Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-28 / 73. szám
Uj pályázatot kell kiírni az ócsai lakóparkba költözéshez hitelesek Új pályázatot kell kiírni az ócsai szociális lakóparkhoz, ugyanis első körben nem sikerült bérlőt találni mind a nyolcvan lakáshoz. Az eljárást ismét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra bízzák: a szervezetnek kellett volna eddig is kiválasztania a lehetséges beköltözőket, ám az ötszáznyolcvannyolc pályázó többsége nem felelt meg a kritériumoknak. A kormányrendelet értelmében csak azok pályázhattak, akiknek ingatlanát a hitel- szerződés megkötésekor nem értékelték többre húsz-huszonöt milliónál, nincs másik ingatlanuk, legalább egy gyermeket nevelnek, eléggé motiváltak, és rendelkeznek az új lehetőség megragadásához szükséges képességek■ A Máltai Szeretetszolgálatot bízták meg a pályázók kiválasztásával kel, így a településtől távolabb élő, erős rokoni kapcsolatokkal bíró famíliának, melynek gyermekeit oda köti az iskola, a családfő pedig hasznosítható képesítéssel rendelkezik, nem ajánlható a lakóparkba költözés. A szeretetszolgálat ötven négyfős, húsz öttagú és tíz, legfeljebb négy gyereket nevelő családot költöztetett volna Ócsára - ahol az eredetileg tervezett százötevenezer forint helyett háromszázezerbe került egy négyzetméter a lakóparkban -, ám a jelentkezők közül csak húszán feleltek meg a feltételeknek. Somogyból mindössze ket- ten pályáztak, egyelőre nem tudni, bekerültek-e a kiválasztottak közé. ■ Vas András Életen át tartó tanulás: egyezség a gyakorlóhelyekről oktatás Az Eötvös műszaki szakközépiskola négy tanára és négy diákja a Tempus Köz- alapítvány Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci partnerségek projekt keretében egy hetet töltött Németországban. ■ Segédlista készült az országokkal kapcsolatos tudnivalókról Egy két éves szakmai projekt második állomása volt a dattel- ni iskolában tett látogatás, ahol a résztvevő országok - Németország, Magyarország, Szlovénia, Románia, Törökország - mun-, kacsoportjai megegyeztek a külföldi gyakornokok elhelyezkedését segítő és foglalkoztatási lehetőségeit bővítő, angol nyelven íródó közös útmutató tartalmi struktúrájában. Ezen kívül megalkották az országokkal kapcsolatos fontos információkat és tudnivalókat tartalmazó segédlistát. A projekt a különböző kultúrájú és nyelvű országok tanárainak és fiataljainak ismerkedését és együttműködését is célozza. ■ Márkus K. DÉL-DUNÁNTÚL 11 Alaposan közbeszólt a nyelvvizsga mesterképzés Már a jelentkezéshez is minimum egy középfokú kell dél-dunántúl A felsőoktatá- si felvételi eljárásról szóló kormányrendelet módosítása nehéz helyzetbe hozhatja az egyetemeket - s különösen azokat a képzéseket, ahol felnőttoktatás is folyik. Fülöp Zoltán A felvételit szabályozó új rendelet kimondja: a mesterképzésre jelentkezés alapfeltétele egy középfokú nyelvvizsga. Ezzel elméleti síkon nincs is semmi baj: a bolognai rendszer (lásd keretes írásunkat) egyik lényeges összetevője, hogy mesterképzésre olyanok járjanak, akik már túl vannak egy alapozáson. Az alapozás végén pedig akár lehet is követelmény, hogy a diák beszéljen legalább egy idegen nyelvet. A probléma a gyakorlatban van.- Azok, akik a karunk valamely mesterképzésre jelentkeznek, általában idősebbek, s a diplomájukat évtizedekkel ezelőtt, akkor szerezték, amikor még nem kellett egy vagy két nyelvvizsga az oklevélhez - tudtuk meg Nemeskéri Zsolttól, a Pécsi Tudomány- egyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának dékánjától. - A kormányrendelet finoman szólva sem volt kommunikálva, a felvi.hu-n például csak február 11-én jelent meg ez az információ. A jövendőbeli diákjaink tehát az utolsó pillanatban szembesülhettek ezzel a kritériummal. A FEEK dékánja hozzátette: tény, hogy június végéig lehet még pótlólag beadni igazolásokat, ám nem túl életszerű, hogy valaki most nekiáll gyorsan nyelvet tanulni, majd gyorsan le is vizsgázik. Az elmúlt öt évben átlagosan 350-370 diák jelentkezett a PTE-FEEK mesterképzéseire, sőt, 2009-ben több mint 500 jelentkezőt regisztrálhattak Mínusz egyharmad aggasztó adatok jelentek meg a közelmúltban a felső- oktatási jelentkezésekről. Eszerint évről évre egyre kevesebben jelentkeznek a magyar egyetemekre és főiskolákra: míg 2011-ben még 141 ezren adták be jelentkezési lapjukat, tavaly már csak 110 ezren, a %013-as felvételinek mindösz- sze 95 ezer diák futott neki. Az érettségizők száma nem ■ esett vissza ilyen mértékben: míg 2011-ben 