Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-28 / 73. szám

|ppi^^HMBil^^^H^^B^HHBBB^^H^^HHM^^ Maradt esely a tOVabDJUtasra. Életben tartotta továbbjutási esélyeit a magyar labdarúgó-válogatott, J ^ ^ ^ amely 1-1-es döntetlent ért el kedden este lapzártánk után Törökország együttese ellen Isztambulban. L tm / flB ™ A magyarok egyenlítő gólját a Ferencváros játékosa, Böde Dániel szerezte a 71. percben 2013. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK SPORT Maradt esély a továbbjutásra. Életben tartotta továbbjutási esélyeit a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1-1-es döntetlent ért el kedden este lapzártánk után Törökország együttese ellen Isztambulban. A magyarok egyenlítő gólját a Ferencváros játékosa, Böde Dániel szerezte a 71. percben ■2 A nyolc somogyi együttes közül hat nem tudta bevenni a kaput labdarúgás Az I. osztályú utánpótlás bajnokságban a Ka­posvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó-akadémia négy kor- osztályos együttese is (16-19 évesek) a dobogóra pályázó Bp. Honvéd csapataival találkozott, s egyetlen gólt sem sikerült sze­rezniük. A sereghajtó siófoki­aknak - fogalmazzunk vissza­fogottan - szintén nem volt esé­lyük a pontszerzésre. EREDMÉNYEK. 19 ÉVESEK: Bp. Honvéd-Ka- posvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó-akadémia 3-0 (3-0). is évesek: Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó-akadé- mia-Bp. Honvéd 0-3 (0-1); Siófo­ki Bányász-Puskás Ferenc Aka- démia-Videoton 1-4 (0-2) - a sió­fok gólszerző: Piukovics. 17 ÉVESEK: Bp. Honvéd-Ka- posvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó-akadémia 4-0 (1-0). 16 évesek: Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó-akadé- mia-Bp. Honvéd 0-8 (0-5); Siófo­ki Bányász-Puskás Ferenc Aka- démia-Videoton 0-19 (0-9). is évesek: SC Sopron-Kapos- vári Rákóczi Bene Ferenc Lab­darúgó-akadémia 2-0 (2-0). 13 ÉVESEK: SC Sopron-Ka- posvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó-akadémia 1-2 (1-0)- a kaposvári gólszerzők: Kali- na, Pintér J. ■ Fenyő G. Az MLSZ dönt a meccsekről labdarúgás Még mindig a hó az úr a legtöbb játéktéren Csütörtökön a Magyar Labdarú­gó Szövetségben (MLSZ) dönte­nek arról, hogy elhalasztják-e a soron következő bajnoki labdarú­gó-mérkőzéseket az NBI., az NB II., és az NB III-as osztályban. Et­től függetlenül csütörtökön reg­gel 9 órától a Rákóczi stadionban várják azokat a szurkolókat, akik hólapáttal felszerelkezve segíte­nének a pálya letakarításában. Akik vállalják a munkát, azok a Pápa elleni mérkőzésre ingyenes belépőt kapnak. A Rákóczi hús­véti ajándékként családi bérlet­tel kedveskedik szurkolóknak. - A csapat előttünk álló öt tavaszi hazai bajnoki mérkőzésére csalá­di bérletet lehet vásárolni 5 ezer forintos áron. A megvásárolt bér­let két felnőtt és a hozzájuk tar­tozó gyerekek belépésére jogosít fel. A remények szerint sokan él­nek a lehetőséggel, és ezzel nőhet a nézőszám, illetve a gyerekek is elkezdenek majd rendszeresen labdarúgó mérkőzésekre járni. A családi bérletek már csütörtö­kön és pénteken is megvásárol­hatók 13 órától az 1-es pénztár­ban - nyilatkozta a részletekről Illés János ügyvezető a Kaposvá­ri Rákóczi FC hivatalos honlap­ján. A Rákóczihoz kapcsolódó hír még, hogy az MLSZ Fegyel­mi Bizottsága soros ülésén meg­szűntette a Pécs ellen - Mirosz- lav Grumics átigazolási díja mi­att - indult fegyelmi eljárást. ■ Kilencedszer győzött a Siófoki Kosarsuli KOSÁRLABDA NB II. NYUGATI CSO­PORT, FÉRFIAK: PÉCSBÁNYASE- SIÓFOKI KOSÁRSULI 74-85 (18-19,14-23,17-18,25-25) Pécsbánya, 40 néző. Vezette: Sági, Gyurka. SKS: Polgár T. (8/6), Molnár A. (18), Kövér B. (26/6), Bocsár- di (9), Magyar Z. (6). csere: Tá- pai (12/12), Kovács Zs. (4), Ker­tész T. (2), Pákozdi (-), Ajzner (-). edző: Kertész Tamás. A 