmada zsákfalu, a rend­szerváltás óta alig néhány el­zártságát sikerült megoldani. Legutóbb a Lulla-Balatonend- réd utat adták át, kinyitva ez­zel a tahi kistérséget a Balaton felé, az M7-es sztráda építésé­vel készült el a Balatonőszödöt Szóláddal összekötő szakasz, s út épült Somodor és Somogy- aszaló, Hács és Lengyeltóti, Kőkút és Alsótapazd, Somogy- szentpál és Csömend, Kercse- liget és a tolnai Jágónak kö­zött. A legutóbbi felmérés sze­rint 69, kistelepüléséket ösz- szekötő-megnyitó új útra len­ne szükség.- Számunkra elsősorban munkalehetőséget jelentene, ha végre megépülne a falun­kat Homokszentgyörggyel ösz- szekötő út - állította Orsós Im­re, Rinyabesenyő polgármes­tere. - Ha megszűnne a zsák­jellegünk, vélhetően a busz- közlekedés is javulna, mert így emiatt sem tudnak az em­berek több műszakba eljárni dolgozni. Az új út csaknem öt­ven kilométerrel hozná köze­lebb Szigetvárt és Pécset, ahol lenne munka a besenyőiek­nek. Akadt már olyan helyi, aki a mostani, óriási barcsi , kerülővel is vállalt el ilyen ál­lást, ám hamarosan le kellett mondania róla, nem tudott be­járni. A Rinyabesenyő-Homok- szentgyörgy út tervét először 1974-ben vetették fel, állító­lag a tervek is elkészültek. Bu- zsák is bízik benne, megépül a települést Csisztapusztán keresztül Fonyóddal összekö­tő út, mellyel a kilenc kilomé­terre csökkenne a falu távolsá­ga a Balatontól.- Nemcsak nekünk, a dél-balatoni térségnek óriási lehétőséget adna a négy kilo­méteres szakasz - mondta Ka­ra Lajos, buzsáki polgármes­ter -, hiszen a csisztai fürdő könnyebb megközelíthetősége meghosszabbítaná az idegen- forgalmi szezont. A falu két évtizede szorgal­mazza az út megépítését, s bár konkrét ígéretet sohasem ka­pott, az illetékesek időről-idő­re bíztatták, felkarolják a ter­vet.- Mostanra sikerül elér­ni, hogy a környékbeli váro­sok vezetői és az országgyűlé­si képviselők is mellénk álltak - bizakodott Kara Lajos -, rá­adásul az M7-es autópálya épí­tésével elkészült a felüljáró és egy 700 méteres útszakasz is. Alig négyezer méternyi asz­faltcsík hiányzi, ám a helyze­tet nehezíti, hogy az út a Nagy­bereken vezetne át, talajcseré­re is szükség lenne, és a ter­vezett nyomvonal egy zsilipet is érint, ami a számítások sze­rint bőven százmillióssá eme­li a beruházást.- Buzsákról Öreglakra is le­hetne utat építeni - tette hoz­zá Kara Lajos -, onnan egy alig kilométeres szakasz kel­lene Somogyvárig, majd Vitya- pusztától Gamásig, s ki lehet­ne nyitni a térséget. A 35 ki­lométeres „kőrútból” 23 már megvan. Somogyszentpált viszont csak ötszáz méter és egy maj­dani híd választja el az "üdvös­ségtől”: a faluból kerékpárút vezethetne Balatonfenyvesig, ha sikerülne megoldani az át­kelést a Nyugati-övcsatornán, azaz becsatlakozhatna a bala­toni turizmus vérkeringésébe.- Számunkra persze már az is nagy segítség volt, hogy az egykori mezőgazdasági út Csömend felé szilárd burkola­tot kapott, s ezzel megszűnt a zsákjellegünk - mondta Be- rényi Sándor polgármester -, s jóval közelebb kerültünk Pusztakovácsihoz. A megyei önkormányzat mellékúttervei között szere­pel a falut Táskával összekötő út Is, mely Lengyeltóti, Bala- tonboglár és Fonyód felé nyit­ná ki a települést, csakhogy ez is egy híd miatt tűnik egyelő­re elérhetetlen álomnak: a Ko- roknai-árkon átjutás igencsak megdrágítaná az építkezést. Alsóbogát és Somogygeszti között viszont nincsenek ilyen hátráltató tényezők, azaz be­látható időn belől elkezdőd­hetne az útépítés, melyre meg­lehetősen régóta várnak a he­lyiek.- S nemcsak mi, de az egész térség - jegyezte meg Sülé Ti­bor, Alsóbogát polgármestere. - A kaposvár-fonyódi útról je­lenleg csak Jutánál, illetve a Balaton parton lehet átmenni a 67-es főútra, mely előbb-utóbb bizonyosan gyorsforgalmi lesz teljes hosszában. Egy újabb át­járó tehát a Balatont, sőt, Buda­pestet is közelebb hozná a kör­nyező falvakhoz. Melyek régi terve egy Bod­rogról Somogyjádon és Alsó- bogáton ás Somogygesztibe ve­zető út, mellyel a Kaposvártól északnyugatra fekvő települé­sek közvetlen kapcsolatba ke­rülhetnének az igali fürdővel, s kihasználhatnák a kisváros turisztikai vonzerejét - Alsó­bogáén például két kastély is vonzó lehetne az arra járó ven­dégeknek. Es vélhetően a többi somogyi zsákfalu is elég érvet tudna fel­sorakoztatni a kinyitása érde­kében. ■ Vas András Útépítési tervek Térségi mellékúthálózat tervezett elemei Szentbalázs-Hajmás-Bükkösd; Iharosberény- Sand; Varászló-lnke; Lengyeltóti-Somogymegy- gyes; Csömend-Libickozma; Kaposmérő-Hetes Térségi mellékúthálózat tervezett elkerülő szakaszai Kaposvár-Szántód úton: Ráksi, Igái, Andocs, Kereki, Kőröshegy, Kaposvár-Fonyód úton: Osztopán, Lengyeltóti; Juta-Somogysárd úton: Mezőcsokonya, Hetes; Kaposfő-Barcs úton: Lad-Barcs-Csurgó úton: Berzence, Csurgó Tervezett egyéb mellékutak Tikos- Szegerdő; Szegerdő-Vörs; Csákány-Ne- mesvid.Somogyszentpál-Táska; Pamuk- 6701. sz. összekötő út; Fonyód-Buzsák; Hosszú- víz-Keleviz; Újvárfalva-6702. sz. összekötő út; Hács-Kisberény; Somogyvámos-Edde; Polány-Somogygeszti;Somogyjád-Bodrog; Várda-Magyaregres; Magyaregres-67. sz. főút;Gadány-Somogyzsitfa-Szöcsénypuszta; Teleki-Nagycsepely; Karád-Kötcse, Bálvá­nyos- Pusztaszemes; Sérsekszőlös-Zala; Tab-Torvaj; Bábonymegyer-Nyim; Balatonsza- badi-Enying; Somogyegres-Zics; Ecseny-Mer- nye, Igal-Somogyacsa; Zimány-Kisgyalán; Zimány-Patalom; Somogyegres-Kánya; Bedeg- kér-Törökkoppány; Gadács-Somogydöröcske; Örtilos-Murakeresztúr; Porrogszentpál-Nemes- pátró-Liszó, Berzence (Lankócpuszta)-Gyé- kényes Csurgónagymarton-6801. sz. össze­kötő út; Somogycsicsó-Szenta; Inke-Kaszó; Nemesdéd-Tapsony; Bolhás-Somogyszob; Jákó-Kiskorpád; Kisasszond-6617. sz. össze­kötő út; Kaposvár-Zselickislak; Patca-Szilvász- szentmárton; Gige-6616. sz. összekötő út; Csököly-Rinyakováosi; Csököly-Mike; Csököly- Kisbajom; Háromfa-Tarany; Háromfa-Vízvár; Rinyaszentkirály-6807. sz. összekötő út; Bak- háza-Rinyaújnép; Rinyaújlak-Rinyaújnép; Ba- bócsa-Péterhida; Rinyabesenyő- Homokszent- györgy;Csokonyavisonta-Homokszentgyörgy; Kálmáncsa-Kisdobsza; Kálmáncsa-Merenye; Kadarkút-Hedrehely; Visnye-Vásárosbéc; Gyé­kényes-határátkelő; Kaposhomok-Kaposke- resztúr; Kaposkeresztúr-Gödre; Hajmás-Gödre Élni szép itt, de nehéz szép nyugdíjjal jó lehet él­ni zsáktelepülésen. Regge­lente madárfütty vagy szar- vasbarcogás ébreszt - nem lármázó gyerekek mert isko­la már nincs -, a nyitott ab­lakon fű- és virágillat libben a szobába nem benzingőz - mert busz alig téved errefe­lé, s spórolás miatt a helybé­liek biciklin járnak. A zsák- települést nagy eséllyel dom­bok, erdők ölelik körül. Lát­ványnak gyönyörű. AKADÁLYNAK NAGY. Somogy- ban több tucat falut mindösz- sze egyetlen úton lehet meg­közelíteni. Ezért például ak­kor is délnek kell elindul­ni ha északon van dolog, s bár észak felé légvonalban csupán 10 kilométerre esik az úticél, mégis 50 kilomé­tert kell kerülni, mire oda érünk. Sok ezer ember na­pi gondja; költsége, idővesz­tesége ez. S MÉG SZERENCSÉSNEK gon­dolható, akinek ezzel prob­lémája