142600-an, 2012-ben 137600-an, az idén 133162-en vizsgáznak. A bolognai rendszer hozta el a háromszintű képzést A „MESTERKÉPZÉS” SZÓVal a felsőoktatásba néhány éve bevezetett bolognai rendszer élesedésekor kellett megismerkednünk. A három egymásra épülő képzési ciklusból álló rendszer első eleme az alapképzés, amely javarészt 6-8 félévig tart. Ide jelentkeznek az érettségizők, ez a felsőoktatás képzeletbeli főbejárata: a cél az alapozó elméleti és ezzel párhuzamosan a gyakorlatban is jól hasznosítható szakmai ismeretek megszerzése. A hallgatók többsége az alapképzés után dönthet úgy, hogy elhelyezkedik, és dolgozni kezd. Ha azonban szeretné tovább mélyíteni a tudását, akkor vagy azonnal, vagy néhány év munka után folytathatja felsőbb szintű tanulmányait az úgynevezett mester- képzésben. A mesterképzés általában, 2-4 féléves, s ennek szintén két kimenete van: a munkaerőpiac, illetve a doktori képzés. Ez utóbbi a tudományosfokozat megszerzésére készít fel, és valójában a képzési piramis csúcsát jelenti. Júniusig lehet pótolni június 5-éig küldhetik be a felvételizők azokat a szükséges dokumentumokat, amelyeket a felvételi benyújtásakor nem tudtak csatolni a jelentkezésükhöz, de azóta már rendelkezésükre állnak (például nyelvvizsga-bizonyítványok másolatai, igazolások a különböző jogcímen szerzendő többletpontokhoz). A dokumentummásolatokat a jelentkezők feltölthetik elektronikusan az e-felvételi rendszerén keresztül, vagy beküldhetik postán az Oktatási Hivatal címére.- Az elmúlt öt évben átlagosan 350-370 diák jelentkezett a mesterképzéseinkre, sőt, 2009-ben több mint 500 jelentkezőt regisztrálhattunk - árulta el Nemeskéri Zsolt. - Jelenleg nincsenek még karokra, képzésekre bontott adatok, de egészen biztos, hogy idén lényegesen kevesebb jelentkezővel számolhatunk, ami nyilván lépésekre is kényszerít minket. HIRDETÉS Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap SzifstM jövedelmét kiegészíteni? Ha igen, akkor jelentkezzen ILÍIIIIItSI'UlláCSABÓIIU a Somogyi Hírlap kiadójánál I Amit kínálunk: ■ Piacvezető pozíció ■ Teljesítmény arányos kiemelkedő díjazás ■ Változatos, kötetlen, napi néhány órás tevékenység Feltételek: ■ középfokú végzettség ■ értékesítési tapasztalat ■ ügyfélközpontúság ■ jó kommunikációs készség Előnyt jelent: ■ direkt értékesítésben szerzett gyakorlat ■ számla képesség A felajánlott tevékenység bármely alkalmazási formában végezhető, ezért aktív nyugdíjasok és munkanélküliek jelentkezését is várjuk a megye teljes területéről. Fényképes önéletrajzát kérjük eljuttatni a kiadó címére (7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a), vagy a sandor.harjan@axelspringer.hu címre. A borítékon kérjük feltüntetni az „Előfizetési tanácsadó” jeligét. HIRDETÉS *| AxialOne' Ujkalá gyomirtó EGYSZIKŰ, KÉTSZIKŰ, ? NAGYSZERŰ. A készítmény II. forgalmi kategóriájú. Kérjük figyelmesen olvassa el a termék címkéjét és tartsa be a használati utasítást! További információért keresse kollégáinkat: Területi képviselők: Értékesítési támogatók: % Észak: Tonács Attila: 06 20 4240-202 Észak: Kálmán Péter: 06 70 513-4262 Pél: Németh Kázmér: 06 20 366-5310 Dél: Zakariás Zoltán: 06 30 201-4091 syngenta Szabad kezet ad a gyomirtásban hatékony a legfontosabb egy- és kétszikű gyomok ellen szárbaindulás után is felhasználható két különböző hatóanyagot és beépített nedvesítőszert tartalmazó gyári keverék zab kivételével mindegyik kalászos növényben engedélyezett nincs utóvetemény korlátozás 0 0 0 0 0 Súlyosbították a vízvári gyilkos ítéletét bűncselekmény Két évvel hat év börtönre súlyosbította a Pécsi ítélőtábla annak a 63 éves vízvári férfinek a büntetését, aki 2011 decemberében baltával megverte feleségét, majd fel akarta gyújtani az asszonyt - az eset után két hónappal a nő tüdőgyulladást, majd vérfertőzést kapott és elhunyt. ■ A pécsi ítélőtábla túlzottan enyhének ítélte a büntetést A Kaposvári Törvényszék emberölés miatt ítélte el a férfit. Az elsőfokú bíróság többek között a szakértői véleményekre hivatkozva - patológiás részeg volt a vádlott, megváltozott a valósághoz való viszonya - és sértetti közrehatásra hivatkozva állapította meg a négy éves börtönbüntetést, ám a verdiktről az ítélőtábla tanácsa kimondta: a vádlott büntetéséta cselekmény tényleges eredményéhez képest a nagyszámú enyhítő körülmény ellenére is eltúlzottan enyhének találta, ezért hat évre súlyosbította a börtönbüntetést. Az ítélet jogerős. ■ A. V. 2013. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK