Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-16 / 63. szám

2013. MÁRCIUS 16., SZOMBAT SPORT 15 Több sportágban is elhalasztották a hétvégi bajnoki mérkőzéseket Diákok adták a mattokat sakk Balatonföldváron mérkőztek a megye ifjúsági sakkozói Körmenden is folytatná sikeres szereplését a Kaposvári KK Népszerű a diákok körében a sakksport. Évről évre népes mezőny érkezik a diákolimpia megyei csapatdöntőjére hóhelyzet A Magyar Labda­rúgó Szövetség Versenybizott­sága március 15-i ülésén az alábbi határozatokat hozta: A Versenybizottság a 2012-2013. évi OTP Bank Liga NBI. osz­tályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 20. for­dulójában kiírt valamennyi bajnoki mérkőzést elhalasztja. A 20. forduló új időpontját az MLSZ Versenybizottsága fogja kitűzni. A 2012-2013. évi Ness Hungary NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság Keleti- és Nyugati csoport 18. fordulójában kiírt valamennyi bajnoki mérkőzést elhalasztja. A 18. forduló új időpontját az MLSZ Verseny- bizottsága fogja kitűzni. A Magyar Kosárlabdázók Or­szágos Szövetsége hivatalosan is közölte, hogy a rendkívüli időjárás miatt az összes után­pótlás mérkőzés elmarad. Ez érintette valamennyi korosz­tály utánpótlás bajnoki talál­kozóit - így a kaposvári tornát, melynek a Toldi iskola adott volna otthont -, illetve a külön­böző régiós tornákat egyaránt. ■ A sportágak országos szövetségei adtak tájékoztatást a bajnoki időpontok kényszerű változásairól A pénteki állapotok szerint a felnőtteknél a mérkőzések megrendezhetősége külön-kü- lön egyedi elbírálás alá esik, vagyis a csapatok kérhetik a halasztást. A Magyar Röplabda Szö­vetség Is internetes oldalán tájékoztatta az érintetteket döntéséről. Eszerint az MRSz Versenybizottságának Elnö­ke hivatalosan tájékoztatja az érintett sportszervezeteket, hogy a rendkívüli időjárási helyzetre tekintettel a követke­ző mérkőzések, illetve tornák. Ezek közé tartozik a Kapos­váron rendezendő leány orszá­gos bajnoki forduló is, melyen a házigazdák mellett az Ajka, valamint a Kecskemét együtte­sei vettek volna részt. A fiú gyermek bajnoki tornát ugyancsak későbbi időpontra halasztották. A Közgáz SC és DSK-Vasi Sportakadémia és a HVSE-SzoESE-Kalocsa meccs is elmarad. ■ Kun Z. Harmadik alkalommal ren­dezték Balatonföldváron a Bajor Gizi Közösségi Házban a diákolimpia sakk csapatverseny megyei dön­tőjét. Örömteli, hogy az alsós diákoknál volt a legnépesebb mezőny. Kun Zoltán- A megye iskolái három kor­csoportba küldhették lány és fiú csapatokat - tudtuk meg Trombitásné Zádeczki Ildikótól, a Somogy Megyei Sakkszövet­ség titkárától. - Szokásosan a legnagyobb érdeklődés az al­sósok körében mutatkozott. A harminchárom csapatot szám­láló verseny sportszerűségét Kiss Attala országos versenybí­ró biztosította. Elmondta, hogy a gyerekek gyorsan el tudják sajátítani a szabályokat. Ha a kellő figyelmet megkapják a felnőttektől hamar megérzik, hogy komolyan veszik őket és akkor oda-vissza működik a kellő tisztelet. A megye minden részéről