Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-01 / 27. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2013. FEBRUÁR 1., PÉNTEK Nemzeti trafik: pótkiírást szorgalmaz a képviselő is Topmodell az osztálytársuk Sgí lellei győztes Tiszta lány, tiszta arc és „szemtelenül” fiatal egy apuka hisztije ► Folytatás az 1. oldalról Móring József Attila képviselő azt ígérte: megkeresi az állami dohánykereskedelmi céget, s talán nem elképzelhetetlen még júliusig egy pótkiírás... Rövidesen lejár a nemzeti dohányárudák üzemeltetésére kiírt pályázat határideje. A kiírás értelmében Balatonszárszón, Ba- latonszemesen, vagy Balaton- keresztúron is csak egy létesülhet, Balatonlellén és Fonyódon is csak három. Ez a téli időszakban sem sok, nem beszélve a nyári szezonról, az akkor e településekre érkezők kiszolgálásáról... Móring József Attila szerint van remény a módosításra. Igaz, hogy a szezonalitást „elfelejtették” figyelembe venni, de ha utólagosan is, orvosolni kell a problémát a Balaton-part speciális helyzete miatt. A képviselő amúgy jónak tartja a dohánytermékek árusításának a korlátozását: - Sokaknak ez nyilván bevételkiesés, ám figyelembe kell venni azt is: sok pénzbe kerül azoknak a gyógyítása, akik a dohányzás miatt betegszenek meg. A szigorítás t elkerülhetetlen. Miközben lassan minden dohányárudára pályázónak be kell adni jelentkezését, híre kelt: bővítik a termékskálájukat: nemcsak dohányárut és szerencsejátékot kínálhatnának, hanem kávét, újságot, égetett szeszt is. Ez a már üzlettel rendelkező kiskereskedők körében „verte ki a biztosítékot”. A szakemberek úgy'számolnak: a kicsi árrés miatt csak cigarettából amúgy sem lehetne eltartani az üzletet; évi százmillió forintos forgalom esetén 3,5 milliós tiszta bevétellel lehetne számolni, s minden költséget ebből kellene levonni.- Az államnak az az érdeke, hogy ezek az árudák jól működjenek - reagált a profilbővítés ötletére Kertész Rezső, a Kisosz somogyi társelnöke. - Amit ma még 40 ezer kereskedő végezhet, júliustól hétezren tehetik, 33 ezren érzik úgy, hogy megrövidítették őket. Soha sem szerencsés rendeleti úton beavatkozni a gazdaságba. Érdeklődtünk a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél, hogy miként látják a Ba- laton-parti települések nyári ellátását; Légrádi Petra marketing- és kommunikációs vezető az üzletlétesítésről szóló törvényt idézte válaszul. Visszakérdeztünk: értsük úgy, a jogszabály télen-nyáron ugyanannyi árudával számol a Balatonnál? A válasz: „A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. jogalkalmazó és jogkövető, így a beérkező kérdések megválaszolásánál kizárólag a hatályos jogszabályokat, valamint a kiírást veheti alapul.” Értsük úgy. ■ Fónai Imre A tizenhét éves balatonlellei Komáromi Kamilláé a legszebb arc: ő nyerte ugyanis a Miss Fotómodell Hungary versenyt. Fónai Imre A győri döntőben a lányokról készült négy fotó és a bemutatkozás alapján hirdetett eredményt a zsűri. Nánási Pál készít fotó portfoliót a győztesről, ezt volt a fődíj. A jelenleg egyik legkeresettebb hazai fotós a zsűriben is helyet foglalt, majd az eredmény- hirdetés után azt mondta: - A természetességet keresem, legyen olyan kisugárzása a hölgynek, ami egyedi és ami minden országban mást jelent. Angliában például az erőteljes, karakteres arcot. A mi piacunkra egy ilyen tiszta arc és lány kell, mint Kamilla, belőle nézem ki leginkább, hogy tovább tud lépni. Nem baj, hogy még „szemtelenül” fiatal, sőt ez jó, hiszen van ideje felkészülni erre a hivatásra, a modellkedés ugyanis iszonyúan nehéz... Topmodell az osztálytársam - mondhatják el a fonyódi gimnáziumnak abban az osztályában, ahová Kamilla is jár. Egyelőre nappali tagozatra és ahogyan lapunknak elárulta, nem is akar magántanuló lenni, de persze azt nem tudja, az ezek után rá váró feladatok mennyi idejét viszik majd el. - Csak nagyon kevés barátom tudta, hogy jelentkeztem a Miss Fotómodell Hungary-re - így Komáromi Kamilla. - A legtöbb osztálytársam is csak most vette hírét, a győri döntő után. Komáromi Kamilla a szépségversenyek világát nem kedveli, a fotózás vonzza A diákság többsége jól fogadta sikerét, örült neki, nem beszélve szüleiről, akik féltették ugyan, de ahogyan Kamilla mondja, jól ismerik, tudják, hogy „kétszer is meggondolja, mit tesz”. A balatonlellei ifjú hölgynek nem ez volt az első hasonló próbálkozása, még 2010- ben, vagyis alig több, mint tizennégy esztendősen benevezett az Elité Modell Looke versengésre. Ott is bejutott a döntőbe, több ezer lány jelentkezett pedig az interneten, s Kamillát már akkor is beválogatták a legjobb tizennégybe. Alighanem akkor dőlt el: érdemes folytatnia.