11. percig a hazaiak vezet­tek, Lánczos triplájával ugyan fordítottak a vendégek, de egy 12-0-ás sorozattal újra elhúz­tak Kövérék, akik a folytatás­ban végig vezetve, magabizto­san nyertek. A második félidő­ben ötnél közelebb nem jutot­tak a házigazdák (45-50), ám akadt a találkozónak olyan sza­kasza is - négy perccel a lefújás előtt - mikor huszonkettő volt a két klub közt. ■ Keszthelyi Z. Utaznak a vilagbajnoksagra küzdősport Szabó mellett Dudás és Izsák is kivívta a részvételi jogot Idén elmarad a somogyszili duatlonverseny duatlon A rendkívüli időjárás miatt a MA-VIK Triatlon Club idén nem tudja megrendezni a március 30-ára tervezett XX. So- mogyszil Ranglista Duatlont. A szervezők remélik, hogy jö­vőre az időjárás megfelelő lesz, így nem lesz akadálya a jubileu­mi viadalnak. - Az elmúlt 20 év alatt sokféle időjárás megélt már ez a verseny, de ez a sok hó nem engedi meg a biztonságos rende­zést. 2014-ben sok szeretettel vá­runk minden triatlonos, duatlo- nos sportbarátot Somogyszilbe. A MA-VIK TC következő verse­nye április 14-én az óvodás, csa­ládi duatlon lesz - nyilatkozta la­punknak a szervezők részéről Böröczi Antalné. ■ Kun Z. Magabiztosan verte a Papát a Nagyberki TEKE NB I., NYUGAT - FÉRFIAK: NAGYBERKI-ATTALA SE­PÁPAI elmax-vasasse 7:1(3264:3076) eredmények: Herr 494-Sza- bó K. 536; Támadó 540-Fodor Sz. 498; Nagy R. 545-Kiss S. 518; Lelovics 560-Szakács 506; Kisházy 582-Szabados 531; Né­meth T. 543-Horváth J. 487. Bár a rossz napot kifogó Herr Ferenc 500 fa alatt maradt, a többiek azonban magabiztosak voltak, így végül fölényes hazai győzelem született. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Nagyberki-Attala SE-Pápai El- max-Vasas SE 0:4 (915:1060). Eredmények: Buzsáki 462, Horváth B. (Péterfai) 453. ZALAEGERSZEGI TK-FMVAS II.- 1. MCM SE 6:2 (3281:3118) eredmények: Pintér K. 559- Kis R. 488; Szabó J. 547-Lapat 561; Járfás L. 576-Lengyel D. 522; Szűcs J. 523-Gábor L. 546; Pákái Zs. 560-Vörös G. 497; Ba­ján 516-Szommer 504. A hazai pályán mindig maga­biztos, két ifjúsági válogatott te- kézővel, a korábban Kaposvá­ron játszott Pákái Zsolttal és Pin­tér Károllyal felálló zalai egylet nem adott esélyt kaposvári ellen­felének. A vendég 1. MCM SE két pontját a jól játszó Lapat Kriszti­án és Gábor Levente szerezte. az ifimeccsen: 4:0 (1037:868). Eredmények: Horgos 442, Ta­kács G. 426. ■ Fenyő Gábor alapján - három versenyző kép­viselheti a somogyi klub színeit a világ legjobbjai közt. Szintén a magyar főváros­ban - de immár más helyszí­nen - léptek tatamira a Marca­li VSzSE sportolói. A G4 Grapp- ling Liga szervezésében ren­dezett és méltán színvonalas­nak tartott IV. Budapest Global Grappling bajnokság szőnyege­in mérték össze tudásukat hu­szonhat egyesület sportolóival. A nagyszabású erőpróbára 222 nevezés érkezett emiatt reggel­től estig tartott a mérkőzésso­rozat. A MARCALI VSZSE SPORTOLÓI ÁLTAL ELÉRT EREDMÉNYEK: Gref- fer Kinga 2. NoGi Kadett lány kategóriában (küzdés testre fe­szülő ruházatban), Greffer Kin­ga 3. Gi felnőtt női 75 kg kategó­riában (klasszikus japán küz­dőruhában), Gáspár Lívia 2. Gi felnőtt női 65 kategóriában. Gáspár Lívia 3. NoGi összevont felnőtt női kategóriában. Izsák Bálint 2. Combat Grappling fel­nőtt 65 kg kategóriában. Izsák Bálint 4. Gi Kadett 65 kg kate­góriában. A marcali sportolók remek hangulatban dolgoznak a tré­ningeket, hiszen az eddig'be­gyűjtött egy arany-, négy ezüst- és két bronzérem a jövőt illető­en is szép reményekre jogosít. József Richárd ezüstérmet nyert az íjászbajnokságon íjászat A budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ren­dezték a 2013-as Teremíjász Országos Bajnokságot. A viadalon gyerek, serdü­lő, kadét, ifjúsági, felnőtt, va­lamint szenior korcsoportok­ban hirdettek eredményt. A női és férfi indulók