ér­keztek versenyzők, külön öröm, hogy már siófoki iskolai is be­kapcsolódott a megyei sakk­életbe. Legeredményesebben a Marcaliból érkező gyerekek sze­repeltek. Az alsós és felsős fiú mezőnyben, valamint a felsős lányok között is Guricza Gyula tanítványai képviselhetik me­A Dunaújvárosi KKA a középme­zőnyben záró együttesét fogadja a Békéscsabával a kilencedik helyért hajtó Siófok KC-Galerius Fürdő szombaton, 18 órakor. Már amennyiben lesz mérkőzés. Oblisz Anita az újvárosiak technikai vezetője kérdésünk­re pénteken kora délután úgy válaszolt: úgy készülnek, hogy lesz, igaz szombat délelőtt egyez­tetnek az őket szállító buszos céggel, hogy el tudnak-e jutni Siófokra. Visszatérve a bajnok­ságra a balatoniak sorsa két for­dulóval a vége előtt az egyetlen ponttal többet gyűjtött csabaiak gyénket az áprilisban Szombat­helyen megrendezésre kerülő országos döntőn. Guricza tanár úr már több mint 20 éve foglalko­zik gyerekekkel. Az oktatásuk­ra fordított nem kevés energia által sok kisdiák vehetett már át aranyérmet sakkversenyen. Elmondta azonban, hogy a szép eredményekhez más is szüksé­ges, például szülői támogatás és főleg a gyerekek szorgalma. Az alsós lányokat Balatonlel- le csapata, a középiskolásokat pedig a Táncsics Mihály Gim­názium fiú és lány csapata kép­viseli Kaposvárról a diákolimpia kezében van, hisz amennyiben utóbbiak nyernek hazai pályán a Veszprém ellen, a balatoniak pedig kikapnak az újvárosiak­tól, akkor oda a célként kitűzött kilencedik pozíció. Komoly tétje van tehát a találkozónak, hisz - még ha úgy tűnik a BSE mel­lett a DVSC a legesélyesebb a ki­esésre - nem mindegy, hogy ki­lencedikként vagy tizedikként kerülnek az alsóházi rájátszásba Bogdanovicék, akik előbbi est­ben négy, utóbbiban pedig há­rom pontot vinnének magukkal. Arról nem is beszélve, hogy len­ne miért törleszteni Bognár-Bó­országos döntőjén. Az egyéni megmérettetés március 23-án Balatonlellén lesz a Közösségi Házban. Erre a versenyre még nevezhetnek az iskolák, részle­tekről a Somogy Megyei Sport- szövetség honlapján megtalálha­tó versenykiírásból értesülhet­nek az érdeklődők. Misátáné Burján Anita a Me­gyei Sakkszövetség elnöke fel­hívta a figyelmet egy fontos dá­tumra. Elmondta, hogy március 31-e a határidő, ameddig az isko­lák még dönthetnek, hogy a sza­badon választható 10 százalékos tantárgyi órakeretükbe a követ­diékkal szemben, hisz utóbbiak alapos verésben részesítették Kiss Szilárd tanítványait de­cember végén Dunaújvárosban (37-29). Az említett volt siófoki szélső nyolc gólig jutott, melyből négyet akcióból szerzett. Akkor nem volt egy súlycso­portban a két együttes, remél­hetőleg azóta javult a helyzet. Némi optimizmusra ad okot, hogy a siófokiaknak sikerült le­győzniük a Debrecent (28-19) hazai pályán és szoros meccset játszottak Vácon (26-24). A Fej­ér megyeiek minden esetre tét nélkül játszhatnak, hisz a leg­kező tanévre beépítésre kerül­jön a sakk. eredmények, alsós lányok: 1. Balatonlelle, 2. Mar­cali Mikszáth, 3. Kéthely. Alsós fiúk: 1. Marcali Mikszáth