van. Mert azt jelen­ti, hogy van munkája, ahová mehet ebből a földrajzi-köz- lekedési-gazdasági holttér­ből. Ahonnan minden mesz- sze van, vagy legalább mesz- szebb mint kellene, s ezért aki tud, elvándorol. Ahol a templom, a bolt és a kocs­ma is csak időszakosan van nyitva. Munka helyben csak jó esetben akad, alkal­mi, például favágás idősek­nek a tél beállta előtt. Pénzt leginkább még az erdő ad­hat: a gomba, gyógynövény, agancs gyűjtése. NAGY KÖNNYEBBSÉG LENNE, ha utak épülnének. A kinyílt térségbe könnyebben lehet­ne munkahelyet telepíteni, az átmenő forgalom miatt to­vább nyitva tartana a bolt. Az elmaradt beruházásokat azonban rövid idő alatt, rá­adásul pénzhiányos időszak­ban gyorsan nem lehet pótol­ni: a tavaly átadott Lulla-Ba- latonendréd szakasz meg­építésének szükségességé­ről már húsz évvel ezelőtt ír­tunk... Esküvel szentesítették elkötelezettségüket a világnapon polgári védelem A csernobili katasztrófa következményeit igyekeznek bemutatni a vidéki településeken is Polgári védelmi esküt tettek a Somogy Mentőcsoport tag­jai Marcaliban. Ez is az egyik programja volt a polgári vé­delem világnapja alkalmá­ból tartott megyei ünnepi ren­dezvénynek, a Somogy Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság és a Marcali Kulturá­lis Központ szervezésében. Az ünnepségen felolvasták Ba- kondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság vezetőjének köszön­tőjét, majd Baranya Károly, a Somogy Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság igazga­tóhelyettese beszélt Wass Al­bert gondolatait idézve a köte­lességről, a felelősségről és a magyar polgári védelem múlt­járól, jelenéről, mely 78 éve jött létre. Horváth Jenő, a Somogy Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság igazgatója vezette fel a csernobili katasztrófa kö­vetkezményeit bemutató, Szel­lemország fővárosa, Pripjaty című fotókiállítást. Várai Mi­hály fotóművész örökítette meg a hajdan eleven, ötvenez- res város kiürült utcáit, épüle­teit, a már örökké tartó pusz­tulását, a természet térhódítá­sát. A megyei katasztrófavé­delmi igazgató elmondta azt is: a Katasztrófavédelem Köz­ponti Múzeum vezetésének célja, hogy a tűzoltóság törté­A polgári védelmi világnap megyei ünnepségét Marcaliban rendezték Ünnepi elismerések az országos katasztrófavédel­mi főigazgató kitüntetésben ré­szesítette Kiss Ivánt, Gyékényes polgármesterét, Bagyó Sándort, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökét, Bodó Lászlót, a KÖTÉL Kaposvári Ön­kéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület elnökét. A megyei ka­tasztrófavédelmi igazgató elisme­rő oklevelet adományozott Hart- ner Szabolcsnak, Matula Attilá­nak, Balázs Klárának, Térjék Andrásnak, Gazdikné Kertész Katalinnak, Kustosné Paréj Eri­kának, Szabó Gábornak, Kreka Józsefnek, Kiss Lajosnak, Ivelics Jánosnak és Kiss Józsefnének. nete mellett a katasztrófavé­delem munkáját is bemutassa. Ezért szeretnék, hogy a cser­nobili katasztrófát megörökí­tő anyag Budapesten kívül vi­dékre is eljusson. A megnyi­tón Várai Mihály fotóriporter a 27 évvel ezelőtt bekövetke­zett tragédia okai mellett fel­elevenítette azokat a napokat, amelyeket a lezárt területen töltöttek Nyilas Gergely újság­íróval. ­Az ünnepi program inter­aktív színházi premierelő­adással folytatódott. Jean Paul Sartre: Temetetlen holtak cí­mű drámáját, az Imre Sándor Szeretetszínház társulata adta elő. ■ Vigmond Erika MEGYEI KÖRKÉP pernye 11 Figyelem! Földút 3 km Achtung! Feldweg3km,

Next

/
Thumbnails
Contents