olimpi­ai, csigás, vadászreflex, ba- rebow, történelmi és longbow kategóriákban mérhették ösz- sze tudásukat. A versenyen a gyermek va­dászreflex íj kategóriában állt lőállásba József Richárd. A Bo- ronkai Hagyományőrző és íjász Egyesület sportolója kiváló tel­jesítménnyel szerzett országos bajnoki ezüstérmet. ■ Kun Z. József Richárd pontosan célzott Három sportoló is kép­viselheti a Marcali VSzSE Küzdősport Szakosztály szí­neit a júniusi kick-box világ- bajnokságon. Kun Zoltán Két komoly versenyen is részt vettek a Marcali Város Sza­badidő- és Sportegyesületé­nek Küzdősport Szakosztályá­nak sportolói a közelmúltban. Elsőként a Budapesten rende­zett World All-style Kickbo­xing Federatoin Nyílt Utánpót­lás és Felnőtt Amatőr Országos Bajnokságon léptek szorítóba a szakosztály kick-box sportolói. A versenyek KI és Kick Light szabályrendszerekben zajlot­tak. Komoly tétje volt az erőpró­bának, hiszen a dobogós helye­zést elért versenyzők a június­ban rendezendő világbajnok­ságra (WAKF - World Champi- onship) szerezhettek részvételi jogot. A rangos megméretésen a Marcali VSZSE Küzdősport Szakosztályának képviseleté­ben két sportoló kiváló teljesít­ményt nyújtott. A 70 kilogram­mosok között érdekelt Dudás Péter második helyezést ért el. Klubtársa, Izsák Bálint pedig, aki a 65 kg kategóriában mér­te össze tudását a vetélytársak­kal a dobogó legmagasabb foká­ra állhatott fel a verseny utáni eredményhirdetésnél. Izsák a 70 kg-os összevont kategóriá­ban is jól teljesített, ott egy ne­gyedik helyezést könyvelhetett el. Ezzel mindkét marcali spor­toló kiharcolta a részvételi lehe­tőséget a júniusi világbajnok­ságra. Mivel a marcaliak kö­zül Szabó János formagyakor­lat (kata) versenyszámban már korábban biztosította részvéte­lét a vb-n, - a fenti eredmények HÍRSÁV Kotormán Ákos bronzot hozott Szlovákiából tenisz A szlovákiai Tren- csényben lépett pályá­ra egy rangos nemzetközi utánpótlás (16 évesek) te­niszversenyen Kotormán Ákos, aki egyéniben az erős mezőnyben a harma­dik helyet szerezte meg. A tehetséges kaposvári sportoló áprilisban Szerbia felé veszi majd az irányt, s Növi Sadon és Pancevóban próbál szerencsét. ■ F. G. Második lett a junior együttes Budapesten röplabda A második hely­re volt jó a Pálfy Marian­na vezette 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapa­ta a fővárosban rendezett or­szágos junior röplabdabaj­nokság elődöntőjében, miu­tán a házigazda Testnevelési Egyetem SE együttesétől 3-1- re kikaptak, a miskolciakat viszont nagy csatában 3-2 arányban legyőzték. ■ F. G. Áprilisban jön majd Kaposvárra az újonc Eger vízilabda Eldőlt, hogy nem húsvét előtt pótolják a Kapos­vári VK-Eszterházy Károly Főiskola EgerFood-Itnola OB I-es férfi vízilabda-mérkőzést. A találkozót valamikor ápri­lisban játsszák majd. ■ F. G. Péter József két bronzot szerzett darts A huszonegy tagú me­zőnyben Péter Józsefnek a harmadik, Kappant Bélának és Tomola Tibornak az ötödik hely jutott a dél-dunántúli ré­gió A ligás versenyén Pécsett. A párosoknál a darányiak kö­zül a Darók Béla-Kappant Bé­la és a Nagy Viktor-Péter Jó­zsef kettős harmadik, Tomola Tibor ifjabb Villányi Lászlóval ötödik lett. ■ G. A. Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGnan pxn -io nemzetközi ptrmtranszfer I U U • I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 301,00 306,49 USD 234,00 239,99 CHF 246,00 252,99 ÉRVÉNYBEN: március 27. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítés SZERENCSI BONBON AJÁNDÉKBOLT NYÍLT! Kaposvár, Fő u. 47. (a vadászbolttal szemben) Hazai valódi csoki-csoki! A fővárosi versenyen a hölgyek sem kímélték egymást a tatamin HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ g 15.30 HOLNEMVOLTFA- NÉPMESÉK KICSIKNEK Stúdió előadás *292432* www.csiky.hu

Next

/
Thumbnails
Contents