I. csa­pat, 2. Kéthely, 3. Marcali Mik­száth II. csapat. Felsős lányok: 1. Marcali Mikszáth, 2. Balatonlel­le, 3. Balatonföldvár. Felsős fiúk: 1. Marcali Mikszáth I. csapat, 2. Marcali Mikszáth II. csapat, 3. Bodrog. Középiskolás lányok: 1. Kaposvár Táncsics Mihály Gimnázium. Középiskolás fiúk: 1. Kaposvár Táncsics Mihály Gimnázium, 2. Nagyatád Ady Endre Gimnázium. utóbbi fordulóban, a Debrecen idegenbeli legyőzésével (28-30) bebiztosították a helyüket a középmezőnyben. Azon a mécs­esén egyébként a beteg Bog- nár-Bódi nélkül álltak fel, bi­zonyára Siófokon sem bánnák, ha most is hiányozna, de erre kevés az esély. A somogyiaknál az élvonal legjobb góllövőjének, Bogdanovicnak a hetek óta tar­tó betegsége okoz fejfájást, aki legutóbb Vácon így is ott tudott lenni a pályán. Ráadásul Né­met és Léránt sem egészséges, ami tovább csökkenti a hazai esélyeket. ■ Z. K. kosárlabda Amennyiben a té­lies tavaszi időjárás és a közúti helyzet is engedi szombaton Körmendre látogat a Kaposvári KK NB l/A csoportos férfikosár- labda-csapata. A bajnoki közép­szakasz második mérkőzésén, 18 órától is győzelemre törnek a somogyiak. Erre jó alapot szol­gáltat a múlt heti Atomerőmű SE elleni meccs, melyet biztosan nyertek meg Hendleinék. Érde­kesség, hogy a tolnaiak a veresé­get követően megváltak spanyol vezetőedzőjüktől. Nélküle pedig a héten legyőzték a bajnokság első szálpú favoritjának tartott Szolnoki Olaj gárdáját... A kaposváriak eddig két alkalommal is legyőzték a kör­mendieket, ám ez a találkozó ígérkezik a legnehezebbnek. Nem csak azért mert újra a vasi városban kellene nyerni, hanem annak okán is, mert a piros-feketék a múlt heti Álba Fehérvár elleni igen kiadós ha­zai zakót szeretnék felejtetni szurkolóikkal. ■ Szombaton este 18 órától megismételné tavaly őszi bravúrját Körmenden a Kaposvári KK együttese A vasiak elsősorban a gyen­ge távoli dobóteljesítménynek, illetve lepattanók után gyors kontráknak köszönhették a vereséget. Erre nyilván foko­zottan figyelnek majd. Fekete Ádám vezetőedző legénysége egységes csapatteljesítményt nyújtott a Paks ellen, ^meny­nyiben ezt szombaton is meg tudja ismételni, akkor megör­vendeztetheti szurkolóit. A Szolnoki Olaj KK és a Kaposvári KK - a két klub meg­állapodása alapján - felcserélte a középszakaszbeli mérkőzései­nek pályaválasztói jogát. Ennek megfelelően a következőképp módosult a program, március 27., szerda 18 óra: Szolnoki Olaj KK-Kaposvári KK. Április 17., szerda 18 óra: Kaposvári KK- Szolnoki Olaj KK. A HÉTEN JÁTSZOTTÁK, AZ ALSÓ­HÁZI KÖZÉPSZAKASZBAN: Szom- bathely-Factum Sport Debre­cen 107-57; Zalaegerszegi TE KK-Marso Vagép Nyíregyházi KK 83-64. A FELSŐHÁZI KÖZÉPSZAKASZ­BAN: Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj KK 90-74. ■ Kun Z. Bizakodva várják a Dunaújvárost kézilabda-nb i., nők Ha engedi az időjárás, elutazik a vendégcsapat Siófokra Varga Krisztina triplazott az egri világkupán A somogyiak gyűjtötték be az érmek nagy részét úszás Harsányi Dorottya mind az öt egyéni versenyszámát megnyerte az ANK-kupa első fordulóján uszonyos úszás Ötvenöt egye­sület vett részt az egri uszonyos és búvárúszó nemzetközi vk-for- dulón. A Kaposvári Középületki­vitelező Adorján SE eredményei, felnőttek: Kovács Zsófia 50 bú­várúszás. 