- Amikor a Facebook-on megjelent a Miss Fotómodell Hun- gary versenyfelhívása, nem volt kérdés, hogy nevezek. Rokonok, barátok is bátorítottak rá. Több, mint kétszáz arcból válogattak ki tízünket, akik a győri döntőben szerepelhettünk. Kamilla a szépségversenyek világát nem kedveli, csupán a fotómodellkedés vonzza. - Többször vettem már részt fotózáson, klipforgatáson. Azt hiszem, a többi lányt is elsősorban a fődíj vonzotta, ahogyan engem is: Nánási Pál készít egy több százezer forint értékű portfoliót a győztesről. Nagyon várom már a fotózást, az eldöntheti azt is, hogy mennyire komolyan folytatom. Az ifjú topmodell kolléga szeretne lenni: a média, a kommunikáció érdekli, újságíróként, riporterként tudná leginkább elképzelni magát - már ha az ideje erre is engedi majd a modellkedés mellett... Kábeltelevízió helyett újság jelenik meg mesztegnyő Annak idején nem sikerült csatlakozni a korszerű fejlesztéshez Megszűnt a kábeltelevízió Mesztegnyőn. Az emelkedő költségek miatt döntött így a képviselő-testület.- Nem tudtunk versenyre kelni a nagy szolgáltatókkal, amelyek már ezer forint alatt árulták a csomagjaikat, hihetetlen mennyiségű csatornakínálattal - vezette fel Nagy László Péter mesztegnyői polgármester. - A települési analóg rendszer elavult, ezernyi hibával, és örökös javítással vittük át egyik évről a másikra. A panaszok is szaporodtak, lemondták a televíziós kábelfizetést, végül olyan kevesen maradtak, hogy a rendszer fenntartása egyre nagyobb terhet rótt a költségvetésünkre. A befizetéseken túl, 2011-ben például már két és félmillió forintot kellett hozzátennünk. Sajnos a korábbi vezetés, amikor a falu előtt elhúzták az internet alapú televíziózást biztosító optikai szálat, nem reagált. Akkor kellett volna, egy plusz szálat idekanyarítani Mesztegnyő- nek, ami pótolhatta volna ezt a kábeltelevíziós csatornacsomagot. Utólag viszont annyiba kerülne, amit nem tudnánk kifizetni. A településvezetőtől azt is megtudtuk: nem maradnak helyi hírek, információk nélkül a mesztegnyőiek. A kábeltelevíziós költségnél nagyságrendileg kisebb anyagi forrásról döntött a képviselő-testület egy helyi újság megjelentetéséhez. ■ Vigmond Erika Védik a Somogybán fészkelő gyurgyalagot év madara Állományát veszély fenyegeti étrendje és fészkelési viselkedése miatt Fokozottan védett hazánkban a gyurgyalag. Természetvédelmi értéke százezer forint. A lakosság ezt szavazta a meg a legnépszerűbbnek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek az Év madara pályázatán. Jelentős somogyi állománynyal büszkélkedik. Magyarország egyik legszínpompásabb madarát most nem igazán látni a somogyi tájakon, a telet ugyanis Afrikában tölti. Várhatóan májusban érkezik, itt költ, szeptember végére újra elhagyja a Kárpát-medencét.- Kedveli a természetes szakadt partokat, melyek a folyóvizeink magas partja mentén alakulnak ki, szívesen vájja homokvagy löszfalakba a költőüregeit - mondta Horváth Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park tájegység vezetője. - Nem véletlen, hogy mintegy 20-25 pár fészkel a heresznyei magasparton, ami országos szinten is kiemelkedő. Állományát azonban veszély fenyegeti étrendje és fészkelési viselkedése miatt. Veszélyforrás a partfalak leomlása, növé- nyesedése, az illegális homok- bányászat, konfliktusa a méhészekkel. Hűvösebb, szelesebb időben a madár ugyanis nehezebben jut táplálékhoz, ezért gyakran megy méhészet közelébe zsákmányolni. Egy nagyobb madárcsapat jelentős károkat okozhat a méhállományban.- Potony, Szentborbás környékén is megszűntek az élőhelyei - tette hozzá a szakember. A rekultiváció, a homokbányák engedélyeztetése, a kisebb telepek sebezhetősége miatt problémái lehetnek a költéssel. A hazai állomány a ’80-as, '90-es években drasztikusan csökkent részben a költési időben végzett, nem egyeztetett építkezések és a homokbányászat következtében. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azonban tíz éves védelmi programot indított, melynek köszönhetően ma viszonylag stabil a somogyi állomány is: 5-800 pár fészkel itt, míg országosan 20-25 ezer.- Igyekszünk segíteni nekik a költőtelepek környékén - fűzte hozzá Horváth Zoltán, - megóvjuk a partfalakat, de például Bélaváron és Barcsnál is alakítottunk ki mesterséges partfalakat. ■ Jeki Gabriella patca Hisztiző-durcás apuka a patcai jószágok karámja mellett: internetes „vírusfilm” népszerűsíti a patcai tanyát. A reklámakció majdnem visszaütött, de mint a mesében, minden jóra fordult. A Katica-tanya a régió egyik messze földön híres turisztikai látványossága, ám a zselici lankákat fejlesztő több tízmilliós, részint EU-támogatott befektetései csak hírveréssel érnek célt. Hiszticastinggel például. Ami gyerekváltozatban nagy vihart kavart, de apuka hisztijét már elfogadta az Önszabályozó Reklámtestület. A Katica Tanya akciójáról a KRQ Communications adott hírt a napokban. Ku- fár Róbert, a tanya reklámügynökségének kaposvári ügyvezetője korábban is szokatlan akciókat fundált ki. Darth Vader, a Csillagos háborúja-trilógia fő gonosza például nagy nyilvánosság előtt fejte meg Sári tehenet, és Gombos Edina médiaszemélyiség és családja is otthonosan érezte magát a farmon. A kom- munikációscég-vezető most sem hazudtolta meg magát. Az év végén hiszticastingot hirdetett: a tanyát kényszeredetten elhagyó gyerekek gyakori gesztusa videózásának azonban már az ötlete is viharos ellenállásba ütközött. Az ismertség meg volt, ám a népszerűség nem. Az Önszabályozó Reklám Testület (ŐRT) csak azért nem indított fogyasztói panaszra vizsgálatot^ mert a világhálón megjelent hisztitatar- talmakból végül nem lett rek- lámszpot. A KRQ-nak nem is ezt volt a szándéka, mondta az ügyvezető, aki a jó szándékot most kétségtelenné tette. Apuka hisztizik az új filmben, ami bár ugyanúgy negatív viselkedésminta, de humora elviszi-fel- oldja ezt, és az édesapa kislánya is megfelelően reagál. Ez az ŐRT véleménye, amit a Katica Tanya előzetes állásfoglalási kérelmére kapott. Az elkészült szpot a You Tube-on látható, és már több mint 11 ezren látták. A kisfilm főszerepét a tehetséges kaposvári színiegyetemista, Horváth Szabolcs alakítja, aki Török Tamás tanodájából került az állami színészképzésbe. A k2 társulat tagja, akit a Csiky a Tündér Lalában és a Pál utcai fiúkban is foglalkoztatott már. Az félszáz lakosú zsákfalu évi 60 ezer vendéget fogadó aktív szabadidő központja, ismét hallat magáról tehát. Áz éves csalá- dibérlet-akció sikerén lesz lemérhető, milyen eredménnyel. Nincs az a hisztis apuka, akit Somogy, Zselic ne tudna jól kezelni. ■ Balassa T. Találóskérdés-sorozat handó János ötletgazda-tulajdonos, a Dél-dunántúli Ökoturisztikai Flaszter (DDÖK) elnöke elmondta, a régió öt turisztikai klaszterének tagjai nemrég adhatták be a pályázatukat két éves fejlesztési elképzeléseikre. A DDÖK, amiben több tag is a Zselicben szolgáltat, a közös marketingtevékenységet kívánja megsokszorozni. „Az internet, az okostelefonok korában lépést kell tartani a fejlődéssel. You Tu- be-videók, Facebook-játékok, GPS-alapú találóskérdés-sorozat: a megújulás a piacon maradás feltétele.” mondta Handó János. Engedélyezett dohánytrafikok száma néhány településen Balatonberény __________________1 Ba latonboglár__________________3 Ba latonföldvár__________________2 Ba latonlelle____________________3 Balatonkeresztúr _____________1 Ba latonszárszó__________________1 Balatonszemes__________________1 Balatonvilágos__________________1 Fo nyód______ 3 Si ófok______________________13 Za márdi______________________2 FORRÁS: NEMZETI DOHÁNYKERESKEDELMI NONPROFIT ZRT.