Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-16 / 63. szám
14 2013. MÁRCIUS 16., SZOMBAT DÉL-DUNÁNTÚL Uj technológiát alkalmaznak az új paksi gyógyfürdőben egészség Lázas munka folyik a rendelőintézet szomszédságában épülő gyógyászati központban. A beruházás 80 százalékos készültségi fokon van. Az önkormányzat városépítő bizottságának tagjai a napokban tájékozódtak az építkezés állásáról. Klenk Csaba tervező és a kivitelező képviselői adtak tájékoztatást az épület technológiai felszereléséről, az ott alkalmazott megoldásokról. A létesítmény a tervezettnél körülbelül két hónappal később lesz kész. Egy hónapos próbaidő után, várhatóan a nyári hónapokban adják majd át. Hajdú János polgármester kiemelte, hogy a paksiaknak, környékbelieknek épül, nem országos vonzáskörű fürdőnek. Arról is beszámolt, hogy jelentős változás lesz a medencék vizének cseréje kapcsán, ami 100-150 millió forinttal megemeli a hozzávetőleg egymilliárdos építési költségeket, az üzemeltetés viszont olcsóbb lesz. A módosítás lényege, hogy a hazánkban szokásos napi medenceürítéssel szemben egy most terjedőben lévő technológiát alkalmaznak, aminek lényege, hogy csak kéthetente kell a medencéket leüríteni. Ez előnyös, azért, mert kevesebb víz kerül vissza a Dunába, és nagyobb lesz a létesítmény kapacitása. A bonyolult technológia beépítése okozza a többlet költséget és a határidő módosítását.- Igazán gigantikus épület, 1 örömmel tölt el, hogy már készen vannak a medencék, közel az átadás, érdemes volt ezért sokat áldozni - foglalta össze Ulbert Sándor, a városépítő bizottság elnöke. Azt is elárulta, hogy ő maga is várja már az átadást, hiszen a vizsgálatok szerint rendkívül jó hatása van a paksi gyógyvíznek. ■ Vida T. Már szedik a medvehagymát mecsek Szigorúan fellépnek a szabályokat be nem tartó gyűjtőkkel szemben A naposabb tisztásokon már megjelentek az első friss hajtások, néhány hét múlva pedig ellepi a Mecseket a jellegzetes fokhagymaillatú medvehagyma, a gyűjtésére vonatkozó szabályokkal azonban sokan nincsenek tisztában. Nem szedhető mértéktelenül a gyógynövényként is használt, az utóbbi években igen felkapott, vadfokhagymaként is ismert egyszikű. Kaszás E Az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében állami erdőben - nem védett területen - mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő meny- nyiségű gombát és gyógynövényt gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek napi mértéke személyenként nem ha- ’ ladhatja meg a két kilogrammot. Ez vonatkozik a medvehagymára is. Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó tudtával teheti. A Me- csekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, míg a védett övezetekben a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség adja ki a hozzájárulásáról szóló papírt. Külön törvényi előírás vonatkozik ugyanakkor a védett természeti területen való gyűjtésre: ebben az esetben bármilyen kis mennyiség szedése csak a természetvédelmi hatóság hozzájárulása mellett lehetséges. Fontos tudni, hogy az idei évtől a természetvéRövidesen tele lesznek a Mecsek lankái az illatos medvehagymával. Sokan esküsznek kiváló egészségmegőrző hatásaira delmi engedély beszerzése a gyűjtő feladata, a kiadó szervezetek eseti ellenőrzéseket is tartanak. Azokkal szemben, akik engedély nélkül szedik a medvehagymát az állami erdőkben, szigorúan lépnek fel. A tiltott szedés ötvenezer forint értékig szabálysértés, fölötte már bűncselekménynek számít. A pécsi, vásárcsarnokban ezekben a napokban száz-kétszáz forintot kérnek a medvehagyma csomójáért, a hagymásán árult, akár ki is ültethető tövek ára viszont akár háromszáz forint is lehet. A primőr zöldségek mellett március-áprilisban a legkeresettebb áruk közé tartozik a lándzsa alakú zöld levél. Itt finomabb, és egyre többen megélnének belőle évek óta tapasztalható, hogy sokan - egyre többen - jó üzletet látnak a medvehagyma szedésében. A gyűjtésnek van egy megélhetési oldala, hiszen az erdőben szedett, csomózott növénynyel napi néhány ezer forint kereshető a szezonban. Vannak ugyanakkor, akik nagyban végzik a gyűjtést. A mecseki medvehagyma a helyi piacinál sokkal magasabb áron kel el például a budapesti vásárcsarnokokban, a szegedi vagy kecskeméti piacon.'Az országban a Bakonyban és a Mátrában is megtalálható a növény, de a mecseki előbb bújik ki, és finomabb is. HIRDETÉS „Hetven év, de szép kerek szám, S mégis oly hamar elszállt. Rétjük a jó Istent vigyázzon rád, „-JjHi Tartson meg nekünk még nagyon soká. ” Ma ünnepli 70. születésnapját Taszámn^J'^T' A BOLLA FERENC flUlH Hz alkalomból sok szerettei köszönti ; ' {, jo egészséget kivan: felesége, fiai. menyei es unokái ff ^ SZÉCHENYI TERV Környezettudatos fejlesztés Somogyváron a Szent László Király Általános Iskolában Az Új Széchenyi terv lehetőségeivel élve a Somogyvár Község Önkormányzata a Szent László Király Általános Iskola diákjai és dolgozói részére, a KEÖP-6.2.0/A/09-11 jelű Európai Uniós pályázati forrásból, minden igényeket kielégítő, 40 férőhelyes fedett, lopásbiztos kerékpártárolót építtetett. Lehetőséget teremtve a nebulók és nevelőik részére, hogy napi szinten közlekedjenek az iskolába kerékpárral. Modern körülményeket biztosítva a hozzátartozó vizesblokkot is felújította. Az Iskola és a település vezetése felmérte, hogy napjainkban mennyire fontos, hogy a fenntartató fejlődés érdekében lépéseket tegyen. A környezettudatosságot szem előtt tartva alakítsa maga körül a környezetét és ennek megfelelően kívánja a község lakóinak szemléletét is formálni. A projekt a kerékpározás népszerűsítésén túl, felhívja a figyelmet a fenntartható fejlődésben és közlekedésben betöltött szerepére is. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség I HU MHMVMHRimmNVHWRNÍI www.ujszechenyiterv.gov.hu I ■■■■■■■■■■■■■ ■ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. B Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik g a Kaposi Mór Oktató Kórházban születtek. es március 14. között születtek . Dátum Név Sújy Hosz Dátum Név SÉ Hoz Dábim Név Súty Hosz. 03.08.Lána 3090 gr 55 cm 03.10. Alexa Adél 2750 gr 52 cm Roland László 3740 gr 56 cm 03.09.Boglárka 4320 gr 55 cm Dóra Rebeka 2740 gr 50 cm Ádám János 3820 gr 57 cm Boglárka Zselyke 3710 gr 54 cm 03.11. Marcell 3350 gr 52 cm Nikolett 3200 gr 54 cm Ferenc Armandó 3440 gr 53 cm Emma 3460 gr 54 cm 03.13. Dominik Róbert 2840 gr 52 cm Tibor István 3290 gr 52 cm György János 2130 gr 45 cm Lilla 3620 gr 58 cm Ákos Zoltán 3100 gr 50 cm 03.12. Zoé Boglárka 3020 gr 51 cm Bálint Tibor 4010 gr 57 cm