10., 100 b. ú. 6.100 m uszonyos gyorsúszás 2. Németh Dávid: 200 m uszonyos gyors­úszás 4. Juniorok: Varga Krisz­tina: 50 m u. gy.: 1.100 m u. gy. 1.200 m u. gy. 1. Pamuki Dávid 50 m u. gy.: 7.100 m u. gy. 7. 200 m u. gy. 3. Varga Krisztina előző nap még a budapesti úszó diákolimpián nyert a Munkácsy váltójával, majd a világkupán triplázott és idejévejunior és fel­nőtt világverseny kiküldetési szinteket úszott. ■ Kun Z. Baranya, Tolna és Somogy me­gye fiataljainak -12 év és alat­tiak - részvételével kezdődött meg Pécsett az idei - immár huszonötödik alkalommal rendezett ANK Delfin Kupa versenysorozat. A 25 és 50 méteres távokon négy féle úszásnemben mérték össze tudásukat a fiatal sporto­lók. A verseny lényégét az adta, hogy a stílusos úszásba bele ad­ható erővel minél gyorsabban teljesítsék a távokat kezdők és haladók egyaránt. Sok új ügyes kezdő mutatta meg tehetségét ezen a rendez­vényen, a már ismert - orszá­gos évjáratos ranglistán veze­tő és országos csúcsot is tartó- sportolók mellett. Somogyi úszók - harmincötén - kitettek magukért, mert a megszerez­hető érmek több mint a felét 57,5 százalékát hazahozták a megyébe. Az egyéni éremtáblázaton Harsányi Dorottya (Kaposvári Sportközpont és Sportiskola) öt aranyéremmel végzett az élen. A második helyen Stadler Csenge (Kaposvári Középület­kivitelező Adorján SE) négy arany, egy ezüstéremmel vég­zett. A harmadik pozíció Kardos Dánielé (Kasi) lett, aki négy arany és egy bronzéremmel zárta a XXV. ANK kupa első fordulóját. Harsányi Dorottya öt aranyat nyert Somogy megye képvisele­tében a Marcali Úszó Club, a Csurgó Mozdulj, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, Kaposvári Középületkivitele­ző Adorján SE és a Barcs Úszó Klub jelent meg a versenyzőik­kel. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola volt a legeredmé­nyesebb csapat a mezőnyben. A sportiskolások összesen ötven­két érmet (18 arany, 22 ezüst, 12 bronz) nyertek. Az előkelő második helyen az Adorján SE végzett (11 arany, 3 ezüst, 4 bronzérem), de figyelemre méltó a csurgói csapat negye­dik helye az éremtáblázaton (8 arany, 5 ezüst, 4 bronz). AZ EGYÉNI ÉREMTÁBLÁZAT LEG­JOBB TÍZ SOMOGYI HELYEZETTJE: Harsányi Dorottya (Kasi, 5, -, -,), Stadler Csenge (Adorján, 4, 1, -), Kardos Dániel (Kasi, 4, -, 1). Bukovics Rebeka (Csurgó, 4, -, -). Harsányi Mátyás (Kasi, 3, 1, -). Hamlin Dorothy (Ad­orján, 3, -, 1). Pojtner Dániel (Kasi, 3, -,). Stéger Gellért (Ad­orján, 2, 1, 1). Sandrik Ádám (Marcali, 2, 1, -). Andrási Zsó­fia (Csurgó, 2, 1, -). A CSAPATVERSENY ÉLMEZŐNYE a xxv. ank kupán: 1. Kasi (Ka­posvár, 18, 22, 12), 2. Adorján SE (Kaposvár, 11, 3, 4), 3. ANK (Pécs, 10, 9, 6), 4. Csurgó (8, 5, 4), 5. Pécsi SN (3,7,15), 6. Mar­cali ÚC (3, 3, 3). ■ Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents